2015.11.16. Kezdődik a buli! Altatásos műtét, leszívás, és izgulás a tüszőcskékért!
Éjjel alig aludtam, az járt a buksimban, hogy sok és jó minőségű tüszőm legyen. Zalán mellettem gőzerővel horkolt, így ez sem javította az alvási esélyeimet. ;) Hajnalban aludhattam el, mire lezártam szemhéjaimat, akkor kezdett el csörögni az óra. Ez annyira Muphy törvénye! Kászálódás, gyógyszer bekap, tusolás, fogmosás, és öltözés! Táska átnézése, hogy megvan-e minden, orvosi papírköteg, az is megvan! Szuper! Indulhatunk!
Nézem, ahogy Z szüttyög a tükör előtt. Haj bezselézése, borotválkozás, arcszesz, spray, parfüm, egy egész kemikálát simán üzemeltethetne! Mondom siessél már kicsim, ne húzd az időt! Erre megszólal: Ne zaklassál, „fellépésem” lesz! Miért is lett informatikus, mérnök diplomával? Erről gőzöm sincs. Sebaj, az sem jön rosszkor, mikor a szőke nő a gépét nézi bárgyú arccal, hogy ennek most mi a fene baja lehet? :) Mindennek nézzük a pozitív oldalát – ugyebár. :)
Szólok páromnak, hogy jöjjön ide, erre ezt a mondatot sikerül kinyögnie: Megyek már "kis gazdám"! Kész vagyok tőle! Már fáj a nevetés is! Annyi tüsző nőtt bennem, hogy úgy nézek ki, mint egy három hónapos terhes! Megkérem, hogy segítsen feladni a csizmámat, mert már nem tudok lehajolni, és a doki mondta, hogy jobb, ha nem nyomom össze őket. Pocimat is megsimogatom, megérdemli a kis „petegyár”. Reménykedek benne, hogy jól fognak alakulni a dolgok, és menni fog a dupla transzfer, ahhoz viszont legalább 6 petécske kell. Hajrá picúrok, húzzatok bele! :)
Beérünk a kórházba, és hihetetlen hosszú sor áll a recepciónál, viszont az visszhangzik a fejemben, hogy mondták, hogy menjünk majd előre, mert akik műtétre várnak, előre kéredzkedhetnek. Kb. 10 perc várakozás után, többedmagunkkal előre tolakszunk, Zalán töri az utat a nagy táskával, és hívogat, hogy húzzak bele… Aláírjuk a papírokat, leadjuk hátul a nővérkének, Csillának (a kórtermeknél), és kezdődik a buli! Mindannyian vetkőzni kezdünk, fiúkat kiküldik. Lányokkal megbeszéljük, hogy kinek mi lesz, és ki hol tart? Emlékszem, mikor én feküdtem itt először, mennyire nem tudtam, hogy mi hogy lesz… Most meg annyira másképp érzek, nyugodt és kiegyensúlyozott vagyok, már alig várom, hogy leszívják a tüszőket, mert nagyon nyomják a hasamat. Lányok kérdezgetnek, hogy mi vár még rájuk? Mit kell csinálniuk? Mit szedtünk, stb.? Mindenkinek válaszolok, "osztom az észt". Jól esik másoknak segíteni. Pár év alatt már könyvet írhatnék a sok dologból, amit megtanultam a lombikról és a teendőkről.
Csilla beteszi a branült, úgy döntünk, hogy nem a kézfejembe nyomja, hanem a hajlatba, ez talán kevésbé fáj. 10 után mondják a nevemet a műtő felöl. Mondja a fickó, aki a műtőben dolgozik, hogy a második fűtőtestnél várnak. Ez micsoda pontos útbaigazítás! :) Látom, hogy Zalán kezd izgulni, és már vagy fél órája azzal van elfoglalva, hogy mit ehet, így az „élelmezésügyi miniszternek” mondom, hogy hozzon nekem is valami hamit, ha felkelek, és már lehet enni, akkor ne pusztuljak éhen. :)
Még mindig semmi izgulás! Hogy ezt most milyen jól viselem, döbbenet! Hívnak, félig összezárt lábakkal becsoszogok a műtőbe, és látom, ott fekszik kiterítve egy lány. Kifordulok a műtőből. Évi nevet... Még ne azonnal az asztalra, először vetkőzzön drága Zsuzsa! Bugyit le, papucsot le, köntöst felakasztani, stb. Jaaaaaaa, már azonnal mentem volna terpeszteni a jó kis hideg fém asztalra… Már ez sem a régi. Látom, hogy Szűcs bemosakszik, köszönünk egymásnak, és elkezdenek kérdezgetni az altatós doki és a nővérke, mikre vagyok allergiás. Kezdődik a bonyodalom, hogy mit adjanak nekem, mert csak 2 féle altató van, abból az egyikre allergiás vagyok, a másikat meg nem ismerik. Megnyugtattam őket, hogy a múltkor is a kettes változat ment, azzal sem volt baj. Huh, kezdek izgulni, hogy ennyi nyűglődést nyomnak itt le nekem. Matatnak a karomon, jó lesz, már nagyon várom, hogy ne lássam a díszes társaságot. Érkezik a doki, lefújnak valami iszonyú hideg szórófejes fertőtlenítővel - a frissen borotvált dombokon, - és nyomják az altatót! Végre!!! És már virágos mezőkön nézem a birkákat! Ez ám a tuti cucc!
Kitolnak a műtőből, Zalán mellém telepedik, megfogja a kezemet, és simogat. Jönnek az infúziók. Klion, Ringier, fájdalomcsillapító és valami gyulladáscsökkentő, ha jól látom félkómásan. Közben mellettem is történnek az események. Mindenki várja a biológust, úgy tűnik hiába. Valaki rosszul lett az első kórteremben, nagy a rohangálás, halljuk, ahogy hány. Megjelenik Szűcs, megnézi, kimegy. Ez megismétlődik 1 óra alatt vagy 5x. Fantasztikus ez a doki, le a kalappal. Hallom, hogy intézkedik a lány elszállítása ügyében is, pedig ez nem az Ő feladata lenne. Komolyan mondom, imádom ezt az embert! Ilyen lelkiismeretes orvos nem sok mászkál az épületben – szerintem.
Letelik a 2 óra, ehetek! Már a meleg tea is jól esett, amit Csilla hozott, de a fincsi csokis tekercs és a túrós batyu sem smafu! Habzsolom befelé őket. :) Kimegyek a mosdóba, és látom, hogy az egész ágy véres, tócsákban feküdtem eddig. Csak azt éreztem, hogy jó meleg volt. ;) Eléggé vérzek, cserélem az „alátétet”, és reménykedek, hogy hamar eláll. Valószínűleg az eddigi vérhigító injekciók miatt, még jó, hogy leállította a Fraxiparine adását, kb. 2 napja.
Kérdezi Zalán, hogy zajlik a leszívás? Mesélem, hogy egy kb. 50 vagy 60 cm hosszú, kb. 3 cm átmérőjű tővel leszívják a (kb 2 - 2.20 mm-es) tüszőket, és elhelyezik kis edénykékben, és aztán párosítják össze a spermákkal. Erre nevetve mondja, hogy ja, akkor úgy, mint ahogy a "barnabőrűek" a szomszéd kocsijánál szívják le a benzint a tankból, leszívja a doki szájjal a tüszőket, a nagy „cső” segítségével, majd kiköpködi őket nagy slunggal a kis csészékbe. :D Kész, végem! Begörcsölt a hasam! Ez nem esik jól, ahogy rázkódok, és röhögünk. A teremben fekvők is rajtunk nevetnek, végre van egy kis hangulat, mert túl csendes itt mindenki. :) Még újabb poénokat gyárt kedvesem, és dicséri a szőke petegyáros feleségét, ami nagyon jól esik. Isteni dolgom van ma!
Csilla nővér közli, hogy menjek, kiszedi a branült, lassan mehetünk fel Szűcshöz, ha nem szédülök, és nincs semmi baj. Mivel nincs gond, ezért összepakolunk, és elindulunk felfelé. Szűcs behív, mondja, hogy 10 tüsző lett, 5 már most jónak tűnik. Holnap 9-kor telefonáljunk a biológusoknak, és este már nyomhatjuk a Crinone gélt, hogy a sárgatest hormon induljon. Felírt gyulladáscsökkentőt is, Ciprofloxacint, napi 2-t kell bevenni, 5 napig. Mondja, hogy úgy néz ki, hogy csütörtökön lesz akkor a beültetés, a peték számától fog függni, hogy lesz-e dupla transzfer, de min. 6 darab kell, hogy kivitelezhető legyen, és mivel Ő szombaton nem ér rá, és a többi doki ingyen menne be miattunk, így ne számítsunk a duplára. Már azon agyalok, hogy majd mondom a biológusnak holnap, hogy fizetünk, ha bejön egy doki, hogy berakja a picúrkáinkat, és már most reménykedek, hogy lesz 6 pete, ami megtermékenyül.
Ezek után kiváltottuk a gyógyszert, majd elmentünk a Délihez, ott beültünk a kedvenc kínai éttermembe, és finom mézes-csípős csirkét ettünk, sült, fűszeres krumplival és salátával. Hmmmm, mennyire hiányzott a mai ebéd! Már 15.30 elmúlt, jó későn jutottunk „főtt” ételhez. Irány haza!
Hazaértünk, bekapcsoltam a gépet, és hihetetlen sok levelem érkezett, csak reménykedni tudok, hogy mindenkinek válaszoltam, mert őszintén, erre a levéldömpingre nem számítottam!
Késő délután leveleztem egy lombikos lánnyal, és mondta, hogy akkor lehet, hogy 4-ből 4 baba lesz? Vagy 6-ból 6 sikerül, akkor mit csinálok? Írtam neki, hogy megszülöm őket, és úgy kinyúlik a bőröm a szülés után, hogy csattogtatni fogom a nagy lebernyeget, rázogatom, hogy alul is szellőzzön. Kacagni kezdtem, de szerintem Ő is nevetett az éter másik oldalán. :)
Este még beszéltem Bettivel, aki már a szüléssel kapcsolatosan – kicsit előre látóan – mesélte, hogy jó kövér leszek, a mostani 73-74 kg-ra még rá fog rakódni vagy 20 kg, kb. vagyis súrolni fogom a 100 kg-os határt. Ekkor kiszólt Zalán a mosdóból, hogy az tuti, hogy nem, mert akkor könnyebb lesz átugrani, mint megkerülni. :) Vagy futtatni fog a ház körül. Na, hát ilyen egy rendes férjet! Már „futtatni” akar? Ez nagyszerű! Nehogy elkapjalak, mert szét csaplak! Kis gonosz! Bettivel folytatjuk a diskurzust, és mondja, hogy a gyerek kb. 5 kg lesz a „PLAZMÁVAL” együtt. Elfogott a kacagás! Mondom neki: Bettikém, én nem TV-t szülök majd, hanem gyereket! :D Hallom, hogy sípol a nevetéstől a telefonban… Biológia órára jártál? Kérdezem. Az nem plazma, hanem PLACENTA! Ja, mindegy! Hát mondom nem, inkább kinyomom a placentát, mint egy 72 cm-es, lapos plazmát! Erre már szűkölve hörgünk… Jó, akkor kisméretű TV-t szüljél. Aha, és a szülés után meghirdetem, hogy „alig véres, 32’-os plazma TV eladó”. Na, itt már elszakadt a cérna, ekkor már szinte sírtunk, mondtam, hogy leteszem, és lehiggadok, mert kezd nagyon fájni a pocim a röhögéstől. Ez a nap sem egyszerű! Az viszont fix, hogy a környékemen lévők (családtagok, barátnők, ismerősök, kollégák) nem unatkoznak. :) Baromságokkal mindenkit meg tudunk örvendeztetni.
Úgy döntünk este, hogy megnézzük a Minion mesét, de 20 perc után horkolásra leszek figyelmes. Egy ideig hangosítom felfelé a TV-t, de én is be-bealszom. Ezek szerint az éjjeli 3 – 3,5 óra alvás kevésnek bizonyult. Felébresztettem Zalánt, és kértem, hogy menjünk fürdeni, és ágyazzunk be, és szunyáljunk, mert nem fogjuk bírni a holnapot.
Ilyen sem volt mostanában, hogy 22 óra előtt ágyba bújtunk! Hülyéskedtünk még este, puszilgattuk egymást, Zalán megdicsért, hogy ügyes és nagyon türelmes, hősies voltam, és engedtünk az álommanók csábításának. Még utolsó gondolatom az volt, hogy kívántam az angyaloktól, hogy jó minőségű és legalább 6 petécskénk döntsön úgy, hogy megtermékenyül, hogy 6 egészséges embriónk kerüljön be a pocimba, és sikerüljön a lombikunk!
Mindenkinek sok jót kívánok! Drukkoljatok a 6 embrióhoz!
