2015.11.15. Vasárnap! Utolsó nap az altatásos műtét (punkció) előtt!

Fura érzés, hogy ma nem kell tűt belém nyomni. Igaza volt Juditnak, mikor említette, hogy olyan hiányérzete volt, mikor nem látta a stimulációs lapon, hogy kell hormon, vagy bármi más. Ismét hajnali 1 után feküdtünk le, olvasgattam este, és Zalán is játszott, így gyorsan elrepült az idő.

Most jut csak eszembe, hogy tegnap "sírtam" a röhögéstől, mikor Judit az esti chat-elés közepette írta, hogy Anyukája tegnap és ma is vitt neki „KAKÁT.” Na, gondoltam, ez nem semmi, más ételt szokott vinni, fura szokások vannak másoknál. Rá is kérdeztem rögtön, hogy gondolom ételt, vagyis kaját akartál írni! Ekkor – szerintem Ő is nevetve – jegyezte megy, hogy a hülye okos telefonja átírja néha a szavait, így érdekes dolgok jönnek ki. Még mindig rázott a nevetés, nem bírtam abbahagyni. Szó szerint könnyem csordult. Aztán tételesen leírta, hogy húsleves, és egyéb finomságok kerültek az asztalra, mégsem kaka gőzölgött ott, így megnyugodtam, hogy Magyarországon vagyok, nem valami elmaradott, másik kontinensen, ahol ki tudja, milyen szokások lehetnek étkezés néven.

Reggel 8 körül ébredtem, hogy párom sóhajtozik, mozgolódik, és „szenved”. Édesem, valami gond van? Kérdeztem. Ja, nem, csak gondolkodom. Lehetne kicsit kevésbé zavaróan csinálnod? Miért, már levegőt sem vehetek? Jó, kész, itt lett vége az alvásnak, már érzem. Odamásztam a takarója alá, átölelt a karjaival, és kicsit beszélgettünk, majd örömmel kezdtük a napot, mivel nem fogok ma rettegni, és nem kell neki sem aggódni, hogy megint hogyan viselem a szúrásokat.

A pajzsmirigy gyógyszer bevétele után pakolgattam a konyhában, bejött Zalán, hátha valami izgi történik, de nem kecsegtettem semmi jóval, viszont említettem neki, hogy jól esne, ha megölelne, és megnyomorgatná a hátamat. Így is tett, és gondoltam, hogy biztos neki is jól esik egy kis masszírozás a hátán, így mindketten nyomorgattuk és vakargattuk egymást. Erre kacagni kezd: ha most mások látnának minket, tuti kiröhögnének, mert úgy nézünk ki, mint két állatkerti majom, kurkásszuk egymást. :) Még jó, hogy nem szedegetjük egymás hajából a kis „egységeket”, bár szerintem életemben nem voltam tetves, de akármi előfordulhat még, ha lesz gyerekünk. ;)

Mostunk két adagot, és segített párom a ruhák gépből kiemelésében, és kicipelésében, majd kiteregettem. Ma borús az idő, csöpög az eső, de boldogabb vagyok, mint az utóbbi három napban, mert nem kell injekciót kapnom! De szuper!!!

A kis rituálénk után kávézgattam, majd megettem két darab meggyes pitét, nem akartam hagyományos reggelit fogyasztani, hiszen délben úgyis hivatalosak vagyunk a maradék gulyás elpusztítására, Anyósomékhoz. Ma sóskát készít a kedvemért, és főtt krumplit! Juhéééééé! Ez is kikapcsolódás, hogy kéz a kézben átmegyünk a parkon, közben csacsogunk a környékbeli fejlesztésekről, és mindig mesél nekem kincsem, hogy mikor kicsik voltak, mit hol csináltak, és hogy nézett ki a környék. Hihetetlen, hogy ez a jó ember régen egy rém rossz kölyök volt, aki minden nap okozott valami kavalkádot a szüleinek, és a testvérével kiborítottak mindenkit a környéken, illetve minden nap valamilyen sebbel érkeztek haza, totál koszosan. Olyan jó fogni a kezét, olyan klassz érezni az illatát. Teljesen odavagyok érte. :)

Megérkezünk, és mindent felfalunk, mint a sáskahad, de még így is tömni akatnak minket mindenfélével, amit nem kóstoltunk meg. Mekkora mákja van, hogy ilyen szülei vannak! Szuper, hogy egy ilyen összetartó családba pottyantam. Néha hangosak, és mindenki egyszerre beszél, és magyaráz karjaikkal rásegítve a mondanivalójuk "súlyára". Ilyen esetekben olasz családban érzem magam, de sokkal jobb, mint egy értelmiségi, komolyzenét hallgató, visszafogott, unalmas étkezés ezüstkészlettel, és Zsolnay porcelánnal. Biztonságban érzem magam, amit korábban nem igazán mondhattam el. Szokták mondani, hogy sok jó ember kis helyen is elfér. Náluk mindig ezt érzi mindenki. Már karácsonyi lázban égnek, kérdezgetik, hogy ki minek örülne, mit szeretnénk, és ötletelünk, hogy mikor és hol tudunk beszerezni dolgokat.

Délután belülről néztük a szemhéjunkat, ez nagyon jól esett mindkettőnknek, mert nagyon korán, kb. 5.30 körül fogunk ébredni, és alig-alig alszunk az izgalom miatt. Hihetetlen, hogy már annyiszor műtöttek, de mindig van az emberben egy kis feszültség, pl. hogy mindent bepakolt-e a listából, mit felejt el, és ahogy többen is írtátok, a legnagyobb gondja ilyenkor mindenkinek, hogy nem ehet és nem ihat az ember a műtét után kb. még 4 órán át. Mivel a tüszőrepesztőt 22.30-kor adtuk be, akkor – ha jól sejtem – hétfőn 10.30-kor fognak műteni. Már csak pár óra, és kiterítve – mint egy vadállat – ott fogok feküdni a hideg fém műtőasztalon, kezemben branüllel, és távol a világtól lesz a tudatom. Utána biztos megint motyogni fogok, ahogy szoktam. Beával épp két napja azon nevetgéltünk, hogy belőle agresszív, kemény csaj lesz, mikor műtik, mindenkit „letol”, párját is leszidja, és kérdezgeti a nővérkéket, hogy mi történik vele? Mikor elmondják, hogy miket művelt, és miket mondott, akkor meg nem hiszi el. Én meg csendes, visszahúzódó szoktam altatás után lenni, alig lehet érteni, mit magyarázok, szinte susogok. Zalánnak ez az énem nagyon tetszik, mert akkor nem hangoskodok, és nem vagyok határozott, hanem olyan kis cuki nyuszika lesz belőlem. Ezek szerint az igazi énem nem is ilyen kemény? Hanem egy kis beszari? Érdekes az emberi psziché, hogy mit gondolunk magunkról, és egyébként – amikor nem tudunk a viselkedésünkről – milyenek vagyunk valójában.

Már készen vannak a jövő heti hamik, és lassan pakolnunk kell a kórházi cuccokat. Így búcsúzok!

Szép estét és mesés álmokat kívánok!