Ma reggel (ahogy az elkövetkező 1,5 hétben is), korábban kelek fél órával, hogy párom be tudja adni a szurit, mielőtt elindul dolgozni, így félkómás, szottyadt, agyhalott állapotban lát mindig ez a jóképű, rádiót hallgató, seggét rázó humorbomba! Mármint Ő az én drága férjem.. Nem én vagyok seggrázós humorka. :D

Jeges zacsi hasra, szem becsuk, relax indul... Beront Zalán, hogy: Édesem, lefagyott már a poci? Szeretném beadni a korai adagot! Nagy levegőőőőőő! Igen drágám, jöhetsz, adhatod. Meglepődtem magamon, hogy nincs hiszti, nincs rinya, mint korábban. Csak egyszerűen felrántom a hálóinget, lefertőtlenítem vattapamaccsal és alkohollal (na nem borral vagy vodkával!!) a hasamat és mehet a buli! Megint néztem, hogy ez a félisten a tűkkel babrál, pöcögteti a tűt, hogy a buborék felfelé nyomás közben teljesen távozzon a tűből és mosolyogva közölje: Rántsd fel a rucit bébi! :) Mikor benyomta a tűt, recsegett a hasamon a bőr, és rögtön piros lett a helye. Arra gondoltam, hogy ezen is túl vagyunk! Megcsókolt, és közölte, hogy neki mennie kell melózni, így magamra hagy... Ez után csend honolt, és kezdődött a szokásos napom.

Az járt a buksimban, hogy ma délután végre találkozhatok Judittal, és a 2 gyönyörű lombikbabájával. A kislánya már 5 hónapos, és a kisfia is 4 éves lesz hamarosan. Szerencsések, mert mindkettő lombik sikerrel végződött, bár a második babánál érdekesen alakult minden. A vérvétel napján még negatív volt a tesztje Juditnak, és - ahogy Ő szokta mondani - "az esélytelenek teljes nyugalmával" - ment HCG vérvételre. Amikor megtudta, hogy mégis sikerült, annyira meglepődött, hogy nem is tudta, hogy reagáljon... ;) Az elsővel, Balázzsal semmilyen komplikációja nem volt, ki is mutatta a teszt már előző napokon, hogy ott van a baba a pociban. Igaz, a kezdeteknél volt pár kisebb fennakadás: pl. másik, helyettesítő orvos volt, aki beültette az embriókat (ha jól emlékszem, mert ez sem most volt), de mindvégig szépen haladt a terhesség. A kisasszony (ahogy Ő szokta nevezni az 5 hónapos Nórit) pedig folyamatosan galibákat okozott, mindig érezte a mensi időszakot, és többször volt vérzés is a terhesség alatt, így emelni kellett neki a sárgatesthormon adagját, hogy biztosan megmaradjon a picúr. A születése sem épp úgy alakult, ahogy szerették volna, de ilyenkor az ember örül, hogy egészséges a baba, és - ezt mindenki tudja - nem az Anya dönt, meg nem az orvos, hogy mikor akar megszületni egy kis élet. Nem volt egyszerű a második terhessége, de megérte (ahogy már többször megjegyezte korábban is).

Délután nagy izgalom volt, mert párom, 20 éve letette a jogsit, de azóta nem vezetett, és most a család rendelt külföldről egy 12 éves autót, hogy ha mennünk kell sürgősen valahova - innen a világ végéről, Kukutyinból - akkor ne legyen gond. A múlt évi rosszulléteim miatt ugyanis többször kellett a kórházba éjjel bemennünk (a taxiköltség ilyenkor 7.500 oda, 7.500 Ft vissza, ami nem kevés, főleg úgy, hogy nem is kezdtek velünk semmit, de mivel az ügyeleten a lombik miatt nem mertek velem semmit kezdeni, így muszáj volt az ügyeletes kórházba is bemennünk, ez kocsi nélkül, éjjel, úgy, hogy a mentőt 2-3 óra múlva ígérték, elég necces megoldani... Vagyis ez is egy ok, hogy - ha már ilyen olcsón, jóformán fillérekből megoldottuk az autót - akkor legalább nem kell a hétvégi bevásárláskor cipekednünk. Általában én 2 szatyort cipelek, párom szintén 2 szatyorral és 1 "banyatankkal" (gurulós bevásárlótáskával) szoktunk bevásárlást intézni, busszal megyünk 4-5 megállót, és elég messzi van a lakás a megállótól, és nem egyszerű az út sem, így arra jutott párom, hogy szeretne minél jobban megkímélni, vagyis leszívás után egyáltalán nem engedi, hogy cipekedjek, emeljek, hajoljak.. Meg akar védeni minden ilyen jellegű, a lombikot veszélyeztető tényezőtől. Ugye milyen cukker? :)

16 órakor kellett volna indulnom, de 16.30-ig Zalánt vártam, hogy lenyugtassam az aggodalmát, hogy nem lesz semmi baj, menni fog a vezetés, ne izguljon, mert az oktató segíteni fog mindenben! Megint vérbenforgó szemekkel mondogatta: De hogy itt lesz a kocsi, nincs még biztosítás, 12 éves autóra nincs Casco, így lehet, hogy ellopják, vagyis kell még riasztó, kell még kormányzár, beépített, kódos kapcsoló is, nehogy baj legyen! (Átgondoltam, és rájöttem, hogy ez olyan, mintha 3 gumival szexelne az ember, hogy ne legyen gyerek! Biztos, ami tuti!) Ezután nagy levegővel folytatta, hogy és a szomszédokkal is biztosan össze fog veszni a parkolóhelyeken, mert itt mindenkinek megvan már a parkolóhelye, és mi újak leszünk, és minket most majd mindenki utálni fog majd! Lehet, hogy megrongálják a kocsit bosszúból... Mondom állj már le kincsem! Még itt sincs az autó, de már annyi problémát előrevetítettél, miért kell ez? Miért idegesíted magad halálra ezen? Erre megszólal: Tudod, már napok óta alig alszom, most a lombik mellé kell ez a nyűg pluszban nekem?

Itt még nincs vége! Ismét nagylevegőt vett és mondta: És mivel vezetni sem tudok, így a forgalomban össze fogom törni a kocsit, és mindenki rám lesz ideges, hogy miért nem tudok jól vezetni! Mondom semmi baj, akkor kérjél az oktatótól egy T-betűt, hogy lássák, hogy nincs rutinod és nem fognak idegesen reagálni az emberek! Nyugi már!

Imádom, pedig iszonyú körülményes és nehézkes minden ügyintézés számára! ;) Ő mondja, hogy én vagyok bonyolult... Szerintetek?

16.30 körül végre elindultam Juditékhoz. Előtte megnéztem az útvonaltervet, 1.18 az utazási idő (átszállások nélkül), jó, akkor hajrá! Felírtam a naptárba az összes buszos lehetőséget, és közben írtam Juditnak, hogy miket javasol, mi a legjobb tőlünk? Addig tudtam, hogy el kell jutnom az Örsre, onnan 3-as villamos Bosnyákig, és onnan 7-es busz. 1 óra volt, míg eljutottam a Bosnyákig! Ott hívtam Juditot, hogy felszálltam a buszra, mennyi megálló. Mondta, hogy hol szálljak le, melyik megállónál. Már jó régen mentem, mentem, amikor kezdett rémleni, hogy valami nincs rendben... Felhívtam a legjobb barátnőmet, Krisztát, hogy segítsen már, nézze meg a neten (mivel nekem nincs okostelefonom, és párom már lassan az oktatóval lesz, ilyennel nem bosszantanám és neki sincs okostelója), hogy hol van az a megálló, ahova mennem kell. Ekkor hallom, hogy Keleti pályaudvar következik. Nagy a baj! Eddig egyik megálló sem volt megfelelő, innem meg tudom az utat, mert a közgazdaságiba errefelé utazgattam 4 évig, minden este, vagyis valószínűleg nem jó felé megyek! Hurrá, zseniális közlekedési bravúrt hajtottam végre, eltelt újabb 20 perc, és rossz felé mentem! Tömeget széttoltam, nagy nehezen lekászálódtam a buszról, hívtam Juditot, hogy ellenkező irányba mentem eddig, és hogy most vissza kell szálljak a másik irányba tartó buszra, késni fogok, bocsánat! Átrongyoltam a zebrán (közben kocsik cikáztak az emberek között, úgyhogy izzadtam, mint egy állat, nehogy bábúként az úttesten végezzem, a járdán laposra taposva)... Végre átértem a másik oldalra (300 ember tömeges átjárása sem volt valami bizalomgerjesztő, a sötét arcokról nem is beszélve), és egy nagyobb tömeggel várakoztam vagy 8 percig, mire megjött a nekem megfelelő busz! Ismét visszabumliztam a Bosnyákig, és megint hívtam Juditot (aki félelmetes nyugalommal kezel minden helyzetet, és így ezt a fura közlekedési szokásaimmal járó őrületet is), hogy már jó buszon vagyok, már csak pár megálló, és odaérek! Elmondta, hogy ha leszálltam, hova és hogyan menjek. Megáll a busz, tök ismeretlen terep, leszállok, és körbenézek. Amit elmondott, semmit nem tudtam volna megvalósítani abból... Ismét telefon: Bocsi Judit, de nagyon bonyolultnak tűnik, amit elmondtál, és rengeteg utcácska van erre, nem merek elindulni innen, leültem a buszmegállóban, és lecövekeltem, félek, hogy eltévedek (ahogy már többezerszer megtörtént már). Elmondtam, hogy életemben nem jártam még Újpalotán, úgyhogy, ha meg lehet oldani, jöjjön ki értem... Ekkor teljes nyugalommal lehorgonyoztam, lecsüccsentem egy padra, bekapcsoltam a zenét, és nézegettem az embereket. Csörgött a telóm pár perc múlva, hogy látom-e a cukrászdát, induljak meg arra, az első utcán balra, és egyenesen tovább, amíg meg nem látom őket. Mikor láttam a babakocsit és a bicikliző kisfiút, nagy öröm járta át a szívemet, hogy nem tévedtem el, és végre láthatom a kis családot! Balázs visszahúzódóan alig akart köszönni, így leguggoltam hozzá, és bemutatkoztam, kezet nyújtottam neki, és Ő belepacsizott, amit jó jelnek véltem. Utána átadtam neki a Szupermen tojást, ami egy plüssfigura, hogy neki hoztam. Berakta a bicaj kosarába, és elkezdett hajtani. Judit megpuszilt, és megnézhettem a kis rózsaszín tündérkét, Nórit, aki mosolyogva, kis habos-babos ruhácskájában egy angyalkép volt számomra, gyönyörű kék szemek, világosbarna haj, és cuki, rózsaszín cumi. Egy kis szeretetgombóc! Legszívesebben megzabáltam volna! Judit nagyon természetesen és csendben, szeretetben old meg mindent, jó volt nézni, ahogy a kisfiát "navigálja", hogy a bicajjal nem megyünk az útra, ott álljon meg (bár ahogy láttam, már ismerte a szabályokat, hiszen mindenhol megállt a sarkon, megvárta az Anyukáját). Nagyon okos fiú. Nagyon szép, kertes házak mellett vitt az út, úgyhogy nagy örömömre szolgált, hogy ma is kimozdulhattam. Felettünk fekete felhők, reménykedtem, hogy nem fogunk ronggyá ázni! Megérkeztünk a házhoz, bementünk és onnan kezdődött a gyerekmuri! Balázs igényelte a foglalkozást, így kártyázni kezdtünk és sütit ettünk (hálás köszönetem az isteni Gluténmentes sütiért drága Judit). Igaz, nem nagyon vagyok sütizős, de ezek valami mennyeiek voltak! Egy tiramisu szerűség és egy puncsos süti lett kiválasztva, elaléltam mindkettőtől. Balázs egy macis és egy sünis sütit habzsolt be (természetesen mindegyiket csak félig). Utána Nórikával foglalkoztam, figurákkal játszottunk, ölelgettem, és a pociját simiztem, folyamatosan a kezemet fogja, az ujjaimmal babrált, és a lábacskáival mindent megfogott. Tünemény ez a pici lány! Balázs kezdett türelmetlen lenni, hogy a lányka a fő "attrakció", így magáravonta a figyelmünket, először társasozni akart Judittal, majd nekiállt kártyázni, kitalálós játékot játszani. A kártyákon 4 megoldás közül ki kellett választani a megfelelő választ. Nagyon ügyes volt, az esetek 95%-ában kitalálta a megoldást, de azt élvezte a legjobban, hogy a szőnyegre kiszórt kártyákat mikor válogatta, akkor a térdére ragadtak a lapok, és odafutott hozzám, hogy nézzem meg a kártyát, és leszedtem a térdéről a ráragadtakat, és így mondogatta a megfejtést! Aztán rájött, hogy máshová is odaragadnak, így már a fejére (pontosabban a homlokára) nyomkodta oda a lapokat, és úgy rohangált hozzám félpercenként, már-már ugrálva és zihálva... Közben zuhogni kezdett az eső, dörgött az ég, és iszonyú fülledt idő lett, így nem mentünk ki a teraszra. Judit készített egy koffeinmentes kávét, azt megittuk, és eszegettünk. Átadtam neki a csokit, amit hoztam, és megköszöntem a meghívást és a sütit. Ekkor elővett egy zacsit, hogy van ám itt más is! Volt még Pergoveris szurija és több tűje, és fecskendője is, hogy ezeket nekem szánta. Annyira aranyos! Erre nem is számítottam! Azt mondta, hogy azt kívánja, hogy nekem is szerencsét hozzanak! <3

Korábban 3 hétig nem mertem jönni hozzájuk, mert hetekig fájt a torkom, féltem, hogy megbetegítem a kicsiket, mert sehogy nem akart elmúlni a torokfájásom, és mivel múlt héten már levették a kenetet a gégészeten, és nem volt  benne se vírus, se baktérium, így most mertem eljönni hozzájuk.

20 óra felé csörgött a mobilom, párom hívott, hogy most végzett a vezetéssel (fedett pályán volt az első lecke), és hogy merre járok? Mondtam, hogy még itt vagyok, úgyhogy menjen csak haza, otthon találkozunk! Aztán elköszöntem Juditéktól, és el akartam indulni haza gyalogosan, de már sötétedett, és nem ismertem az utat. Mondtam, hogy ne aggódjon, valahogy csak visszaevickélek. Erre Ő: inkább elviszlek az Örsig autóval, ne menj ilyen sötétben, ismeretlen terepen haza. Nagyon hálás voltam, hiszen erre nem számítottam. Elraktam a táskámba a gyógyszereket és a szurikat, bepakolta a gyerekeket az autóba, és az IKEA melletti úton kipattantam a zebránál, mikor piros volt a lámpa, és integettem Balázsnak és Juditnak. Szuper este volt! 

1 órával később értem haza kb., írtam Juditnak, hogy remélem nem borítottam nagyon fel a gyerekek napi rutinját.(?) Írta, hogy alig bírtak elaludni a picúrok, annyira fel voltak pörögve az új körülményektől. Kicsit magamra vettem, mert nem akartam bojdulást okozni. Viszont megjegyezte, hogy Balázs a két Superman tojással kezében aludt el, vagyis Nóri figurája is hozzá került, úgy tűnik, ez lett az új alvós plüss. Boldog voltam, hogy még a leszívás előtt eljutottam hozzájuk, ki tudja, mikor lesz megint ilyen lehetőségem?

Zalán közölte, hogy készítsem magam lelkileg, mert mindjárt szurizás van! Ráhelyeztem a hasamra a fagyasztott spenótot (hogy minél nagyobb felületen lefagyjon a pocim), és vártam. Megérkezett a hercegem, megint alsóban és félmeztelenül, és dúdorászva pakolt a kisasztalon. Morgott, hogy megint mennyi minden van itt, alig találja meg a neki megfelelő dolgokat. Lekaptam a zacsit, lefertőtlenítettem a célterületet, és jött az iszonyú csípős a dupla szuri (2 adag Pergoveris kell este). Közben mondtam: jajjjj, fáj, fáj, fáááááááj! Csíp! Még 10 perccel később is feszített és csípett. Jó, nyugi Tündérkém (mert egyébként Tündi a második nevem, és ezt használja minden családtag), már csak a vérhigító van! A Pergoverisen már túlvagy! Nem nyugodtam meg igazán...

Ekkor jött a kemény dió. A nagymennyiségű és vastag tűs Fraxiparine (vérhigító) úgy érkezett meg a felkaromba, hogy iszonyú fájdalom hasított a karomba, és már a beadás közepénél éreztem, hogy valami nincs rendben. Láttam, ahogy hatalmas dudor keletkezett és AZONNAL belilult a karom! Valószínűleg eltalált egy eret a karomban, mert hatalamas púp lett fél másodperc alatt. Rögtön rászorítottam a jégakkut, de akkor már késő volt. 

Megnéztük a másik karomat is, ott is már volt egy dudor, de csak piros pötty volt a színskála, de Zalánra rájött a nevetés (közben meg láttam, hogy bosszankodik, hogy fájdalmat okozott), és mondta: Mucikám, ne haragudj rám, de egy igazi nebántsvirág vagy! Bárhol érek hozzád, mindenhol kékülsz, lilulsz, vagy piros pöttyöket produkálsz. Már a jégnek is segítenie kellene, én ennél jobban nem tudok rád vigyázni! Aztán megpuszilt, megsimogatta a hajamat és közölte, hogy jegeljük a témát, és kiment... ;) Még percekig ott feküdtem, karomon és hasamon jégakku. :D Szép látvány lehetek, pizsiben (fürdés után természetesen), mindenütt mirelit zöldségekkel és jégakkukal a környezetemben, és szana-szét tűk, fecskendők, meg gyógyszeres dobozok. Mint egy drogtanya! :D

Ezek után odasomfordáltam a számítógéphez, és az átmenetileg felfüggesztett 14 chat-emet és a kb. 40 válaszlevelemet folytattam tovább. 

Hálás vagyok, hogy ilyen szuper emberek vesznek körül, és ennyien érdeklődtök irántam, és hogy minden nap írtok, köszönöm szépen, jól vagyok! :) Már - remélhetőleg - csak 10-12 nap van hátra, és jön a leszívás! Növekedjetek tüszőcskék! <3 Gyönyörű, tökéletes emberiókká fogtok válni, hogy egészséges, és gyönyörű gyermekek legyetek! 

Esti gyakorlat: elképzeltem az isteni fényt, hogy megérkezik a mi kis angyalkánk a pocimba, és megkértem, hogy maradjon 9 hónapig! Összebújtunk Zalánnal, megpuszilgatott, megsimogatta a pocimat, lábamat, hajamat, és megpaskolta a fenekemet (ahogy mindig szokta), és jó éjszakát kívántunk egymásnak. Milyen jó, hogy itt van mellettem életem szerelme és így vigyáz rám! Boldog vagyok és hálás! 

Jó éjt mindenkinek! Szép álmokat!

Megnyugodott a lelkem, hogy végig mellettem lesz Szűcs doki, és - ahogy érzékelem - párom is kezd lelkileg jobban lenni, csak az első két nap volt nagyon feszült a nagy meglepetés miatt, hogy 6 nappal előbb jött meg, és hogy hétfőn minden rendben lesz-e.

Ma reggel már sokkal kiegyensúlyozottabban indultam a napnak, 7.30-kor már a pocim újabb oldószeres cuccal volt "gazdagabb" és egyelőre csak egy piros pötty jelzi (talán a fagyasztásos megoldásunk miatt), hogy mennek már a szurik (ezen a héten reggel 1 Pergoveris - a csípős őrület, és este 2 Pergoveris + 2 Fraxiparine 0,6-os), amit szúrnunk kell.

Pénteken kell visszamenni a dokihoz, hogy - reményeim szerint vérvétellel is megnézze - hogy haladunk a hormonértékekkel és a tüszőcskék hogy nőnek, ezt is leellenőrzi ultrahanggal.

A délelőtt rohamléptekkel múlt el, feleszmélni sem volt időm, mikor párom közölte, hogy megy edzésre, akkor kaptam észbe, hogy úúúúúúúúú, akkor már mindjárt 17 óra és lassan elkések a 17.30-ra lebeszélt Adriennes találkozómról. Szerette volna elmondani a másik intézményben szerzett tapasztalatait, így megbeszéltük, hogy beülünk egy étterembe, átnézzük az anyagát, és megpróbáltunk okosabbak lenni, hogy már milyen vizsgálatok vannak meg, és miket érdemes még megcsináltatni. Hihetetlen gyorsan eltelt a 2,5 óra, mintha pár pillanat lett volna, talán mert a téma mindkettőnket nagyon foglalkoztat, Ő is 43 éves, és én is, és neki is 4 lombik volt most, és nekem is épp most indult a 4-ik lombik. Szóval egycipőben járunk! (Ahogy szokták mondani.)

Este 20 óra után vettem észre, hogy még menni kell venni pár női dolgot a Rossmann-ba, így együtt bebattyogtunk a helyi Rossmann-ba, és kaptam Adrienntől egy 10%-os kupont (bár ahogy látom, ilyenkor mindennek felemelik ilyenkor az árát, hogy "ne  bukjon" a bolt ezen a kuponos dolgon... ;) Vagyis a vonzás törvénye működik! :)

Hívott Zalán 20 óra után, hogy most ért haza, és készít nekem vacsorát, ha sietek! (Ilyen cukkerbogyó férjem van, hogy ilyenkor mindig Ő lep meg valami finomsággal.) Úgyhogy mire hazaértem 21 óra felé, már várt az isteni finom és kiadós vacsorával, baconos-sonkás-hagymás rántotta, paradicsom és paprikaszeletekkel. :) Imádom ezt a jóképű és jószívű pasit! <3 Megint elmondtuk egymásnak (ma már vagy 5x-re), hogy mennyire szeretjük egymást, átölelt, megpuszilgatott és sürgetett, hogy mielőbb lapátoljuk be a kaját, mert neki dolga van még.

Kérte, hogy dőljek le, pakoljam a pocimra a mirelitet, és 20 perc múlva szóljak neki, addig Ő lefürdik, megborotválkozik, és tisztán és illatosan fog "hasba szúrni". Micsoda romantika! :D Hasbaszúrás indul!

A kisasztalon készülődött (mindenütt gyógyszeres dobozok, injekciós fecskendők, tűk, és vattakorong és fertőtlenítő, már lassan lepotyognak a cuccok az asztalkáról, és a kis sámlin ül ez a gyönyörű pasi, aki engem akar a leendő kisbabánkkal együtt, és őszinte, szép kék szemeivel néz rám, kezében a fenyegető fecskendővel, száján mosollyal. :)

Megszólalok: Bekékült a Fraxiparine nyoma a karomon! Nézd! Erre Ő: Jaj Szivecském, annyira sajnálom! És aljas arckifejezéssel folytatja, majd tűvel a kezében, nagy kacajjal kifelé vonul... Meglepődök, hogy mit akar kint?

Visszajött félig levetkőzve (mint aki fél, hogy összefröcsköli a páciens vérrel), kaján vigyorral a pofiján, és megszólal: Mi lenne, ha most a szemgolyódba adnám, hogy ne fájjon annyira? :) Na nyannyerkám, készüljünk neki! :) Kocagott közben. Majd beszúrás közben megszólal poénosan: Rászokok majd a hernyóra, annyira jól nyomom már a szurikat. :D Jó lesz ez! Szeretni fogod ezt a szurit is! :D Ha akarod, meg is nyálazom a tű végét. :D És demonstrálta... ;) Eszem megáll ettől a kis lököttől! :)

Mondom ne szívd fel mindkettő oldószert, elég egy port egy lötyiben feloldani, mert fáj! Erre ő: Már felszívtam magam, késő! És nyomta be a tűt, ismét recsegett a hasam szövetei között.. ;) Nem volt kellemes, de azonnal hűteni kezdtem, hátha nem fog annyira csípni...

Még egy utolsót beszólt: Tegnap úgy recsegett a hasadon a bőr, mikor "beszippantotta" a hasad az injekciót, mint egy kérgesbőrű dinoszaurusznak! Nevetni kezdtem és mondtam: Köszi szépen! Nagyon kedves vagy... :)

Ez után még chat-en válaszoltam 10-12 lánynak a kérdéseire, és elmentem tusolni, majd (aránylag hamar) éjfél körül ágyba kerültünk. Én lettem a kiskifli, Zalán átölelt kezével, lábaival, és boldogan szuszogott a nyakamba. Majd megpusziltuk egymást, elhelyezkedtem hason, és félálomban azt éreztem, hogy megsimogatta a popsimat és odasúgta csendben: Szeretlek!

Még elképzeltem, mielőtt lecsuktam a szemeimet, hogy a kis lélek megint a hasam felé tart, és készültem elaludni. Megkértem, hogy jöjjön le hozzánk, és legyen minden rendben!

Hálás vagyok, hogy ilyen boldogságban élhetek egy ilyen remek pasival! Köszönöm sors, hogy "rendelésre" megkaphattam a legnagyobb ajándékomat, Zalánt, akit 4 évesen álmodtam meg, és mire 5 éves lettem, meg is érkezett ide, a földre, hogy együtt lehessünk! Szóval ne adjátok fel lányok, mert az álmok valóra válnak, lássátok az én példámat! Még az arcát, haját, szemei színét is megálmodtam... <3 

Szép estét midenkinek!

Éjjel semmit nem aludtam, annyira izgultam... Az járt a fejemben, hogy ha nem lesz Szűcs doki, akkor Szentiványi lesz-e? És hogy leírta-e a mappám tetejére Szűcs a Pergoveris és az Ovitrelle adagokat? Közben vizualizáltam magamban, ahogy a kis tündérkénk elindult hozzánk, és elképzeltem, ahogy bekerül a pocimba. Aztán kértem az angyalokat, hogy segítsenek minket, hogy sikerüljön a lombikunk, és egészséges kisbabánk születhessen, ahogy a Théta Healingben mondják: "a lehető legjobb úton és módon, a legkönnyebben és legegyszerűbben". Mantráztam, hogy reggel legyen dr. Szűcs, és hogy jók legyenek a véreredményeink, illetve hogy el tudjunk most indulni a babaprojekttel. 

Hajnali 3-kor még fent voltam, írogattam a kérdéseimet, hogy miket szeretnék megbeszélni a dokival, most "csak" 8. kérdésig jutottam a szokásos 20 helyett, vagyis "olcsón megússza a mai talit" velem. :D 

Reggel 6.30-kor csörgött az óra, félkómásan kikullogtam a konyhába, bevettem az L-thyroxinomat és felhelyeztem a nyelvem hátsó frontjára a Medrolt. Előrébb csúszott... Jött a durva keserűség és a hányinger... Legszívesebben egy üveg mézet leszuszakoltam volna a torkomon, csak múljon ez a borzalmas keserűség, közben elképzeltem, hogy milyen pofákat várhatok... Egy rajzfilm figura jutott eszembe, egy nagy szürke nyúl, ahogy a nyelvét nyújtogatva, füleit lekonyítva áll a konyha közepén és nyáladzik, hányásra készülődik. :D Szerintem a lelógó szőke fürtjeimmel (amiket tegnap éjjel festettem éjfél tájban), jelentős hasonlóságot lehetett volna felfedezni, ha mások is látták volna a vizualizációimat... ;) Az is lehet, hogy megbuggyantam? Kérem, aki ismer, erre a kérdésre ne válaszoljon! :D

Ezután gőzerővel előrántottam a szekrényből a mézes bödönt, és benyomtam a nyelvemre 2 nagy kanállal és mikor lenyeltem, azt hittem, enyhül az érzés, de nem! Ekkor jött a 2 pohár víz! Enyhülés továbbra sem érkezett. Már csak a rágó segíthet! Majd eszembe jutott, hogy kell ma vérvétel? Óóóóóóóóó basszus! Akkor ezt is elrontottam... ;) Hát majd azt mondom - agyaltam, és közben csikorogtak bent a kerekek, ahogy tekertek az egerek - a Medrol miatt muszáj volt 1 kanálka mézet ennem, és egyébként is rosszul szoktam lenni vérvételkor, úgyhogy hátha nem lesz gond... ;)

Felkaptam az egyik kék, nyári ruhámat, - amiben megállapítottam, hogy egész tűrhetően nézek ki, - és kilibbentem az ajtón. Valójában elképzeltem, ahogy egy nyugger nyanyaként csoszogok az úton a fehér, lapostalpú szandikámban, mert erőm nem sok volt a kialvatlanság miatt... Ekkor azzal nyugtattam magam, hogy az Anyukák örülhetnek, ha az első időszakban 1-2 órát egyben aludhatnak, hacsak nem szoptatás közben bóbiskolnak el néhány percre... Szóval nem nyafoghatok még csendesen sem.. ;)

Nagy nehezen elvonszoltam magam a buszmegállóig, a buszra huppantam, és írtam egy sms-t Szűcs dokinak, hogy 2-ik napon vagyok, és kell-e vérvétel, és hány órára kell bent lennem? Zötykölődtem úgy 1,5 órát (végtelen hosszú időnek tűnt az út, hiába hallgattam zenét), 3 átszállással megérkeztem a munkahelyemre, ahol egy kedves kolléganőmnek átadtam a ruhákat, amiket még a 48-50 kg-os alakommal hordtam 1-2 alkalommal, megölelgettem a lányokat, és elhagytam a terepet, mert hívott Hilda, hogy most azonnal menjek be, és nem is érti, hogy ennyi év rutinnal a hátam mögött, hogy tudok ilyen hülyeségeket kérdezni? Most nem írnám le, mit gondoltam! Egy mesefigura jutott eszembe, és a lehelletén húsokat lehetne "grillezni"... ;) Bár igaza van, de sajnos minden lombiknál "elszáll az értelem" szőke buksimból a nagy izgalom miatt. Olyan ez, mikor hetekig készülsz egy vizsgára, és épp a felelés közben felejted el a választ... És mikor kijössz a vizsgáról, akkor a fejedre csapsz, hogy Heuréka, eszembe jutott! De akkor már késő... ;)

Villám sebességgel berongyoltam a BMC-be, a hajam is lobogott, és a főbejáratnál megtorpantam... ;) Kézifék behúz! Csikorgott a szandálgumi.... ;) Kint állt a sor, pedig még csak 8.40 körül volt!! Áááááááááááá! Végem! Már most 40 fok volt... Egy dolog járt a fejemben: nem ettem, mindjárt elájulok. (Ja, ez két dolog, mindegy!)

Elkezdtem legyezni magamat egy orvosi lelettel, hogy kapjak levegőt... Közben meg sem mozdult a sor. Kb. 3/4 óra kellett, hogy bejussak a recepcióig. Már a pultnál állok, mikor oda jött egy pár, és a titkárságon dolgozó egyetlen segítő az Ő ügyüket vette előre... Aztán még újabb lány elém jött, hogy Ő csak kérdez. Igen, ez is csak velem fordulhat elő... ;) Mint mikor a pénztárnál épp akkor fogy el a szalag a gépből, mikor oda jutok. Murphy... ;)

Láttam lejönni az orvosunk asszisztensét az emeletről, kérdeztem, hogy most kell-e új vérvétel, 3 hete voltam LH, FSH, és Prolaktin vérvételen, mondta, hogy nem kell, elég az a 2-ik napi hormonsor... (Gondolom megint a megszorítások miatt nem lesz új vérvétel.) Azt mondta, hogy ezt tudnom kellene már! Vagyis - ismét - lazán lerázott... Majd ekkor győzelemittas zenét véltem hallani a műtők felől és megláttam a magas, szemüveges kedvencünket, a mi jó Szűcsünket! :D Megmenekülteeeeeeeeem! Megnyugodtam hirtelen, akkora kő esett le a szívemről, hogy szerintem körülöttem atomrobbanásnak hallatszódhatott volna, ha mások is hallották volna az óriási, már-már szikla földre érkezését... ;) Miután sorra kerültem, előbányászták a mappámat, és ballaghattam fel. A váróban bent 14 főt számoltam, de ahogy láttam, kint is ültek páran. Senki sem volt ismerős, így zenét hallgattam, amíg nem szólítottak.

Bementem, köszöntem, és megkérdeztem, hogy kipihente-e magát a doktor úr? Mondta, hogy nagyon jó volt a szabadság, már eléggé fárasztó volt az utóbbi időszak a BMC-ben, úgyhogy ráfért a pihenés. Közben már azon járt a fejem, hogy ez a jó nekünk, hogy kipihenten, nyugodtan és türelemmel, új lendülettel jött vissza, és biztosan jobb lesz a sikerességi rátája. ;) Aztán megnézett ultrahangon: endom 4 (ezt keveseltem, mert az utóbbinál 6-7 volt elsőre), balra 4 tüsző, jobbra 3 (stimuláció nélkül ez is szuper). Elkezdi mondani: nagyon jó lett a hormonvérvétel, meglepő, mert a Prolaktin szint milyen jó, 244, FSH érték 6,6 és az LH 4,8. Annyit mondott még, hogy az AMH érték 2,4. Mondom ez nem lehet, mivel nem csináltattam meg idén! :D Erre Ő, október végén megcsináltuk és 2,4 lett. Nálam volt az én AMH-s papírom és az előző 3,2-ről 3,6-ra emelkedett. Úgyhogy gőzöm sincs, ezt honnan halászta, de nem akartam magamra haragítani... ;) Ha 2,4 lenne, akkor is 43 évesen ez jónak számít, úgyhogy nem izgat... ;)

Felírta a szurikat, és mondtam, hogy van még pár Fraxiparine vérhigítóm, és van még Prolutex és Pergoveris is otthon, az előző évből. Kérte, hogy számoljam össze, miből mennyi maradt, hogy ne kelljen feleslegesen pénzt költeni. Számolgatott... Rájöttem, hogy nagyon nagy ritkaság manapság egy ilyen doki, és hálát adtam az égnek, hogy elvállalt minket. Aztán elmásztam a patikába, és kiváltottam majd 88.000 Ft-ért a mostani 5 napi Pergoveris és Clexane adagomat. Majd visszamentem, vártam 15 percet a kedvenc nővérkémre, és beadattam a szurit. Iszonyúan fájt... Még 20 perc múlva is csípett. Ez az érzés annyira ismerős volt! Közben átvillant az agyamon, hogy a múlt évben ezzel a szurival hoztuk össze - igaz, csak 3 hétre, júniusban - a babát. Ettől boldogabb lettem, sőt most a hormonértékek is "simogatták a lelkemet". Most annyira bizakodó vagyok!

Pénteken délelőtt megyek vissza ultrahangra és vérvételre, reggel 8-kor már ott kell lennem.. ;) Kíváncsi vagyok, mennyit nőnek a tüszőcskék. ;)

A procedúra után visszamentem az irodába, ittam egy kávét, és várnom kellett a főnökömre, hogy odaadja a pénzt, amivel lassan 2 hónapja tartozik... Órákat váratott, mintha direkt fel akarna bosszantani. Úgy fogtam fel, hogy legalább beszélgettem a kollégákkal, és addig sem idegesítettem magam. Megérkezett a főnök, és burkoltan megfenyegetett, hogy túl sokat járunk lombikozni, 3 éve ezt kell eltűrnie, hogy sokat hiányzok (igazából 4 éve, de inkább nem akartam rászólni, hogy téved), és ha ez lemegy, akkor döntsem el, hogy mi a fontosabb számomra. Mondtam, hogy jó, persze, beszéljünk majd, ha ez a lombik "lement", ahogy Ő fogalmazott. Közben az villant át az agyamon, hogy ha ez a lombik most sikeres lesz, akkor már nem is kell semmiről beszélgetnünk... Mert az orvos azt javasolta (sőt 35 év felett, lombikos lányoknak már automatikusan a "veszélyeztetett terhes" besorolás jár), hogy ne dolgozzak, hogy ne érjen stressz. Most ezt a kérdést "elnapolom", lesz ami lesz. Felmarkoltam a lóvét, és mosolyogva elbúcsúztam. Még rám passzolta, hogy adjam fel a múltkori táppénzes lapjaimat én, mert neki nincs ideje... Ezt a békát is lenyeltem, mert ha rá bízom, ez sem lesz elintézve és az életben nem kapok táppénzt.. :P

Volt már vagy 15 óra, mikor el tudtam indulni Herminához és kisfiához, Márkhoz. Épp altatás volt, így a konyhában dumcsiztunk, előkerült ismét egy részemre félretett ajándék ruha (nem bír magával Hermina, ezt is kielemeztük, hogy én is ilyen vagyok, most is hoztam egy apró plüssfigurát a kisfiának, és mindig szeretek örömet okozni akinek csak lehet). Végre elkezdtem masszírozni a hátát és a nyakát Herminek, de csak pár perc telt el, mikor felsírt Márk álmából, és barátnőm rohant befelé, hogy megnyugtassa, átölelje, megszoptassa. Ekkor épp az jutott eszembe, hogy én is ilyen odaadó Anya leszek, mint Ő? Hogy azonnal pattan, bármi van, minden pillanatban a kisfiával foglalkozik. Árad belőle a szeretet és a kedvesség! És Márk egyre szebb! A korábbi barnás hajat a szőke-arany színkombináció vette át. Egyre többet mosolyog! Nem csoda, hogy ilyen boldog, hiszen nagyszerű szülőkhöz érkezett.

Innentől babázás következett. Márk már majdnem egyedül jár! Sokszor megfogta a kezemet, és Hermina is kísérgette előre és hátra a szobában, majd mi is mászkáltunk, alig akart megállni. ;) Szerintem a napokon belül mászkálni fog. Annyira édes, ahogy a kis ülőkében nézi a mesét, és figyeli Anyukája minden mozzanatát, és érdeklődve nézeget engem is. ;) Úgy vélem, kedvelhet, mert sűrűn jön oda, hogy meghúzza a ruhámat, hogy felkéredzkedjen hozzám, bár az Anyukája a favorit, ahogy minden kisgyereknek.

Volt a mai délután folyamán finom szendvics eszegetés, kávézgatás, és ruhákat is mustrálgattunk, mert Hermit foglalkoztatja, hogy a közelgő esküvőre (nem az övékére, mert az már jópár éve megvolt, szerintem a legszebb esküvőjük volt, amit eddig láttam, szuper fotóssal, isteni ruhákkal, gyönyörű helyszínekkel, szuper szervezéssel, persze mindent Hermina tervezett és intézett, nem is csoda, hogy ilyen remek lett minden), mit vegyen fel(?). Átbeszéltük a lehetséges variációkat, mutatott narancssárgát, meg kéket, meg egy nagyon szép színű, felül karikás ruhát is. Fantasztikus, hogy Ő bármit meg tud varrni, bármit átalakít és gyerek mellett is zseniális kis dobozokat gyárt büszke szülőknek, amik tele vannak képekkel. Bárcsak én is ilyen kreatív és szuper Anyuka lennék majd. Azt szeretem benne, hogy annyira természetes és árad belőle a szeretet. Boldog vagyok, hogy megismertem őket a BMC-ben, és a lábfájásom miatt Tamás átadta a helyet, mikor dugig volt a recepció, még 2014-ben a közösen indított lombikunkkor. Emlékszem, minden nap beszéltünk, chat-eltünk, annyi információt kaptam tőle, amit soha nem fogok tudni meghálálni. Az Ő agya egy szivacs! Mindent beszív és megtart. Ezeket magamról nem tudom elmondani, de biztos rátesz, hogy a balesetem után senkire és semmire évekig nem emlékeztem, és az agyrázkódás után csak Anyut és tesómat ismertem meg.. Azt sem tudtam, hogy éppen közgazdaságiba járok, és nem mentem el az évzáró vizsgákra, még az akkori páromat sem ismertem meg, pedig már 1,5 éve együtt éltünk.. Vagyis már papírom is van róla, hogy agyalágyult vagyok! :D

17.30 után megjött a munkából Tamás, aki mindig azonnal jön a feleségéhez és már pillanatokkal később fáradtan, de mosolyogva öleli magához kisfiát. Fantasztikus emberek! Örülök, hogy a 0-ik pillanattól (és az előzményektől) végigkísérhettem a történetüket (ahogy Ők is a mi lombikjainkat), együtt kezdünk ugyanis 2 éve... Nekik sikerült legalább! Elsőre összehozta Szűcs a babá(ka)t. <3

Mivel ilyenkor, ha feléjük járok, a 3 házzal arrébb lakó másik barátnőmet 8korábbi kolléganőmet) is mindig útba ejtem, így Gabit is felhívtam, hogy hamarosan érkezem, hogy meglátogassam és megmasszírozzam. Elém jött a kutyusával, Pinkyvel együtt. Még nála volt a fia, és épp azt mondogatta, hogy milyen jó, hogy jöttem, már ráférne egy jó masszázs. ;) Az a fura, hogy vasárnap óta (mióta vérsárkány lettem), az járt a fejemben, ha már úgyis megyek a kórházba, átmennék hozzájuk és mindenkit átmasszírozok. Erre úgy tűnik, hogy Ők kérték ezt a fentiektől, és így jutottak a gondolatok a fejembe. (Nem valami tudományos, de ezt nevezik Théta Healingnek barátnőm szerint, vagyis röviden: kérd és megadatik...) Ezt a kéréssort ma alkalmaztam, és sikerült! Bent volt Szűcs, és minden jól alakult a BMC-ben, sőt még az első szurit is megkaptam. Mi ez ha nem áldás a mai napra? ;)

Vagyis 18 óra felé átmentem Gabiékhoz, befaltam egy gluténmentes kolbászt (amitől jó kis "varánuszi", azaz fokhagymásan bűzös lett a leheletem), és megittam egy fincsi bodzás üdítőt (hátha elnyomja a szagot), és közben mesélte Gabi, hogy napok óta rám gondolt, hogy milyen jó lenne, ha eljönnék és megmasszíroznám, mert nagyon fáj a háta és a válla. És ma már este hívni akart egyeztetni időpontot, és ekkor "hipp-hopp" megjelentem! Nem csoda, hogy Tündérnek hív! ;) Mi ez, ha nem Isteni segítség? Ez után a kutyuska az ölembe telepedett, és megint boldogan aludt el rajtam... ;) Két óra múlva (már 20 óra volt), elindultam haza, Zalán még úgyis a szüleinél parkettázott, és pakolt, így nem kellett sietnem. Mikor hazaértem, válaszoltam a rengeteg levélre, amit a csoporttagok küldtek érdeklődésképp (köszönöm a sok kedvességet, és a drukkoló sorokat mindenkinek), és felbiggyesztettem a mirelit cuccost a pocimra, és úgy 10 perc után perverz tekintettel, gonosz mosollyal megjelent Zalán! :D Na muti, hova szúrjam az injekciókat? A legvastagabb tűvel felszívta az oldószert és a Pergoverist elkeverte, pöcögtette kicsit a tűt, és nyomkodta kifelé a buborékot, és közben vigyorogva akarta a vastag tűt a hasamnak nyomni, mikor kaján mosollyal közölte: Ja, hogy rossz tűvel akartam? Bocsi, észre sem vettem! :D Leszedte a vastag tűt, kicserélte a vékonyra, és nekem esett. Nem volt kellemes, de ki lehet bírni, a cél érdekében mindent! :) Eztán a mirelit átvándorolt a karomra, hogy a Fraxiparine tűje is belém hatolhasson.. ;) Ez durvább volt, 0,6 egységes, iszonyú nagy adag... Ez van, ha az ember a szüleitől nem házat, vagy ékszereket, vagy nyaralót örököl, hanem MTHFR-mutációt! :D

Közben kérdeztem, hogy min vigyorog ennyire? Erre megszólal: Miért sírjak? Hiszen ez annyira romantikus! Ismét közös programunk van! Mondtam, hogy inkább filmet néznék, de üsse kő, ez is megteszi.. ;)

Majd következett a hajnali fürcsi és összebújás a szerelmemmel. Jó, hogy az a gondolat van bennem, hogy hamarosan már csak az oldalamra feküdve tudok majd aludni (remélem). <3

Hálát adok sorsnak, hogy ezt a remek pasit megismerhettem, ilyen boldogan élünk és viccesen tudjuk ezt is megélni, és ilyen boldog napokat kapok tőle ajándékba!! <3 Hálás vagyok azért is, hogy van hol laknunk, van mit ennünk, és sok jó ember vesz körül minket. Már csak a mi picúrkánk hiányzik... ;)

Onnan lehet tudni, hogy elkezdődött a lombik, hogy párom hetek óta kezdi "leamortizálni" magát. :D Múlt évben is a félig sikeres lombiknál ez volt, lázasan ment a leszívásra, amikor a "srácokat" kellett leadni a friss megtermékenyítésre, mert épp hetek óta fájt a torka... Most meg a szeme gyulladt be, aztán tegnap előtt elvágta az ujját dinnyeszeletelés közben (mindenhol folyt a vér...), és pénteken a lábára ejtett egy 5 kg-os súlyt, így a második lábujja lelapult, és első nap pirosas-bordó, másnap sötétlila színekben pompázott. :D Vagyis ismét készül a sikeres lombikra, leszedálja magát, hogy sajnáljuk, és a finish-ben megmutatja, mit tud! Innen szép nyerni! :D

Ma délelőtt (nagy meglepetésemre) a papíron piros masszát találtam... Az agyamon átfutott a gondolat, hogy Te jó ég! Mi júl. 29. péntekre terveztük az indulást!! :P A dokival is ez lett megbeszélve! Remélem már visszajött tényleg a szabiról... Erre most a sors úgy döntött (vagy a sok idegeskedés, amit az utóbbi napokban átéltem), hogy július 29. helyett júl 24-én megjön, és 25-én hétfőn indul a buliiiiiiiiii.

Ledöbbentem a látványtól, és átfutott az agyamon, hogy a múlt évben novemberben mi történt. Gyorsan megpróbáltam kisöpörni ezeket a gondolatokat (aki ismeri az előzményeket, az tudja miért), és azzal nyugtattam magam, hogy Szűcs doki (a "mi Szűcsünk") azt mondta, hogy júl. 25. hétfőtől már lesz!

Délután posztokat olvasgattam, és egy csoporttag azt írta, hogy neki keddre adtak csak időpontot vérvételre, mivel hétfőn mégsem lesz Szűcs, így megint beindult a para bennem.

Hihetetlen, de úgy izgulok, mintha az első lombikom lenne! Pedig ez már a "rájátszás", 3 lombik van már mögöttem / mögöttünk. Mindig az jut eszembe, hogy 3 a magyar igazság, 1 ráadás! :D Bízok benne, hogy ez a ráadás már babával végződik! ;)

Mivel a LIT (Lymphocita) kezelést május elején már megkaptam (aki nem tudja az előzményeket, a G1-ben a páros alloimmun kivizsgáláson, vagyis a HABAB vizsgálatnál kiderült, hogy elég durván reagálok páromra, így a szervezetem / immunrendszerem megtámadja párom sejtjeit, így a közös embriót is betolakodónak tekinti), vagyis Kádár doki javaslatára (mivel az intralipid és smofilipid infúziók összetevőire allergiás vagyok, mint pl. a mogyoró, szója, tojás, stb., ezért csak ez a LIT kezelés jöhet szóba nálunk).

Athénban párom véréből készítettek egy ellenanyagot (és beadták nekem - örök hálám ezért Bosánszki Dórinak a sok segítségért, és a kórházi ügyintézésekért, fordításokért), ami meggátolja a "kilökődést", vagyis az embrióinkat - elvileg már - nem támadja a szervezetem. Mivel a G1-es vizsgálat tartalmazza az NK ölősejtek vizsgálatát is (92.000 Ft-ért ez a minimum, hogy benne legyen az NK funkció is, ami egyébként a Synlabnál 30.000 Ft külön). Ez a vizsgálat most kimutatta, hogy a múlt évi 37,2%-ról 22%-ra csökkent az NK érték! (Bár a határérték itthon 0-12 között jó, a görögöknél ez 0-8 között felel meg, vagyis így is erős a szervezetemben lévő ölősejtszám, vagyis bármi kerül be, azt elpusztítja az immunrendszerem.) Ezt viszont már pozitívumként fogtam fel! Viszont az immunológus és a kinti dokik szerint még így is elég magas ahhoz, hogy ezt is kezelni kelljen (gyógyszeresen), vagyis a LIT mellé kell majd megint Medrol kúra.

A múlt évben a szteroid és a Fraxiparine (vérhigító) volt a próba, az sajnos nem vált be, most kombóban gondolkodik a doki, vagyis a LIT kezelés mellé kapok még Medrolt (50 napig) és mellé vérhigítót, de most az olcsóbb Clexane-t fogom kérni. Hirtelen rengeteg kérdés cikázik a fejemben (kár, hogy nincs felvétel, milyen áramkörök villódznak, biztos izgi látvány lenne a az "agytérképem"). :D És elhinnétek, hogy a szőke nőknek is van agykapacitásuk. ;) (Bocsánatot kérek a többi szőke olvasótól, nem sértegetésnek számon ezeket, hanem poénnak.) ;)

Főképp a bizalom és az a gondolat telíti el a lelkemet, hogy ez most sikerülni fog! Párom nem aggódik, bennem viszont fura izgalom van... Főleg azért, hogy most jó adagban, és jó gyógyszereket írjanak fel, ha mégsem lesz Szűcs. Bár a mappámra már májusban ráírattam, hogy Pergoveris és Ovitrelle, de azon rugózik a zselés cucc a koponyámban, hogy az adagot vajon felírta??? Ha mégis helyettesíti valaki hétfőn, akkor ne legyen fennakadás, vagy gond, mint a múlt év novemberében (hogy Zeke dupla annyi hormont írt fel, és dupla olyan drágán, mint amennyivel a múlt évben sikerült júniusban a lombik, mert csak a koromra koncentrált, nem nézte meg az előző stimulációs lapot és a 42 éves koromhoz képest azt sem, hogy mindig 10 tüsző volt, és 6 embrió lett, és 3,6 az AMH értékem. Ezek azért nem rossz AMH adatok, főleg, hogy idén már 43. vagyok. :D Pár hete szedem újra a - már bevált - méhpempőt, és a múlt évben szintén a sikerhez vezető Aspirin Protect-et (ami a méhben vérbőséget okoz és segíti a megtapadást, a Kaáliban barátnőm szerint ez alapprotokoll, hogy mindenki szedi). A méhpempőtől meg szép, és jó minőségű embriók voltak a múlt évben júniusban, 5 napig sikerült az embriókat elvinni, így egy ideig megtapadtak, majd kilökte őket a szervezetem... Az első lombiknál (K dokival) és novemberben (Zekével) meg alig bírtak 3 napig elmenni - véleményem szerint a túl nagy dózisú hormonadag is befolyásolja a minőséget és a túlstimu sem minden esetben jó, hiába állítják, hogy nagyobb eséllyel sikerül a túlstimuláltaknak a baba...

Vagyis most bízunk, hiszünk és bevonzunk! Jó éjt mindenkinek! Szurkoljatok lányok! Kezdőőőőőőőőődik! <3 

Utóirat: kis lelkecske ott fent, nagyon várunk már, hogy lejöjjél hozzánk, és tiszta szívünkből kívánjuk, hogy érezd jól magad a pocimban. Ígérem, addigra, mire érkezel, leteszem a stresszt, és csak Rád fogok koncentrálni. Apa is nagyon vár már! <3

2015.11.19. Érkeznek a babók!

Ma 5 körül keltünk, mert 7.30-kor már ott kellett lenni a kórházban. Talán ha 3 órát aludtunk egyben, emiatt kicsit nyúzottabbak voltunk az átlagnál.

Igaz, hogy kb. 10.30 körül fognak behívni, ha jól számolom, de addig még elég sokat fogunk várakozni. A recepción csak rám néztek, és nevet és számot sem kellett mondanom, köszöntek, és mondták, hogy üljek le, mindjárt szólítanak, és aztán mehetünk videót nézni, és a biológus kommentárjával hallgathatjuk, hogy nőttek a petécskék, és végül is hányan lettek, és hány sejtesen kapjuk visza őket.

Erikával és párjával beszélgettünk, és mikor megláttam, hogy Erika fényképeket nézeget, akkor jutott eszembe, hogy az étkezőasztalon hagytam a fényképezőt!! Így nem fogom tudni lefotózni a petécskéket! Ekkor kigyúlt a fény szőke fejemben, és megkértem Erikát, hogy amikor behívnak minket, adja kölcsön az okostelóját, hogy le tudjuk fotózni a picúrokat. ;) Persze hívtak is minket, de se én se párom nem tudtuk, hogy kell ismét kamerára állítani. Már elkezdődött a "vetítés", de még mindig nyomogattuk, simogattuk a telefont... És végre "lőn világosság" eszembe jutott, hogy mit kell megnyomni, és sikerült a második 6-7 sejteseket lefotózni, de a legkisebb, a 2 sejtes nem lett végül megörökítve. De a fotózás módja! Na ezen feküdni fogok a röhögéstől!!! Mivel "selfie" üzemmódra volt állítva, így először véletlenül magamat fényképeztem (ami igen borzalmas eredménnyel járt, iszonyú hülye fejet vágtam), amikor rájöttem, hogy meg kellene fordítani a telefont, de akkor meg nem látom, hogy mit fényképezek!! Juhé! Ez ám a muri! Na ekkor jött a segítség Zalántól. Ő nézte, állítgatta a szöget, és Ő nyomta a gombot. Így ketten, közösen össze is hoztunk 3 fényképet a 3 db 6-7 sejtesekről. :)

Ezek után bejött Krisztina, a biológus, hogy sajnos már biztos, hogy nem lesz dupla transzfer, mert 3 db használható, 6-7 sejtes van csak, és maradt egy 2 napos, 2 sejtes. Próbáltam ismét alkudozni, mint a piaci kofák, de nem jártam sikerrel. A 2 db 3 napos és 2 db 5 napos beültetése a biológus szerint esélytelen ötlet, jobb, ha mind a négy embrió a pocimban lesz inkább, természetesebb közeg nekik, mint egy lombikban. Őszinte leszek, nem nyugtatott meg...

Ez után Csilla közölte, hogy tele vannak a lenti termek, így fent kell kibírnunk a várakozást, és ma nagyon sokan vannak. Fent csörögni fog a telefon, és elmondják a sorrendet, ekkor le kell mennünk a földszinti műtőhöz, és ha megtörtént a beültetés, akkor vissza fognak tolószékben vinni minket az emeletre, és 1 órát kell feküdni utána.

Szépen felcuccoltunk, átöltöztünk, és nagyon örültem, hogy ismét Erikával lehetek egy szobában, velük jókat lehet beszélgetni, és nagyon remélem, hogy sikerül nekik a baba, mert mindketten a nagy gyerekimádatukról híresek.

Ekkor megérkezett Hermina, tündéri kisfiával, a 6 hónapos Márkkal. Elárasztotta a szívemet a szeretet, hogy milyen édesek, hogy azért, hogy szerencsét hozzanak nekünk, bejöttek. :) Ráadásul elhozta Hermina a "szerencsehozó hálóingjét", amit akkor használt, amikor beültették az embriókat a pocakjába. Annyira boldog voltam!!

Zalánon viszont éreztem, hogy feszült nagyon, és nem tudja, mit kezdjen magával, mert a nők hirtelen többségben lettek a teremben. Így kiment és segített a nővérkének. Mi játszottunk Márkkal és Hermina mesélte az élményeit, így elég gyorsan szállt az idő, de végül a 10.30 helyett vagy 13.15 után hívtak minket. Még jó, hogy ehettem!! :)

Erikát és engem egyszerre hívtak, de valahogy sikerült Őt elveszítenünk a műtő környékén. Párja is, és mi is kerestük, hiszen utánam kellett volna jönnie, de nyom nélkül "felszívódott". Ekkor jött Éva, hogy menjek be a műtőbe. Elővigyázatos voltam, megnéztem előbb, hogy fekszik-e (megint) valaki kiterítve a fémágyon, vagy sem... Nem volt ott senki. ;) Ekkor vettem észre, hogy a másik műtőn Erika fekszik, terpeszben, lába között Szűcs feje. Erika aggódó tekintete miatt kicsit meglepődtem, mivel nem fáj a beültetés! Vagy csak ennyire izgul? Odaszóltam neki, hogy nézzen oldalra, a monitoron láthatja Őket, de annyira feszült volt, hogy nem figyelt rám. Pedig ott voltak a kicsik! :)

Láttam Szűcs dokin, hogy nincs jól, kérdeztem is, hogy minden rendben van-e? Mondta, hogy ha őszinte akar lenni, akkor egyáltalán nincs jól, eléggé beteg, de sok beültetése van ma, így muszáj dolgoznia. Folyt az arcáról a víz, és köhécselt is. Gondoltam, hogy szegénynek van épp elég baja, erre megint itt eszi a fene ezt a jóembert a kórházban, kora reggeltől késő délutánig. Nehéz élete lehet.

Ekkor megszólal Szűcs: úgy néz ki, van egy kis túlstimulációja, vizet látok a hasüregében, de nem kell megijedni, a Norprolac szedésével várhatóan felszívódik. Beugrott Zeke helyettesítése, hogy szerinte 300 ml-nyi Bemfola kell nekem, napi 5 Merionallal. Ezek után nem csoda, ha a Bemfolánál a legkisebb beadható adag 225 egység volt, (az előző lombiknáll 150 ml hormonnal összejött a baba Szűcsnél), vagyis nem csoda, ha most enyhe túlstimum van. Miközben láttam a méhemet a monitoron, arra gondoltam, hogy lassan jó helyen lesznek a picúrok. Kicsit várni kellett még a fiolára, amiben szállították az embriókat, és kicsit fázott a popim is, de türelmesen vártam. Éreztem, ahogy próbálja rendesen kinyitni a méhszájat és közben "szencségel", hogy ez nem is olyan könnyű nálam, mint ahogy emlékezett... Végre bekerültek az embriók. Szinte azonnal a hasamra tettem a kezemet, hogy védjem őket.

A beavatkozás után közölte Évi, a műtősnő, hogy most felvisz minket a szobánkba, és legalább 50 percig, de inkább 1 órát feküdjünk, lehetőleg mozdulatlanul. Fura volt, hogy tologatott a lifthez, aztán onnan a folyósón, és közben néztek az emberek. Mikor az ágyhoz értünk, Hermina mosolyogva fogadott, és kérdezte, hogy Márkot odarakhatja-e mellém? Mondom persze! Annyira jó volt látni, őket! Feltörtek bennem az emlékek. Újraéltem és átéreztem, hogy milyen okosan döntöttek, hogy elsőre már Szűcsöt választották, és kicsit elszomorodtam, hogy milyen buta voltam, hogy annyira ragaszkodtam az intézményvezetőhöz, és végigfutott az agytekervényeimen, hogy mi lett a vége... Hermináéknak jobb volt a megérzése, hogy a fiatal orvosok sokkal jobban figyelnek, és mivel bizonyítani akarnak, ezért mindent megtesznek a pácienseikért. Még nincsenek kiégve, nem rutinszerűen csinálják a dolgokat. Nem is csoda, hogy Szűcsnek ilyen jó a statisztikája! Tényleg maximalista. ;)

Alig voltunk bent 30 percet, megjelent Szűcs asszisztense, és közölte, hogy kapjuk fel a ruháinkat, és menjünk a záróért, mert ők mennének már haza. Egymásra néztünk Erikával, hogy még nem telt le az egy óra! Persze én szóvá is tettem az asszisztensnek, hogy nekünk azt mondták, hogy egy órát feküdjünk mozdulatlanul. Ekkor gátlástalan hangnemben közölte, hogy ez a genetikán múlik, ha nem fekszünk egy órát, és ott akarnak maradni az embriók, akkor ott fognak maradni, ha nem jó a genetika, akkor meg bármit tehetünk, akkor sem fognak megmaradni! És ellibegett a rendelőbe. Micsoda jóindulat! Ahogy összepakoltunk, elbúcsúztunk Herminától, és mentünk a zárójelentésért. Még elolvasni sem volt idő, csak odaadták, aláíratták, és jóformán kirakott minket az asszisztens a szobából. Még annyit mondott a doki, hogy a túlstimura váltsam ki a Norprolacot és napi 1-et szedjek belőle 5 napig, aztán csökkentsem az adagot. Hívtunk egy taxit, és megkértük, hogy ne hepe-hupás útvonalon menjen Kukutyinba, mert a múltkor majdnem kirázták a belemet. Az Erzsébet-hídon át vezetett az út, de nem volt jobb, mint a többi városi út, akkor kátyúk voltak, hogy a tömésem is majdnem kiesett. Zalán közben hátra-hátra nézett, és simogatta a lábamat, és kérdezgette, hogy vagyok? A taxis is kedves volt, próbálta elterelni a figyelmemet, és közben elnézéseket kért az út minőségéért. Mondtam, hogy ez nem az Ő hibája, hogy egész Magyarország egy kátyúhalmaz, és nem cél a minőségi munka végzése, mert akkor a baráti cégeknek nincs visszatérő munkalehetőség az útépítésre vonatkozóan.

Nagyon hosszúnak és göröngyösnek éreztem az utat. Mikor megérkeztünk, a dombon állt meg az autó, és megpróbált Zalán kihúzni a hátsó ülésről, de elég nehezen ment. Elkezdtünk kacarászni, hogy olyan vagyok, mint egy tehetetlen zsák krumpli, aminek kezei vannak. Csak hagyom magam, és Zalán ismét sérvet kap miattam. :) Nagy nehezen kipréselődtem a kocsiból, bár pont akkor, amikor a taxis már a hátam mögött kinyitotta az ajtót, hogy Ő is elkezd tuszkolni, hátha a "bálna" végre a szárazföldről a természetes közegébe kerül. ;)

A házig is végtelen hosszú volt az a 10 lépés, és miközben vánszorogtam az ajtóig, egy idős szomszéd néni megszólított, hogy miben sántikálok? Mondom egy szoros csizmában! :) Mielőtt elkezdte volna kérdezgetni, hogy mi történt, Zalán előrerohant a táskával, és kinyitotta az ajtót, és tartotta. Mondta, hogy amilyen lassan tudok, úgy induljak felfelé, nem kell kapkodni. Gondoltam magamban, ha akarnék sem tudnék futni, úgyhogy marad a "lóval közösüléses" szétrakott lábakkal való tapicskolás. Nagy nehezen felértünk!

Zalán levette a csizmámat, lehúzkodta a kabátomat, és ledobtam hatalmas testemet az ágyra. Kész, innen tapottat sem mozdulok. Ekkor röhögni kezdünk, mert csúsztam le az ágyról, és óbégattam, hogy gyere ide, vedd le a ruhámat. Szerencsétlen párom rohant, és vonszolta a gatyát, és a pulcsit rólam. Mondogatta, hogy ezt nem hiszi el, hogy egy felnőtt nőt kell vetkőztetnie, és még csak nem is szexis ez a művelet. :) Nagyon nevettem, de közben fájt a hasam a kacagástól. Iszonyú hosszú idő után végre leimádkozta a cuccokat, és felrakta rám a melegítőt, és otthagyott a TV előtti kanapén. Közölte, hogy Ő lefekszik, ha akarok, aludjak én is. Eléggé fáradtak voltunk, már kb. 2 napja nem aludtunk rendesen, izgultunk a dupla transzfer miatt. Nézzük a dolgok jó részét, nem kell szombaton lefizetni a helyettesítő dokit, hogy ismét lehessen beültetés, viszont erre a négy picúrkára nagyon kell vigyáznunk, és nagyon jó hangulatot kell nekik biztosítani, hogy 9 hónapig bent is maradjanak.

Este jött a fürdés ideje! Előtte bevettem a Norprolacot. Éreztem, hogy melegem lett. Bemásztam a kádba, és elkezdtem langyos vízzel tusolni (emlékeztem, hogy az elsőnél mondta Hermina, hogy forró vagy meleg vízzel való fürdés nem tesz jót a babóknak, így csak tusoljak, és ne forró vízben). Ekkor rámjött a szédülés, és hirtelen olyan erőtlen lettem, hogy éreztem, mindjárt elájulok. Elkezdtem üvölteni Zalánnak, hogy azonnal jöjjön, mert összeesek. Hihetetlen gyorsasággal ottermett párom, rémült tekintete mindent elárult. Azonnal elkapott, és rám rakta a törölközőt, kivett a kádból, és az ágyig elvonszolt valahogy, a részletekre nem emlékszem, csak a pánikra, amit átéltem, hogy nehogy bajuk legyen, nehogy emiatt elmenjenek a babák, hogy rosszul lettem. Felpakolt az ágyra, de lelógott a lábam, közben törölgetett, mert csurom víz voltam. Próbálta humorral elvenni az élét a dolognak, és mondogatta: látom, hálni jár beléd a lélek... ;) Halvány mosolyt sikerült csak kicsikarnia belőlem, mert már vacogtam és közben hányinger is kínozni kezdett.

Mikor csúszni kezdett a testem, akkor meg ezt mondta: hogy Te milyen egy lecsúszott nőszemély vagy!! Közben kacsintott és láttam, hogy fél, hogy valami komoly bajom van. Feltuszkolt az ágyra, és betakargatott, majd mondta, hogy hívja az ügyeletet, mert már 21 óra körül volt, így tudtuk, hogy Szűcs már nem fogja felvenni a céges mobilt. Mondtam, hogy még várjon, megpróbálok kicsit aludni, hátha jobban leszek. El is aludtam, éjjel többször arra ébredtem, hogy Zalán simogatta a hajamat, puszilgatta az arcomat, és a kezével nézte, hogy van-e lázam? Mikor lerúgtam a takarót, Ő visszatakargatott. Életemben talán először, 10 órát aludtam! Ez volt az egyetlen jó ebben az egészben, és az, hogy láttam, mennyire szeret és félt engem ez a jóképű, fiatal pasi, aki ráadásul a férjem! <3

Ezzel zárom mai napomat! Kellemes estét kívánok mindenkinek! :)

2015.11.18. Ma igen aktív napom volt, reggel párommal együtt ébredtem. Ölelgettük egymást, és "lapogattuk" egymás hátát, és közben - véleményem szerint - mindkettőnk agyában ugyanaz járt, hogy 6 kicsi legyen holnapra. ;)

Ebéd után elbattyogtam Anyósomhoz, hogy még a „mozgó” időszakomban „megcsodálhasson”, majd 14 órakor indulnom kellett a munkahelyre, mivel a titkárnő már többször hívott, hogy a jelenlétivel el vagyok maradva, és a pénzemet is szeretnék átadni.

A lányok nagyon vártak! Mindenki odajött hozzám, és kérdezgetett, hogy vagyok? Mikor lesz a nagy nap? Majd mondták, hogy holnap lesz a főnöknő névnapi bulija, és ajándékot vesznek neki. Beleadtam, bár nem leszek ott, de miattam ne járjon senki rosszul. ;) Kicsit bántam, hogy Ők jókat fognak eszegetni, iszogatni, és összejöhetnek, nevetgélhetnek, de felmértem közben, hogy nekem 6 nekünk nagyobb esemény lesz a holnap! Bekerülnek a pocimba a kicsikéink! :)

Az épületben járkálva találkoztunk a főnöki szoba előtt Erzsivel, a főnöknővel, és szokásos mosolyával és kedvességével lenyűgözött. Megdicsért, hogy milyen jól nézek ki, és kérdezgetett, hogy mikor és mi a következő lépés? Egyúttal meg is köszöntöttem, mondtam, hogy nekem nincs Erzsébet ismerősöm, úgyhogy nem tudtam, hogy holnap névnapja van, és buli lesz, de most szeretnék sok szeretettel boldog névnapot kívánni! Megpuszilgattuk, megöleltük egymást, és mondtam, hogy Ő számomra ELSŐ ERZSÉBET. :) Ekkor nevetni kezdtünk, mert ugyanaz ugrott be mindkettőnknek, hogy Ő a királynő. És joggal. Megjelenése, alázata, és keménysége igazi uralkodóra emlékeztet. Felnézek rá azért, amit elért. Nem taposott el senkit, mégis a „trónon” maradt a sok férfival szemben. Miután mindenki odabújt hozzám egy-egy ölelésre, és mindenki szerencsét kívánt, felmarkoltam az aprópénzt, aláírtam a jelenlétit, és elindultam a buszmegállóba.

Elmentem bevásárlóközpontba, ahol két lombikos lánnyal is találkoztam. Előtte persze bevásároltam egy klassz kis boltban, vettem pár ajándékot, hogy ne üres kézzel érkezzek, mert nem szeretek meglepetés nélkül sehol megjelenni. A sorstársakkal beültünk egy gyorsétterembe, és mesélgettünk a történeteinket, közben utolsó sajtburgeremet és cukros üdítőmet pakoltam befelé, holnaptól úgysem ehetek ilyesmit. Eszméletlenül jól esett mind a sültkrumpli, mind a sajtburger! Szinte levegővétel nélkül faltam... ;)

Nyugtattam magam, hogy talán havi egyszer csak belefér egy-egy nem túl egészséges koszt elfogyasztása. Úgy éreztem, ez most kell nekem! Pedig otthon finomságok vártak, de tudtam, hogy a nagy étteremláncok külön illatspecialistákat foglalkoztatnak azért, hogy ne tudjunk csak úgy, sóvárgás nélkül elmenni az ilyen éttermek mellett. Nagyon jól éreztük magunkat, észre sem vettük, hogy elszállt az idő. A nagy tömegben kikászálódtunk a bejárat felé, és mindenki ment vissza, a szokásos védelmi övezetébe, az otthonába. Belegondoltam, hogy milyen szuper életünk van! Szeretjük egymást, van hol laknunk, van mit ennünk, van munkánk, van családunk, és szerelemmel gondolunk még mindig egymásra, megőrülök az illatáért, és mindig mosolyt csal az arcomra bolondozásaival ez a jóember. Már csak a mi kis tündérként / tündérkéink hiányoznak.

Este összepakoltuk a cuccokat, hogy holnap reggel már ne kelljen, és egymást átölelve, puszilgatva aludtunk el. Ezen a napon nem a humoré volt a főszerep, hanem a szereteté, és a várakozásé.

Kellemes napot kívánok!

Izgalmas nap! Ma kell telefonálni a biológusnak. :)

Nem vagyok egy korán ébredő típus, ezért is volt meglepő, hogy Zalánnal együtt keltem, pedig nem szokásom.

Tündérkém boldogan táncikált egy szál alsóban a konyhában, és valami hihetetlen viccesen énekelt valami régi, slágerdalt. Boldogsága ebben a várakozó, feszült helyzetben is törhetetlen. Bámulatos ez a pasi. <3

Közben kerestem fejemben a többi jó gondolatot: 1. nem kell injekciózni a leszívás óta! 2. Nem kell korán kelnem, hogy benyomja Z a hasamba az egyik, és a karomba a másik szurit. Hurrá! 3. Nem kell dolgoznom egyik munkahelyemen sem! 4. Végre olvashatok, és filmeket nézhetek, amit általában nem teszek, mert leszoktunk a szánalmas tévéműsorokról, és a sok reklám miatt több ízben Zalán horkolása szakította meg a műsort.

Legszívesebben vagy természetfilmeket, vagy vígjáték sorozatokat nézünk. Néha el-elkapok egy-egy romantikus vígjátékot, ami páromat az azonnali iszkolásra készteti. Olyankor bevonul a számítógép elé, és a lökött meséit nézi, és röhög, fülén a fejhallgatóval, lábát felrakva a mellette lévő székre. Észrevettem, hogy az időnk nagy részét mindketten a PC mellett töltjük, én írogatok, cikkeket olvasok, Ő híreket olvas, játszik és bugyuta meséket bámul. Viszont micsoda harmónia van közöttünk! Mindig, ha elmegyünk egymás mellett, megsimogatjuk valahol a másikat, én imádom a popsiját simítani, Ő általában, ha elhalad mellettem, a hajamat simizi, és megpuszil. Ha közösen nézünk filmet, akkor megfogjuk egymás kezét, mint az esküvőnkön. Végig fogta a kezemet! Annyira elérzékenyültem.

Ez a pillanatsor sokszor eszembe villan, hogy ahhoz képest, hogy mennyire nem úgy alakultak a szervezéshez képest a dolgok, milyen remekül éreztük magunkat mi is, és a vendégek is. Kezdődött azzal, hogy a nagy fogyásom miatt (1 hónap alatt 8 kg-ot adtam le a nagy izgalmak közepette) lötyögött rajtam a próbán a ruha, és olyan volt, mikor felvettem, mintha egy deka mellem sem lenne, lapos lennék, mint az országút… Szóval valami brutál kemény, nagy, szivacsos melltartót kellett szereznem iszonyú gyorsan. A hajam az előző este a fodrásznál narancssárgára színeződött a fodrász remek ötletétől, hogy kivételesen keverjünk a szőke hajfestékbe hamvasítót! Mikor lemosta, simán elmehettem volna Fidesz reklámnak, olyan narancs fejem volt. Azt hittem, hogy rosszul látok. Ekkor este 22 óra múlt már, 20 óra óta „készítette” eme remekművet. Közölte eztán, hogy nem vállalja el holnap a kontyomat, mert kezelhetetlen a hajam. Mondom neki, ember, látja a színét? Ezzel nem hagyhat így! Jó, de neki mennie kell, mert már 1 órája lejárt a munkaideje, holnap reggel még esetleg bevállal egy festésre, de a frizurámat nem készíti el, az tuti. Juhéééééééé! Mentünk ezután a barátnőmmel az étterembe, és kiderült, hogy áthelyeztek minket, mert egy nagyobb társaság is bejelentkezett aznapra, és mi a bejárati ajtó mellé fogunk kerülni, a wc mellé, és a másik csapat (kb. 180 fő) rajtunk keresztül fog átvonulni, és látván a termet, azonnal szörnyethaltam volna. Nagy kitömött állatfejek, törött tükör, és egy kicsi, zsúfolt asztalokkal teletömött váró volt, ahová be akartak tuszkolni minket. Na mondom ez isteni, hívják a vezetőt, és kérem vissza a foglalót. Most akkor van 1 napunk, hogy keressünk másik éttermet.

Majd hívtak a torta miatt, hogy nincs olyan krém, amit akarok, de nagyon finomat kevernek nekem. Gondolkodtam, hogy még mi jöhet? Végül a cseresznyekrémes, fehér csokis marcipántortám „átváltozott” trüffeles, csokis tortává, amit köztudottan nem szeretek. De ezt már csak az esküvőn tudtam meg, ez volt a „hab a tortán”. A zenész hihetetlen béna volt, így párommal úgy döntöttünk, hogy inkább majd én kiválogatom a zenéket, Ő meg CD-re másolja a legjobb minőségűeket, és csak be kell nyomniuk majd a válogatásunkat, nehogy tévedjenek. Ezért is persze fizetni kellett, de ez már a kisebbik gond volt. Ekkor az anyakönyvvezetővel konzultáltunk, aki le akarta írni párom nevét, és kb. a 3-ik próbálkozásra is elrontotta az anyakönyvi papírokat, ekkor felém fordult, és megkérdezte: mi lenne, ha maradna a saját nevénél? Remek ötlet, akkor maradunk. Ekkor már nevettünk mindketten Zalánnal. Jött a gyűrűpróba. Mivel kép alapján készítette egy barátnőm ékszerésze, így gondoltam minden rendben lesz. Aha, hát nem! A gyűrű még csak messziről sem hasonlított arra, amit kértem, de az ékszerész szerint szuper lett! Ok, de nem neki kell hordania, és nem véletlenül fizetünk, nagyon megtisztelne, ha olyan lenne, amilyet képen hoztam. Ekkor már éreztem, hogy kezd fogyni a türelmem. Az egyetlen dolog, ami tökéletes lett, az a cipő, ami szatén, ekrü színű volt, mint a ruhám. Röhej, de a Nyugati aluljáróból szereztem be, pedig voltunk ám esküvő kiállításon is! A meghívók első variációja egyikünknek sem tetszett, a másodikat már én szerkesztettem, de a kinyomtatott példány közel sem jó helyre rakta a közös fotót, a színek és a szövegezés, amit kiválasztottam sem volt jó helyen, végül a harmadik variációba belenyugodtam, nem akartam még többet idegeskedni. Jó vastag papírra nyomtatták, de az járt a fejemben, hogy legalább életem végéig nézhetem majd, és nem fog szétmállani. Mai napig a polcunkon van!

A szépséges műkörmeim (amit egyébként sosem rakatok fel, az eredetiekre esküszöm), csak 1 napig bírták, a 10-ből 4 kapásból leesett, így azokat is újra kellett csináltatni. A műszempilla fele is másnapra kihullott, így reménykedni kezdtem, hogy még egy napig kibírom, nem esek szét esküvő előtt. Zalán mondta is, hogy: "remek, épp most esel darabjaidra, mikor elveszlek! Ekkor jár le a "szavatossági időd." Fetrengtünk a röhögéstől, már csak azért is, mert kevés 40 éves menyasszonyt látni, bár mindenki 30 körülinek nézett, így nem volt mit aggódnom, állítólag dögös és szexi voltam. De ki mer hazudni egy menyasszonynak? Ugye, hogy senki?

Na szóval mindent kétszer, néha háromszor kellett végig csinálnunk, mintha ismételni kellene. Épp ez volt a lombiknál is, az első borzalmas volt, a második végül is sikerült, de bízok benne, hogy ez a harmadik lesz a végső győzelem! :)

Arra gondoltam, hogy az a lényeg, hogy a végeredmény szuper lesz! A többi meg jópofa sztori lesz a gyerekeknek, hogy a szüleik milyen bénák voltak. Lesz min nevetni.

Köztudott, hogy az április elég esős hónap, és előző nap, és az esküvőnk napján is reggel esett az eső, és a fotós sem igazán tudta, hogy a lábunknak és a fejünknek is benne kellene lenni a képben, így hiába készült sok fotó, a 70%-a használhatatlan lett. A kamerás felvételek szemcsések, és pont a gyűrűhúzáskor „fittyedt” le a kamera, és állt le egy időre, így erről már nem is maradt videóemlék, csak 1 fotó. Talán jobb is, mert Zalán ujjai annyira bedagadtak, hogy a gyűrű nem ment fel rá, és hangos röhögés volt a teremben, mikor már vagy 10x-re nyomkodtam felfelé a gyűrűt, és bár egyetlen kép sikerült erről a manőverről, Zalán felhúzott szemöldöke nem volt valami muris látvány. Nagy nehezen rápaszíroztam szegényre, már majdnem arra vetemedtem, hogy bekapom az ujját, hogy csússzon, és úgy tuszkolom tovább. Az lett volna a nagy látványosság! Szerintem életem végéig ezt hallgattam volna a barátainktól és a családtagoktól.

A tanúm, - aki 24 éve jó barátom, - az esküvő előtt lemondta szerelmi bánata miatt, hogy nem tud mellettem megjelenni, így a jobbik megoldás lett a végén, legjobb barátnőm lett a tanúm, ami igazából az eredeti terv lett volna. A sors viszont ezt is rendbe rakta.

A csokrok viszont valami mesések lettek! Igaz, hogy az a virág ilyenkor nem nyílik, amit szerettem volna, de egy totál hasonlóval csodásan elkészítette a lány, aki a piacon meg lett bízva a virágkötéssel, és az autódísz is fenomenális lett! 10-ből 2 az arány. A lényegen viszont nem változtatott. Ez a két dolog (persze Zalánon kívül) nagyon erősen elnyomta a többit. Az eső az esküvő előtt elállt. Vagyis így volt esély, hogy a szatén, világos cipőm és a vékony ruhám, és a még vékonyabb kisbunda nem ázik ronggyá, maximum csak tüdőgyulladást kapok a 4-6 fokban! Már csak a macskakövön kell megúszni a pofára esést a tűsarkúban, mert fog nélkül, véres arccal nem lennék valami mutatós látvány a saját esküvőmön. :)

Amikor elindultam felfelé a lépcsőn, éreztem egy reccsenést, majd láttam, hogy a szoknya egy része leszakadt, és lifegett a földön, magam után húztam... Ekkor a barátnőmmel elrobogtunk a mosdóba, és leszaggattuk ezt a részt. Még szerencse, hogy vagy 7-8 alsószoknya volt alattam, és nem rontotta a látképet így sem. :) Mondjuk ahhoz képest, hogy a kiszállítók elcserélték Zalán zakóját, ez mind semmi! Végül az is megoldódott. :) Mikor öcsém bekísért a terembe (Apám 12 éve halott, így neki már nem volt rá lehetősége), és kislánya előttünk sétált fehér selyemruhában, és vitte egy kis párnán a gyűrűket, majdnem leállt a szívverésem! Nem bírtam nem teljes fogsorral mosolyogni. :) (Ami egyébként szintén nem szokásom, csak a félmosoly.)

Mindenki engem nézett, és sokan mosolyogtak, ámultak-bámultak. Volt, aki szájtátva pislogott rám, és odasúgta, hogy: gyönyörű vagy! Pedig a hajamat sem csináltuk meg, csak egy csillogó csattal feltűztük barátnőmmel a jobb oldalt, és egyetlen kunkort biggyesztettünk, mert már nem volt türelmünk és időnk a hajfestés és melltartó vásárlás után. Anyukám és Anyósom sírtak, annyira meg voltak hatódva a látványtól és a zenétől. És ekkor megláttam Zalánt! Felém nézett és mosolygott! Őszintén, szerelemmel, és csodálattal. <3 Kész, itt elvesztem! Elmúlt az izgalom, a félelem, az aggódás, és mikor megcsókolt, és megfogta a kezemet, éreztem, hogy ennél jobb helyen nem lehetek. Úgy éreztem, hogy hiába volt sok-sok akadály előttünk, mindent legyőztünk, és mindent megtettünk a siker érdekében, és a kitartás, és a szeretet meghozza gyümölcsét. :)

Szeretném életem végéig ezt az örömet és boldogságot érezni mellette, pár egészséges, rohangáló lurkó kíséretében. <3

Visszatérve az eredeti sztorira.

Este is és reggel is az angyalokhoz fordultam, hogy segítsék a dupla transzfert, és szorítottam a picúrkáknak, hogy szépen kezdjenek osztódni. Több kicsi embriót képzeltem el, akik szeretnek a pocakomban lenni, és "két turnusban, teljes ellátásra", 9 hónapra beköltöznek a hasamba. Elképzeltem, ahogy szépen növekednek bent, és Apa minden este beszél hozzájuk, hogy mennyire várja Őket, és kéri őket, hogy nagyon kapaszkodjanak, hogy teljes sikert tudjunk elérni. Most is, miközben gépelem, már tudat alatt azt írtam, hogy „sikerült”… Remélem így is lesz!

Eljött a várva várt 9 óra, hívtam is a mobilszámot, ami a zárón volt, és úgy dobogott a szívem, hogy alig hallottam tőle bármit is. Meglepődtem, hogy nem Kanyó doktornő vette fel.

Egy fiatalabb nő hangját hallottam, aki – tőlem annyira távol – azt magyarázta, hogy négy petécske kezdett el osztódni, de ők sem valami gyors tempóban, így szerény véleménye szerint ne alapozzak a dupla transzferre, mert a múltkorinál már dupla ennyi sejtecske volt (az előzőnél 6 db-ot sikerült 5 napig elvinni), és róluk nem hiszi, hogy kibírják 5 napig, és inkább a biztosra menne. Próbáltam kérdezgetni, hogy akkor legyen csütörtökön (3-ik napon) 2 beültetése, és utána szombaton újabb 2, az úgy mehet? Mondja, hogy a Szűcs doktor úr nem fog tudni bejönni szombaton, így eleve kisebb az esély, hogy legyen transzfer aznap. Erre közöltem, hogy megfizetek bárkit, nekem mindegy ki helyezi be őket, csak meg legyen oldva. Enyhe mosolyt éreztem a hangjában, mikor mondta, hogy örül a pozitív gondolkodásomnak, de higgyek neki, jobban járunk, ha mind a négyet megkapjuk, sokkal nagyobb az esély így, mintha várnánk, és csak 2 lenne a hasamban csütörtökön, és a másik kettőt elveszítenénk. Mondtam neki, hogy én hiszek bennük, és hogy csütörtökön még megvitatjuk ezt a témát, mert lesznek olyan erősek, és a többi is összeszedi magát addig, és ha lesz még újabb 2, akkor 3 db 3 naposat, és 3 db 5 naposat is meg lehet oldani. Bár őszintén szólva jobban örülnék, ha 2 db 3 naposat és 2 db 5 naposat kapnánk vissza. Mondta, hogy az én koromban eleve nem akarnak 2-t visszaültetni, mert jóval kisebb az esély, mint 3 vagy 4 embrióval.

Érezhető volt a hangján, hogy Ő nem hisz annyira, ezért kicsit meginogtam a nagy lelkesedésemben, de nem hagytam magam. Gondoltam, sebaj, akkor majd csütörtökön egyezkedünk, csak behozzák a lurkók a lemaradást. Végül is két túlélő szülővel van dolguk. Zalán is sok életveszélyes műtéten esett át, és én is. Nehogy már kifogjon rajtunk egy ilyen eset!

Párom eközben már szerintem az összes körmét lerágta (pedig nem tesz ilyen gusztustalanságokat), és úgy kérdezte, hogy: na, mit mondott a biológus? Mesélem neki a fejleményeket, és Ő is azt mondta, hogy bízik a kicsikben, és ne aggódjak, meglátom, minden jó lesz. Aztán megcsókolt, és elment dolgozni. Innentől kicsit lelassult az idő. Mintha egy időlabirintusba kerültem volna, minden olyan hosszú, és lassú volt, ami történt.

Barátnőm irigykedett, hogy bárcsak Ő maradhatna ennyi időt otthon. Bele se gondolt, hogy semmit nem enged Zalán, hogy megkíméljen. Szinte királykisasszony vagyok a vártorony tetejében, akit max a sárkány látogat meg.

Ekkor épp átfutott a buksimon, hogy milyen jó dolgom van! Isteni férjem van, nála jobbat nem is kívánhatok, viszont az én élettempómhoz az itthoni fekvés, nem az igazi. Nevetve mondtam barátnőmnek, hogy arannyal kikövezett Bastille a jelenlegi helyzetem, épp, hogy kimehetek egyedül a wc-re, és a leszívás óta az alhasam fáj, és vérzek, és kb. úgy megyek, mint egy vemhes víziló. Ez a hasonlat megmulattatott, főleg, hogy utána folytattam. Mondom: képzelj el egy durva szexpartit, ahol lóval hálnak. Na, ezt érzem! Úgy járok, mintha a lábaim között egy dinnye lenne. :) Ekkor már sírtunk a röhögéstől, mert gondolom Ő is elképzelte…

Ezzel a gondolatsorral zárom a mai napot, mert ezután csak a szurkolás következett, és az esti vacsora, és az összebújás párommal, ami megkoronázta a mondhatni unalmas napomat.

Szép, napsütéses napot kívánok mindenkinek!

2015.11.16. Kezdődik a buli! Altatásos műtét, leszívás, és izgulás a tüszőcskékért!

Éjjel alig aludtam, az járt a buksimban, hogy sok és jó minőségű tüszőm legyen. Zalán mellettem gőzerővel horkolt, így ez sem javította az alvási esélyeimet. ;) Hajnalban aludhattam el, mire lezártam szemhéjaimat, akkor kezdett el csörögni az óra. Ez annyira Muphy törvénye! Kászálódás, gyógyszer bekap, tusolás, fogmosás, és öltözés! Táska átnézése, hogy megvan-e minden, orvosi papírköteg, az is megvan! Szuper! Indulhatunk!

Nézem, ahogy Z szüttyög a tükör előtt. Haj bezselézése, borotválkozás, arcszesz, spray, parfüm, egy egész kemikálát simán üzemeltethetne! Mondom siessél már kicsim, ne húzd az időt! Erre megszólal: Ne zaklassál, „fellépésem” lesz! Miért is lett informatikus, mérnök diplomával? Erről gőzöm sincs. Sebaj, az sem jön rosszkor, mikor a szőke nő a gépét nézi bárgyú arccal, hogy ennek most mi a fene baja lehet? :) Mindennek nézzük a pozitív oldalát – ugyebár. :)

Szólok páromnak, hogy jöjjön ide, erre ezt a mondatot sikerül kinyögnie: Megyek már "kis gazdám"! Kész vagyok tőle! Már fáj a nevetés is! Annyi tüsző nőtt bennem, hogy úgy nézek ki, mint egy három hónapos terhes! Megkérem, hogy segítsen feladni a csizmámat, mert már nem tudok lehajolni, és a doki mondta, hogy jobb, ha nem nyomom össze őket. Pocimat is megsimogatom, megérdemli a kis „petegyár”. Reménykedek benne, hogy jól fognak alakulni a dolgok, és menni fog a dupla transzfer, ahhoz viszont legalább 6 petécske kell. Hajrá picúrok, húzzatok bele! :)

Beérünk a kórházba, és hihetetlen hosszú sor áll a recepciónál, viszont az visszhangzik a fejemben, hogy mondták, hogy menjünk majd előre, mert akik műtétre várnak, előre kéredzkedhetnek. Kb. 10 perc várakozás után, többedmagunkkal előre tolakszunk, Zalán töri az utat a nagy táskával, és hívogat, hogy húzzak bele… Aláírjuk a papírokat, leadjuk hátul a nővérkének, Csillának (a kórtermeknél), és kezdődik a buli! Mindannyian vetkőzni kezdünk, fiúkat kiküldik. Lányokkal megbeszéljük, hogy kinek mi lesz, és ki hol tart? Emlékszem, mikor én feküdtem itt először, mennyire nem tudtam, hogy mi hogy lesz… Most meg annyira másképp érzek, nyugodt és kiegyensúlyozott vagyok, már alig várom, hogy leszívják a tüszőket, mert nagyon nyomják a hasamat. Lányok kérdezgetnek, hogy mi vár még rájuk? Mit kell csinálniuk? Mit szedtünk, stb.? Mindenkinek válaszolok, "osztom az észt". Jól esik másoknak segíteni. Pár év alatt már könyvet írhatnék a sok dologból, amit megtanultam a lombikról és a teendőkről.

Csilla beteszi a branült, úgy döntünk, hogy nem a kézfejembe nyomja, hanem a hajlatba, ez talán kevésbé fáj. 10 után mondják a nevemet a műtő felöl. Mondja a fickó, aki a műtőben dolgozik, hogy a második fűtőtestnél várnak. Ez micsoda pontos útbaigazítás! :) Látom, hogy Zalán kezd izgulni, és már vagy fél órája azzal van elfoglalva, hogy mit ehet, így az „élelmezésügyi miniszternek” mondom, hogy hozzon nekem is valami hamit, ha felkelek, és már lehet enni, akkor ne pusztuljak éhen. :)

Még mindig semmi izgulás! Hogy ezt most milyen jól viselem, döbbenet! Hívnak, félig összezárt lábakkal becsoszogok a műtőbe, és látom, ott fekszik kiterítve egy lány. Kifordulok a műtőből. Évi nevet... Még ne azonnal az asztalra, először vetkőzzön drága Zsuzsa! Bugyit le, papucsot le, köntöst felakasztani, stb. Jaaaaaaa, már azonnal mentem volna terpeszteni a jó kis hideg fém asztalra… Már ez sem a régi. Látom, hogy Szűcs bemosakszik, köszönünk egymásnak, és elkezdenek kérdezgetni az altatós doki és a nővérke, mikre vagyok allergiás. Kezdődik a bonyodalom, hogy mit adjanak nekem, mert csak 2 féle altató van, abból az egyikre allergiás vagyok, a másikat meg nem ismerik. Megnyugtattam őket, hogy a múltkor is a kettes változat ment, azzal sem volt baj. Huh, kezdek izgulni, hogy ennyi nyűglődést nyomnak itt le nekem. Matatnak a karomon, jó lesz, már nagyon várom, hogy ne lássam a díszes társaságot. Érkezik a doki, lefújnak valami iszonyú hideg szórófejes fertőtlenítővel - a frissen borotvált dombokon, - és nyomják az altatót! Végre!!! És már virágos mezőkön nézem a birkákat! Ez ám a tuti cucc!

Kitolnak a műtőből, Zalán mellém telepedik, megfogja a kezemet, és simogat. Jönnek az infúziók. Klion, Ringier, fájdalomcsillapító és valami gyulladáscsökkentő, ha jól látom félkómásan. Közben mellettem is történnek az események. Mindenki várja a biológust, úgy tűnik hiába. Valaki rosszul lett az első kórteremben, nagy a rohangálás, halljuk, ahogy hány. Megjelenik Szűcs, megnézi, kimegy. Ez megismétlődik 1 óra alatt vagy 5x. Fantasztikus ez a doki, le a kalappal. Hallom, hogy intézkedik a lány elszállítása ügyében is, pedig ez nem az Ő feladata lenne. Komolyan mondom, imádom ezt az embert! Ilyen lelkiismeretes orvos nem sok mászkál az épületben – szerintem.

Letelik a 2 óra, ehetek! Már a meleg tea is jól esett, amit Csilla hozott, de a fincsi csokis tekercs és a túrós batyu sem smafu! Habzsolom befelé őket. :) Kimegyek a mosdóba, és látom, hogy az egész ágy véres, tócsákban feküdtem eddig. Csak azt éreztem, hogy jó meleg volt. ;) Eléggé vérzek, cserélem az „alátétet”, és reménykedek, hogy hamar eláll. Valószínűleg az eddigi vérhigító injekciók miatt, még jó, hogy leállította a Fraxiparine adását, kb. 2 napja.

Kérdezi Zalán, hogy zajlik a leszívás? Mesélem, hogy egy kb. 50 vagy 60 cm hosszú, kb. 3 cm átmérőjű tővel leszívják a (kb 2 - 2.20 mm-es) tüszőket, és elhelyezik kis edénykékben, és aztán párosítják össze a spermákkal. Erre nevetve mondja, hogy ja, akkor úgy, mint ahogy a "barnabőrűek" a szomszéd kocsijánál szívják le a benzint a tankból, leszívja a doki szájjal a tüszőket, a nagy „cső” segítségével, majd kiköpködi őket nagy slunggal a kis csészékbe. :D Kész, végem! Begörcsölt a hasam! Ez nem esik jól, ahogy rázkódok, és röhögünk. A teremben fekvők is rajtunk nevetnek, végre van egy kis hangulat, mert túl csendes itt mindenki. :) Még újabb poénokat gyárt kedvesem, és dicséri a szőke petegyáros feleségét, ami nagyon jól esik. Isteni dolgom van ma!

Csilla nővér közli, hogy menjek, kiszedi a branült, lassan mehetünk fel Szűcshöz, ha nem szédülök, és nincs semmi baj. Mivel nincs gond, ezért összepakolunk, és elindulunk felfelé. Szűcs behív, mondja, hogy 10 tüsző lett, 5 már most jónak tűnik. Holnap 9-kor telefonáljunk a biológusoknak, és este már nyomhatjuk a Crinone gélt, hogy a sárgatest hormon induljon. Felírt gyulladáscsökkentőt is, Ciprofloxacint, napi 2-t kell bevenni, 5 napig. Mondja, hogy úgy néz ki, hogy csütörtökön lesz akkor a beültetés, a peték számától fog függni, hogy lesz-e dupla transzfer, de min. 6 darab kell, hogy kivitelezhető legyen, és mivel Ő szombaton nem ér rá, és a többi doki ingyen menne be miattunk, így ne számítsunk a duplára. Már azon agyalok, hogy majd mondom a biológusnak holnap, hogy fizetünk, ha bejön egy doki, hogy berakja a picúrkáinkat, és már most reménykedek, hogy lesz 6 pete, ami megtermékenyül.

Ezek után kiváltottuk a gyógyszert, majd elmentünk a Délihez, ott beültünk a kedvenc kínai éttermembe, és finom mézes-csípős csirkét ettünk, sült, fűszeres krumplival és salátával. Hmmmm, mennyire hiányzott a mai ebéd! Már 15.30 elmúlt, jó későn jutottunk „főtt” ételhez. Irány haza!

Hazaértünk, bekapcsoltam a gépet, és hihetetlen sok levelem érkezett, csak reménykedni tudok, hogy mindenkinek válaszoltam, mert őszintén, erre a levéldömpingre nem számítottam!

Késő délután leveleztem egy lombikos lánnyal, és mondta, hogy akkor lehet, hogy 4-ből 4 baba lesz? Vagy 6-ból 6 sikerül, akkor mit csinálok? Írtam neki, hogy megszülöm őket, és úgy kinyúlik a bőröm a szülés után, hogy csattogtatni fogom a nagy lebernyeget, rázogatom, hogy alul is szellőzzön. Kacagni kezdtem, de szerintem Ő is nevetett az éter másik oldalán. :)

Este még beszéltem Bettivel, aki már a szüléssel kapcsolatosan – kicsit előre látóan – mesélte, hogy jó kövér leszek, a mostani 73-74 kg-ra még rá fog rakódni vagy 20 kg, kb. vagyis súrolni fogom a 100 kg-os határt. Ekkor kiszólt Zalán a mosdóból, hogy az tuti, hogy nem, mert akkor könnyebb lesz átugrani, mint megkerülni. :) Vagy futtatni fog a ház körül. Na, hát ilyen egy rendes férjet! Már „futtatni” akar? Ez nagyszerű! Nehogy elkapjalak, mert szét csaplak! Kis gonosz! Bettivel folytatjuk a diskurzust, és mondja, hogy a gyerek kb. 5 kg lesz a „PLAZMÁVAL” együtt. Elfogott a kacagás! Mondom neki: Bettikém, én nem TV-t szülök majd, hanem gyereket! :D Hallom, hogy sípol a nevetéstől a telefonban… Biológia órára jártál? Kérdezem. Az nem plazma, hanem PLACENTA! Ja, mindegy! Hát mondom nem, inkább kinyomom a placentát, mint egy 72 cm-es, lapos plazmát! Erre már szűkölve hörgünk… Jó, akkor kisméretű TV-t szüljél. Aha, és a szülés után meghirdetem, hogy „alig véres, 32’-os plazma TV eladó”. Na, itt már elszakadt a cérna, ekkor már szinte sírtunk, mondtam, hogy leteszem, és lehiggadok, mert kezd nagyon fájni a pocim a röhögéstől.  Ez a nap sem egyszerű! Az viszont fix, hogy a környékemen lévők (családtagok, barátnők, ismerősök, kollégák) nem unatkoznak. :) Baromságokkal mindenkit meg tudunk örvendeztetni.

Úgy döntünk este, hogy megnézzük a Minion mesét, de 20 perc után horkolásra leszek figyelmes. Egy ideig hangosítom felfelé a TV-t, de én is be-bealszom. Ezek szerint az éjjeli 3 – 3,5 óra alvás kevésnek bizonyult. Felébresztettem Zalánt, és kértem, hogy menjünk fürdeni, és ágyazzunk be, és szunyáljunk, mert nem fogjuk bírni a holnapot.

Ilyen sem volt mostanában, hogy 22 óra előtt ágyba bújtunk! Hülyéskedtünk még este, puszilgattuk egymást, Zalán megdicsért, hogy ügyes és nagyon türelmes, hősies voltam, és engedtünk az álommanók csábításának. Még utolsó gondolatom az volt, hogy kívántam az angyaloktól, hogy jó minőségű és legalább 6 petécskénk döntsön úgy, hogy megtermékenyül, hogy 6 egészséges embriónk kerüljön be a pocimba, és sikerüljön a lombikunk!

Mindenkinek sok jót kívánok! Drukkoljatok a 6 embrióhoz!

2015.11.15. Vasárnap! Utolsó nap az altatásos műtét (punkció) előtt!

Fura érzés, hogy ma nem kell tűt belém nyomni. Igaza volt Juditnak, mikor említette, hogy olyan hiányérzete volt, mikor nem látta a stimulációs lapon, hogy kell hormon, vagy bármi más. Ismét hajnali 1 után feküdtünk le, olvasgattam este, és Zalán is játszott, így gyorsan elrepült az idő.

Most jut csak eszembe, hogy tegnap "sírtam" a röhögéstől, mikor Judit az esti chat-elés közepette írta, hogy Anyukája tegnap és ma is vitt neki „KAKÁT.” Na, gondoltam, ez nem semmi, más ételt szokott vinni, fura szokások vannak másoknál. Rá is kérdeztem rögtön, hogy gondolom ételt, vagyis kaját akartál írni! Ekkor – szerintem Ő is nevetve – jegyezte megy, hogy a hülye okos telefonja átírja néha a szavait, így érdekes dolgok jönnek ki. Még mindig rázott a nevetés, nem bírtam abbahagyni. Szó szerint könnyem csordult. Aztán tételesen leírta, hogy húsleves, és egyéb finomságok kerültek az asztalra, mégsem kaka gőzölgött ott, így megnyugodtam, hogy Magyarországon vagyok, nem valami elmaradott, másik kontinensen, ahol ki tudja, milyen szokások lehetnek étkezés néven.

Reggel 8 körül ébredtem, hogy párom sóhajtozik, mozgolódik, és „szenved”. Édesem, valami gond van? Kérdeztem. Ja, nem, csak gondolkodom. Lehetne kicsit kevésbé zavaróan csinálnod? Miért, már levegőt sem vehetek? Jó, kész, itt lett vége az alvásnak, már érzem. Odamásztam a takarója alá, átölelt a karjaival, és kicsit beszélgettünk, majd örömmel kezdtük a napot, mivel nem fogok ma rettegni, és nem kell neki sem aggódni, hogy megint hogyan viselem a szúrásokat.

A pajzsmirigy gyógyszer bevétele után pakolgattam a konyhában, bejött Zalán, hátha valami izgi történik, de nem kecsegtettem semmi jóval, viszont említettem neki, hogy jól esne, ha megölelne, és megnyomorgatná a hátamat. Így is tett, és gondoltam, hogy biztos neki is jól esik egy kis masszírozás a hátán, így mindketten nyomorgattuk és vakargattuk egymást. Erre kacagni kezd: ha most mások látnának minket, tuti kiröhögnének, mert úgy nézünk ki, mint két állatkerti majom, kurkásszuk egymást. :) Még jó, hogy nem szedegetjük egymás hajából a kis „egységeket”, bár szerintem életemben nem voltam tetves, de akármi előfordulhat még, ha lesz gyerekünk. ;)

Mostunk két adagot, és segített párom a ruhák gépből kiemelésében, és kicipelésében, majd kiteregettem. Ma borús az idő, csöpög az eső, de boldogabb vagyok, mint az utóbbi három napban, mert nem kell injekciót kapnom! De szuper!!!

A kis rituálénk után kávézgattam, majd megettem két darab meggyes pitét, nem akartam hagyományos reggelit fogyasztani, hiszen délben úgyis hivatalosak vagyunk a maradék gulyás elpusztítására, Anyósomékhoz. Ma sóskát készít a kedvemért, és főtt krumplit! Juhéééééé! Ez is kikapcsolódás, hogy kéz a kézben átmegyünk a parkon, közben csacsogunk a környékbeli fejlesztésekről, és mindig mesél nekem kincsem, hogy mikor kicsik voltak, mit hol csináltak, és hogy nézett ki a környék. Hihetetlen, hogy ez a jó ember régen egy rém rossz kölyök volt, aki minden nap okozott valami kavalkádot a szüleinek, és a testvérével kiborítottak mindenkit a környéken, illetve minden nap valamilyen sebbel érkeztek haza, totál koszosan. Olyan jó fogni a kezét, olyan klassz érezni az illatát. Teljesen odavagyok érte. :)

Megérkezünk, és mindent felfalunk, mint a sáskahad, de még így is tömni akatnak minket mindenfélével, amit nem kóstoltunk meg. Mekkora mákja van, hogy ilyen szülei vannak! Szuper, hogy egy ilyen összetartó családba pottyantam. Néha hangosak, és mindenki egyszerre beszél, és magyaráz karjaikkal rásegítve a mondanivalójuk "súlyára". Ilyen esetekben olasz családban érzem magam, de sokkal jobb, mint egy értelmiségi, komolyzenét hallgató, visszafogott, unalmas étkezés ezüstkészlettel, és Zsolnay porcelánnal. Biztonságban érzem magam, amit korábban nem igazán mondhattam el. Szokták mondani, hogy sok jó ember kis helyen is elfér. Náluk mindig ezt érzi mindenki. Már karácsonyi lázban égnek, kérdezgetik, hogy ki minek örülne, mit szeretnénk, és ötletelünk, hogy mikor és hol tudunk beszerezni dolgokat.

Délután belülről néztük a szemhéjunkat, ez nagyon jól esett mindkettőnknek, mert nagyon korán, kb. 5.30 körül fogunk ébredni, és alig-alig alszunk az izgalom miatt. Hihetetlen, hogy már annyiszor műtöttek, de mindig van az emberben egy kis feszültség, pl. hogy mindent bepakolt-e a listából, mit felejt el, és ahogy többen is írtátok, a legnagyobb gondja ilyenkor mindenkinek, hogy nem ehet és nem ihat az ember a műtét után kb. még 4 órán át. Mivel a tüszőrepesztőt 22.30-kor adtuk be, akkor – ha jól sejtem – hétfőn 10.30-kor fognak műteni. Már csak pár óra, és kiterítve – mint egy vadállat – ott fogok feküdni a hideg fém műtőasztalon, kezemben branüllel, és távol a világtól lesz a tudatom. Utána biztos megint motyogni fogok, ahogy szoktam. Beával épp két napja azon nevetgéltünk, hogy belőle agresszív, kemény csaj lesz, mikor műtik, mindenkit „letol”, párját is leszidja, és kérdezgeti a nővérkéket, hogy mi történik vele? Mikor elmondják, hogy miket művelt, és miket mondott, akkor meg nem hiszi el. Én meg csendes, visszahúzódó szoktam altatás után lenni, alig lehet érteni, mit magyarázok, szinte susogok. Zalánnak ez az énem nagyon tetszik, mert akkor nem hangoskodok, és nem vagyok határozott, hanem olyan kis cuki nyuszika lesz belőlem. Ezek szerint az igazi énem nem is ilyen kemény? Hanem egy kis beszari? Érdekes az emberi psziché, hogy mit gondolunk magunkról, és egyébként – amikor nem tudunk a viselkedésünkről – milyenek vagyunk valójában.

Már készen vannak a jövő heti hamik, és lassan pakolnunk kell a kórházi cuccokat. Így búcsúzok!

Szép estét és mesés álmokat kívánok!

2015.11.14. Szombat van! Hurrá, ma már "csak" 3 injekció kell!

Hajnali 1.30 körül feküdtünk le, és megint korán keltünk, Zalán ismét forgolódott, és mikor kiment mosdóba, az orrfújása után nem bírtam tovább aludni. Szerintem a halottakat is fel tudná ébreszteni ezzel a borzalmas hanggal. A tüsszentése is ilyen kb. hogy szívrohamot kap az ember, mind az erősségétől, mind a hangjától.

Ránéztem az órára, és 7.20 körül volt. Gondoltam visszafekszem. Ekkor összebújtunk, és beszélgetésbe elegyedtünk. Annyira bepörgött az agyunk a hétfői műtét és az értelmezhetetlen (helyettesítő nővér által írt) stimulációs lap miatt, hogy nem tudtunk leállni. Ekkor már éreztem, hogy az álommanók szertefoszlottak...

Akkor megvitattuk, hogy ha hétfőn lesz a műtétem, friss "anyagra" lesz szükség, és reméltem, hogy szerdán megoldotta a dolgokat, hogy négy naposakat tudjunk "átadni" a kórházban, erre rá is kérdeztem, hogy minden klappol-e? Mondta, hogy ja, persze, a főnöke mellett makizott. ;) Elképzeltem, ahogy ott "csattogtatott" az irodában. :) Aztán futtattuk tovább a gondolatainkat, ahogy mondja is a főnökének: Hallod ezt a hangot? Kabócák! :) Reggeli nevetés indul! Azonnal beindultak a "kerekek"...

Volt egy film, amin nagyon sokat kacagtunk, a címe: "Terhes társaság". Aki látta, az sejti, hogy melyik jelenetre fogok asszociálni, aki nem, annak elmondom, hogy annyi a lényeg, hogy együtt utazik két pasi, az egyik sietne a terhes feleségéhez a kórházba, de csak autóval tud eljutni a célhelyre, és autóban alszanak. A görög pasi reggel a kocsiban (amíg a másik aludni akart), fitymacsattogtatással "szórakoztatta" magát, amíg a másik kérdezi tőle: "Hallod ezt a hangot? Nem, micsodát? (ismét csattogtatás) Megint hallom! Te nem hallod? Nem. Erre meglátja, hogy a másik elöl "hokizik", erre Robert Downey Jr. (aki sietett volna a feleségéhez) teljesen kiborul, hogy tehet ilyet az Őt autóval furikázó - enyhén szólva - idióta szőrmók. Ahogy ez eszembe jutott, elkezdtem még jobban röhögni. Ekkor már nagyon kacagtunk mindketten, főleg, hogy a jelenet többször is átsuhant mindkettőnk agyán. Bár ez egy pasinak nem annyira vicces, és talán még undorító is, de ebben a szituációban, amit elképzeltünk, remek társítás volt.

Na elég kemény témával nyitom a reggelt, mindenkitől elnézést kérek, ha undorítóba kezd átmenni a blog-om. ;)

Kibattyogtam a konyhába, felforraltam a vizemet (majdnem vizeletemet írtam) és belekevertem a Nescafét. Zalán úgy döntött, Ő alszik tovább, így rázártam a hálószoba ajtaját. Csak nem álltak le a gondolatok, ahogy kezdtem felfrissülni, úgy elöntöttek újabb és újabb baromságok. Bepöccintettem a gépemet, és lám, megint sok-sok levelet kaptam, főképp a Szűcs Fan Club ügyében, és a serleg miatt, hogy elgépeltem, és Szűcs Fun Club is jó név, de ha rajongó táborra gondoltam, akkor jobb az inkább Fan Club. Üsse kő, legyen unalmasan Fan Club, a humoros / vicces Fun helyett. :)

Felébredt horkológép, és intett, hogy menjek, mert vár a Cetrotide. Nem voltam túl boldog, megmondom őszintén, a hócipőmből már kibuggyanak az injekciózással kapcsolatos élmények... :P

Has lefagyott, érkezik a tűűűűűűűűűűű. Nyugtatom magam: már csak ma kell! Ez csak egy perc! Túl leszel rajta gyorsan. Zalán nyomja be, és nem fáj. Ezt is túléltem! Wow! Akkor - ha jól értelmezem az össze-vissza firkált stimulációs lapot - akkor ma már csak az esti vérhigító kell, és reggeli után a Medrol. De mi ez a nyíl és a 16-ánál a 0? A helyettesítő nővérkével szívesen elbeszélgetnék most... ;) Este 22.30-kor tüszőrepesztő, ahogy látom elég nagy adagban, 2 dobozzal kell beadni 5000 NE egységgel a Pregnylből.

Elindultunk a piacra, húst, zöldséget és gyümölcsöket vettünk, és fekete csokit, amit szeretek, és kávét. Mondom páromnak, hogy hozok pénzt, van nálam 2.000 Ft. Erre megszólal: Zsozsós Zsuzsi indul vásárolni. Mit is tudsz ilyen rengeteg pénzből venni? Na jó, nem kell ám gondoszkodni - mondtam. Erre folytatja: milyen jó név ez a Zsozsós Zsuzsi, lehetne ezt egy jó kis maffiafőnök név is. El is képzeltelek, ahogy egy egész maffiát irányítasz. Vagy olyan karakán - közli velem. Remek! Már nem csak egy sima kis alkalmazott vagyok, már egész hálózatot üzemeltetek. Milyen tevékenységgel? Petegyáros? Vagy dohánybusiness? Á, az biztos nem, mert se a narkót, se a cigit, se a piát nem szeretem, a cigaretta szagától is hányok. Az alattunk lakót is már többször megkértem, hogy ne bagózzon a wc-ben, mert minden füst hozzánk száll fel, és a wc-n kívül az előszoba és a lakás majdnem minden része büdös lesz. Szóval nem ez a jó tevékenység. Mindegy is, a lényeg, hogy pasikat ugráltathatok. Ez egy szép gondolat. ;) Nem is merem folytatni, hogy még mik jutottak eszembe, mert már lassan előkerül a bőr ruha és az ostor is... Most elvágom ezt az irányú gondolatfonalat is, max. közkívánatra folytatom, aki kíváncsi rá...

Délre hivatalosak voltunk Zalán szüleihez, már nagyon kíváncsiak voltak az élménybeszámolónkra, és mondta Anyósom, hogy ne főzzek ma ebédet, mert rengeteg gulyáslevest készített, és hozzá van rántott gomba, zöldséges rizzsel és tartárral, és meggyes pite. Hmmmmmmmm, összefut a nyál a számban, miközben írom. Ha így folytatom, lecsöpög a cucc a klaviatúrára, és rázogathatom ki a nyáltengert a billentyűk közül. Gondolhatjátok: isteni finom volt! Annyira cukik a szülei, mintha a saját gyerekük lennék. Jobban féltenek, mint az én szüleim régen. Ebéd után hazamásztunk, majd ledőltünk, mivel éjjel nem igazán tudtunk szuszákolni. 2 óra alvás után felöltöztünk, és elmentünk a helyi bevásárló központba, mert párom edzőcipőjének talpa megunta a szolgálatot, és leszakadt, így muszáj volt új cipőt venni. Aztán - ha már ott voltunk - nekem is vett egy szép, fekete bőr csizmát. (Édes pofa ez a pasi, annyira imádom!) Ezután vitaminokért mentünk, majd haza. 

Ekkor megszólal párom, hogy a konyhát még össze kellene rakni, de nehogy lehajoljak, és a ping-pong labdák megnyomódjanak (ezek lennének a tüszőcskéink), mert akkor elfenekel. Erre megszólalok: remélem, most Szűcs összehozza a babákat! Zalán nevet, és ennyit mond: ha bejön velem együtt hétfőn Szűcs is kisszobába, besegíteni, akkor biztos! :) Kész, már megint kacarászunk, és lelki szemeim előtt lejátszódik a folyamat, hogy abban a bizonyos szobában, ahol mindenki legálisan élvezkedhet, együtt "dolgozgatnak" egymás mellett. Kész, nem bírom tovább! Ez már tényleg gáz! Ismét elnézést kérek az olvasóktól, de sajnos mostanában "agymenésem" van... Megbuggyantam a sok hormontól. De Zalán kezdte! (Na, most meg, mintha ovis lennék, és a tesómmal veszekednék. Egyre visszafejlődök.) Az is lehet, hogy a hormonok! Ki tudja? De az tuti, hogy elszállt az agyam...

Az esti injekciózás durván alakult, maradjunk annyiban, hogy a 22.30-kor beadandó tüszőrepesztő, amiből két dobozzal és két lötyivel szúrt belém Zalán, feszített, fájt, és recsegett a bőröm is, majd hatalmas púp alakult ki rajtam. Kész, teve lettem. Most épp két púpú, mert a vérhigító helye is puklis lett. ;) Eléggé rosszul viselem már ezt a procedúrát, épp időben lesz már vége... Nagyon várom a hétfői punkciót!

A járás is fáj, annyira sok és nagy "ping-pong labda" van bennem, jó lesz már kint tudni őket, majd a lombikban szerelembe esnek az "anyaggal" - ahogy mi hívjuk itthon. ;)

Ami viszont fontos, hogy kékszemű herceg (még ha nincs is fehér lova), kitart mellettem, még ha nyűgös is vagyok. Ismét hajnali 0.30 felé járunk, fürcsi után összebújás! :) <3

Mindenkinek szép álmokat kívánok!