Ma reggel (ahogy az elkövetkező 1,5 hétben is), korábban kelek fél órával, hogy párom be tudja adni a szurit, mielőtt elindul dolgozni, így félkómás, szottyadt, agyhalott állapotban lát mindig ez a jóképű, rádiót hallgató, seggét rázó humorbomba! Mármint Ő az én drága férjem.. Nem én vagyok seggrázós humorka. :D

Jeges zacsi hasra, szem becsuk, relax indul... Beront Zalán, hogy: Édesem, lefagyott már a poci? Szeretném beadni a korai adagot! Nagy levegőőőőőő! Igen drágám, jöhetsz, adhatod. Meglepődtem magamon, hogy nincs hiszti, nincs rinya, mint korábban. Csak egyszerűen felrántom a hálóinget, lefertőtlenítem vattapamaccsal és alkohollal (na nem borral vagy vodkával!!) a hasamat és mehet a buli! Megint néztem, hogy ez a félisten a tűkkel babrál, pöcögteti a tűt, hogy a buborék felfelé nyomás közben teljesen távozzon a tűből és mosolyogva közölje: Rántsd fel a rucit bébi! :) Mikor benyomta a tűt, recsegett a hasamon a bőr, és rögtön piros lett a helye. Arra gondoltam, hogy ezen is túl vagyunk! Megcsókolt, és közölte, hogy neki mennie kell melózni, így magamra hagy... Ez után csend honolt, és kezdődött a szokásos napom.

Az járt a buksimban, hogy ma délután végre találkozhatok Judittal, és a 2 gyönyörű lombikbabájával. A kislánya már 5 hónapos, és a kisfia is 4 éves lesz hamarosan. Szerencsések, mert mindkettő lombik sikerrel végződött, bár a második babánál érdekesen alakult minden. A vérvétel napján még negatív volt a tesztje Juditnak, és - ahogy Ő szokta mondani - "az esélytelenek teljes nyugalmával" - ment HCG vérvételre. Amikor megtudta, hogy mégis sikerült, annyira meglepődött, hogy nem is tudta, hogy reagáljon... ;) Az elsővel, Balázzsal semmilyen komplikációja nem volt, ki is mutatta a teszt már előző napokon, hogy ott van a baba a pociban. Igaz, a kezdeteknél volt pár kisebb fennakadás: pl. másik, helyettesítő orvos volt, aki beültette az embriókat (ha jól emlékszem, mert ez sem most volt), de mindvégig szépen haladt a terhesség. A kisasszony (ahogy Ő szokta nevezni az 5 hónapos Nórit) pedig folyamatosan galibákat okozott, mindig érezte a mensi időszakot, és többször volt vérzés is a terhesség alatt, így emelni kellett neki a sárgatesthormon adagját, hogy biztosan megmaradjon a picúr. A születése sem épp úgy alakult, ahogy szerették volna, de ilyenkor az ember örül, hogy egészséges a baba, és - ezt mindenki tudja - nem az Anya dönt, meg nem az orvos, hogy mikor akar megszületni egy kis élet. Nem volt egyszerű a második terhessége, de megérte (ahogy már többször megjegyezte korábban is).

Délután nagy izgalom volt, mert párom, 20 éve letette a jogsit, de azóta nem vezetett, és most a család rendelt külföldről egy 12 éves autót, hogy ha mennünk kell sürgősen valahova - innen a világ végéről, Kukutyinból - akkor ne legyen gond. A múlt évi rosszulléteim miatt ugyanis többször kellett a kórházba éjjel bemennünk (a taxiköltség ilyenkor 7.500 oda, 7.500 Ft vissza, ami nem kevés, főleg úgy, hogy nem is kezdtek velünk semmit, de mivel az ügyeleten a lombik miatt nem mertek velem semmit kezdeni, így muszáj volt az ügyeletes kórházba is bemennünk, ez kocsi nélkül, éjjel, úgy, hogy a mentőt 2-3 óra múlva ígérték, elég necces megoldani... Vagyis ez is egy ok, hogy - ha már ilyen olcsón, jóformán fillérekből megoldottuk az autót - akkor legalább nem kell a hétvégi bevásárláskor cipekednünk. Általában én 2 szatyort cipelek, párom szintén 2 szatyorral és 1 "banyatankkal" (gurulós bevásárlótáskával) szoktunk bevásárlást intézni, busszal megyünk 4-5 megállót, és elég messzi van a lakás a megállótól, és nem egyszerű az út sem, így arra jutott párom, hogy szeretne minél jobban megkímélni, vagyis leszívás után egyáltalán nem engedi, hogy cipekedjek, emeljek, hajoljak.. Meg akar védeni minden ilyen jellegű, a lombikot veszélyeztető tényezőtől. Ugye milyen cukker? :)

16 órakor kellett volna indulnom, de 16.30-ig Zalánt vártam, hogy lenyugtassam az aggodalmát, hogy nem lesz semmi baj, menni fog a vezetés, ne izguljon, mert az oktató segíteni fog mindenben! Megint vérbenforgó szemekkel mondogatta: De hogy itt lesz a kocsi, nincs még biztosítás, 12 éves autóra nincs Casco, így lehet, hogy ellopják, vagyis kell még riasztó, kell még kormányzár, beépített, kódos kapcsoló is, nehogy baj legyen! (Átgondoltam, és rájöttem, hogy ez olyan, mintha 3 gumival szexelne az ember, hogy ne legyen gyerek! Biztos, ami tuti!) Ezután nagy levegővel folytatta, hogy és a szomszédokkal is biztosan össze fog veszni a parkolóhelyeken, mert itt mindenkinek megvan már a parkolóhelye, és mi újak leszünk, és minket most majd mindenki utálni fog majd! Lehet, hogy megrongálják a kocsit bosszúból... Mondom állj már le kincsem! Még itt sincs az autó, de már annyi problémát előrevetítettél, miért kell ez? Miért idegesíted magad halálra ezen? Erre megszólal: Tudod, már napok óta alig alszom, most a lombik mellé kell ez a nyűg pluszban nekem?

Itt még nincs vége! Ismét nagylevegőt vett és mondta: És mivel vezetni sem tudok, így a forgalomban össze fogom törni a kocsit, és mindenki rám lesz ideges, hogy miért nem tudok jól vezetni! Mondom semmi baj, akkor kérjél az oktatótól egy T-betűt, hogy lássák, hogy nincs rutinod és nem fognak idegesen reagálni az emberek! Nyugi már!

Imádom, pedig iszonyú körülményes és nehézkes minden ügyintézés számára! ;) Ő mondja, hogy én vagyok bonyolult... Szerintetek?

16.30 körül végre elindultam Juditékhoz. Előtte megnéztem az útvonaltervet, 1.18 az utazási idő (átszállások nélkül), jó, akkor hajrá! Felírtam a naptárba az összes buszos lehetőséget, és közben írtam Juditnak, hogy miket javasol, mi a legjobb tőlünk? Addig tudtam, hogy el kell jutnom az Örsre, onnan 3-as villamos Bosnyákig, és onnan 7-es busz. 1 óra volt, míg eljutottam a Bosnyákig! Ott hívtam Juditot, hogy felszálltam a buszra, mennyi megálló. Mondta, hogy hol szálljak le, melyik megállónál. Már jó régen mentem, mentem, amikor kezdett rémleni, hogy valami nincs rendben... Felhívtam a legjobb barátnőmet, Krisztát, hogy segítsen már, nézze meg a neten (mivel nekem nincs okostelefonom, és párom már lassan az oktatóval lesz, ilyennel nem bosszantanám és neki sincs okostelója), hogy hol van az a megálló, ahova mennem kell. Ekkor hallom, hogy Keleti pályaudvar következik. Nagy a baj! Eddig egyik megálló sem volt megfelelő, innem meg tudom az utat, mert a közgazdaságiba errefelé utazgattam 4 évig, minden este, vagyis valószínűleg nem jó felé megyek! Hurrá, zseniális közlekedési bravúrt hajtottam végre, eltelt újabb 20 perc, és rossz felé mentem! Tömeget széttoltam, nagy nehezen lekászálódtam a buszról, hívtam Juditot, hogy ellenkező irányba mentem eddig, és hogy most vissza kell szálljak a másik irányba tartó buszra, késni fogok, bocsánat! Átrongyoltam a zebrán (közben kocsik cikáztak az emberek között, úgyhogy izzadtam, mint egy állat, nehogy bábúként az úttesten végezzem, a járdán laposra taposva)... Végre átértem a másik oldalra (300 ember tömeges átjárása sem volt valami bizalomgerjesztő, a sötét arcokról nem is beszélve), és egy nagyobb tömeggel várakoztam vagy 8 percig, mire megjött a nekem megfelelő busz! Ismét visszabumliztam a Bosnyákig, és megint hívtam Juditot (aki félelmetes nyugalommal kezel minden helyzetet, és így ezt a fura közlekedési szokásaimmal járó őrületet is), hogy már jó buszon vagyok, már csak pár megálló, és odaérek! Elmondta, hogy ha leszálltam, hova és hogyan menjek. Megáll a busz, tök ismeretlen terep, leszállok, és körbenézek. Amit elmondott, semmit nem tudtam volna megvalósítani abból... Ismét telefon: Bocsi Judit, de nagyon bonyolultnak tűnik, amit elmondtál, és rengeteg utcácska van erre, nem merek elindulni innen, leültem a buszmegállóban, és lecövekeltem, félek, hogy eltévedek (ahogy már többezerszer megtörtént már). Elmondtam, hogy életemben nem jártam még Újpalotán, úgyhogy, ha meg lehet oldani, jöjjön ki értem... Ekkor teljes nyugalommal lehorgonyoztam, lecsüccsentem egy padra, bekapcsoltam a zenét, és nézegettem az embereket. Csörgött a telóm pár perc múlva, hogy látom-e a cukrászdát, induljak meg arra, az első utcán balra, és egyenesen tovább, amíg meg nem látom őket. Mikor láttam a babakocsit és a bicikliző kisfiút, nagy öröm járta át a szívemet, hogy nem tévedtem el, és végre láthatom a kis családot! Balázs visszahúzódóan alig akart köszönni, így leguggoltam hozzá, és bemutatkoztam, kezet nyújtottam neki, és Ő belepacsizott, amit jó jelnek véltem. Utána átadtam neki a Szupermen tojást, ami egy plüssfigura, hogy neki hoztam. Berakta a bicaj kosarába, és elkezdett hajtani. Judit megpuszilt, és megnézhettem a kis rózsaszín tündérkét, Nórit, aki mosolyogva, kis habos-babos ruhácskájában egy angyalkép volt számomra, gyönyörű kék szemek, világosbarna haj, és cuki, rózsaszín cumi. Egy kis szeretetgombóc! Legszívesebben megzabáltam volna! Judit nagyon természetesen és csendben, szeretetben old meg mindent, jó volt nézni, ahogy a kisfiát "navigálja", hogy a bicajjal nem megyünk az útra, ott álljon meg (bár ahogy láttam, már ismerte a szabályokat, hiszen mindenhol megállt a sarkon, megvárta az Anyukáját). Nagyon okos fiú. Nagyon szép, kertes házak mellett vitt az út, úgyhogy nagy örömömre szolgált, hogy ma is kimozdulhattam. Felettünk fekete felhők, reménykedtem, hogy nem fogunk ronggyá ázni! Megérkeztünk a házhoz, bementünk és onnan kezdődött a gyerekmuri! Balázs igényelte a foglalkozást, így kártyázni kezdtünk és sütit ettünk (hálás köszönetem az isteni Gluténmentes sütiért drága Judit). Igaz, nem nagyon vagyok sütizős, de ezek valami mennyeiek voltak! Egy tiramisu szerűség és egy puncsos süti lett kiválasztva, elaléltam mindkettőtől. Balázs egy macis és egy sünis sütit habzsolt be (természetesen mindegyiket csak félig). Utána Nórikával foglalkoztam, figurákkal játszottunk, ölelgettem, és a pociját simiztem, folyamatosan a kezemet fogja, az ujjaimmal babrált, és a lábacskáival mindent megfogott. Tünemény ez a pici lány! Balázs kezdett türelmetlen lenni, hogy a lányka a fő "attrakció", így magáravonta a figyelmünket, először társasozni akart Judittal, majd nekiállt kártyázni, kitalálós játékot játszani. A kártyákon 4 megoldás közül ki kellett választani a megfelelő választ. Nagyon ügyes volt, az esetek 95%-ában kitalálta a megoldást, de azt élvezte a legjobban, hogy a szőnyegre kiszórt kártyákat mikor válogatta, akkor a térdére ragadtak a lapok, és odafutott hozzám, hogy nézzem meg a kártyát, és leszedtem a térdéről a ráragadtakat, és így mondogatta a megfejtést! Aztán rájött, hogy máshová is odaragadnak, így már a fejére (pontosabban a homlokára) nyomkodta oda a lapokat, és úgy rohangált hozzám félpercenként, már-már ugrálva és zihálva... Közben zuhogni kezdett az eső, dörgött az ég, és iszonyú fülledt idő lett, így nem mentünk ki a teraszra. Judit készített egy koffeinmentes kávét, azt megittuk, és eszegettünk. Átadtam neki a csokit, amit hoztam, és megköszöntem a meghívást és a sütit. Ekkor elővett egy zacsit, hogy van ám itt más is! Volt még Pergoveris szurija és több tűje, és fecskendője is, hogy ezeket nekem szánta. Annyira aranyos! Erre nem is számítottam! Azt mondta, hogy azt kívánja, hogy nekem is szerencsét hozzanak! <3

Korábban 3 hétig nem mertem jönni hozzájuk, mert hetekig fájt a torkom, féltem, hogy megbetegítem a kicsiket, mert sehogy nem akart elmúlni a torokfájásom, és mivel múlt héten már levették a kenetet a gégészeten, és nem volt  benne se vírus, se baktérium, így most mertem eljönni hozzájuk.

20 óra felé csörgött a mobilom, párom hívott, hogy most végzett a vezetéssel (fedett pályán volt az első lecke), és hogy merre járok? Mondtam, hogy még itt vagyok, úgyhogy menjen csak haza, otthon találkozunk! Aztán elköszöntem Juditéktól, és el akartam indulni haza gyalogosan, de már sötétedett, és nem ismertem az utat. Mondtam, hogy ne aggódjon, valahogy csak visszaevickélek. Erre Ő: inkább elviszlek az Örsig autóval, ne menj ilyen sötétben, ismeretlen terepen haza. Nagyon hálás voltam, hiszen erre nem számítottam. Elraktam a táskámba a gyógyszereket és a szurikat, bepakolta a gyerekeket az autóba, és az IKEA melletti úton kipattantam a zebránál, mikor piros volt a lámpa, és integettem Balázsnak és Juditnak. Szuper este volt! 

1 órával később értem haza kb., írtam Juditnak, hogy remélem nem borítottam nagyon fel a gyerekek napi rutinját.(?) Írta, hogy alig bírtak elaludni a picúrok, annyira fel voltak pörögve az új körülményektől. Kicsit magamra vettem, mert nem akartam bojdulást okozni. Viszont megjegyezte, hogy Balázs a két Superman tojással kezében aludt el, vagyis Nóri figurája is hozzá került, úgy tűnik, ez lett az új alvós plüss. Boldog voltam, hogy még a leszívás előtt eljutottam hozzájuk, ki tudja, mikor lesz megint ilyen lehetőségem?

Zalán közölte, hogy készítsem magam lelkileg, mert mindjárt szurizás van! Ráhelyeztem a hasamra a fagyasztott spenótot (hogy minél nagyobb felületen lefagyjon a pocim), és vártam. Megérkezett a hercegem, megint alsóban és félmeztelenül, és dúdorászva pakolt a kisasztalon. Morgott, hogy megint mennyi minden van itt, alig találja meg a neki megfelelő dolgokat. Lekaptam a zacsit, lefertőtlenítettem a célterületet, és jött az iszonyú csípős a dupla szuri (2 adag Pergoveris kell este). Közben mondtam: jajjjj, fáj, fáj, fáááááááj! Csíp! Még 10 perccel később is feszített és csípett. Jó, nyugi Tündérkém (mert egyébként Tündi a második nevem, és ezt használja minden családtag), már csak a vérhigító van! A Pergoverisen már túlvagy! Nem nyugodtam meg igazán...

Ekkor jött a kemény dió. A nagymennyiségű és vastag tűs Fraxiparine (vérhigító) úgy érkezett meg a felkaromba, hogy iszonyú fájdalom hasított a karomba, és már a beadás közepénél éreztem, hogy valami nincs rendben. Láttam, ahogy hatalmas dudor keletkezett és AZONNAL belilult a karom! Valószínűleg eltalált egy eret a karomban, mert hatalamas púp lett fél másodperc alatt. Rögtön rászorítottam a jégakkut, de akkor már késő volt. 

Megnéztük a másik karomat is, ott is már volt egy dudor, de csak piros pötty volt a színskála, de Zalánra rájött a nevetés (közben meg láttam, hogy bosszankodik, hogy fájdalmat okozott), és mondta: Mucikám, ne haragudj rám, de egy igazi nebántsvirág vagy! Bárhol érek hozzád, mindenhol kékülsz, lilulsz, vagy piros pöttyöket produkálsz. Már a jégnek is segítenie kellene, én ennél jobban nem tudok rád vigyázni! Aztán megpuszilt, megsimogatta a hajamat és közölte, hogy jegeljük a témát, és kiment... ;) Még percekig ott feküdtem, karomon és hasamon jégakku. :D Szép látvány lehetek, pizsiben (fürdés után természetesen), mindenütt mirelit zöldségekkel és jégakkukal a környezetemben, és szana-szét tűk, fecskendők, meg gyógyszeres dobozok. Mint egy drogtanya! :D

Ezek után odasomfordáltam a számítógéphez, és az átmenetileg felfüggesztett 14 chat-emet és a kb. 40 válaszlevelemet folytattam tovább. 

Hálás vagyok, hogy ilyen szuper emberek vesznek körül, és ennyien érdeklődtök irántam, és hogy minden nap írtok, köszönöm szépen, jól vagyok! :) Már - remélhetőleg - csak 10-12 nap van hátra, és jön a leszívás! Növekedjetek tüszőcskék! <3 Gyönyörű, tökéletes emberiókká fogtok válni, hogy egészséges, és gyönyörű gyermekek legyetek! 

Esti gyakorlat: elképzeltem az isteni fényt, hogy megérkezik a mi kis angyalkánk a pocimba, és megkértem, hogy maradjon 9 hónapig! Összebújtunk Zalánnal, megpuszilgatott, megsimogatta a pocimat, lábamat, hajamat, és megpaskolta a fenekemet (ahogy mindig szokta), és jó éjszakát kívántunk egymásnak. Milyen jó, hogy itt van mellettem életem szerelme és így vigyáz rám! Boldog vagyok és hálás! 

Jó éjt mindenkinek! Szép álmokat!