Jó reggelt mindenkinek!

Ma már szombat van, csak úgy rohan az idő, hipp-hopp eltelt a 2 hét lombik előkészület. Reggel 8.15-kor a telefon csörgésére ébredtem. Rita, a biológus jelentkezett be, és kezdte sorolni az adatokat.

Zsuzsa, 8 tüszőből 6 volt jó, ebből 3 embrió lett, a másik hárommal még próbálkozunk. Ezért hétfőn lesz a beültetése! 9.30 és 10 óra között várjuk a BMC-ben. A többit még meglátjuk.

Cikáztak a gondolatok a fejemben... Ezt nem épp így terveztem. A dokival pénteken még azt beszéltük meg, hogy dupla transzfer lesz (vagyis kétszer kapok vissza embriókat, mert úgy nagyobb az esély), és terveim szerint hétfőn és szerdán is lesz beültetés. Bár a doki azt mondta, jobban járnánk, ha el tudnánk az embriókat 5 napig vinni és akkor kapnám vissza mindet. (Ez egyébként már a 3-ik variáció.) Viszont - tapasztalatok alapján - ha a biológus úgy véli, mielőbb kerüljenek be a természetes közegükbe a kicsik, akkor nem bíznak az 5-ik napi beültetésben, pedig nekünk múlt év júniusában az 5 naposok indultak el... A korábbi két lombik, ahol 3 naposokat kaptunk vissza, azok nem tapadtak meg az embriók. Ezek voltak az első gondolataim, és az, hogy a korábbi 3 lombiknál mindig 10 tüsző volt és 6 embrió lett, vagyis az arányok eléggé lefelé csúsznak... Az a fura, hogy most jobbak voltak a vérleleteim, jó lett a hormonsorom, és Zalán "katonái" is egész jó morfológiát produkáltak. Talán azért is, mert már fél éve betartotta az étrendet, egy kortyot sem ivott, és szedte a 12 féle vitamint és a Profertilt is vagy 4 hónapja. 

Ekkor odabújt hozzám, és megcsókolt szerelmem, majd megszólalt: Nyuszikám, ez jó hír! Ne szomorkodj! Van már 3 embriócska, aki ránk vár! Örülj inkább nekik! Ne azzal törődj, hogy melyik napon és hogyan történnek a dolgok, hanem bízz bennük! Mosolyogj, hogy idáig eljutottunk! Sikerülni fog! Koncentrálj rájuk!

Próbált még pár poénnal kicsit felvidítani. Na, figyu, tegnap már kiszívogatta a csővel Szűcs doki a kb. 16 ping-pong labdát, így már nem feszít annyira a hasad, ez jó, nem? És hidd el, hogy a köpőcsővel majd szépen visszaköpködi a méhedbe a kicsiket! Szűcs keze szerencsét hoz! Ne izgulj!

Mivel ma is eléggé fel van puffadva a hasam (vagy sok a folyadék a hormonok miatt), így erre is humort próbált kerálni, mert látta, hogy az előző poénra nem annyira reagáltam: Neked a feled sem tréfa! :)

Ma nem vettem annyira viccesnek a beszólásait, csak egy halvány mosolyt tudott kipréselni belőlem, de értékeltem, hogy próbál megnevettetni. Erre megint megszólal: Jaj kicsim, nem akartalak megbántani! Válaszoltam neki: Dehogy bántottál meg, látom én is, hogy mekkora a hasam! Mint egy 4-5 hónapos terhesnek. Bárcsak azért lenne már ekkora, mert a baba helyet akar magának és növöget odabent!! :)

Hogy én mennyire imádom ezt a drága, jólelkű, segítőkész pasit, aki bármit megtenne értem! <3

Zalán gyorsan beadta a Prolutex szurit, és elment vásárolni a piacra, én meg lecsoszogtam a Postára. Végre megjött a májusi táppénzből két napnyi pénzem, kaptam is "kemény" 1.700 Ft-ot. Juhé! Ebből mit is vegyek? Lehet, hogy lehúzza a zsebemet hazafelé! Ekkor feltörtek az emlékek: Kiskoromban (a 70-es évek végén) nagy pénznek számított ez az összeg, szüleim rokkant nyugdíja volt havonta ennyi. Igaz, ételre nem mindig futotta ebből, de akkor mégis örültek ennek is. Igaz, abban az időben 50 fillér volt egy gombóc fagyi, és 5 Ft egy kiló házi kenyér. Azért az arányok mások voltak... Most egy negyed kilós gluténmentes kenyér 960,- Ft körül van. Amit két nap alatt el lehet fogyasztani.

Örülhetek, hogy augusztus elején megkapom a május eleji táppénzemet. Milyen gyorsan őrülnek a kormányzat kerekei, nem kapkodó idegbetegek az ott dolgozók sem és a rendszer sem, az egyszer biztos! Befizettem a csekkeket is, szépen, külön-külön borítékban ott volt a kiszámolt összeg és a csekk, de a kedves hölgy, aki a pultban ült, ezt nem tudta értelmezni és kezdett kiborulni, hogy miért így van? Ő megszokta, hogy az összes pénzt egyben kapja, kiszámolja, és úgy ad vissza. Jesszusom, de bonyolultak az emberek. Inkább örülnie kellene, hogy ilyen szépen összeraktuk neki a dolgokat. Néha olyan érzésem van, mintha másik bolygón élnék. Vagy én vagyok nagyon defektes és azért nem értenek meg az emberek, vagy Ők nagyon kettyósok és azért nem értem őket. Úgy döntöttem, ezt a filozófiai elmélkedést itt lezárom. :) Lehet, hogy UFO vagyok? ;) Ennek tükrében nem csodálkoznék, hogy nem volt könnyű gyerekkorom, és furcsának tartottak az oviban és a suliban is. :)

Posta után felhívtam Zalánt, hogy elindulok hozzá a piacra. Igazából nem akartam elárulni neki, hogy szédülök és hányingerem van, nem szerettem volna megijeszteni, de ilyen állapotban inkább nem indultam volna haza, ami messzebb volt, mint a piac. Jobb megoldásnak láttam, hogy fogjuk egymás kezét, mint hogy elterülök valahol hazafelé félúton és a kutyák marcangolnak szét.. ;) Vagy Garfield matricaként nagy paca leszek az út közepén, és szétfolyok a nagy forróságban. Úton a piac felé már többször éreztem, hogy meg kell állnom, mert nem láttam semmit. Jó lenne most egy kávé, vagy egy szelet csoki, az helyretenné a vércukor szintemet. Viszont ilyenkor reggel a szteroid és a pajzsmirigy gyógyzerek miatt még elég sokáig nem ehetek. Már láttam a kis tündérkémet, integetett a piac közepén. Odajött hozzám, és látta, hogy valami nem stimmel. Kérdezte is rögtön: Rosszul vagy? Nagyon sápadtnak tűnsz... Válaszoltam: Szívem, nem vagyok jól, szédülök és hányingerem van... Erre Ő: Gyere, ülj le ide a padra, és pihenj, én addig elmegyek tarjáért és lottózóba, itt elég hűvös van, hátha jobban leszel. Ha gond van, hívj! Puszit nyomott a számra, megsimogatta a hajamat, és aggódon elszaladt, hogy minél előbb visszaérjen hozzám.

Ekkor leült mellém egy szomorú arcú, sántító nénike, úgy kb. 75-80 éves lehetett. Éreztem, hogy azért jött oda, hogy beszélgessen valakivel. Az arckifejezéseiből azt vettem le, hogy nem vidám dolgokról fog folyni a diskurzus. A mai napom úgysem indult valami vidáman, így még belefért, hátha jobban lesz, ha elmondja valakinek a bánatát. És kezdte is: Aranyoskám, nem baj, ha leülök ide? Annyira fáj a lábam, látja, műtöttek és dagad is, meg semmilyen fájdalomcsillapító nem használ. Örüljön, hogy maga nem tudja, milyen nagy fájdalom egy lábműtét. Mondtam neki, hogy de, sajnos tudom, 12x műtötték a lábamat, 2x a koponyámat és üszkösödött a lábam, és 1,5 kg-os daganatot vettek ki a jobb combomból. Jaj, drága kislány, hogy történt ez? Ne tessék aggódni, rég volt, azóta felépültem. Ekkor folytatta a történetét. Drága, képzelje a fiam 55 évesen meghalt, hugyhólyag rákban, pár hét alatt elvitte, azóta is minden nap sírok. Mondtam, hogy tudom milyen, Apukám és az Ő testvére, akit nagyon szeretett, Ők is rákban mentek el. De ilyen fiatalon? Majdnem... Ők sem élték meg a nyugdíjas éveiket, igen. Ekkor jött a folytatás: Az unokám meg 1 hónappal előbb született, így rengeteg rendellenessége van, és már 35 éves, de sehogy nem jön össze neki a baba, már 2 éve próbálkoznak, nem tudja elképzelni, ez milyen rossz, hogy szegény mennyit szenved. Már mindent megpróbáltak. (Ez is betalált.) De, el tudom képzelni, 5 éve szeretnénk kisbabát párommal, és 4 éve lombikozunk, már túl vagyunk több kórházi tartózkodáson, és sok-sok nehézségen. Hiába sírdogált a néni, érezte, hogy nem igazán lesz olyan téma, amihez nem tudok hozzászólni. Nekem pedig épp a mai napon, amikor a sok-sok pozitív gondolat után újabb lelki felemelkedésre lenne szükségem, nem hagyhatom, hogy lehúzzon lelkileg egy megkeseredett, idős néni. Már épp fel akartam állni és jobbulást akartam kívánni, mikor megérkezett a megmentőm, Zalán. Elbúcsúztam és minden jót kívántam a néninek, és megkönnyebbülten sóhajtottam egyet. Nem tudott mélyen belemászni a lelkembe, pedig eléggé szociális és empatikus vagyok, de most muszáj pajzsot vonni magam köré, hogy a pici babáink egy nyugodt és boldog környezetbe érkezzenek.

Éreztem, hogy fáradt vagyok, megint csak 6,5 órát aludtam, a napokban pedig csak 4-5 órát, így le vagyok merülve.

Hazamentünk párommal, végig fogta a kezemet, hogy ne legyen baj, és mondta, hogy ma nem engedi, hogy bármit is csináljak a lakásban, majd ő elmosogat, és leszedi a ruhákat a szárítóról, de nagyon szépen megkér, hogy ilyen állapotban ne csináljak semmit. Ekkor elindult a lista a fejemben: a tegnapi leves kifutott, így a tűzhely foltos, a ruhák mind a szárítón figyelnek, a számítógépnél rendszerezni kellene az irataimat, a hivatalos iratokat sem ártana elrakni az asztalról, mert az elkövetkező 2 hétben nem igazán lesz ezekre szükség. Még ki kell sikálni a kádat, porszívózni kell, port törölni, felmosni és újabb, utolsó adag ruhát is mosni kell és teregetni.

Az jutott eszembe, hogy milyen viccesen teregettem ma. Mivel nem hajolhatok, a ruhákat még be tudtam dobni a gépbe, de kivenni már nem engedte őket drága párom. Így Zalán vette ki egy lavórba, és tornyot épített nekem a lábtartókból, hogy akkora legyen a tartó, ahova a lavórt teszi, mint a szárító állvány. Muris volt. :) A mosogatást is úgy oldottam meg, hogy kétszer álltam meg, mert nagyon szédültem, úgyhogy a tűzhelyre már nem volt erőm.

Ebédre áthívtak Anyósék, de mivel a 3-ikon laknak és nem akartam lépcsőzni, mondtam szerelmemnek, hogy menjen csak egyedül, nekem van még husim és krumplim, finom ubisalival, ne aggódjon. Anyós közben hívott, hogy mit küldjön nekem? Van székelykáposzta és a fiúknak sütött ki halat, de tudja, hogy azt nem eszem. Káposztát iyenkor lehet ennem? Mondtam, hogy hétfőn kerülnek be a kicsik a hasamba, így jöhet a káposzta! Imádom! Igen drágám, de az puffaszt, nem akarom, hogy rosszul legyél és fájjon a pocid. Légy szíves Ildi, egy adagot küldjél át, köszönöm szépen. Van még gulyásleves is, azt is szeretnél? Van bőven! Akkor, ha nem gond, az is az egyik kedvenc kajám, nagyon jól esne. A Te gluténmentes lisztedből csináltam bele a galuskát, hogy megehesd. Kész voltam tőle, ilyenkor úgy vigyáz rám, mit egy hímestojásra. Jó, hogy itt vannak a közelben, ha most a babók már megérkeznek ide a földre, hozzánk, akkor biztosan nagy segítség lesz, hogy mellettünk laknak.

Párom kérte, hogy feküdjek le aludni, mert látta, hogy nagyon nyűgös vagyok, és a hangulatom sem az igazi, a sírás kerülgetett. Megaztán az idő sem a legjobb, csöpög az eső, hajnalban még zuhogott, hallottuk, ahogy verte a redőnyt.

Írtam a csoportba a lányoknak, hogy mit mondott a biológus, és akik már régóta lombikos ismerősök, régi "rutinosok", öntötték belém a lelket, így a sok kedves és sikeres történettől elpityeredtem magam. 

Ekkor hívott Hermina: Drágám, mi a baj? Jó lesz ez! Ne sírj! Tudod, hogy szeretlek! Figyelj! Hétfőn kivitetem magam Tamással, és ott leszek Veled a beültetés után, jó? 

Az előzmény az, hogy akkor sikerült a lombik (a múlt év nyarán), amikor Hermina behozta a kisfiát, Márkot hozzám, lehet, hogy a kis tündér közelsége, vagy Hermina szeretete és odaadása adott erőt, és emiatt ajánlotta fel.

Őszintén szólva, nem tudom, hogy mit mondtam, mert sírtam közben, de az biztos, hogy elhangozott: Szeretlek és köszönöm, hogy mindegyik lombik alatt törődsz velem, de miattam ne utazz ilyen messzire, mert nagyon nagy út, minimum 1,5 - 2 óra tőletek hozzánk. Hermina válasza: Nem számít! Szeretnék ott lenni veled. Jó? Itt megint elszállt az infó, hogy mit válaszoltam. Ekkor nyugtatott tovább: Figyelj drágám, a piciknek jobb a pocidban, ez most jó lesz, érzem! Hát kész vagyok, milyen egy földreszállt angyal ez a lány! Kész vagyok tőle! Mintha tudná a gondolataimat. Érezte, hogy most nem vagyok "használható", így azzal zárta a beszélgetést, hogy: Akkor hétfőn a beültetés után hívlak, és megbeszéljük, hogy legyen. Imádom ezt a kis kreatív, okos, jószívű lányt. Hálás vagyok, hogy egymásra találtunk. Ő megérti minden gondolatomat, tudja, mit éltünk át az elmúlt pár évben a lombikozással. Annak örülök, hogy nekik elsőre összehozta a dokink a picúrt, és már teljes a család. Igaz, mostanában tervezik, hogy legyen kistesó is, ami most nagy dilemma náluk, de ebben sajnos még nincs tapasztalatom, hogy mikortól jó másik babát vállalni. Idáig még nem jutottam el. Most épp másik életszakaszban vagyunk.

Úgy döntöttem, lefekszem, Zalán úgyis elment gyakorolni az Apukájával, hogy a kocsival majd tudjunk közlekedni. 

3 órát alukáltam, ami nagyon jót tett, mert mikor felkeltem, jobban éreztem magam lelkileg. Átértékeltem a gondolataimat. Eszembe jutott pár bölcs mondat, és átültettem őket a mi sztorinkra. ÖRÜLJÜNK ANNAK, AMI MÁR VAN, ÉS NE AMIATT SZOMORKODJUNK, AMI NINCS! És ekkor villámcsapásként ért a felismerés, hogy miért is szomorkodok? Van egy fantasztikus férjem, van hol laknunk, van mit ennünk. Azért pityergek, mert a másik 3 embrió még nem indult el? Azzal a 3 erős és ügyes embriócskával kell törődni, akik úgy döntöttek, hogy elindulnak felénk! Hiszen 3-an vannak, az is simán előfordulhat, hogy több babánk is lesz belőlük.

Emlékszem, 2 éve mellettem feküdt a kórteremben egy 41 éves lány, és azért sírt, mert neki csak 1 tüszőt tudott a mi drága jó Szűcsünk leszívni neki és nekem (aki akkor 1 évvel idősebb voltam), meg 10-et. Nyugtatgattam Andit (így hívták), hogy nem lesz baj, az az egy erős lesz és minden rendben lesz, ne adja fel! Higgyen abban az egy kis picúrkában! (És most én vagyok így, de 3x nagyobb eséllyel, mi is a bajom?) Aztán később megtudtam, hogy Andinak iker lányai lettek 1 tüszőből, két szőke, kékszemű kis tündér! Ez adta a pozitív gondolatot és érzést, hogy akkor nekünk Ők lesznek a nyerők!! Ráadásul az intézmény legjobb és legbecsületesebb, statisztikailag is a legprofibb dokija az orvosunk! Ő a legfigyelmesebb, és mindenkinél körültekintőbb! Szóval úgy éreztem, hogy - ahogy a pszichiáter barátnőm szokta mondani - leírom a kérésemet úgy, mintha már megtörtént volna a terhesség és bent lennének a pocakomban a gyerkőcök. Így született ez a levél, amit a leendő gyermekeimnek írtam:

"Drága embriócskáink! Hiszek bennetek! Hiszek bennetek!! <3 Érzem, hogy Ti vagytok a nyerők, és tudom, hogy erősek vagytok, és kitartotok. Jó szüleitek leszünk, és amit tudunk megteszünk értetek. Köszönöm, hogy létrejöttetek, és hálás vagyok, hogy, hogy elindultatok hozzánk! Nagy szeretettel várunk benneteket!"

Úgy látszik, a két hétig kapott nagy adag hormonszuri meghozta a hatását, mert megint elpityeredtem... Tényleg úgy érzem, hogy ez a lombik most sikeres lesz! Szóval a következő mantrát mondogattam magamban: "Kérlek benneteket drága angyalok, hogy egészséges, szép gyermekünk / gyermekeink szülessenek, a lehető legjobb úton és módon. Hálás köszönetem! Mindent nagyon köszönök, amit eddig megkaphattam, és rátok és a sorsra bízom magam."

Olvastam egy cikkben, hogy megint 10 milliószoros nap van és hulló csillagok lesznek este az égen, így eldöntöttem, hogy kimegyünk éjjel az erkélyre drágaságommal, és kívánunk! 

Délután már jó kedvem volt, Skype-on beszéltünk Zalán tesójával és meséltünk nekik, mikor mi fog történni. Közben becsatlakoztak Anyósék is.

Ma sokkal ügyesebben vezetett Zalán, mint eddig, és láttam az arcán, ahogy  mesélt, hogy végre boldog! Miattunk meg egyáltalán nem aggódik, mert hisz a gyerkőcökben! Minden mozdulatával azt sugallja, mennyire szeret. Állandóan, mikor eljön mellettem, megpuszil és megsimogat. Ma még a hátamat is megmasszírozta, ami nagy szó nála! Mert egyébként nem szokott dögönyözni.. ;)

Vacsora után még neteztem kicsit, kimenünk az erkélyre, néztük a csillagokat és miután Zalán bement a szobába, (mert fázott), még kint maradtam, és imádkoztam, amit egyébként nem szoktam. Felnéztem az égre, összetettem a két kezemet, és a kicsikéinknek sok szeretetet és erőt kívántam, és kértem, hogy maradjanak velünk 9 hónapig! Mély szeretet járta át az egész lelkemet, kirázott a hideg is.. A szél is felélénkült, mintha jelet kaptam volna...

Majd fürcsiztünk és összebújtunk. Mielőtt lehunytam a szememet, Az illatát és erejét érezve a drágaságom vállán aludtam el, Ő meg fogta a kezemet. Annyira jó ez az összhang! Boldog vagyok!! Köszönöm, hogy ilyen szuper emberek vesznek körül! 

Úgy éreztem, ma másnak is el kellene mondanom, amit érzek, de mivel Ő már fel sem ismer engem, így írásban küldtem felé a hálámat, hátha eljut hozzá:

"Drága Anyu! Tudom, hogy az Allzheimer kór miatt már nem vagy közöttünk, de szeretném a hálámat kifejezni, hogy amit tudtál, megtettél értünk, és erődön felül felneveltél minket, pedig tudom, hogy nem volt könnyű életed. Jó Anyánk voltál, és szeretettel gondodkodtál rólunk. Mióta a lombikos csoport tagjait olvasom, rájöttem, hogy mennyivel jobb Anya voltál, mint mások. Minden este mesét olvastál nekünk, vagy diavetítővel mozizhattunk, próbáltad a pénztárcánkhoz képest a legjobb ételeket készíteni, és bár nem értetted az iskolai anyagot, de mégis a konyhában mindig felolvastattad velem a leckét. Köszönöm szépen, hogy törődtél velünk, és bár nagyon szegények voltunk, és soha nem volt pénzünk új ruhára, új cipőre, de mégis jó embereket "faragtál" belőlünk. Hálás vagyok, hogy felneveltél és vigyáztál ránk!" <3

Jó éjszakát minden kedves olvasómnak! Köszönöm, hogy vagytok!! Ti ösztönöztök az írásra! 

Szép napot mindenkinek! Sálálálá, ma műtenek! Végre kikerülnek a pocimból a tüszőcskék! ;)

Izgulnom kellene, de nincs bennem "para". A hasam feszít, de kb. ennyi. Zalán annál nyűgösebb és feszültebb! Bármit kérdeztem, megemelte a hangját, és mindenre eléggé "hisztisen" reagált. Persze, érthető, mert aggódik miattam, hogy jól menjenek a dolgok, és az altatással se legyen gond.

Kérdezem Zalánt: Mi van drágám? Erre Ő: Pöhhhh. Mondom: Mi van kis "Pöhhhendim"?

Jó hír, hogy reggel már csak az L-thyroxint kellett fél korty vízzel bevennem, és szurit sem kapok, és Medrolt sem kell bevennem. ;) Annyira szipi-szupi lesz!

6 előtt keltünk, bár megint éjfél után kerültünk ágyba, és az éjjeli fordulások számát is meg tudnám mondani, mert mindegyik fájt, de ma már jobb lesz minden!! :) Úgy gondolom, hogy 8 tüsző lesz, mert kisebb Szűcs doki szerint az AMH-m, mint korábban, eddig mindig 10 tüsző lett és 6 embrió. Az arányokat latolgatva 8 tüszőcskéből kb. 5 embriócska lesz, mert eddig a 10 esetében mindig 6 volt. Végülis nem a számszerűség a fontos, hanem a minőség és a sikeresség! Nyugodt a lelkem, így érzem, hogy nem lesz baj.

Ma azt kívántam, hogy minden rendben legyen, ne vérezzek, illetve Judittal kerüljek egy szobába, nagyon kedvelem őket, és igazán jó párost alkotnak Zsolttal. ;) Egész reggel ezt "mantráztam".

Száguldott a busz, a metró és a villamos is, így elég hamar, kb. 1 óra alatt beértünk, ilyen sem volt még! Első lépést jól vettük! Odaértünk 7.30 előtt. Megint az ajtóban állt a sor, de mivel mondták, hogy nyugodtan menjünk előre, mert műtétre előbb be kell jelentkezni, így előrementünk. A recepción Tündi mosolyogva fogadott és érdeklődött hogylétem felől. Majd kezembe nyomott egy rakás paksamétát, amit ki kell tölteni a műtéthez. Nekiláttam, de nem jutottam a végére, olyan hülyén vannak a kérdések benne, hogy mindig elrontom. ;) Gondolom már megszokták. Szerintem aki ezt a dokumentumot elkészítette, maga sem értette, vagy sejtette, hogy a kitöltést halandó ember nem fogja fel... Az igenek és nemek helyett - állítólag - a férj és feleség aláírása kellett volna, de ezt persze nem tüntették fel.. Viszont volt egy rész, amit figyelmesen elolvastam, a LAH (lézeres embrió bemetszés), és a megjegyzésnél beírtam ezeket: DUPLA TRANSZFER + LAH, és gyógyszerallergia!

Vártam Juditékat, de sehol sem találtam őket. 8 felé hátramentünk a táskával Csillához, a kórtermekhez, és elkezdtem átöltözni. Hálás voltam, hogy nem a "szerencsétlen" szobába raktak, mert ott mindig történik valami, és általában ha oda fektetnek, akkor nem jön össze a dolog... ;) A legelső kórterem legelső ágya lett az enyém. A másik kettőre meg két másik lány lett beírva, de Csilla mondta, hogy az egyik lány rossz időpontban adta be a tüszőrepesztőt magának, így valószínűleg Ő kiesik... Ez milyen fura, nem? Hogy megmondják a napot és a pontos időpontot, hogy mikor kell beadni és van, aki elrontja. Az tuti, hogy ilyen nem sűrűn van, mert nagyon ideges volt a doki és a műtősök is. Csilla mondta, hogy emiatt a lány miatt be kell szombaton hívni 5-6 főt dolgozni, akik elvileg nem dolgoztak volna, kell anesztes, kell egy másik altatóorvos, műtős, betegszállító és a doki + segédje. Egyetlen értetlen ember miatt. Persze nem ítélkezem, nekem sem könnyű néha a felfogásom, csak most sok dolgozó életét nehezítette meg és - ha jól sejtem - nem kapnak plusz pénzt sem ezért, hogy 1 ember miatt be kell mindenkinek mennie. 

8.20 táján megérkezett a szobatársam, és lássatok csodát, a kívánságom szerint alakult minden, Judit került a mi szobánkba! :) Éreztem, hogy nagyon feszült, párja meg annyira higgadt volt, hogy csak na... Olyan páros Ő és Judit, mint Zalán és én. Igazi összhang, igazi szeretet. Zsolti mindvégig masszírozgatta Judit lábát és olyan édesen néztek egymásra, meglágyult a szívem tőlük.

Aztán hívtak, hogy menjek pisilni és a műtő előtt várjak, míg szólítanak. Elég gyorsan behívtak, és már dőltem is le a kényelmetlen műtőságyra. Ilyenkor nagyon le kell a fenekemet csúsztatni, mintha le akarnék esni, a lábaimat fel kell tenni, és közben 3 helyről kérdeznek: Mikor adta be a tüszőrepesztőt? Műtős orvos: Van-e gyógyszerallergiája? Hány lombikon van túl? Volt-e már korábban komplikáció műtét során? Hány éves? Hány centi? Hány kiló? 

Ekkor a műtős hölgy a kézfejemet forgatja, és közli, hogy kicsit fájni fog, most szúr. Hát nem kicsit fájt... De sebaj, ez ezzel jár. Aztán megint megszólalt (ez a nő, ha beszél, mindig fájdalom jön utána): Most kap egy kis Seduxent, ami nagyon feszíteni fog és fáj is, úgy 1-2 percig. Remek... Benyomta és azt hittem, letépték a kézfejemet. Szúrt, feszített, bizsergett, szorított, is iszonyúan fájt! Megszólaltam elcsukló hangon: Ez "qrvára fáj". (Sajnos így csúszott ki.) Válasz: Elnézést, de mindjárt elmúlik. Ekkor megsimogatja a kezemet a hölgy, és megnyugtatott, hogy amikor neki is ez volt, akkor sikerült a lombik babája, 16 éve, itt a BMC-ben, úgyhogy nyugodjak meg, és lazítsak, mindjárt aludni fogok. Ez kicsit jobbá tette ezt a vacak érzést. Ekkor még lefújt az új műtős kislány valami iszonyú hideg cuccal, ami folyt le a fenekemre is.. Közben a bal karomat Évi (műtős lány, akit nagyon kedvelek a humora miatt), bebugyolálta a hálóingembe. Mikor már minden borzalmasan kényelmetlen lett, és már majdnem félálmomban voltam, akkor jött meg a "főnök", Szűcs doki. Ma sem volt jó kedvében, de mikor erre gondoltam, már lecsukódtak a szemeim, és kb. ennyi volt...

Mikor felkeltem, egyedül voltam a szobában... Meglepődtem. Csilla! Csilla! Bejött a nővérke, és megkérdezte, hogy mi a gond? Fáj valami? Ekkor jöttem rá, hogy már nem fáj a hasam! Válaszoltam: Semmi baj, csak hol van Zalán? Kiment pár percre, mindjárt jön. Gondolom akkor küzdött az "óriáskígyóval"... ;)

Judit mondta, hogy Zalán végig mellettem volt, és vigyázott rám, édesen felügyelte, hogy mikor megy le az infúzió, és már szólt is Csillának. Még lement 2 másik infúzió, és utána begörcsölt a lábam. Megkértem páromat, hogy szóljon a nővérkének, hogy ilyen még nem volt, segítsen, adjon valami magnézium-kálcium koktélt. Jött is a segítség, 3-4 perc után elmúlt a görcs. Közben láttam, hogy megjött Szűcs doki, és kérdezget valamit Csillától, majd bejött a nővérke, és mondta, hogy a doki kérdezte, hogy jobban vagyok-e, mert aggódott értem. Édes pofa!! 

Elküldtem Zalánt a pékségbe, mert már nagyon éhes voltam, és Ő sem evett még, ekkor már 10 óra felé jártunk. Még sajnos nem ehettem, de az én szerelmem beburkolt 2-3 péksütit, és elégedetten ült mellettem, és olvasgatott. Látszott rajta, hogy megnyugodott. Nagyon vártam a biológust, hogy megtudjuk, kinek hány tüszője lett. Rá is kérdeztem, hogy mikor jön? Azt mondta Csilla, hogy valószínűleg ma nem jönnek be, mert nagyon kevesen voltunk, hanem majd fent Szűcs doki megmondja. Judit közben kiment, mert Őt nem altatták, és mondta, hogy neki 5 tüsző lett érett. Nagyon örültem neki, bár láttam az arcán, hogy Ő többre számított. Megnyugtattam, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség számít, és elmondtam, hogy úgy érzem, nekik sikerülni fog! Aztán elköszöntünk egymástól és szép gondolatokat küldtem feléjük.

Még 1,5 órát feküdnöm kellett, aztán 12.45 felé már fent üldögéltünk Szűcsnél. Hamar bejutottunk, mondta a doki, hogy ezek a tüszők jó minőségűek (gondolom a biológus így ítélte meg), és hogy szeretné Őket elvinni 5 napig. Rákérdeztem, hogy akkor most hiába beszéltük meg a dupla transzfert? Mondta, hogy szerinte nagyobb az esély az 5 naposakkal. Igen, de úgy vélem, a dupla transzferrel még nagyobb az esély! :) Na jó Zsuzsa - mondta a doki - de azért a tapasztalat azt mutatja, hogy ez a jobb megoldás. Megkértem szépen a dokit, hogy - ha már megbeszéltük - akkor legyen inkább dupla transzfer, és hétfőn és szerdán is kaphassak 2-2 embriót. Nem akart tovább vitázni - gondolom - így azzal zárta le a témát, hogy holnap (azaz szombaton) 9-kor hívni fog a biológus, és Ő döntsön, hogy szerinte mi a legjobb megoldás, az embriószám is fontos, 6 alatt nem lesz duplatranszfer. Ekkor megszólaltam: Doktor úr, egy nagyon kedves ismerősöm 41 évesen Önnél 4 embrióval, dupla transzferrel lett terhes. Na jó Zsuzsa, de Ön már 43... Az a 2 év is számít. Éreztem, hogy hiába győzködöm. Felírt még két receptet (Prolutex és Ciprobay), és elmondta, mikor mit kell szednem a napokban, és elköszöntünk egymástól. 

Kijöttünk a BMC-ből, és vagy 38 fok ütött meg... Rögtön szédülni kezdtem, és hányingerem is lett... Zalán gyorsan megitatott, hogy hátha nem ittam eleget, de nem ez volt a gond. Kezdett elhomályosulni minden. Bementünk a hűvös patikába, de ott még jobban szédültem. Úgy kértem ki a gyógyszert, hogy közben ültem, és az oldalsó hidegvíz tartályból műanyag pohárba nyomtam a löttyöt, és kortyolgattam. Kicsit a kezemre öntöttem, és a fejemet, nyakamat is megpaskoltam vele. Zalán megijedt. Most akkor menjünk vissza a kórházba? Vagy mi legyen? Megnyugtattam, hogy minden rendben lesz, menjünk haza. Megfogta a kezemet, és úgy fogta, hogy majdnem az összes vért kinyomta az ujjaimból, annyira féltett. Végig fogta a kezemet, csak a busznál engedte el, de a buszon is végig a térdemet simogatta és kérdezgette, hogy: Jobban vagy? Nincs baj? 

Igazából megkönnyebbültem, mert nem fájt már a hasam, és már valószínűleg összerakták a tüszőcskéket a legjobb spermákkal. Nagyon jó érzés volt a lelkemben, így tudom, hogy most már minden rajtuk múlik. Ők majd megoldják, amit mi nem tudtunk megtenni, normál körülmények között, ágyban, szeretkezéssel. ;)

A kézfejem viszont egyre jobban fájt, hiába vették ki a branült. Mindegy, majd otthon beborogatom.

Haza is értünk, úgy kb. 1,5 óra alatt, és Zalán kezdett pörögni. Írta a vásárlási listát, és mondta, hogy innentől nekem csak pihennem kell, csak egyek, igyak és feküdjek. Ő mindent megold: mosogatás, vásárlás, pakolás, hétvégi takarítás, ne izguljak. Annyira várta már ezt a napot! 6 hónapja egy kortyot sem ivott, nem evett chips-et, ropit, egyéb nasikat, csak szotyit. Nem mert kockáztatni, hogy megint kevés legyen a "katona". Most, hogy túl vagyunk ezen is, bort és colát fog este szörpölni, és ropit és chips-et fog enni. Igaz, hogy nem egészséges, de Ő erre vágyik, akkor hajrá! Megérdemli! Nála kitartóbb és jobb párt senki sem kívánhat magának.

Közben viccelődött velem, és többször is elmondta, hogy mennyire szeret! Rájöttem, hogy nagyon szerencsés vagyok, hogy Ő a párom! Imádnivaló srác! Már a munkahely miatt is megnyugodtam, biztos ott is minden rendben lesz. Az utóbbi napokban nem voltak pampogó ügyfelek, mindenkivel szépen, higgadtan el tudtam beszélgetni. Kezdenek kisimulni az energiahullámok körülöttem. Épp időben. Most már jöhetnek a kicsik, jó helyen lesznek bennem! <3

Délután odaültem a gép mellé, és valami döbbenetesen sok levelem volt. Ennyi embernek fontos vagyok? Elérzékenyültem.. Még a céges levélládában sincs ennyi levél, pedig pályázati határidők vannak. Megírtam a lányoknak, hogy minden rendben! Majd éreztem, hogy majdnem lecsukódnak a szemeim, így ledőltem alukálni, 17 óra felé. 20.15-kor Zalán jött vissza a vásárlásból, és akkor ébresztett. De szuper volt aludni! El sem tudom mondani. Remélem éjjel is menni fog majd az alukálás.

A vacsi után dinnyéztünk és fagyiztunk, majd Zalán hörpölgette a boros kóláját, és eszegette a nasijait, és végig nevetgélt, viccelődött és boldogan simogatott, ahányszor csak elment mellettem. Imádom!!

Fürcsizés után jobb lett minden, a hasam is csak kicsit fáj. Lassan bemászok párom mellé, mert Ő már húzza a lóbőrt, a horkolásától zeng a lakás.

Este, az ágyban még átölelt párom, és megkérdezte: "És akkor ők most "Blasztopicsák" lesznek? (blasztociták helyett). Közben hangosan kacagott.. De ugye nem sértődsz meg, de ez annyira tetszett ez a szójáték! Erre válaszoltam: 2 lányt akarsz? Akkor túlerőben leszünk, ugye tudod? Na, ebbe bele sem gondoltam. 3 nő! Akkor tuti, hogy megőszülök.. ;) Néha Anyám is kiborít, úgyhogy akkor már 4 csaj fogja szívni a véremet? Nem épp így képzeltem... ;)

Köszönöm szépen a bíztató, kedves szavakat! Hálás vagyok, hogy a kívánságaink szerint alakulnak a dolgaink, remélem a végén egy egészséges csöppséggel fogjuk zárni a sztorit. Ha Szűcs hisz bennünk, akkor mi okunk lenne kételkedni ebben?

Holnap reggel 9-kor hív a biológus. Addig is sok pozitív gondolatot küldök a már szerelembe esett "gyerkőceinknek". 

Ma nem lett olyan muris a posztom, kicsit fáradt vagyok... Legközelebb remélem vidámabbra és élettelibbre sikerül, és jó hírekkel jelentkezem.

Jó éjszakát, szép álmokat! :)

Jó reggelt!

Rájöttem, bagolynak tökéletes lennék, az már fix. :) Éjjel "kukorékolok", napközben agyhalott vagyok. :D Mikor meg az esti szurikat kapom, huhogok... Húúúúúúúúú, húúúúúúúú... :D Szóval egy kisebb állatkertet testesítek meg egyedül. :D

Ma is csak 4 órát aludtam. Jóformán már most olyan, mintha gyerekem lenne, mert sosem tudom kialudni magam. Ma talán Spongyabobra hasonlíthatok. Bámulatosan tudom változtatni az alakomat, hol bálnára, hol Spongyabobra hasonlítok, ahogy ülök az áááááááágon, a szép hoszúúúúú ágon, és várom, hogy levágjanak a vágóhídon. :D Mert akkora a hasam, mint egy vemhes tehénkéé. ;) Remélem ez jó ómen, mert a terhes mamás képektől kiráz a hideg, eddig ahányszor küldtek nekem ilyen képeket vagy figurákat, sosem lett jó eredmény... ;) 

Ma hajnali 1 körül végeztem az előkészületekkel, de a hasam miatt sehogy nem tudtam aludni, sehogy sem volt jó feküdni.. Reggel 5.50 körül kislisszant Zalán, hogy kivegye a füléből az antibiotikumos vattát, ami azt eredményezte, hogy fél órára már nem feküdtem vissza. Mennem kellett az irodába, és Hermina névnapjára is még ki kellett valamit találnom. ;) 

Kikászálódtam az ágyból hulla fáradtan, lógtak a karjaim, a hajam, és ha a lábam lóghatna járás közben, akkor tuti, hogy az is lógna... Pacának éreztem magam... A hasam nagyon nagy és iszonyúan feszít (a mellem szintén), aludni sem igazán tudtam, minden mozdulat fájt... Meglátott Zalán és megszólalt: Úúúúúúúúúú Kicsim, suttyomban "belucernáztál", hogy így megpöffedtél??? :D Válaszom: Szerintem most ne szólj be, ha így fájna a hasad, már pelust kellett volna alád rakni.. ;) (A sors fintora, hogy páromnak egész gyerekkora erről szólt, hogy kórházakban műtögették a hasa miatt, úgyhogy ezt a mondatot nem kellett volna kimondanom, de már megtörtént. Visszaszívni nem tudom, így bocsánatot kértem.)

Üldögéltem kábán a lakás legnyugodtabb pontján, és megláttam a tamponokat a wc melletti kis tartóban. Megint az jutott eszembe, hogy remélem 1 évig nem kell benneteket használnom!! Minden alkalommal ez ugrik be... Annyira bízok most. Talán ezért sincs bennem akkora feszültség.

Zalán reggel megemlítette, hogy látszik rajtam, hogy nem vagyok jól, de ennyire fáj? Igen, ennyire (ezt tudtam csak kipréselni magamból hirtelen). Meséltem neki, hogy éjjel már sehogy sem volt jó. És ez már kb. 4 napja így megy. Persze nem panasz, mert ezért kezdtünk bele, hogy lombik által sikerüljön a baba, és ez ezzel jár! Úgyhogy kimentem, megmosakodtam hideg vízzel, befújtam magam, belefejeltem a púderes dobozba és "rohamléptekkel" (külső kép: reumás csiga elindult) leslattyogtam a lépcsőkön, és el a buszmegállóhoz. Mákom van! A távolsági busz jön! Azt jelenti, hogy 18 perc és bent vagyok az Örsön! Felhúztam térdig a szoknyámat és dömperként támolyogtam a buszig, amit én futásnak hittem, de többen rémülve bámultak, így a mutatványról halvány lila gőzöm sincs, kamerával milyen képet rögzítettek volna. ;) Nem is akarom látni, még megvakulnék, vagy elájulnék. :D Hurrá! Most az örömtől kicsit jobban lettem, ez az a busz, ami minimum 12-14 percet spórolt nekem, hiszen nincs egyetlen megállója sem a végállomásig!. :)

Száguldottam a melóhely felé, - hogy leadjam a táppénzes lapokat - és miután megvettem a gluténmentes reggelimet, elszállt megint az idő.

Hermina férjét faggattam, hogy minek örülne a névnapos barátnőm? Miután kifundáltuk, mi legyen az, leléptem az irodából. Elmentem a DM-be és vásárolgattam, majd a virágboltban próbáltam szép, színes virágokat választani, ami vidám és kreatív, vagyis illik Herminához, és bírja ezt a 36-38 fokos bágyasztó hőséget. Meglett az ajándék, csak nem volt csomagolópapír és ajándéktasak. Közben hívott Hermina és sietnem kellett - legalábbis azt hittem... Ekkor átkúsztam az aluljárókon, és beálltam a buszmegállóba, de - mint később kiderült - még csak most szálltak fel a buszra, azért csörgött rám. Közben rám-rám néztek az emberek, gondolom azt hitték, terhes vagyok, mert kb úgy nézek ki, mint egy 4-5 hónapos terhes, vagy mint aki lenyelt egészben egy dinnyét. Nem csoda, hogy megrémült tőlem Zalán... ;) 

Hermina és Márk megérkeztek az étterembe, ahol csirke néven éppen faltam a hamit az isteni finom krumplival, bár többször eszembe jutott barátnőm megjegyzése, miszerint amit eszek, az kutya... ;) Nem lettem boldog, hogy ilyen jófej és kedves állatokkal ilyen dolgok történnek... Szóval abban bíztam, hogy csirkét eszek! :D Mikor az utolsó falatoknál tartottam, addigra tolta mellém a babakocsit barátném.

Herminának, (mint mindig) nagy mosoly volt az arcán és Márk is játszott megint mindennel. Örömmel konstatáltam, hogy milyen ügyes kis lurkó Hermi kisfia, mert már mindent egyedül csinál. A kölesgolyókat is egyedül tömi a szájába, egyedül iszik, és egyedül jár! Zseniális, főleg egy 1 éves gyerkőctől. Miután kikönyörögte, hogy elhagyhassa a babakocsit, mászkált egyet, és a hűtőhöz vitte az út, majd vissza. Boldog voltam, hogy velük lehetek, de éreztem, hogy már nem bírom tovább, melegem van, szédülök, fáj a hasam, és a mellem, és ráadásként levert a víz, izzadtam, és iszonyú feszítés volt odalent. A bugyim bevágott a húsomba, és legördült az alhasam legaljára. Nem aggódtam, bízok benne, hogy minden rendben van, és ezek jó jelek!

Átadtam az ajándékokat, és örültem, hogy ismét találkozhattunk. Bízok benne, hogy a hajkefe (mert a sajátját sosem találja meg otthon, ahogy Tamás mondta), tetszik neki, mert csak vacak műanyagokat lehetett kapni, horror áron, ez meg fa, ami természetes anyag. Nem szép, de jó minőségű. :) Kapott még egy mézes szappant is, ami jó a babának is a mosakodásához, mert tusfürdőt nem mertem venni, a múltkor meg már kapott Hermi egy Tom Tailor parfümöt, így nem volt igazán jobb ötletem, csak a virág és ezek az apróságok. Ekkor Hermina előkapta a babakocsiból azt a fehér kiskabátot, amit a múltkor is nekem akart adni. Félelmetesen jószívű, nem bírok napirendre térni felette. Nem csak kedves és odaadó, jó Anya, jó feleség, még barátnak sem kívánna az ember nála jobbat! Minden alkalommal adunk egymásnak valamit. ;) Persze most is szabadkozott, hogy nem kellett volna semmit vennem, és hogy nem várja el, hogy ennyi kiadás után (lombikra gondolt, meg az autóra), még rá is költsek. Viszont az ember nem sajnálja a barátoktól, családtagoktól. Szerintem ez a normális. Búcsúzóul megölelgettem őket, megpusziltam a kis tündéri családot, Márkkal pacsiztunk egyet, és elnézést kértem, hogy csak fél órát tudtunk együtt lenni. Elköszönötem tőlük, mert éreztem, összeesek, ha nem indulok el. Még párszor visszanéztem, és integettek nekem. Olyan jó érzés volt a lelkemben. Fantasztikus, hogy ilyen kedves barátaim lettek, és hálát adok a sorsnak, hogy pont velük barátkoztunk össze a BMC-ben. Minden lombikot végigcsináltak velünk. Most is felajánlották, hogy autóval elhoznak a kórházból. Mondtam, hogy nem szükséges, mert Zalán főnöke már felajánlkozott, nem lesz gond.

A buszra alig fértem fel hazafelé, annyian voltak. Találtam 1 helyet, megkönnyebbültem, hogy nem ájulok el, és szép reumás módra letettem a popómat. Ekkor felszállt egy nagyon idős nénike, több szatyorral, és látszott, hogy alig bír a lábán állni. Közben arra gondoltam, hogy rosszul vagyok, de nem érdekelt, felálltam. Közben telefonon beszéltem, és megjegyeztem magamban (hallották a körülöttem lévők is), hogy: "Ez hihetetlen, hogy a néninek senki sem állt fel, csak én, aki épp rosszul vagyok, és műtétem lesz holnap." Semmi reakció. Körbenéztem. Mindenütt 10-12-16 évesek és 35-45 közötti nők és egy-egy festő-mázoló, már alkoholittas mámorban szundikált koszos ruhájában a szép, új buszon. De senki sem vette a fáradtságot, hogy felálljon. Nagy levegőt vettem, és arra gondoltam, hogy jobb is így, legalább nem nyomom ülés közben a pocakomat... ;) Végül egy fiatal (16 év körüli) srác állt fel, hogy átadja a helyet, talán Ő is azt hitte, hogy állapotos vagyok, vagy ki tudja? Megköszöntem, és elszégyelltem magam, hogy szóltam.

Nekem Anyukám mindig azt tanította, hogy épp eleget ülök a suliban, ha egy idős, vagy állapotos nő száll fel, azonnal pattanjak fel a helyemről, gondolkodás nélkül, és ha csomag van nála, akkor segítsek neki elvenni, és menjek felsegíteni az időseket. Ez nem az a világ... Senki nem figyel a másikra. Ha most a bébink megszületik (már csak jövőre), akkor biztos, hogy ezt is meg fogom neki tanítani, hogy legyen illedelmes és figyelmes másokkal és - ahogy én is törekszem rá -, legyen szívélyes és szeretettel teli. Mert ez így helyes. Adni jó! :)

Feltört emlékeimből a tegnap esti gondolat: ma már nem kell szurikat kapnom! Juhéééééé! Ez a nap fénypontja!! :) Megússza a pocim az újabb piros-lila foltokat, bibibííííí! :D

A mai napon megint agyalok, - csak, hogy ne unatkozzak - mert tegnap több lány írogatta, hogy jövő héten nem lesz a dokim... Szóval izgulok kicsit emiatt, hogy lehet, hogy nem Ő teszi be a kicsiket? Bár Molnár Évi minden nap cikiz, hogy parás vagyok, ma kiírtam neki a csoportban:

"Van egy kis para bennem (igen Évi, Paraolimpiára készülök), mivel jövő héten (a látott infók szerint) nem lesz Szűcs doki. Ez annyira nem vidított fel, mivel akkor íratta volna alá a duplatranszfert Konccal. Így csupán a két legfontosabb ember nem lesz a beültetésemkor... Most már értem, hogy hétfőn miért mondta Szűcs, hogy ne számítsak a dupla transzferre. Azt hittem, hogy negatív beállítottságú a helyettesítés miatt, de ezek szerint már akkor konkrétan tudta, hogy nem lesz jövő héten (csak elfelejtett szólni). Most eléggé izgi a helyzet, mert nem tudom, kihez kérjem magam (ha egyáltalán lehet válogatni, hiszen nem piacon vagyunk)... Zeke vagy Szentiványi marad... A harmadikat kizárom. Holnap reggel már a műtőben fogok fetrengeni, mint a "büdösbogár", úgyhogy szurkoljatok! Nem leszek internet közelében, telefonom is délutánig ki lesz kapcsolva, így nem tudtok majd elérni. Küldjetek füstjeleket és pozitív gondolatokat a picúroknak!! <3 Hálás köszönetem a szurkolásért! Ne nekem, hanem a kicsiknek kell most a segítség! Mindenkinek babásodást vagy jó pihenést kívánok! "Kapcs ford.."

Zárom soraim! És ha tetszett, nemsokára eljövök még hozzátok, viszont látásra pajtások! :D

Szurkoljatok a tüszőcskéknek, hogy jó minőségűek legyenek, és küldjétek nekik a pozitív energiát / gondolatot! Velem minden rendben lesz!  :) Szombat reggel megtudjuk, hogy hányan estek szerelembe!! Köszönöm a drukkolást és a sok kedves, bíztató kommentet! Szeretlek benneteket! 

Mindenkinek szép estét, jó pihenést és mielőbbi babásodást!! :)

Jó reggelt mindenkinek! Hálás vagyok, hogy idáig eljutottunk és ma reggel már csak 1 Cetrotide szurit kell kapnom.

Miközben bekapkodtam a bogyóimat, párom eszegeti a reggelijét (Ő korábban kelt ma, megy az irodába), és mondja a tegnapi Al Bundy részt.

Meséli nagy lelkesedéssel, csillogó szemekkel: Képzeld Kisanyám, a tegnapi Al Bundy rész nagyon vicces volt, a terhes kismamákat KIS MAMUT-nak hívták!! :D Így akkor mostantól Te leszel az én kis mamutom, jó? Nem bánod, ha így foglak ezentúl szólítani? :D Hangosan kacagtam rajta és elképzeltem, ahogy már 3x ekkora vagyok és mindenütt vastag szőr borít... ;) Közben teli pofával vigyorog, a morzsák szálldogálnak le szája széléről, és a vajmaszatok a pár napos szőrzetébe ragadtak, ma nem annyira kívánatos látvány, mint szokott lenni, de én így is imádom!

Ez a mamut dolog szöget ütött a fejembe (na nem szó szerint, mert még kifolyna a lé bentről): Lassan talicska kell a szállításomhoz (anyagmozgatás gyanánt), és kócosan, lelapult hajjal, fogvédővel álldigálok (még mindig) az étkező közepén. Ma is csak 6 órát aludtam - konstatáltam magamban - de már kezdem megszokni. ;) Felhörpintem gyengécske kávécskámat, és élvezem, ahogy az édes íz lemossa a keserű szteroid hatását. 

Tegnap este még mondott egy jó aranyköpést Zalánkám, ezt is muszáj megosztanom veletek, fel is írtam a füzetembe, nehogy elfelejtsem (tudjátok, akinek nincs esze, legyen notesze). :D

Íme az esti Zalán zöngemény: Nyúzottan állt a fürdőszoba előtt, karjai lógtak maga mellett, haja zilált, szakálla fenyegetően kifelé állt és megszólalt: "Tudod én nem szarházi vagyok, hanem HÁZI SZAR! :D Nézz rám, úgy festek, mint egy nagy rakás kaki. Ez vagyok én." És szomorúan lebiggyesztette a száját. 

Igen, jól sejtitek, ezek következtek a monológjában: Ő nem tud vezetni, Ő nem tud rendesen gyereket nemzeni, Ő nem tud szerelni.. Erre következtek bátorító szavaim: Gyakorlat teszi a mestert, a lombikhoz nem kell csak pár jó sperma, és nem szerelőnek tanultál drágám, hanem programozónak, informatikusnak és mérnöknek. Neked nem kell autót szerelned, mert nem ez a dolgod! Nyugiiiiiiiii már! Ekkor rájöttem, hogy Ő jobban izgul, mint én. Átöleltem, megpuszilgattam és bátorítottam azzal, ha megfürdik, jobban fogja érezni magát.

Aztán közöltem, hogy ronda a szakálla, holnap tüntesse el, mert így nem vagyok hajlandó megjelenni vele pénteken a kórházban... ;) Általában nagyon büszke vagyok rá, mindig jólfésült, mindig illatos, mindig ingben megy mindenhová, és nagyon figyelmes és kedves. Sokan szokták mondani, hogy Ő a múlt maradványa, mert annyira figyel rám, igazi úriember. Néha még a buszról leszállva is a kezét nyújtja nekem, nem hagyja, hogy cipekedjek (nem csak most, máskor is), és a takarításból is kiveszi a részét. Egyszerűen imádom! Igaz, eléggé vehemens, de mit is kezdenék ezzel a habitussal egy "mimózával"?

Pont ilyen pasit kívántam kiskoromban. Köszönöm Istenem, hogy meghallgattad a kérésemet. Már ezzel is jóval többet kaptam, hogy megismerhettem Őt (és Ő is engem akart), mint amennyit egy kislány megálmodhat magának. <3

El sem hiszem, hogy már a célegyenesben vagyunk! Ma este jön a tüszőrepesztő, és nem kell csütörtöktől semmilyen szurit kapnom, pénteken meg csak és kizárólag az L-thyroxint kell bevennem, még a Medrolt sem lehet leszuszakolnom (amit egyébként nem bánok annyira). Szorítsatok lányok, már csak 2 nap!

Hálás vagyok mindenért, amit eddig kaptam a sorstól és az angyaloktól, már csak egyetlen örömet szeretnék, hogy a pocakomban 9 hónapig egy egészséges gyermek cseperedjen, és problémamentes szülést tudjunk végrehajtani.

Ma délután mosogatás, főzés, pakolás, felmosás, és terveim szerint délutáni alvás lett volna a program, de 16 óra felé (amikor bevackoltam magam az ágyikóba), csöngettek a kaputelefonon. Após volt, hogy elkérje a kulcsot, és leolvasson az autóról valamilyen számot, mert kellett a kerékcseréhez a méret és egyéb infó. Imádom Apósomat, de most nem örültem... Gondoltam visszaalszom. Ekkor megszólalt a mobil, és a másik is berregett néma üzemmódban. Remek! Ezek szerint "ugrott" a mai alvás. Hívott párom is, hogy ott járt-e már faterja, mert kell a kerékhez pár adat. Mondtam, hogy igen, de jobb lett volna, ha ezt 17 órára rakják, mert akkor legalább 1 órát hunyhattam volna, mert az elkövetkező 2 napban nem igazán lesz időm. Elnézést kért, mondta, hogy sajnos a bontók 17 óráig vannak nyitva, így gyorsan kellett megoldani ezt is. Hazafelé beugrik a boltba, és megkérdezte, hogy szeretnék-e valami finomságot? Azt szeretném, ha hazajönnél, átölelnél és korábban lefeküdhetnénk aludni, mert ma szőrtelenítés, hajmosás és még számos procedúra vár rám, ami mind időrabló... ;) Jó, akkor viszek valami finomat. Kislattyogta a konyhába, megittam a fehérjelötyit és felhívtam pszichiáter barátnőmet, aki épp úton volt hazafelé a melóból. Beszélgettünk, és hipp-hopp 2 órával később megérkezett szívem szerelme 3 doboz fagyival. Szerinte ezektől jobb kedvem lesz.

Este 20 órakor már figyelmeztetett a telefonom, hogy mindjárt be kell adni a tüszőrepesztőt. Bekapcsoltam a TV-t (amit hetek óta nem használunk), és hátast dobtam a kanapén. Ekkor hívtam Zalánt, aki bemosakodott, és mikor meglátta a dobozban az előre töltött tekerős "tollat", kisebb idegrohamot kapott, mert épp akkor jött rá, hogy nem egy "egyszerű" szuriról van szó! Mondta, hogy már nem emlékszik a beadás módjára, így - Mentalista nézés közben - igen zavaró hangokkal, hangosan hadarva olvasgatta a használati utasítást. Mondtam, hogy ha már 2x is megszúr, akkor legalább nyugodtan szeretném nézni eközben a kedvenc sorozatomat, amiről kb. 2 hete minden nap lemaradok. Ekkor letorkollt, hogy miközben fontos dolgot csinál, még csitítom is? Inkább örüljek, hogy beadja a tüszőrepit és fogjam be a bagólesőmet, és feküdjek, mint a lepényhal. Na, most lehet, hogy Ő menstruál??? (Vagy csak szexhiánya van, mert ugyebár ilyenkor nem lehet semmit csinálni.) Isteni időszak előtt állunk... Nagy nehezen letolta az infókat bágyadt agyán, lelki szemeim előtt láttam, ahogy füstölnek a kerekek... ;) Ekkor feszült arckifejezéssel mondja: Húzd fel a pólót és jöjjön, aminek jönnie kell! Azt ugye tudod, hogy a tekerés után 10 mp-ig a bőröd alatt kell tartanom, de nyugi, megoldjuk!

Hát őszinte leszek: nem voltam túl boldog... ;) Első tekerés megvolt, másodikkal bíbelődött vagy 2 percig, majd bekerült a másik adag is, és elég sokáig csípett (bátran állíthatom, hogy jobban fáj, mint a 1,5 hétig szúrkált Pergoveris, ami szintén nagyon feszítő érzés). Kis puklik lettek a hasamon, és akkor vettük észre, hogy a másik oldalon iszonyú lila pukli és hozzá egy piros csík is van, ami a köldököm felé "megy fel".. Remélem nincs semmi "bibi". Erre rákérdezek pénteken, ha addig nem lesz jobb. Hurrá! Túl vagyunk a lényegen! Holnap semmilyen szurit nem kell kapnom! Fellélegezhet a "tűpárna puff", ami régen a hasam volt... ;)

Most kicsit megkönnyebbültem, bár arra gondolok, hogy régen jobb volt, mert 2 naponta megnézte Szűcs vérvétellel és ultrahanggal is, hogy mi ott bent a helyzet. Megnyugtattam magam, hogy minden rendben lesz, és - ahogy Szűcs szokta mondani: elég egy jó minőségű, jó genetikájú embrió a sikerhez! 

Ez a ma esti záró gondolatom! Megyek, lekapom a bundust... ;) Kezdek gyapjas lenni.. :P (Bocsi Zsuzsi...) <3

Mindenkinek jó éjt! Legyetek hálásak a sorsnak, - ahogy mi is, - hogy megengedhetjük (még) magunknak, hogy ennyi pénzt áldozzunk azért, hogy egészséges kisbabánk születhessen.

Hajráááááááááá kismanónk, hajrá Szűcs doki!

Már csak 1 nap a leszívásig (altatásos műtétig)! Visszaszámlálás indul!!

Ma sokkal nyugisabban ébredtem, és sikerült végre 6,5 órát aludnom! Juhéééééééé! Igaz, hogy óracsörgés előtt kinyitottam a kis csipáimat (megint az esti dinnyeevészet kergetett ki az illemhelyiségbe) így korábban kezdtem a reggelt, mint ahogy a telefon "ordított volna", hogy ébresztő! 

7 óra után hívtam Szűcs dokit, de nem vette fel. Ezért inkább írtam sms-t, amiben megkérdeztem, hogy ma reggel milyen injekciókat kell beadni? Mert nem jól értelmezhető a stimulációs lap (a tegnapi nagy kavarodásban / kapkodásban, illetve helyettesítésben elkeveredett pár sor). Kb. 8 óra tájban hívott is, és megbeszéltük, hogy ügyesen kiagyaltuk (hála nektek lányok), hogy este kellett beadni a Pergoverist (aki kitöltötte a stimus lapot, az meg 08.01. és 08.02. reggelre írta be ezt a két tételt, amikor már nem volt gyógyszerem, hiszen kifogytak az adagok, mert a drága jó doki, mindig pontosan kiszámolja az injekciókat és a napokat), így lehetetlen lett volna beadnom reggel a nem létező injekciót úgy, hogy tegnap már nem volt Pergoveris, csak Cetrotide ment reggel. Mondta, hogy ma is este adjuk akkor a Pergoverist a vérhigító mellé, és reggel Cetrotide menjen csak, ne vegyem figyelembe a stimulációs lapot... Gondolom épp eléggé "meg volt lőve" tegnap, hogy nem Hilda volt, és a helyettesítőnek gőze sem volt semmiről, hogy így történhetett egy kis keverés.

Több lány is írt nekem a BMC-s csoportból, hogy ilyenkor szoktak sikerülni a lombikok, amikor van valami keverés-kavarás, véletlenül rosszkor és rossz időben beadott szurik, stb. Valahogy jó megérzésem volt ezzel kapcsolatosan.. Érdekes, de nincs bennem az a szokásos iszonyú feszültség, csak izgulok... 

Ma párom nem ment be a munkahelyére, itthonról dolgozik (délután meg fülészetre megy kötéscserére és kontrollra), így nem kellett korán kelnie, 8 órára húzta a telóját. Az a vicc, hogy ahogy kimászok mellőle, - bármilyen mélyen is alszik - azonnal felriad, és megkérdezi: Minden rendben? Hogy van a hasad? Jól vagy? Hova mész? Most reggel is ez történt. ;) Megpróbáltam lábujjhegyen, papucs nélkül lassan és csöndesen elsomfordálni mezitláb a járólapon, de mégis felkelt azonnal és aggódva érdeklődött, hogy jól vagyok-e? Aztán már nem feküdt vissza, jött felém, dörzsölgette gyönyörű kék szemeit, és alsógatyáját húzogatva közölte, hogy mindjárt beadja az injekciókat, helyezzem magam kényelembe a kanapén, és "jegeljem magam". :D (Ugye milyen szép a magyar nyelv?) Jött is a kis szerelmem kézmosás után, és szívogatta fel a lötyiket és nyomkodta bele a porba. (Nem, nem drogozunk, hormonozunk!) :D Bekerült minden a megfelelő helyre, letudtuk a szurikat ismét. Egyre rutinosabbak leszünk. Még a végén mi tanítjuk majd be a "lombik kezdőknek" iskolában, mit hogyan kell csinálni. ;)

Rájöttem, hogy rossz drogos lennék, mert képtelen vagyok megszúrni magam, többször is próbáltam, mikor még nem laktunk együtt Zalánnal és gipszben "bálnáztam" otthon, de mikor a tű a bőrömhöz ért, nem tudtam benyomni... Nem ment sehogy. Ahogy az éle megérintette a hasamat, azonnal minden idegszálam ellenkezett, és levert a víz, csúszott a tenyerem, nem bírtam... Egy Edina nevű lány jutott eszembe, aki idén felrakott egy videót, ahogy a hasába beadja a hormonszurikat, és közben magyaráz, hogy kell. Szerintem életem végéig beégett a retinámba és az emlékképeimbe, mikor meghalok, ezt a részt szerintem az angyalok vagy Szent Péter vissza fogják tekerni, hogy: Ez most hogy is került ide? Mit keres ez az idegen nő a tűvel a fontos emlékek között? :D Szóval ott tartottam, hogy Edina nem ment le az ügyeletre, nem várt a párjára, nem kért orvosi segítséget, hanem bedöfte tövid a tűt a puha részbe, és szövegelt... Nem tudom mit, mert döfésnél az agyam szörnyethalt, így a hang nem jutott el a fontosabb tekervényekbe... :D És tudjátok mi a vicc? Hogy Ő Kaális, nem sok esélyt adtak neki, de sikerült neki a lombikja. Esküszöm megérdemli! Ezért az "attrakcióért" nálam mondjuk mínuszba került, de egyébként felnézek rá, mert képes volt nap, mint nap tövig nyomni... Az ilyen "mini" hősök nálam *-os 5-öst érdemelnek, a bátorságukért. Ahogy TI is, - kedves sorstársaim, - hatalmas nagy bátorságról és hősiességről tesztek minden lombik és inszem közben tanúbizonyságot, mert - bárki bármit mond - ez a lombikozás erőnk feletti megpróbáltatás, mind lelkileg, mind testileg, mind anyagilag, mind idegileg és mind kapcsolatilag. ;) Vannak szerencsésebbek, és vannak, akik iszonyú sokat küzdenek. Van pár csoporttag, akit vezetéknévvel nem is, de amúgy szeretnék megemlíteni, mert a történetük olvasásakor csoda, hogy nem zokogtam... Eszter, Krisztina, Tünde és Judit, akik nagyon-nagyon sok megpróbáltatás után elnyerték jutalmukat a kitartásukért és azért, mert nem adták fel a többedik próbálkozás után sem, és érezték, hogy lesz baba, és lett is!! Esztinek ráadásul az első veszteséget az égiek 4x-esen is megküldték. <3

Ti vagytok a hősök, nem Szupermen (Superman), és nem az akcióhősök, akik csak filmen előadják magukat és dublőr viszi a jeleneteket. Nálam az érmet Ti kapjátok! Ti és én kapjuk a szurikat, a sztroidokat, mi vagyunk rosszul, mi hízunk, mi szenvedünk, a mi hormonrendszerünk borul fel, és közben megyünk előre, törve a hol könnyebb, hol nehezebb utat magunknak. Keressük a megoldást, minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a történet végén egészséges babát / babákat vihessünk haza karjainkban, és felnevelhessünk egy, vagy több csodás gyermeket, akikért már megérte élni. Remélem most már mi jövünk, és odafent érzik és látják, hogy megérdemeljük a mi kis pöttyünket, és már előre köszönöm a lehetőséget, hogy duplatranszfert legalább megbeszélhettem, és bízok a lehető legjobbakban, hogy most hétfőn és szerdán is kapunk genetikailag szuper embriókat, és legalább egy pöttöm úgy fogja érezni, hogy a hasam a legjobb hely a világon.. <3

Délelőtt több ügyfél is hívott telefonon, megpróbáltam iroda hiányában mindenkit elnavigálni, és adatbázis nélkül segíteni nekik, (mert aug. 1-től megnyitottak a pályázatok és Ők aggódtak), és segítség nélkül, csak beszélgetésből rájönni, hogy kinek mi hiányzik még a pályázatához, ez lelkileg megnyugtatott, hogy úgy érzik az ügyfelek, hogy hozzám bármikor fordulhatnak, mert még ilyenkor is támaszkodhatnak rám, és nem lenyomom a hívásokat, hanem segítek, amiben tudok. Mert becsületből nem lehet másképp jeleskedni... Így kellene minden cégnek cselekednie... Elégedettség a kulcsszó. A jó kapcsolatoknak is ez az ismérve. ;)

Az egyik barátnőm azt mondta, hogy nagyon jól teszem, hogy Zalánt nem bántom a vezetés miatt, és nem bénázom le, és hogy lelkileg támogatom, mert így nem azt érzi, hogy Ő egy "szar", hanem érezné, hogy rám támaszkodhat. Azt szeretném, ha tudná, hogy egyre jobb lesz és mellette állok, bármi van és bízok benne, hogy hamarosan minket fog furikázni... De - most, hogy belegondolok - Ő is ezt teszi velem, megbízik bennem és én is maximálisan támaszkodhatok rá. Ilyen egy jó csapat! Mert mi egy egységként, csapatként, barátokként, és társakként is működünk. Igaz, néha hangosabban és vehemensebben mondjuk meg a véleményünket (ezt szerintem a szomszédok veszekedésnek hihetik), de rájöttem, hogy hiába német mindkettőnk vérvonala, mi igazából olaszok vagyunk! Esti családi videónk a következő lehetne, a szüleivel és az én családommal (tesóm, kislánya és felesége, mert Anyu beszámíthatatlan), és esszük a pizzát vagy a makarónit (mindenképpen olasz étel legyen, mert ide az illik), és közben egymásnak ordítozunk, felemelt kézfejjel és mondogatjuk: Mándzsááááááre! Mándzsááááre! Szkúzi Mama! Szkúzi! :D És közben csurog ki a paradicsomszósz Zalán száján, fröcsköli szét a tésztát a fehér asztalterítőre és a fehér ingjére, és Apósom szivarral a kezében, bőrkabátban és kalapban magyaráz (sosem venne fel ilyesmiket, nagyon szerény és kedves ember), és közben Anyósomnak osztja az észt, hogy már megmondtam, hogy több szószt rakjál a tésztára!!! Na, most szemléltettem, hogy mi igazából milyenek vagyunk. Ezt a képet véssétek az emlékezetetekbe. :D Szerintem a gyerek(ek) első szülinapján hasonló lesz, csak akkor a tortadobálás és a sütemény leégése és vad piálás lesz a videóanyag lényege! :)

Délután mosogattam, készítettem egy kis zöldségköretet a husimhoz, megittam a turmixomat, és összekaptam magam, lementem a háziorvoshoz, hogy elkészíttessem az EKG-t a péntek reggeli műtéthez, kérjek Kálium-R nevű bogyókat, és a Medrolhoz gyomorvédőt. Megkaptam a táppénzes lapokat is, és kb. fél óra alatt - a gyógyszertárral együtt - végeztem. Zalán ekkor még a tegnapi rókás vezetői "kihágása" miatt (patkának ment az autóval, hogy ne üssön el egy fiatal rókát), hívogatta a bontókat, hogy legyen új kerék, mert jelenleg a pótkerék van fent. Közben mormogott, hogy drága mulatság lesz ez az autó, mert a kerekek és az aufelnik sem olcsók... Pénztemetőnek hívta és motyogott magában. Kértem, hogy inkább örüljön, mert még soha nem engedhettük meg magunknak, hogy kocsink legyen, és ha lesz baba, szükségünk lesz rá. Megmutattam a dolgok másik oldalát: Nézd drágám, mehetünk majd hétvégéken Balcsira, városnézésre, a helyi tóhoz, vagy bárhova az országban. Sok vidéki barátnőm van, akiket 4-5 átszállással, buszokkal és vonatokkal értünk el eddig. Örüljünk! Valahogy ezt is megoldjuk. Másoknak enni sincs pénze és a számlákat sem tudják fizetni. Nézd így a dolgokat. Megsimogattam az okos buksiját, megcsókoltam, és kértem, hogy nyugodjon meg, minden szuper lesz!

Doki után hazajöttem, leszedtem a ruhákat a szárítóról, lemostam az asztalokat, elrámoltam Zalán után, és megnéztem, mennyi gyógyszer van még. Rápillantottam az esti stimulációs lapra, és nagy levegőt vettem! Már csak holnap kapok szurit, utána pár nap pihi következik! Elindult a visszaszámlálás. 

Zalán ledőlt aludni (szerintem a füle is fáj még), és 22 óra felé ébredt, hogy húzzunk bele, bedöfködi az injekciókat (az utolsó 2 Pergoverist és 1 Fraxiparine-t kapok már csak), és holnap már csak tüszőrepesztő! Csütörtökön Hawaii "Dizsi", napfény, pihi-szuszi. :D Kár, hogy koktélt nem lehet inni. Mindegy, mára megteszi a tejmentes jégkrém és az esti dinnye!

Lassan nyugovóra térek, jó lenne ma 7-8 órát aludni. Mindenkinek jó éjszakát, és mielőbbi babaáldást kívánok!

Kicsikénk, gyere le, hogy Apa "Drágámnak", vagy "Medcédesznek" hívhasson... <3

Mindenkinek jó reggelt kívánok! Ez nem egy szokványos reggel számomra! Stimuláció 8-ik napján vagyok. Ma derül ki, hogy hány és milyen méretű tüszőim vannak és milyen lett a vérkép?

Reggel 6.15-re húztam fel az órát, hogy 8 előtt beérjek a BMC-be. Éjjel szemhunyásnyit sem aludtam, vasárnap éjféltől vihar volt, zuhogott az eső, rángatta a redőnyöket a szél, és féltettem a virágaimat az erkélyen, mert iszonyú nagy cseppekben hullott alá az égi "áldás". Attól féltem, hogy az Apósom által ültetett és nevelt datolyapálma is megsínyli a vihart. Többször is kinéztem, a dörgés és villámlás volt a legkevésbé félelmetes, inkább azért kukkoltam kifelé, hogy az autóban (ami 1 napja érkezett), nehogy beinduljon a riasztó az óriási, orkán erejű szél miatt... Gondoltam, hogy ha már úgyis fent vagyok, TV-zek, de semmi érdekfeszítő műsort nem találtam. Akkor olvasok. Aha, 2 sor után vissza kellett mennem az elejére, annyira elkalandoztak a gondolataim... Jó, akkor körmöt vágok, amíg nem akkora a hasam, hogy szétdurranok, mint egy lufi... ;) A körömápolás után már hajnali 1 volt, és még mindig nem jött álom a szememre, az eső meg csak nem hagyta abba. Közben agyaltam, hogy holnap tuti, hogy nem tudok nyári cuccban menni, ha nagyon lehűl a levegő, így hiába készítettem ki a ruhámat... Írogattam a naptáramba, hogy a következő napokban hova kell mennem, mit kell intéznem, ekkor jutott eszembe, hogy pénteken délután szólt egy kedves, korábbi szomszédom, hogy a régi lakáshoz (amit a lombik miatt adtam el 20 év lakástörlesztés után, hogy legyen pénzünk a többi vizsgálatra, beavatkozásokra) érkezett meg VÉGRE a májusi táppénzem egy része, nála van a postai papír, amivel át tudom venni azt a kemény 9.000 Ft-ot, amit küldtek. Gondolatban "sakkoztam", hogy doki után gyógyszertár, majd kollégáknál kávé, pár telefon intézése, és utána Anyu és a régi lakás következik.

Aki ismer, tudja, hogy Anyukám 5 éve Allzheimer kórban szenved, korábban (akkor még 56 éves volt), még demenciát állapítottak meg, és mivel nem volt meg a 40 év munkaviszonya (sok munkáltató nem jelentette be évekig), így elbukta a lehetőséget, hogy előnyugdíjba menjen, így most, 61 évesen, agyilag és testileg teljesen leépülve várja, hogy kapjon valamilyen nyugdíjat, de a mai törvények szerint sajnos 63-ik életévének betöltése után lesz erre csak lehetőség, Apu meg már 2003. októberében (születésnapom előtt pár nappal) meghalt rákban. Egyetlen szerencse a szerencsétlenségben, hogy Anyu, Apám halála előtt (már akkor kb. 1-2 éve elváltak), megismerkedett egy fickóval, akivel együtt élnek azóta, vigyáz Anyura, helyette mos, főz, takarít, bevásárol, és öltözteti Anyut, aki már - ahogy tesóm szokta mondani - már sajnos csak "biodíszlet"... Sokszor meg sem ismer... Elnézést kérek, nem akarok ezzel senkit lehangolni, vagy elszomorítani, el kell fogadni ezt a helyzetet, mert tenni ellene nem lehet, a leépülést megállítani - a mai orvostudomány jelenlegi módszereivel - nem lehet. Maximum gyógyszeresen némileg késleltetni. Persze pénzt sehonnan nem kap, mert párjával együtt élnek, akinek a nyugdíja már eléri a 86.000 Ft-ot, ami a kormány szerint 2 főre bőven elég kell, hogy legyen, csak egyet felejtenek el, egy bérleményben laknak, ami 21 nm, és erősen felújításra szorul, és a bérleményért, a számlákért, a lakhatásért és a gyógyszerekért (ami Anyu esetében havi 40.000 Ft körül van + Gingko Biloba és vitaminok), már bőven elviszik ezt az összeget. Már jártam az Önkormányzatnál, ott is próbálkoztam, NYUFIG-nál is, sehonnan nem kaphat emiatt pénzt, hiszen szerintük fejenként 42.000 Ft-ból meg lehet élni. Az előzőekben az ételt, és egyéb kiadásokat (pl. elromlott műszaki berendezések, pl. villanybojler, stb.) nem két fillérbe kerülnek, ha pl. cserélni kell, de ne is gondoljunk ilyesmire... Végülis örülhetek, hogy él az Anyukám. Egyre jobban értékelem Őt, ahogy itt olvasom a gyerekes Anyukák posztjait, hogy mostanában milyen szülők veszik körül őket, nem olvasnak mesét, nincs igazi közös program a családokban, stb. Nekem minden este olvasott Anyukám, és sokszor, a téli hidegben még diavetítés is volt, órákon át tekerte a diát, és mikor felforrósodott a gép, kicsit leállította és kaptuk a meleg kakaót, amit nagyon szerettem. Mivel nem volt pénzünk vetítőállványra (és sokszor ételre sem, mert szüleim rokkant nyugdíjasok voltak), ezért a falra vetítette a meséket, amiket a szomszéd gyerek szüleitől kért kölcsön.

Na de térjünk vissza a tárgyra. Ma nagy nap lesz! Megtudom, hogy milyen a hormonértékem, és hogy mennyi és mekkora tüszőcske "csücsül" a pocakomban. 

Hajnali 3, lekapcsolom a villanyt, és próbálom erőltetni az alvást, de sehogy sem kényelmes feküdni. Hallom, hogy mennek a vonatok, kezd leállni az eső is, úgyhogy megint felkászálódok, és megnézem a virágaimat. Huh, hála a jó égnek, túlélték. Kicsit csapzottak lettek a szellővirágok, de remélem nem fognak kipusztulni a tépettek sem... Mindjárt 4 óra, most csak Zalán horkolása, ami "színezi" az éj csendjét... Becsukom szemeimet és elképzelem, hogy egy arany fénysugár beáramlik a hasamba, és kényelmesen elhelyezkedik odabent, és mesélek neki, hogy jól helyezkedjen el, minden rendben lesz, érezze jól magát odabent. Szeretni fogjuk, és vigyázunk rá, és szerencsés lesz, hogy a szülei erősek és így szeretik egymást. Kevés gyerkőcnek adatik meg, hogy ilyen mély, őszinte érzelmek közé csöppenjen. ;) Ezek a szép gondolatok elöntötték a lelkemet, a szívemet, és lassan elérkezett álommanó is. Majd jött az érzés: Pisilni kell!! A fenébe, a dinnye, amit este ettem... Na, még kicsit ledőlök. Lassan kicsoszogtam a konyhába, látom 5.50, akkor már nem fekszem vissza, mindjárt csörög a teló. Lenyeltem a Medrolt, az L-thyroxint és ráhajítottam egy konyharuhát a hasamra, és jött a jeges enyhülés, hogy mikor ébred hercegem, ne csípjen a szuri.

6.15, őrült módon szólt a hálóból a "ratatata", Zalán a régi "Mókusőrsös" trombitahangot állította be ébresztőnek, amitől kihullik a hajam, régen szívrohamot kaptam, de az elmúlt 6 év alatt megszoktam.. Kócosan, ásítozva megjelenik a férfi, akibe 2010-ben beleszerettem, akit 4 évesen megálmodtam (és az égiektől "megrendeltem" magamnak), és mogorván közli velem, jó is, hogy már itt vagy, nincs időm "pöcsölni". Sietnem kell fülészhez, mert nagyon fáj, és be van dugulva a fülem (a pénteken felírt fülcsepp lótúrót sem ért), és mivel reggel 7-től van rendelés, és a mammerek ilyenkor már tuti, hogy sorban állnak az SZTK előtt, neked meg rohannod kell Szűcshöz és vérvételre. Nem tökölődött sokat, felhúzta a pólómat, beszúrta a pergoverist, majd jött a Cetrotide, és usgyi utunkra! Puszi-puszi, seggpaskolás és hajrá hétfő! Ki-ki a maga dokiját megy fárasztani. :D

Felkaptam a fehér-rózsaszín hosszú ruhámat, átnéztem a "malaclopó" táskámat: esernyő (pipa), naptár (pipa), kérdéssor Szűcshöz (pipa), stimulációs lap (pipa), pénz van a következő adag gyógyszerekre, ásványvíz, rágó, minden megvan! Hurrá! Kezdődik a nap.

Elrongyoltam a buszmegállóba, és újabb hosszú 1,5 óra következett. Zenehallgatás, újságolvasgatás és arra eszméltem, hogy már a 3-ik átszállásnál tartok, és lassan megérkezek a kórházba. Felmásztam a János Kórház tetejére (lihegtem a végére, mint egy tüdőbeteg), jól jött volna, ha a hájtömegemet feltolja valaki, de Zalánkám a fülészeten küzdött a nyugdíjasokkal és a számhúzó "automatával", vagyis az SZTK bejelentkező ablakánál a hölggyel, aki azt a jelenséget, amit halandó emberek "mosolynak" hívnak, szerintem hírből nem hallotta még, vagy nincs barátja, így sosem elégedett az életével... ;) (Ezt majdnem másképp írtam, de az nem tűrt volna "nyomdafestéket".

Feljutottam a BMC főbejáratához és ismét megtorpantam. Megint a bejáratnál állt a sor. Bekukkeroltam, sehol egy ismerős. OK, akkor zenét hallgatok. Egy hangosszavú nőcire lettem figyelmes, aki szidta Koncot, Zekét és a magyarországi társadalombiztosítást (amúgy tökre igaza volt, de ezzel sajnos nem oldódik meg az itteni rendszer), és több lány is hátra nézegetett, hogy mi a fenéért kell ilyen hangosan nyomni a "rizsát", egyik mellettem álló meg is kérdezte: Mikor dugul már el? Nem veszi észre magát? Mások beavatkozásra várnak, ez meg itt elveszi az ember kedvét az élettől is... ;) Elmosolyodtam és a magam kis világában kerestem megnyugvást.

Döbbenetes, de 35 perc alatt bejutottam! Talán mert már volt ma Irénke, és Tündi is, nem csak feketehajú, barnaszemű alacsony recepciós, aki 1 hete egyedül "nyomta az ipart". Szerencsétlen, el tudom képzelni, mit vihetett végig és miket kaphatott mindenhonnan "jókívánságokat". Közben szürcsölgettem az ásványvizet, hogy rendesen jöjjön majd a vérem, mert múlt évben többször is volt olyan, hogy nem tudtak vért venni, annyira sűrű volt... Többször szúrtak meg, mire sikerült leszívogatni valamennyit. Szerintem Drakula sem tudott volna csak vérgolyókat köpni, hiába próbálkozott volna. (Erről jut eszembe, innom kellene!)

Recepció előtt állok, és felkészülök, mert én következem: Nagy mosoly, nagy levegő, megszólalni nem tudtam, Tündi megelőzött: Jó reggelt! Tudom Zsuzsa, mappa előkészítve, vérvétel lesz. Hányadik nap? Mondom: 8. Ok, akkor csücsenjen le, mindjárt megírom a vérvételi papírokat. O.K. popó letesz, fülhallgató bedúg... Ismerőst továbbra sem vettek a "radarjaim", hiába pásztázom az ismerős terepet.. 15 perc után szólítanak, hogy mehetek hátra vérvételre. Remek! Felpattanok (közben átsuhan agytekervényeimen, hogy még mindig nem feszül a hasam, remélem minden ok), és hátra ballagok. 1 lány áll előttem a vérvételre várva. Behív Betti, hogy menjek, és feküdjek le. Mondom neki: Úgy döntöttem, hogy én ma erős leszek és nem fogok ájuldozni, ülve vesszük a vért! Megfordul Betti és rám néz. Mi történt Zsuzsa? Mondom semmi, csak unom már, hogy mindig szédülök, ittam eleget, és nem lesz baj! Ha szülni fogok majd, akkor az elenyésző fájdalom ehhez a sok szurihoz és a vérvételhez képest, nem? Válaszol a kedves nővérke: Hát az biztos. Amikor szültem, utána a varrás és a varratszedés azért elég brutál volt. Potyogtak a könnyeim... Azt hittem ott csinálok be. Megmondom őszintén, hallottam már pár sztorit szülésekről, de ez most nem álmaim pillanatképe volt. Sebaj ez is vele jár. Na, csináljuk! Odatartottam hősiesen a karomat, és elfordítottam a fejemet, hogy ne lássam a vért, mert akkor lehet, hogy lefordulok a székről. Közben - hogy ne legyen probléma velem - mesélt tovább Betti. Képzeld Zsuzsi, a múltkor volt itt egy kb. 20-on éves lány, aki már amikor leült, nagy zihálásokkal majdnem megfulladt, pedig csak a tűket készítettem elő. Mondtam, hogy adja ide a karját, hogy le tudjam venni a vért, erre többször elkapta a karját, és hisztizett. Na, most mondd meg őszintén, az ilyen lányok hogy fognak szülni? És tudod mi a vicc, hogy nekik sikerül... Az az igazság, hogy totál igaza van, mi, akik éveket szenvedünk, bármit hajlandóak vagyunk elviselni, nekünk a 200% sem elég, Ők már egy vérvételnél is kiborítanak mindenkit, és nekik összejön a baba. Nem mintha sajnálnám tőlük, félre ne értsétek, csak... Itt most nem ecsetelem a továbbiakat, Ti is átérzitek szerintem a helyzet fonákját... ;)

Kész  vérvétel, kb. 2 óra, és meglesz az eredmény. Elvileg mehetnék fel az emeletre Szűcshöz, a váróba. Viszont én úgy döntök, hogy - mivel nincs most Zeke és üres a hátsó várórész - leülök a kis bőr pamlagokra, és választok egy gépi kávét. Miközben iszogatom a finom italt, hallom, hogy érkeznek a vérvételre. Látom ám, hogy az a kedves ügyfelem, aki velem együtt kezdett. Megszólítom: Juditkám, ha üres a vérvételi helység, nyugodtan gyere ide, hátra a laborhoz, és kopogj be. Férjével is köszönünk egymásnak, hátra jönnek mellém, és bekopognak. Várunk és addig beszélgetünk, meséli Judit, hogy neki iszonyúan feszül a hasa, alig bírja... Izgatottam várja, hogy Szentiványi mit mond. Kértem, hogy ne izguljon, hiszen már van több gyerekük is, minden rendben lesz! Behívták vérvételre és ki-ki ment a saját dokijához. Megbeszéltük, hogy aki előbb végez, hívja a másikat, és utána helyzetjelentést adunk egymásnak.

Felmentem Szűcs doki várójába, és Ágiékkal ismét összefutottam. Fantasztikus figurák, mindketten jószívű, humoros és igazán lenyűgöző személyisűek, mint az előbbi pár, Judit és férje. Rájöttem ekkor, hogy annyi jó ember jár ide!! Viszont ez egyben szomorú is, mert a jó embereknek, akik lelkileg és kapcsolatilag rendben vannak, miért nem jön spontán a baba?

A sok "agyalás" és izgulás is rátesz ez tuti. Attól viszont mindig bepöccenek, mikor azt mondja valaki: Zsuzsikám, ne görcsöljél rá, és akkor összejön! Ekkor egy óriási boxkesztyűt képzelek a kezemre és agyban elképzelem a jelenetet, ahogy leütöm azt, aki mosolyogva kimondta a mondatot... Mert ugyebár: párom elleni alloimmun (lymphocita, vagyis LIT) kezelés amin túlvagyunk, NK ölősejtek 3x annyian vannak a szervezetemben, mint egy átlag embernek (a korábbi autóbalesetből származó nyílt combcsonttörésem, koponyatörésem, jobboldali bénulásom és 12 lábműtétem, 1 combdaganatom, lábüszkösödésem, 2 koponyaműtétem után nem is csoda, hogy az immunrendszerem meg akar védeni az NK ölősejtekkel), és az MTHFR mutáció mellé van még vagy 3-4 egyéb probléma, ami megoldott a természetes fogamzásgátlást a mi esetünkben... Szóval arra akartam kilyukadni, hogy nem értem odafent hogy osztják a lapokat, azoknak, akik nem akarnak gyereket (ahogy szüleim sem akartak engem, mert kajára sem volt pénzük és hiába védekeztek, mégis megérkeztem), oda több baba is érkezik, akik meg mindent megtesznek, és évekig járnak mindenhova, ott meg alig-alig történik csoda.. Mi ebben a ráció? Persze nem szidni, vagy felülbírálni szeretném ezzel a fentiek "döntéseit", csak nem értem. Mennyivel jobb világ lehetne, ha aki akar kicsit, Ők kapnak, aki nem akar, annak meg nem jön... Ez így lenne igazán igazságos. Le is zárom ezt a teóriát, mindenki tudja, hogy ez így lenne jó...

Dumcsiztunk Ágival és párjával, egyszercsak kimegyek, hogy felhívjam Apósékat, hogy odaértek-e a szállásra (11 után volt már), mikor behívnak. Ez annyira Murphy törvénye! Sebaj. Láttam Szűcs szobájában egy idősebb nővérkét, aki lent szokott lenni, úgyhogy godoltam, hogy Hilda szabin lehet. A hölgy enyhén fogalmazva nem volt a helyzet magaslatán.. A főbejáraton hívta be az ultrahangosokat, az öltözőket nem nyitotta ki, majd mikor bement az a lány az öltözőbe, akit elől kellett volna behívnia, akkor bekopogott, hogy bocsánat, de ne menjen az öltözőbe, jöjjön inkább ide... Akkor már majdnem nevettem. Majd erőt vettem magamon, felkaptam a 100 kg-os táskámat, és be akartam menni az öltözőbe, de nem volt nyitva.. Ágival jót mosolyogtunk, hogy micsoda fejetlenség van. Nagy nehezen benyitottam, bezártam az ajtót. Hallgattam Ági eredményeit és felírtam, biztos, ami biztos, hátha megint elfelejti. Aztán jöttem én. Doki már a kezében a UH készülékkel várt, köszönt, betolta, és már diktálta is: Endom 11, jobb oldalt 2 db 16-os, 2 db 17-es, 2 db 18-as és 1 db 15-ös. Bal oldalt: 3 db 18-as, 2 db 17-es, 2 db 16-os, 2 db 15-ös és pár kisebb. Jó, felöltözhet, jöjjön be utána. Ekkor nagy slunggal benyitottam az öltözőbe és ott állt egy kedves sorstárs, kicsit megrémülve. Ekkor kaptam észbe, hogy basszus, másik ajtót nyitottam ki. Mindig ott szoktam öltözni. Mondom neki: Oh, bocsi, nem láttam semmit (és tényleg), csak a rémült arckifejezését. A pofámról leég a bőr, hogy ilyen béna vagyok. Visszaülök a dokihoz, és felteszem a kérdéseimet: Párom füle fáj, nem mert antibiotikumot bevenni, mert akkor megtizedeli a spermaszámot. Mit vehet be? Rám néz a szemüvege alól: Szerencsétlen ember, hagyta Őt szenvedni? Mondom neki megrökönyödve: De doktor úr mondta a múlt évben, hogy az antibiotikum nem tesz jót a spermáknak: Erre Ő: És a szenvedés és a gyulladás maga szerint jobb? Ok, akkor szedheti a gyógyszert? Válasz: Jobb lenne, igen. Kezeljék ki mielőbb, mert pénteken leszívás, akkor már hoznia kell magával a férjét is. Ekkor elképzeltem, ahogy böröndformátumba hajtogatom Zalánt, a hónom alá csapom, és leindulunk a kórházba... :D Innen már pörgősen ment a kérdezz-felelek. Ok, második kérdés megválaszolva: Pénteken reggel leszívás. Megint Szűcs szólalt meg: Zsuzsa, ma hívni fogom 12 után, vegye majd fel a telefont, írja fel, hogy szerdán hánykor kell adni a tüszőrepesztőt este, mert attól függ, hogy mikor lesz pénteken a leszívás. Ok, értettem, felírtam. Másik kérdése? Mikor kérjek EKG-t az altatáshoz? Mikori van? Hát már novemberi. Az nem lesz jó, régi. Kérjen a háziorvostól mielőbb. Ok, akkor holnap délután megyek oda is (szuper, újabb program), úgyis kellenek a táppénzes lapok. Lehet hasmenésem a Cetrotide-től? Akár, bár elég ritka. Jó, és mit szedhetek? Szén, vagy Immodium. Végülis mindegy, amelyik van otthon. Ok. Immodiumot vettem, akkor azt fogom szedni. Számít, hogy 26 napos ciklusaim vannak? Ez a lombiknál nem annyira számít. Következő kérdés? LH eredményem? 4. Estradiol? 1585. Ezek jó eredmények? Igen, jók, nyugodjon meg. Na, akkor pénteken találkozunk, déltől várja a hívásomat. Rendben? Igen, köszönöm. Felmarkoltam a temérdek papírkupacot, amit kaptam, és mentem kiváltani a következő adag gyógyszert, amit szerdáig kapni fogok. Juditék is végeztek, neki még több tüszőcskéje van, úgyhogy együtt lesz a leszívásunk, pedig 2 nappal később kezdett, mint én. Patikába vezetett az első utam. "Csak" 40.000 körüli összeget fizettem a 3 napi szuriért (5 Pergoveris és 2 Ovitrelle).

Siettem a munkatársaimhoz, hogy felköszönthessem pszichiáter barátnőmet (kolléganőmet), mert pénteken volt a szülinapja, és a parfümöt, amit szántam neki, szerettem volna átadni. Mindenki átölelt, megdicsért, milyen szép vagyok és nyugis, és átadtam az ajándékot. Annyira örült neki Zsuzsi, hogy azonnal kibontotta és magára fújta. Olyan jó boldognak látni őket. Múlt héten Ági kolléganőmnek hoztam egy nagyobb zacskónyi ruhát, most meg névnapozunk. Hiányoznak... De most nekem más a feladatom. Most bababevonzás van, és lehetőleg megpróbálok nyugiban lenni. Felhívtam azokat az ügyfeleket, akik kerestek, és utána irány a régi lakás és Anyu! Újabb 1 órás utazás. Közben hívtam Anyósékat is, akik nagyon jól érzik magukat Inárcson, nagy élménybeszámolóról kaptam infókat, napozás, iszogatás, szuper szoba, séta, fagyizás, stb. Ekkor éreztem, hogy megmordult a gyomrom. Uh, ma még nem ettem csak egy falat gluténmentes riszpufit és már lassan 17 óra.

Jó volt a régi környéken, ahol felnőttem és ahol boldog voltam, arra járni. Rengeteg emlék tolult fel bennem, szeretett nagymamámról, a gyönyörű, parkos környezetről, madárcsicsergésről és baráti összejövetelekről, mivel régen mindig nálam voltak a baráti bulik, nálam kezdődött minden! Biliárd, bowling, diszkózás, stb. akkor tuti, hogy az én lakásomban találkoztunk, mert az volt a központ, mindenkinek közel volt. Ez is annyira hiányzik! Bár most nagyobb a lakás, de külterület, majdnem vidék... Innen minden olyan messzi van, azóta, mióta ide költöztünk, alig-alig találkozom a barátaimmal, barátnőimmel. A régi szomszéd már a kapunál várt a kutyuskájával. Átadta a papírt, váltottunk pár szót (már új tulajdonosa van a lakásnak, aki szétrombolta az általam tervezett gyönyörű beépített szekrényt, az új konyhát, amire 20-on évig gyűjtöttem, és a felújított fürdőszobát is, amit annyira szerettem). Átvettem a postai értesítést, és mentem az ottani postára, átvenni az a "kemény" 9.000 Ft táppénzt, ami 1 hétre jár, ha jól sejtem (két munkahelyről, és ez az, ami szomorú). Kérdezgettem a postán, hogy lehetne elintézni, hogy a levelek ne ide érkezzenek, mert már rég bejelentettem mindenhol, hogy elköltöztem, mégis a pénzek, és a hivatalos iratok (Pl. OEP, biztosítás, stb) még mindig oda érkeznek. Túl okos nem lettem a válaszoktól, így arra jutottam, hogy holnap reggel hívom az OEP-et és a biztosítót, hogy tegyenek már valamit, mert ez így nem lesz jó... Majd Anyu felé vettem az irányt, de nem volt otthon, vagy megint nem tudta, hogy kell kinyitni a bejárati ajtót (már a kaputelefont sem tudja kezelni), és a mobilt sem vette fel. Akkor nyomás haza! Zalán már hívott, hogy minden rendben van-e? Mondtam, hogy úton vagyok már, ha hazaértem, akkor elmesélek mindent. Rendben, azért is hívlak, mert egy barátommal elmegyünk gyakorolni a vezetést, ne izguljál ha a kocsinak és nekem is "hűlt helyünket találod". Köszi Kincsem, hogy hívtál, nem fogok izgulni (nagyon, csak max. azért, hogy túléljétek a vezetést és az autó is egyben maradjon). 

Hazaértem, befaltam a napi csirkeadagomat, currys szószal és borsos zöldségkörettel, rizzsel, és utána lehajtottam a fehérjeturmixomat. Ekkor érkezett meg párom, aki közölte, hogy egy róka átrohant előtte, ezért az egyik keréknek annyi, mert muszáj volt elrántani a kormányt... Pótkereket rakták fel, így holnap egész nap a bontókat fogja hívni, hogy legyen új pótkerék. Megint újabb kiadás - dohogott magában... Ismét megnyugtattam, hogy minden autó kiadás, de egyben áldás is, és ezzel nem tesz jót magának, ha kiborítja magát (és engem is egyúttal).

Éjjel még fárasztottam pár kérdéssel a BMC-s csoport tagjait, pl. nem tudom a stimulációs lap szerint, hogy most mikor is kellett volna - vagy kellene - adni a Pergoverist, mert mást mondott Szűcs, és a helyettesítő asszisztens miatt el lett írva a lapom, meg érdeklődtem, hogy össze tudom-e nyomni a tüszőket a szokásos hasrafordult alvási módszeremmel, stb. Majd miután mindenkit meginterjúoltam, és beadtuk a második adag szurit is (először csak Fraxiparine lett beszúrva), akkor utána pótoltuk a 3 Pergoverist, majd tusoltam és lepunnyadtam a gép elé. Zalán megnézett 2 Al Bundy részt, én még  játszottam kicsit, aztán szurizás jött, majd szunya, mert éjjel semmit nem tudtam aludni.

Lefeküdtünk, simogattuk egymást, csókot nyomtunk egymás szájára, még a nyakamra is jutott pár a kifkiflizés közben, majd próbáltam úgy elhelyezkedni, hogy ne nyomjam a hasamat, mert megint nyomódott.. 

Boldog vagyok, hogy látom már a célegyenest! Örülök, hogy aránylag simán idáig jutottunk. Egész nap az az érzés volt bennem, hogy ez most sikerülni fog! Már el is képzeltem, milyen szuper Apuka lesz párom, és milyen klassz lesz pocisnak lenni. Most nem mertem számolgatni, ha sikerül, mikorra érkezik meg hozzánk, mert eddig ez nem vált be, és babonából megpróbálok most nem úgy hozzáállni a dolgokhoz, ahogy korábban. Magammal - és a blogommal - foglalkozom.

Köszönöm, hogy ilyen sokan hiányoltatok. Most nem panaszkodhattok, hogy nem írtam. Olyan hosszú lett, hogy győzzétek majd olvasni!

Szép estét és áldott állapotot kívánok mindannyiunknak! (Remélem nem olvassák fiúk az oldalt...) ;)

Szép vasárnapot mindenkinek!

A pocim ma egyáltalán nem feszít, talán mert nem kell ugratnom az "akadálypályán", vagyis a magyarországi, külterületi Ferihegyi úton nem bumlizok át ismét a sok tüszőcskével a hasamban, régi, rozoga BKV / BKK járművel, talán azért...

Ma ismét tovább aludhattunk volna, de megint a felettünk lakó kisgyerek kopogtatására, ugrálására ébredtem, kb. 8 körül, így konstatáltam, hogy legalább már 8 órát aludni tudtam. Mélyebbre nyomtam a füldugót, és fülemre nyomtam a kispárnát, és nagy nehezen vissza tudtam kicsit alukálni. 10 előtt keltünk, és most először mosolyogva mentem ki a konyhába, és zenére táncikáltam, ekkor megszólalt párom: Végre! Így még sosem láttalak! Ha eleget aludnál, lehet, hogy többször lennél ilyen boldog reggel? Ez egy elgondolkodtató mondat volt. Tudom, hogy előbb kéne ágyba menni, de gyerekkorom óta nagyon későn fekszem, és így már megszoktam. Megbeszéltük, hogy ezek után megpróbáljuk a 23 órás PC kikapcsolósdit, és a mielőbbi ágybamászást.

Mai program: takarítás, Anyósék látogatása, délután és este jövő hétre főzés, mosogatás, mosás.

Reggeli után jött az injekciózás, egész hamar és aránylag nyűglődésmentesen megkaptam a reggeli adagokat, ahogy látom egyre több a piros pötty, kezdek Túró Rudi lenni. :D Mindenütt piros pacák a hasamon, a karomon viszont a sárgás-bordós-lilás árnyalat kezd túlnyomórészt "virítani". Lassan festői kinézetem lesz! :D És nem a legjobb elképzelés szerinti, csak a színpompa szerint lesz festői kinézetem ;)

Ma bevállalta Zalán egyedül a takarítást, hogy ne kelljen hajolgatnom, megkérte, hogy ne emeljek akkor sem semmit, és ne hajolgassak, nehogy szétnyomjam a tüszőcskéket.

Délre átmentünk párom szüleihez, a szálláshellyel egyeztettem, az utalásról átküldtem a visszaigazolást, majd ettünk és beszéltünk Skype-on keresztül Attilával is, aki Németországban él, így a szülők nagyon beindultak a beszélgetéssel, éreztem, hogy a hasam megint nincs jól, így gyorsan elköszöntem 15 óra felé, majd gyors léptekben hazaértem. Nekikezdtem a pénteki, szombati és vasárnapi blogbejegyezéseket megírni, amíg párom az autót letisztította, és leragasztotta a törött hátsó lámpát, hogy ha esne az eső (mert nagyon a felhők), ne ázzon be a kocsi villamossági része, mert már így is áll a víz a lámpában. Nem egy új autó, mit várunk egy 12 éves, korábban céges autótól, hogy vigyázzanak rá? Hibás több oldalon is, de aprópénzért ne is várjunk csilli-villi autót.

Délután neteztem, Zalán takarított, én addig nekikezdtem a sütésnek, főzésnek, mert nálunk az a szokás, hogy előre megfőzök 3 féle főételt, és hétközben csak a párolt zöldségeket, rizst, vagy krumplit vagy egyéb köretet elkészítjük, és nagyobb adagokban lefagyasztjuk a dolgokat. Levest, vagy a főzelékeket is ilyenkor megfőzöm és több napig azt esszük. 

Mostam egy adagot és a nagy felhők miatt nem mertem kint teregetni, az orchideák alatt tettem ki a szárítót, és oda helyeztem el a vizes ruhákat. Kb. 3-4 óra alatt meg is száradt minden.

Estefelé megittam egy újabb adag fehérjeport, megettem a fűszeres csirkemellet zöldborsós-sárgarépás körettel, és utána 1/8-ad dinnyét is befaltam én és párom is. Ilyen isteni finom, magnélküli dinnyét még nem ettem! Csak úgy habzsoltuk! :)

Főzőcskézéskor vagy 60 fok volt a konyhában, mindenütt folyt rólam a víz, így csak egy trikó és egy bugyi volt rajtam. Zenét hallgattam, és ráztam a popómat, és az jutott eszembe, milyen szerencse, hogy nekem a fenekembe nem kell Agolutint adni, mert emlékszem Judit fotójára a fenekéről, amikor gyerekfejnyi duzzanat lett az Agolutin miatt. Igaz, sikerült neki a lombikja (mindkettő), de akkor sem szeretném eme szép, kerek feneket efféle csúnya púpokkal elrondítani. ;) Így is van épp elég lila és piros pukli rajtam. :) Mire benéztem a kisszobába, Zalán már magzatpózban húzta a lóbőrt, nem is csoda, hogy ilyen csend volt, fura is volt, hogy nem hallottam Al Bundy sorozat sztárjának és Pegnek a hangját! ;)

Elnevezett a mai részből Muczi Lefkovitznak, és ezzel húzott egész délután. Mondtam, hogy nem láttam ezt a részt, de nem tetszik ez az új név, és semmi jót nem jelenthet, ha ilyen idióta nevet ad nekem. ;) Ebből gondolom, hogy gáz lehet a nőci, mert teljes fogsorát láttam Zalánnak, mikor így hívott. Meg kellene néznem a neten ezt a részt... ;)

Ma esti szurizás nem ment simán. A pergoverisek nagyon feszítettek. A vérhigító meg recsegett, mikor benyomta párom a hasamba, és mivel nagyon rondán néztem, ezért inkább kihúzta a tűt és mondta, ha majd szólok, újra megpróbálja. Mondom: Ezt nem hiszem el! Kihúztad és be sem nyomtad a lötyit? Válasz: Hát ja, mert megijedtem, hogy annyira fáj neked. Akkor most jöhet a Fraxiparine? Na jó, toljad. Kb. ennyire emlékszem erről az estéről, pedig meg sem húztam a "flaskát". Barátnőm, aki a Kaáliba jár évek óta, mindig mondja, hogy az ottani dokik javasolják, hogy esténként 1-2 dl bort kell inni, mert segíti a sejtfejlődést, a vérkeringést és a beágyazódást is. Úgyhogy szoktatom magam az alkeszok mindennapi életéhez - gondolatban. :D

Rájöttem, hogy egész jól tűröm ezt a procedúrát, a korábbi lombikokhoz képest. Bebattyogtam a fürdőbe és újra letusoltam, mert iszonyúan meleg van, így megint muszáj volt vízzel és tusfürdővel felfrissítenem magam. Zalán is végzett már, készült az esti fül hallójárat csöpögtetésre, bár mondta, hogy semmi értelme ennek, reggel  megint mennie kell orvoshoz, de most az SZTK-ba fog menni, hátha ott jobb orvos van.

Holnapra kikészítettem a rózsaszín hosszú ruhámat. Mivel már nagy vihar van, így remélem, hogy nem kell vastagabb ruhákat felvennem és mehetek szandálban, és nem lesz nagy eső...

Hálás vagyok, hogy a sors megengedte, hogy lombikozhassunk, és hogy Szűcs dokihoz kerülhettünk ismét. Bízok benne, hogy megint meghozza a várva várt sikert, bár jó lenne, ha most már 9 hónap múlva egészséges kis manócskával lennénk gazdagabbak... ;)

Jó éjt mindenkinek és drukkoljatok, hogy holnap reggel jó legyen a vérképem, és az UH is jó eredménnyel kecsegtessen! :)

Köszönöm, hogy vagytok és olvassátok a blogomat! Hálás vagyok ezért a jó kis csapatért! <3

Ma kapom a Cetrotide nevű injekciót először (ennél a stimunál). Ma már feszíti a hasamat a sok tüszőcske, alig bírom a szandálomat egyedül becsatolni. Ekkor mindig a kismamákra gondolok, akik nagy pocival a szőrtelenítést kell, hogy megoldják, vagy ősszel, a csattos cipőket kell, hogy bekapcsolják, vagy ha leesik valami a földre, azt fel kell, hogy vegyék, mit élhetnek át, és hogyan oldják meg? ;) Főleg az ikerterhes kismamák, na előttük meg duplán-triplán le a kalappal!! <3

Annyira örültünk este, hogy ma reggel nem kell korán ébredni. 9-re volt felhúzva az óra, de a felettünk lakó gyerek 7 után elkezdte az autók tologatását és az üveggolyók dobálását a parkettára... Elmondtam pár Miatyánkot, és legszívesebben felmentem volna, de végül úgy döntöttem várok, hátha vissza tudok aludni. 8-kor már kimásztam az ágyból, mert nem bírtam a zajokat, így inkább a konyhában szöszöltem, beszedtem a vitaminokat, Medrolt és az L-thyroxint, és megittam a fehérjeadagomat.

Közben felkelt Zalán is, szemeit dörzsölgetve nézett, ahogy a kanapén henyéltem, kezemben a kakaószerű fehérjeporos lötyi, és hasamon a jégtömb. :D Kérdezte, hogy miért nem alszom még? Mondtam, hogy a kisfiú felettünk gondoskodott róla, hogy ne tudjak tovább szunyálni... Kisomfordált a konyhába, elkészítette a reggelijét, és mondta, hogy majd a szurik után Ő lemegy a piacra, mert nem szeretné, ha emelgetnék, vagy mászkálnék, mostantól "szobafogságra" vagyok ítélve. Mondom: Szívem, a szobafogság a beültetés után következik, nem most! Már az eseményekre sem emlékszel, hogy mi melyik után következik? 

Megnéztük a stimulációs lapot és mától már reggel 2 Pergoveris, 1 Cetrotide, este 2 Pergoveris és 1 Fraxiparine az adag.

Mondom páromnak: Kicsit kimegyek, addig Te szívjál! Elkezd röhögni, majd megszólal: Szívok én már épp eleget, köszi! Élvezettel nézte a Cetrotide injekciót, hogy minden töltve van, nem kell külön tűket keresgélnie a szatyorban, mert tűkkel együtt adagolják. Megszólal: Milyen jó cucc ez, látod? Van hozzá két alkoholos törlőkendő is! Mondom: Persze, nem csoda, ez 3x annyiba kerül, mint a többi szuri. Ennyiért már legyen is jó!

Beszúrta a Pergoverist, ami szokásosan nagyon csípett, majd jött a Cetrotide, ami egész tűrhető volt, a hasam közepe felé nyomta be, ott alig éreztem. Majd kezdődött a furcsaság. Hangosan tekerni kezdett a hasam, mindketten meglepődtünk, hogy mi ez a hang(?)... Nem kellett fél percet várni, óriási ugrással és sportolókat megszégyenítő gyorsasággal a budin teremtem. Befaltam pár széntablettát, nehogy gond legyen. Ezek után elindultunk a piacra, a húsost még bírtam, a zöldségesnél mondtam Zalánnak, hogy milyen szép a barack, a körte és a szőlő is, mire megint éreztem, hogy baj lesz... Megcsókoltam, és a fülébe súgtam, hogy mielőbb nyomja a kezembe a kulcsokat, és futok haza. Kirohantam a piacról, de nem jutottam hazáig, félúton Anyósékhoz csengettem, és közben imádkoztam, hogy otthon legyenek (általában ilyenkor még piacon vásárolnak Ők is), és közben éreztem, hogy lever a víz, áll a szőrpihe a karomon, és rázott a hideg, a lábaimat is összezártam, hogy ne legyen "baleset". És igeeeeeeeeeen! Felvették a kaputelefont. Kértem, hogy engedjenek be! Kérdezgetni akart Anyós, hogy baj van-e, de csak annyira tellett tőlem: Kérlek gyorsan nyisd a kaput és a fenti ajtót is! Köszi! Felrohantam a 3-ikra, és bíztam benne, hogy kibírom odáig. Feltéptem az ajtót, beüvöltöttem: Tündi vagyok, bocsi, de muszáj a wc-re rohannom, mindjárt beszélgetünk! Ráugrottam a fajanszra és 10 percig nem szálltam le. Közben magyaráztak nekem, de egy szót sem értettem. Kijöttem és megbeszéltük ugyan azokat, amiket tegnap már elmondtam, de most le is írtam! Biztos, ami tuti. Megírtam a szálláshelynek, hogy mi lesz a foglalással, és hogy előbb érkeznek, várom visszajelzésüket.

Ezek után mondták Zalán szülei, hogy ha már itt vagyok, maradjak is náluk, és Zalánt is hívjam fel, mert kész a gulyásleves és van palacsinta (rizslisztből, amit bír a hasam), és együnk náluk, így sem tudják meghálálni a sok-sok segítséget, hogy ennyit foglalkozom velük. Én is megköszöntem, hogy vannak nekem, és hogy ilyen kedvesek velem, égy úgy kezelnek, mintha saját gyerekük lennék. Após felajánlotta, hogy szombaton (ha akkor lesz az első beültetés) elvisz autóval, és haza is hoz, és hétfőn is elkéri magát a melóhelyéről, vagy Zalán főnökét is megkérhetjük, hogy fuvarozzon minket, amíg Zalán nem tud vezetni... Annyira jó emberek! Meglágyultam, miközben hallgattam, áradt a szeretet és a kedvesség Apósékból. Bárcsak ilyen jófej szüleim lettek volna! Zalánnak és Attilának remek gyerekkora volt, mindent megkaptak a szüleiktől, mindig mentek évente 2x - 3x nyaralni, és minden délután az Apjuk biciklizett, focizott, kosarazott velük, minden idejüket és szeretetüket a két gyerekre fordították. Bár itt is inkább az Apuka, aki nyugodtan, türelemmel volt, az Anyukájuk egész napjukat a fiúk "rosszaságaival" foglalkozott, és idegeskedett. Attilából ráadásul élsportolót nevel az Apukája, bírkózó bajnok lett, világszerte elismert, az egész lakás az érmekkel, trófeákkal, és a díjakkal, oklevelekkel van tele. Büszkék a gyerekeikre, és hasonlóan jól bánnának az unokákkal is.

Délután Zalán elindult az Apukájával az autóért, én meg szúnyogháló ügyében rohangáltam. A buszon való zötykölődés (elég vacak errefelé az út, nem jár sok jármű itt Kukutyinban) nem tett jót a pocimnak, minden bukkanót megéreztem, mintha a méhemet csapkodnálk. Ha ez nem lenne elég, hogy több, mint 50 gödör és rázkódás után már a méhem lent volt az alhasamban, akkor most jön a meglepetés! ;) Kb. fél óra buszozás után megint csikarni kezdett a hasam... Hurrá! Leugrottam a buszról a KÖKI-nél, odafutottam az első biztonsági őrhöz, és villámgyorsan megkérdeztem, merre találom a mosdót, majd rohamléptekkel végigszáguldottam a célhelyre, és elfoglaltam "fejedelmi" helyemet. Futás közben a gyógyszertárakat kutattam, és láttam is egyet az errefelé úton, úgyhogy visszafele bementem, és kértem a gyógyszertárostól gyorsan Immodiumot (a szén nem igazán segített), és ahogy megkaptam a blokkot és a gyógyszert, azonnal, - még ott a helyszínen - bevettem. Nézett is rám a patikus furán... Majd mikor már biztonságban éreztem magam, folytattam utamat.

A küldetés végrehajtása után iszkiri haza, itt már Zalán tanulta Apóssal a vezetést, de ahogy láttam a lebiggyesztett ajkán, nem volt valami sikeres. Közölte, hogy Ő béna és nem tud vezetni, és elege van, eladja az autót. Mondom 1 órája hoztad el és már feladod? Ne légy már ily balga... ;) Megcsókolgattam a száját, és a hajacskáját is megcsiszatolgattam, és kértem, hogy nyugodjon meg, menni fog ez! Senki sem úgy születik, hogy tud vezetni. Kérte, hogy majd menjek el velük a Tescoba bevásárolni és mondjam el a véleményemet. Elindultunk. Már az első kifordulásnál lefulladt, ekkor úgy döntöttem, hogy inkább bekötöm magam.. A kanyarnál is lefelé nézett vezetés közben, hogy jól váltott-e, és közben előre-hátra rángatott a kocsi. Apja hangosan magyarázta, hogy mérlegszerűen kell a kuplungot és a gázt kezelni, ne nyomja ennyire a váltást, mert leég a motor. Kiderült, hogy végig be volt húzva a kézifék... Ekkor a cél előtt kiszállt Zalán, és közölte faterjával, hogy elege van, innen álljon be inkább Ő a parkolóba, itt elég volt neki a mai napi idebbajból. Apukája átvette a volánt, beállt a parkolóba, és innen már csak a bevásárlásra kellett koncentrálni. Megvettünk mindent és - ha már autóval jöttünk - 3 zsugorfóliás ásványvíz pakkot is behajítottak a fiúk a csomagtartóba. Késő délután volt már, így mikor hazaértünk, párom elpakolt, és elkezdett játszani. Majd 1 órát neteztem, és jött az injekciózás ideje.

Délután mostam, teregettem, pakoltam, felmostam, és kitakarítottam a mosdót és a fürdőt.

Késő délután mondtam Zalánnak, hogy fogytam 5 nap alatt 2 kg-ot, erre elkezdett erőteljesen, emelt hangon beszélni hozzám: Mert nem eszel elég fehérjét! Tessék csirkét enni és igyál sok folyadékot! A doki kifejezetten erre kért! Erre válaszoltam: Jó, rendben! Hol van a kínaim? Mire röhögve beszól: Te kínait rejtegetsz a lakásban? Hova dugtad el? Kacagtunk mindketten és mondtam: Kínai csirke, Te lökött, nem pasi! És kínai pasit nem ennék... Ekkor már a könnyem is kicsordult...

Befaltam a kínai csirkét rizzsel és teli pocival feküdtem le a kanapéra, félkómásan. Ez az időjárás és a sok rohangálás teljesen kiveszi az ember erejét. Az őserdőben / esőerdőben is ilyen idő lehet... Ekkor elkalandoztak gondolataim: Mennyivel jobb lenne most egy őserdei vízesésnél lenni, úszkálni és hallgatni a víz csobogását, a maradak csiripelését. Elképzeltem, hogy már a hasamban van a picikénk, és boldogan mászkálunk, nyaralgatunk és várjuk az érkezését. Zalán hangja rántott vissza a valóságba. Mehet a szuri? Hihetetlen, de már kezdem megszokni ezeket a fránya injekciókat... ;)

Az esti szurik után is szórakozott a hasam, így elmondhatom magamról, hogy ma többet láttam a mosdót, mint az elmúlt pár napban.. ;) Tiszta és rendes hely, bátran mondhatom. :D

Párom az autót Dömének nevezte el, mondta is, hogy Döme rögtön sokkot kapott, ahogy elhoztuk, és hogy fél, hogy gond lesz és nem mer vezetni. Ismét nyugtatgattam, és az előnyeit kezdtem el ecsetelni, hogy mennyire megnyílt a világ mostantól előttünk, ne csak az anyagi és "idegi" részét nézze, hanem hogy nem kell 5x-6x átszállnunk, ha be akarunk menni a városba, innen a világ végéről, és hogy hétvégenként nem itthon leszünk majd, hanem elmehetünk strandra, vagy városnézésre, Gödöllőre, tópartra, Balcsira, bárhová! Kicsit jobb lett a helyzet, de úgy vélem, ez nem az utolsó beszélgetésünk volt ebben a témában, folyamatosan aggódni fog emiatt is. Ekkor "kiugrott a nyuszi a bokorból": Igen, tudom, de izgulok a lombik miatt is, hiszen nekem kell majd téged és a babát is vinnem, és nem vagyok most valami ügyes... Édes pofa! Tehát emiatt izgul ennyire. Válaszoltam: Kincsem, nem lesz semmi baj! Majd bele fogsz jönni! Imádlak! 

Este játszottam kicsit, írogattam a lányok leveleire, meghallgattam egy meditációt, csöpögtettem párom fülébe, és ledőltünk aludni. Kicsit megnyomkodta a hátamat, ami tartott vagy fél percig (én persze minimum fél órán át masszírozom, ha neki kell egy kis kényeztetés, de szavam sem lehet, nála jobb és kedvesebb férjet nem találhattam volna) és boldogok vagyunk! Kell ennél több? Már csak egy kisbaba hiányzik! :)

Zalán félálomban még megölelt, megpuszilt és befordultam az oldalamra, feltapadtam a falra, ahogy szoktam... ;)

Azt kívántam, hogy legyen a pocimban egy szép, és egészséges kisbaba, ha kettő lesz, azt sem bántom, bár az tuti, hogy kell majd segítség, mert - ahogy olvasgatok erről több ismerős oldalán - nem egy egyszerű két babával vagy akár többel is az élet. De senki sem panaszként írja, csak mögé lehet magunkat képzelni. 

Angyalok, köszönöm, hogy segítitek a lombikunkat, várjuk a megváltó és boldogító folytatást! Hálás vagyok páromért, Apósékért, és az autóért, hogy ilyen olcsón, ilyen szuper kocsit tudtunk ismerőssel behozatni.

Jó éjt mindenkinek!

Jó reggelt Vietnám! Indulok a harcmezőre! ;) 6.20-kor csörgött az óra, ma sem aludtam 3-4 óránál többet, így kb. a kinézetem egy úthengerrel eltaposott Garfield macskára emlékeztethet. Mivel alig van tükör a lakásban, így hála a jó égnek, nem igazán láttam az ábrzatomat, de ezt képzeltem el kb. Hajnali 1 körül még hajat mostam és hajat szárítottam, hogy ne nézzek úgy ki, mintha egy boci nyalta volna le a fejem tetejét, mert ebben a melegben az embernek 1 nap alatt lelapul a frizuja. Bekapkodtam a bogyókat, és ébresztettem hercegemet. ;) Nem volt túl boldog, hogy 6.30-kor már kelnie kell, de mivel a fülével muszáj volt orvoshoz menni és a fodrászhoz is indult 8-ra, így nem vette annyira zokon, puszilgattam és simiztem a pofiját, haját. (Talán így nem lesz nagyon morci a korai kelés miatt.)

Gyorsan túlestünk a reggeli szurikon. Most a köldökömhöz közel adtuk az injekciókat, úgy vettem észre, ott kevésbé fáj, bár a Pergoveris eléggé csíp, bárhogy próbálkozunk enyhíteni a "tüneteket". Párom eléggé ziláltnak tűnt, és éreztem rajta a feszültséget. 

Mivel nem volt semmilyen tünetem, hogy nőnének a tüszők, nem feszített a hasam, nem fájt az alhasam (mint az előző 3 lombiknál), így nem tudtam mire vélni, megmondom őszintén, kezdtem kicsit aggódni.. De bíztam benne, hogy nem lesz gond, majd Szűcs doki megmondja a "frankót".

Felkaptam az előző napon odakészített, zöld-narancssárga ruhámat és a fehér (karom eltakarására szolgáltó) rövidujjas felsőt (ami egyben a buszok légkondijának a hideg elleni védelmében is segít, nem csak a foltok eltakarására jó), és elindultam. Igen, vettem fel cipőt! Bár a múltkor papucskámban indultam el, a bejárati ajtóban vettem észre, hogy mamuszka van rajtam. Bámulatos látvány voltam a halványrózsaszín-fehér hosszú ruhámban és a pink papucsban. :D

Útközben rájöttem, hogy ez a ruha nem volt jó választás, sokan bámultak, mert nagyon mély a dekoltázsa, és jóformán alig marad takaratlan felső terület, úgyhogy az tuti, hogy többször nem veszem fel, mert folyamatosan huzogatni kell a mellrésznél, hogy ne lógjon ki semmi... Ezt tuti, hogy pasi tervezte. Ezzel az erővel 3 levelett is magamra biggyeszthettem volna elöl, azokra a részekre... ;) De már nem megyek haza átöltözni, az biztos!

A buszon írtam a jegyzeteimet, hogy ne fogjam fel, milyen rohadt hosszú az út a kórházig. 8 órakor megérkeztem a BMC-be, megint kint állt a sor, és ismét trópusi időjárást véltem felfedezni, iszonyú hőség, levegőtlenség és párás levelek csüngtek a kórház előtti fákról, bokrokról. A tegnapi eső nyomai. ;)

Ismét 45 perc volt, míg hosszú sort végigállva eljutottam a recepcióig. Kiszúrtam a sor végén egy ügyfelemet, akit nagyon szeretek, kedves és újabb baba reményében érkezett meg férjével a BMC-be, és Szentiványihoz fognak járni. Beszélgettünk pár szót, és nagyon örültem, hogy végre találkozhattunk, és a sors fura játéka, hogy majdnem egyszerre kezdjük a lombikot. Elláttam pár jótanáccsal minap, ma is pár lényeges információt mondtam, hogy segítsem kicsit, és ne izguljon. Aztán - mikor sorra kerültem - elbúcsúztam, és kértem, hogy hívjon, ha végeztek.

Az a kérdés cikázott közben a fejemben, hogy kell-e vérvétel? (Tudom, ismerős a szitu, itt mindig ez a gondolat járja át zselés agytekervényeimet). Alacsony kis titkársági alkalmazottunknak mondtam, hogy készítse a széket, mert a mi dossziénk 17-tel kezdődik, így fent kell majd matatnia, mert Ő a felső szintet nem éri el. Vitte is a fellépő alkalmatosságot, és kutatgatott vagy 2 percig, mire megragadta. Messziről tudom melyik a mi paksamétánk! Vaskos salátának hívom, mert 4 év alatt eléggé megviselte a kinézetét, ahogy bántak vele, iszonyú sok eredmény van benne, így már szétcsúszik néha. Viharvert szerencsétlen. Bepakolta Szűcs dossziéjába és kérte, hogy fent "csüccsenjek le". Ezt a szót úgy imádom! Mintha egy 3-4 éves gyerek lennék, úgy beszélnek itt mindenkivel. De nem tudom zokon venni, mert ez inkább kedves, mint bántó, csak fura, hogy felnőtt embereknek így mondják, ahelyett, hogy azt hallanánk, hogy: Kérem, foglaljon helyet odafent Szűcs doktor úr várójánál. 

Találkoztam mégegy kedves és vagány lánnyal, akit Áginak hívnak, és előttem egy nappal kezdte a stimut, és a múltkor is együtt mentünk Szűcshöz, csak én nem vettem őket észre, Ő meg rögtön kiszúrt engem... Neki is jófej férje van, ahogy pár beszólásból lejött nekem, van a srácnak humorérzéke. Ilyen az én drágaságom is.

Aránylag hamar behívtak minket, együtt mentünk az öltözőkbe, Ági ment előre. Nagyon szép tüszőszámmal rendelkezett, érezni lehetett Szűcs doki hangján, hogy elégedett, még magyarázott valami neki, majd elköszöntek, innen tudtam, hogy le kell kapni a bugyit. Ismét mehetek mutogatni magamat! Szerencsétlen Szűcs, hány női izét láthat egy nap? És a felesége mikre gondolhat? Otthon egyáltalán akar még bármit is kezdeni az asszonnyal? Most őszintén, Nektek ez sosem jut eszetekbe? Mikor elmegy egy étterembe, biztos erre gondol: "Arcok, végre arcok!!" :D Annyi nőt láthatott már meztelenül, hogy szerintem unja már... ;) Bírom, mikor szemérmesen elfordítja a fejét, mikor benyomja az UH fejét, és azon kívül az egy pillanaton kívül, amikor a bejáratra rápillant, már nem néz oda többé. :D Remélem a szüléseket nem így bonyolította le régebben (korábban megkérdeztem, és sajnos szülést már nem vállal, pedig Hermina barátnőm is hozzá ment volna, ha igen..).

És kezdte a diktálást Hildának: Stimuláció 5-ik napja, endom 10 mm, jobb oldalon 7 tüsző, bal oldalon 9 tüsző, a méreteket is hadarta, de azokat nem jegyeztem meg, csak azt, hogy a legkisebbek is 9-10 mm-esek, és a nagyok már 15-16-17 mm körüliek, vagyis hamarabb lesz a leszívás véleményem szerint, mint ahogy terveztük. Gyorsan felírta az újabb recepteket, és mondta, hogy menjek le a patikába, és hétfőn reggel vérvétel és ultrahang ismét.

Kiléptem, és dumcsiztunk kicsit Ágival (megvártak párjával), kérdeztem, hogy mikor kezdték a lombikot? Mondta, hogy pénteken voltak Szűcsnél, és vasárnap kezdte a szurikat adni, így neki most a 6-ik nap van és szerdára tervezi a doki a leszívást. Ekkor gondolkodni kezdtem (igen, azt is szoktam!), és kb. összeraktam magamban, hogy majdnem annyi tüszőm van és majdnem akkora méretekben, mint Áginak, egy nappal később kezdtem, így valószínűleg csütörtökre rak be engem Szűcs doki, így csak remélni merem, hogy jól fognak az embrióink "teljesíteni", mert akkor szombatra esik az első beülti, és ha minden jól megy, akkor hétfőre a következő. Annyira szurkolok a "srácoknak", hogy most jó minőségű, és genetikailag is klassz embriók legyenek, és elmenjenek ismét 5 napig (ahogy a múlt évi félig sikeres lombiknál), és azt kívánom, hogy Szűcs keze ismét hozzon szerencsét nekünk, mert Konc és Zeke módszere eddig nem jött be nálunk... ;)

Elmentem a Patikába a tüneményes ügyfelemmel és férjével, és kiváltottam újabb 12 doboz Pergoverist (reggel és este is 2 kell mától ebből), és kiírta a Cetrotide nevű gyógyszert is a doki, ami támogatottan is horror. Ha jól emlékszem, ez arra jó, hogy a tüszők ne pukkanjanak el idő előtt, ebből gondolom, hogy jó sok és nagy lehet, ha már ezt is nyomni kell.. Vérhigítóból még van otthon 20 Clexane és 16 Fraxiparine, ezt ezért nem írta ki az orvosunk, és rögtön azt gondoltam, hogy remélem, hogy sikerül a baba, mert nem tudom ennyi vérhigítóval mi a fenét fogok egyébként csinálni? Mert ugyebár nekem az MTHFR mutáció miatt a szülés után is fél évig szúrni kell magam (vagyis Zalánnak engem, mert én képtelen vagyok magamba döfni bármi hegyes és éles cuccot).

Remélkedek, hogy szombatra bevállal Szűcs, és nem pénteken lesz a leszívás, mert akkor még kell a drága Cetrotidból vagy 4 adag, ami iszonyú drága... Kérlek benneteket, drukkoljatok, hogy csütörtökön legyen a leszívás, és szombaton az első kör bébi bekerülhessen a pocimba, és hétfőn legyenek 5 napos embriók is! Drága angyalok, segítsetek nekünk, hogy végre születhessen egy egészséges, szép kisbabánk! Annyira megérdemelnénk már!

A kórházból kifelé jövet, láttam egy legalább 7 hónapos kismamát, aki alig jött ki a Nőgyógyászatról, már rá is gyújtott és olyan élvezettel szívta a cigit, hogy felment bennem a pumpa. Hihetetlen, hogy mi már 4 éve lombikozunk és 5 éve küzdünk, hogy gyerekünk lehessen, még egy kávét is megvonok magamtól, betartom az étrendet, és figyelek, hogy a testem és a lelkem fogadóképes és "tiszta" legyen, mikor érkezik az embrió a pocimba, erre mások, felelőtlenül isznak, cigiznek (néha egy-egy még a drogtól sem retten vissza), és mégis hozzájuk születnek a babák. Ez is annyira bántó.

A BMC-s események után siettem be a munkahelyemre, hogy a kolléganőimmel és a kollégáimmal találkozhassak, és Hermina is írt sms-t, hogy találkozzunk a Délinél (neki az közel van), mert szeretne velem találkozni. Így felhörpintettem az irodában a mai egyetlen kávémat, amit egy kedves kolléganőm a kedvemért főzött, és megettem dél körül az első falat kajámat, hiszen azt hittem, lesz reggel vérvétel, így nem mertem enni. Ezt viszont nem értem, ennyire nincs pénze az intézménynek? A múlt havi hormonvérvételt nem ismételték meg hétfőn, és most sem kértek újabb vérképet / hormoneredményt, és csak jövő héten fogják megnézni, hogy állunk? Ez azért eléggé gáz... Tudom, hogy megszorítások vannak, de azért indulás előtt nem ártana konkrétan tudni, hogy mi hogy áll, nem? Na mindegy, bízok és reménykedek, hogy most minden ok lesz.

Ami nagyon szuper lett volna, ha elmehettünk volna legalább 1-2 hétre nyaralni, hogy kipihenjük magunkat, és nem fáradtan, nyúzottan kezdünk neki egy újabb lombiknak. Már évek óta nem voltunk külföldön, így az ismerősök nyaralási fotói mélyen érintenek lelkileg, hogy mi mostanában nem tudjuk megengedni magunknak, hogy normálisan, évente 1-1 hétre elmenjünk pl. 4-5 napra itthon és pár napra az akciós montenegrói (20.000 Ft/hét/fő áron) pihenni. Kb. 2-3 éve ki van miattunk borulva főnököm, így még szabadságra sem enged el, csak pár napra a téli időszakban, amikor nyaralni normál áron lehetetlenség, Bora-Borára vagy Tahitire meg nem igazán lenne lehetőségünk elmenni, ahol ilyenkor mondjuk jó idő van.. Erre az évre így maradt még 29 nap szabim (még nem vettem ki egy szabadnapot sem), és a múlt évben sem fizette ki a szabadságokat, hanem Karácsonykor és január elején adta ki, ami - valljuk be őszintén - nem a pihenésről szól a nőknek, hanem a rohangálásról, vásárlásról, ajándékvásárlásokról, nagytakarításról, pakolásról, főzésről és állandó vendégeskedésről. Az év elején meg nem igazán akar az ember a zimankóban kimászni otthonról, így az első 4-5 nap csak a zabálásról szól. Igaz? Ezért nem értem, hogy miért nem jó az a főnököknek, hogy 3 havonta 4-5 napot elengedik pihenni a dolgozókat, hogy ne zombik legyenek a cégeknél, és utána újabb erőbedobással, már feltöltődve megy vissza az ember dolgozni. Magyar mentalitás, ahogy bőrt lehet, lenyúznak a szerencsétlen alkalmazottakról, dög fáradtan és hibákat elkövetve, teljesen kihasználva, túlórákat végignyomva (ha végezni akarunk a határidős munkákkal) vagyunk kénytelenek nap, mint nap dolgozni, és akkor is a mi felelősségünket próbálják bizonygatni a munkáltatók. De fizetésemelést bezzeg nem nagyon adnak a legtöbb cégnél, én is minimálbér alatt melózok... Mindegy, ez nem panasz, csak ezen bosszankodok már napok óta, mióta megfenyegetett a főnököm, hogy ez után a lombik után beszélnünk kell, mert vagy a meló, vagy a gyerek... Na nem szó szerint, de akkor is! 6 éve itt dolgozom, pályázati koordinátorként, minden nap lehúzok pluszban (ingyen!!) napi 1-2-3 órát a délelőtti 4 órám mellé és nem hogy köszönetet, hanem állandó basztatást kapok. Plusz pénzt meg kb. 3 éve semmi, a sikeres projektért sem kaptam egy fillért sem. Mindegy is, elnézést kérek, hogy ezt megemlítettem, csak annyira bántja a lelkemet ez az igazságtalanság.

Munkahelyi látogatás után, késő délután felmentem Anyósékhoz, hogy megint válogassunk szállásokat, mindet felhívtam (ahogy előző este is), és megint csak 2 helyen volt szállás, de amit vártak visszajelzést, nem jött meg. Akkor marad Császártöltés. Megnéztem a Wikipédián, nem volt közel, és semmilyen látványosság nincs arrafelé (bár ezt már korábban is mondtam Apósnak, aki állandóan mászkál, vásárol, és túrázik, bicajozik 62 éves korához képest 50-nek, ha kinéz), így erről a szállásról is lebeszélte Anyós. Ok, akkor kezdődhet előről az, amit két napja folyamatosan csináltam, órákat nézegettem a kuponos oldalakat, és hívogattam megint mindegyiket. Végül Inárcsra esett a választás, mi korábbi években már voltunk ott, nagyon szép és nyugis hely, kis saját tóval, pónilovakkal és a Népligettől 30 percre van csak busszal, a szállás előtt tesz le a busz. Hurrá, végre vége ennek a sok ügyintézésnek! Felhívtam a szállást, igaz, drágábban, meg felár ellenében, de végre tudnak menni. Megvettem a kupont, de nem jött visszajelzést. Ekkor jöttem rá, hogy nem lesz ez ilyen könnyű, mert a péntek esti utalás csak hétfőn érkezik meg, akkor én meg kórházban leszek! Mégegy megoldandó feladat és még több idegeskedés, hiszen Ők már akkor a szálláson, én meg még a kórházban leszek, és nincs okostelefonom, így nem látom, hogy mikor ír a szálláshely, hogy megvan a kupon kódja, amivel be tudnak jelentkezni a szállásra, addig viszont nem tudják a nyaralást megkezdeni. Remek... Mindegy, ezt a kérdést is elnapolom, végre nem kell csak hétfőn foglalkoznom ezzel. Elmagyaráztam nekik, hogy kell majd intézkedni, de úgy is tudtam, hogy másnap megint rá fognak mindenre kérdezni...

Esti szurizás:

Megérkezett szerelmem, már bemosakodva, csak a fehér köpeny és a fehér naci hiányzik róla. Őszes halántéka miatt még szexibb! Az a vicc, hogy 5 évvel vagyok idősebb, de engem mindig 30-nak néznek, Őt meg 45 körülinek, emiatt néha ki is van borulva, bár látom rajta ilyenkor a büszkeséget, hogy milyen fiatalos felesége van... ;)

Beszúrta a tűt és elkezdtem mondani: Húúúú, húúúúú, húúúúú, fáááááááj! Erre párom: Legközelebb egy kísértetházban fogunk téged "dolgoztatni", ott fogod majd ezt előadni, és belépőjegyeket is szedünk! Te leszel a fő látványosság! :D

Este majd leragadt a szemem a számítógép előtt ülve, többször másodpercekre kikapcsoltam, és lebiggyedt a fejem, úgyhogy 23 után kinyomtam a gépet. Fürcsizéskor vettem észre, hogy kisebb a hasam, mint szokott lenni, megmértem magam a mérlegen, és ezen a héten (gondolom a nagy feszültségek és a sok ügyintézés, izgulás miatt) lejött -2 kg. Fura, hogy amikor meg napi szinten tornáztam, egy deka sem akart lejönni! Most meg, torna nélkül is lefogyok. Döbbenet! :)

Éjfél körül kúsztunk be az ágyba, csepegtettem Zalán fülébe a dokijától kapott fülcseppel, megnyugtattam, hogy semmi gond nem lesz, és kértem, hogy ne izguljon ennyire, mert még feszültebb leszek. Összebújtunk, és álomba szenderedtünk.

Mielőtt éreztem volna, hogy elrabolnak az álommanók, a hasamra koncentráltam, és kértem az angyalokat, hogy megérkezhessen hozzánk a mi picúrkánk. Elmotyogtam magamban a leendő gyermekünknek, hogy jó helyen lesz a hasimban, és nagyon fogjuk szeretni, vigyázni fogunk rá, két remek szülő fogja óvni minden mozdulatát.

Hálás vagyok, hogy ilyen szépen mennek a dolgaink, és bízok benne, hogy párom meggyógyul a leszívás napjára, és sok katonával, szuper embriókat fogunk produkálni. Most a minőségnek örülnék, a mennyiséget a sorsra bízom. Jó lenne persze, ha lenne végre fagyasztott embriónk is, mert eddig a 3 korábbi lombikból (mindig 22-23 tüsző volt, 10 lett leszívva, és 6-6-6 embrió jött össze) még egyiknél sem jött össze a fagyasztás, állítólag nem bírják a fagyasztást...

Köszönöm mindenkinek, aki gondol ránk, és szurkol nekünk! <3

Ezen a napon nem lehetett volna a fittség és a boldogság mintaképét megformálni rólam. Így - az ablakon kinézve - arra jutottam, tapottat sem mozdulok sehova. :D Jobb az itthon biztonsága. ;) 

Kislattyogtam pink papucskámban a konyhába, megdörgöltem a szemeimet, és bekaptam az L-thyroxin adagomat és a "fincsi" de annál "ragadósabb élményt nyújtó" Medrolt. Pár perccel később megittam egy gyenge, laktózmentes tejjel kevert kávét, hogy ne érezzem a keserű ízt tovább. Kezdődött az őrület...

Párom már dalolászott és táncikált az étkezőben, kezében tányérok és gőzölgő tea az asztalon, idilli kép, csak az idő lenne napos. De így is szerencsésnek érezhetem magam, hogy nem kell korán a melóba rohannom.. ;)

Egyfolytában csörgött a telefonom, a reggeli és az ebéd is majdnem elmaradt.. ;) 12 után eszméltem fel, hogy a délelőttnek annyi. ;)

Délután hívott Anyósom, hogy hétfőre szerezzek neki valamilyen akciós kupont, mert most fejezték be a lakásfelújítást (tapétázást és parkettázást), és Apósom iszonyú fáradt, pár napra elmennének aug. 1-5. között egy jó kis akciós utazásra, keressek nekik kupont, és "csak" pár kritériumnak kell megfelelnie: 1. belső úszómedence és élményfürdő, 2. külső medence, hogy napozni is tudjanak, 3. étkezés legyen az árban, lehetőleg félpanziós, 4. legyen a környéken látnivaló, 5. aránylag közel legyen Pesthez (pl. Eger, Egerszalók, Visegrád, Esztergom, Zsámbék, stb. stb.). Ezzel úgy 4 órát elszöszölgettem, közben hívott párom is, hogy a kocsi ügyében nem minden megy simán... Ezután pszichiáter barátnőmtől is megkaptam a magamét, hogy nem foglalkozom magammal, megint mindenki másnak segítek, és a főnökömnek is hagyom, hogy terrorizáljon lelkileg, ez így nem lesz jó... Nekem most nyugira lenne szükségem, és magamba fordulásra... 17 óra felé jutottam arra a megállapításra, - miután fejem is tompán fájni kezdett az eső miatt -, hogy inkább lefekszem 2 órára, míg Zalán hazaérkezik az edzésről, hiszen éjjel megint nem aludtam jóformán semmit.

Kivételesen a szokásosnál hamarabb, 19.15 után jött meg kedvesem, hulla fáradtan, és panaszolta nekem, hogy a múlt heti szemfájása után most a füle fáj. Szidta a BKV-t, hogy mindig iszonyú hidegen nyomják a légkondit, és bár évente talán 1x szokott beteg lenni, mindig ilyenkor, úgyhogy szerinte emiatt van, hogy begyulladt a hallójárata, tompán pattog is. Megkértem, hogy mielőbb menjen orvoshoz, mert így nem mehetünk jövő héten leszívásra, ha megint lázas lesz és gennyedzik a füle... Múlt évben május végétől beteg volt, a júniusi leszíváskor is a friss "katonák" leadásának napján is hőemelkedéssel jött, akkor épp a torka fájt hetekig (szintén a légkondi miatt - állítólag, bár szerintem lelkileg borul ki és aggódik miattam, ezért megbetegíti magát, hogy ne csak én "szenvedjek"). Igaz, akkor sikerült egy ideig a lombik, úgyhogy remélem ezek jó jelek... ;) 

Ledobta az edzőcuccokat, megpuszilgatott, kergetett kicsit a hónalját legyezgetve, mintha madár lenne, és kacarászott közben, majd mikor a rohangálás abbamaradt, és átölelt, majdnem elájultam. ;) Megszólaltam: Hess fürödni bűzgombóc, mert padlót fogok a szagodtól. ;)

Ekkor végre tusolára vetemedett az én kis büdöském, és ezután be is fújta magát, hogy ne legyen probléma és ne írtsa ki egyetlen, bár néha nagyon idegesítő nejét, főleg ne a célegyenesben. ;)

Ma sem jutottam oda, hogy vagy a Mentalistát, vagy a Castle című poénos és kicsit romantikus sorozataimat megnézzem, amik kicsit kikapcsolhatnának, így estig válaszolgattam a levelekre, majd lefürödtem, és indult a "tűpárna expedíció".

Mondom páromnak: "Kicsikém", szuri idő van! Erre Ő: "Nagyikám", mindjárt megyek! :D Na, fasza, még gyerekünk sincs, de már nagyi lettem! Hogy telik az idő! Bámulatos! Lassan focizhatok a melleimmel, ha így megy tovább. Pár lépés, és már pelust kell rám adni, és tolhatom magam előtt a járókeretet. Remek kilátások!

Bemosakodott Professzor Zalán, és kérte, hogy terüljek el a hasamon a fagyasztott spenóttal. Elkezdte a hosszú, és idegtépő procedúrát. Kivette a dobozból a Pergoverist, és a Fraxiparine injekciókat, és megint poénból a nagy tűvel akart nekem esni. Ide-oda csúszkált a kis sámlival előttem, én meg egyre nagyobbra nyitottam, amúgy kis kínai, csík szemeimet... Ekkor elkezdett kacagni! Látom ám a szemeidben a félelmet, a vadállatok mindig megérzik! :) Hát még jó, fenyegetően közeledsz felém azzal az óriással! Megszólal drágaságom: Találtam a rövidnadrágom zsebében egy cetlit, az volt ráírva, hogy 16 cm! Nem tudod mi lehet? Kiesett a zsebemből, agyaltam rajta, hogy miért írtam fel? Mondom neki: Kezdesz szenilis lenni Kincsem! Nem lehet, hogy felírtad a saját méretedet? :D Lebiggyesztette a száját, és közölte: Na, azért nem kell ilyeneket mondani! Erre elkezdtem cikizni: Nem baj Szívem, ha kiesett a papír, legalább látják a lányok, hogy kb. mire lehet számítani Veled kapcsolatban! Rám pillantott, és közöltem vele, hogy ne mérje le! Nem ekkora... ;) Nem kell aggódni... ;)

Ekkor gőzerővel türemkedett belém (nem, nem az, hanem) a tűűűűűűű! És közben mondtam, ez fáááááááj fáááááj fááááááj! Erre Ő: A dokinak vagy a nővérkéknek is sikongatsz, hogy fáj? Mondom ott nem merek, csak Neked, úgyhogy kiváltságos vagy... ;) Válaszol: Néha bárcsak ne lennék kiváltságos. Mosolygott egyet, és mondta: Most jön a kedvenced, a vérhigító! Lepöcögtette a bubikat, és kinyomta a tűből a felesleget, és jött felém megint. Na, adhatom? Ne, inkább ne! Tündérkém, ne csináld ezt velem, már csak ez van mára! Rácsapkodott a karomra (ez korábban bevált, mert nem fájt annyira, mikor beszúrta az injekciót), és olyan örömteli arcot vágott, hogy elkezdtem nevetni rajta! Mondom neki: De perverz vagy, Te ezt élvezed? Válasz: Még jó, látnád az arcodat. És nagy örömmel ábrázatán benyomta a tűt. Erre felszisszenek: Úúúúúúúú, ez nagyon fáj! Ahogy beszúrta, láttam, hogy azonnal feldagad és iszonyúan elkezdett feszíteni, és pillanatok alatt belilult. Na, mondom neki: Most már simán sittre vágathatnálak! :D Ekkora lila folttal és a hasamon lévő sok másik lila és piros pacával simán beadhatnám a rendőröknek, hogy bántalmazol. ;) Ekkor villámgyorsan rányomtam a púpra a jégakkut, és vagy fél óráig rajta tartottam, de nem lett szebb. Megnéztem a másik karomat is, és még az is ilyen puklival ékeskedett, de ott kisebb volt a két másik folt. Azon gondolkodtam, hogy holnap a kórházba menet zöld-narancs színű hosszú ruhámra a fehér felsőmet kell felvennem, bármilyen meleg is lesz, mert muszáj eltakarni a karomat valamivel, nehogy azt higgye bárki is, hogy tényleg vernek itthon... ;)

Másnap reggel fülészetre megy Zalánkám, hogy kapjon valami gyógyszert, hogy jobban legyen, Kíváncsi leszek, kap-e majd időpontot. Fodrászhoz is készül, hogy szép legyen! ;) Szóval egyre klasszabbul fog kinézni, ha leszámítjuk a füléből kilógó vattapamacsot.

Este még megnéztünk egy jó kis akciófilmet, közben fogtuk egymás kezét, majd megittuk a teáinkat, és álomra hajtottuk buksinkat. Előtte még összebújtunk, Zalán karjai rajtam pihentek, és már hallottam a mély lélegzeteket, majd kezdődött a mindent elnyomó, hangos hormolás. Ki akartam bújni karjai közül, de morgott.. Aztán sikerült kikászálódnom valahogy, megpuszilgattam, megsimogattam a buksiját, és átmásztam az én oldalamra. Hajnalban arra keltem, hogy simogatja a hátamat és a fenekemet. Szuper pasim van! Annyira imádom!

Hálát adok az égnek, hogy ilyen szép lakásban lakhatunk, van mit ennünk, van munkánk, és ennyire szeretjük egymást, és ilyen lelkiismeretes, jófej, vidám, vicces és cuki férjem van. <3