Éjjel semmit nem aludtam, annyira izgultam... Az járt a fejemben, hogy ha nem lesz Szűcs doki, akkor Szentiványi lesz-e? És hogy leírta-e a mappám tetejére Szűcs a Pergoveris és az Ovitrelle adagokat? Közben vizualizáltam magamban, ahogy a kis tündérkénk elindult hozzánk, és elképzeltem, ahogy bekerül a pocimba. Aztán kértem az angyalokat, hogy segítsenek minket, hogy sikerüljön a lombikunk, és egészséges kisbabánk születhessen, ahogy a Théta Healingben mondják: "a lehető legjobb úton és módon, a legkönnyebben és legegyszerűbben". Mantráztam, hogy reggel legyen dr. Szűcs, és hogy jók legyenek a véreredményeink, illetve hogy el tudjunk most indulni a babaprojekttel. 

Hajnali 3-kor még fent voltam, írogattam a kérdéseimet, hogy miket szeretnék megbeszélni a dokival, most "csak" 8. kérdésig jutottam a szokásos 20 helyett, vagyis "olcsón megússza a mai talit" velem. :D 

Reggel 6.30-kor csörgött az óra, félkómásan kikullogtam a konyhába, bevettem az L-thyroxinomat és felhelyeztem a nyelvem hátsó frontjára a Medrolt. Előrébb csúszott... Jött a durva keserűség és a hányinger... Legszívesebben egy üveg mézet leszuszakoltam volna a torkomon, csak múljon ez a borzalmas keserűség, közben elképzeltem, hogy milyen pofákat várhatok... Egy rajzfilm figura jutott eszembe, egy nagy szürke nyúl, ahogy a nyelvét nyújtogatva, füleit lekonyítva áll a konyha közepén és nyáladzik, hányásra készülődik. :D Szerintem a lelógó szőke fürtjeimmel (amiket tegnap éjjel festettem éjfél tájban), jelentős hasonlóságot lehetett volna felfedezni, ha mások is látták volna a vizualizációimat... ;) Az is lehet, hogy megbuggyantam? Kérem, aki ismer, erre a kérdésre ne válaszoljon! :D

Ezután gőzerővel előrántottam a szekrényből a mézes bödönt, és benyomtam a nyelvemre 2 nagy kanállal és mikor lenyeltem, azt hittem, enyhül az érzés, de nem! Ekkor jött a 2 pohár víz! Enyhülés továbbra sem érkezett. Már csak a rágó segíthet! Majd eszembe jutott, hogy kell ma vérvétel? Óóóóóóóóó basszus! Akkor ezt is elrontottam... ;) Hát majd azt mondom - agyaltam, és közben csikorogtak bent a kerekek, ahogy tekertek az egerek - a Medrol miatt muszáj volt 1 kanálka mézet ennem, és egyébként is rosszul szoktam lenni vérvételkor, úgyhogy hátha nem lesz gond... ;)

Felkaptam az egyik kék, nyári ruhámat, - amiben megállapítottam, hogy egész tűrhetően nézek ki, - és kilibbentem az ajtón. Valójában elképzeltem, ahogy egy nyugger nyanyaként csoszogok az úton a fehér, lapostalpú szandikámban, mert erőm nem sok volt a kialvatlanság miatt... Ekkor azzal nyugtattam magam, hogy az Anyukák örülhetnek, ha az első időszakban 1-2 órát egyben aludhatnak, hacsak nem szoptatás közben bóbiskolnak el néhány percre... Szóval nem nyafoghatok még csendesen sem.. ;)

Nagy nehezen elvonszoltam magam a buszmegállóig, a buszra huppantam, és írtam egy sms-t Szűcs dokinak, hogy 2-ik napon vagyok, és kell-e vérvétel, és hány órára kell bent lennem? Zötykölődtem úgy 1,5 órát (végtelen hosszú időnek tűnt az út, hiába hallgattam zenét), 3 átszállással megérkeztem a munkahelyemre, ahol egy kedves kolléganőmnek átadtam a ruhákat, amiket még a 48-50 kg-os alakommal hordtam 1-2 alkalommal, megölelgettem a lányokat, és elhagytam a terepet, mert hívott Hilda, hogy most azonnal menjek be, és nem is érti, hogy ennyi év rutinnal a hátam mögött, hogy tudok ilyen hülyeségeket kérdezni? Most nem írnám le, mit gondoltam! Egy mesefigura jutott eszembe, és a lehelletén húsokat lehetne "grillezni"... ;) Bár igaza van, de sajnos minden lombiknál "elszáll az értelem" szőke buksimból a nagy izgalom miatt. Olyan ez, mikor hetekig készülsz egy vizsgára, és épp a felelés közben felejted el a választ... És mikor kijössz a vizsgáról, akkor a fejedre csapsz, hogy Heuréka, eszembe jutott! De akkor már késő... ;)

Villám sebességgel berongyoltam a BMC-be, a hajam is lobogott, és a főbejáratnál megtorpantam... ;) Kézifék behúz! Csikorgott a szandálgumi.... ;) Kint állt a sor, pedig még csak 8.40 körül volt!! Áááááááááááá! Végem! Már most 40 fok volt... Egy dolog járt a fejemben: nem ettem, mindjárt elájulok. (Ja, ez két dolog, mindegy!)

Elkezdtem legyezni magamat egy orvosi lelettel, hogy kapjak levegőt... Közben meg sem mozdult a sor. Kb. 3/4 óra kellett, hogy bejussak a recepcióig. Már a pultnál állok, mikor oda jött egy pár, és a titkárságon dolgozó egyetlen segítő az Ő ügyüket vette előre... Aztán még újabb lány elém jött, hogy Ő csak kérdez. Igen, ez is csak velem fordulhat elő... ;) Mint mikor a pénztárnál épp akkor fogy el a szalag a gépből, mikor oda jutok. Murphy... ;)

Láttam lejönni az orvosunk asszisztensét az emeletről, kérdeztem, hogy most kell-e új vérvétel, 3 hete voltam LH, FSH, és Prolaktin vérvételen, mondta, hogy nem kell, elég az a 2-ik napi hormonsor... (Gondolom megint a megszorítások miatt nem lesz új vérvétel.) Azt mondta, hogy ezt tudnom kellene már! Vagyis - ismét - lazán lerázott... Majd ekkor győzelemittas zenét véltem hallani a műtők felől és megláttam a magas, szemüveges kedvencünket, a mi jó Szűcsünket! :D Megmenekülteeeeeeeeem! Megnyugodtam hirtelen, akkora kő esett le a szívemről, hogy szerintem körülöttem atomrobbanásnak hallatszódhatott volna, ha mások is hallották volna az óriási, már-már szikla földre érkezését... ;) Miután sorra kerültem, előbányászták a mappámat, és ballaghattam fel. A váróban bent 14 főt számoltam, de ahogy láttam, kint is ültek páran. Senki sem volt ismerős, így zenét hallgattam, amíg nem szólítottak.

Bementem, köszöntem, és megkérdeztem, hogy kipihente-e magát a doktor úr? Mondta, hogy nagyon jó volt a szabadság, már eléggé fárasztó volt az utóbbi időszak a BMC-ben, úgyhogy ráfért a pihenés. Közben már azon járt a fejem, hogy ez a jó nekünk, hogy kipihenten, nyugodtan és türelemmel, új lendülettel jött vissza, és biztosan jobb lesz a sikerességi rátája. ;) Aztán megnézett ultrahangon: endom 4 (ezt keveseltem, mert az utóbbinál 6-7 volt elsőre), balra 4 tüsző, jobbra 3 (stimuláció nélkül ez is szuper). Elkezdi mondani: nagyon jó lett a hormonvérvétel, meglepő, mert a Prolaktin szint milyen jó, 244, FSH érték 6,6 és az LH 4,8. Annyit mondott még, hogy az AMH érték 2,4. Mondom ez nem lehet, mivel nem csináltattam meg idén! :D Erre Ő, október végén megcsináltuk és 2,4 lett. Nálam volt az én AMH-s papírom és az előző 3,2-ről 3,6-ra emelkedett. Úgyhogy gőzöm sincs, ezt honnan halászta, de nem akartam magamra haragítani... ;) Ha 2,4 lenne, akkor is 43 évesen ez jónak számít, úgyhogy nem izgat... ;)

Felírta a szurikat, és mondtam, hogy van még pár Fraxiparine vérhigítóm, és van még Prolutex és Pergoveris is otthon, az előző évből. Kérte, hogy számoljam össze, miből mennyi maradt, hogy ne kelljen feleslegesen pénzt költeni. Számolgatott... Rájöttem, hogy nagyon nagy ritkaság manapság egy ilyen doki, és hálát adtam az égnek, hogy elvállalt minket. Aztán elmásztam a patikába, és kiváltottam majd 88.000 Ft-ért a mostani 5 napi Pergoveris és Clexane adagomat. Majd visszamentem, vártam 15 percet a kedvenc nővérkémre, és beadattam a szurit. Iszonyúan fájt... Még 20 perc múlva is csípett. Ez az érzés annyira ismerős volt! Közben átvillant az agyamon, hogy a múlt évben ezzel a szurival hoztuk össze - igaz, csak 3 hétre, júniusban - a babát. Ettől boldogabb lettem, sőt most a hormonértékek is "simogatták a lelkemet". Most annyira bizakodó vagyok!

Pénteken délelőtt megyek vissza ultrahangra és vérvételre, reggel 8-kor már ott kell lennem.. ;) Kíváncsi vagyok, mennyit nőnek a tüszőcskék. ;)

A procedúra után visszamentem az irodába, ittam egy kávét, és várnom kellett a főnökömre, hogy odaadja a pénzt, amivel lassan 2 hónapja tartozik... Órákat váratott, mintha direkt fel akarna bosszantani. Úgy fogtam fel, hogy legalább beszélgettem a kollégákkal, és addig sem idegesítettem magam. Megérkezett a főnök, és burkoltan megfenyegetett, hogy túl sokat járunk lombikozni, 3 éve ezt kell eltűrnie, hogy sokat hiányzok (igazából 4 éve, de inkább nem akartam rászólni, hogy téved), és ha ez lemegy, akkor döntsem el, hogy mi a fontosabb számomra. Mondtam, hogy jó, persze, beszéljünk majd, ha ez a lombik "lement", ahogy Ő fogalmazott. Közben az villant át az agyamon, hogy ha ez a lombik most sikeres lesz, akkor már nem is kell semmiről beszélgetnünk... Mert az orvos azt javasolta (sőt 35 év felett, lombikos lányoknak már automatikusan a "veszélyeztetett terhes" besorolás jár), hogy ne dolgozzak, hogy ne érjen stressz. Most ezt a kérdést "elnapolom", lesz ami lesz. Felmarkoltam a lóvét, és mosolyogva elbúcsúztam. Még rám passzolta, hogy adjam fel a múltkori táppénzes lapjaimat én, mert neki nincs ideje... Ezt a békát is lenyeltem, mert ha rá bízom, ez sem lesz elintézve és az életben nem kapok táppénzt.. :P

Volt már vagy 15 óra, mikor el tudtam indulni Herminához és kisfiához, Márkhoz. Épp altatás volt, így a konyhában dumcsiztunk, előkerült ismét egy részemre félretett ajándék ruha (nem bír magával Hermina, ezt is kielemeztük, hogy én is ilyen vagyok, most is hoztam egy apró plüssfigurát a kisfiának, és mindig szeretek örömet okozni akinek csak lehet). Végre elkezdtem masszírozni a hátát és a nyakát Herminek, de csak pár perc telt el, mikor felsírt Márk álmából, és barátnőm rohant befelé, hogy megnyugtassa, átölelje, megszoptassa. Ekkor épp az jutott eszembe, hogy én is ilyen odaadó Anya leszek, mint Ő? Hogy azonnal pattan, bármi van, minden pillanatban a kisfiával foglalkozik. Árad belőle a szeretet és a kedvesség! És Márk egyre szebb! A korábbi barnás hajat a szőke-arany színkombináció vette át. Egyre többet mosolyog! Nem csoda, hogy ilyen boldog, hiszen nagyszerű szülőkhöz érkezett.

Innentől babázás következett. Márk már majdnem egyedül jár! Sokszor megfogta a kezemet, és Hermina is kísérgette előre és hátra a szobában, majd mi is mászkáltunk, alig akart megállni. ;) Szerintem a napokon belül mászkálni fog. Annyira édes, ahogy a kis ülőkében nézi a mesét, és figyeli Anyukája minden mozzanatát, és érdeklődve nézeget engem is. ;) Úgy vélem, kedvelhet, mert sűrűn jön oda, hogy meghúzza a ruhámat, hogy felkéredzkedjen hozzám, bár az Anyukája a favorit, ahogy minden kisgyereknek.

Volt a mai délután folyamán finom szendvics eszegetés, kávézgatás, és ruhákat is mustrálgattunk, mert Hermit foglalkoztatja, hogy a közelgő esküvőre (nem az övékére, mert az már jópár éve megvolt, szerintem a legszebb esküvőjük volt, amit eddig láttam, szuper fotóssal, isteni ruhákkal, gyönyörű helyszínekkel, szuper szervezéssel, persze mindent Hermina tervezett és intézett, nem is csoda, hogy ilyen remek lett minden), mit vegyen fel(?). Átbeszéltük a lehetséges variációkat, mutatott narancssárgát, meg kéket, meg egy nagyon szép színű, felül karikás ruhát is. Fantasztikus, hogy Ő bármit meg tud varrni, bármit átalakít és gyerek mellett is zseniális kis dobozokat gyárt büszke szülőknek, amik tele vannak képekkel. Bárcsak én is ilyen kreatív és szuper Anyuka lennék majd. Azt szeretem benne, hogy annyira természetes és árad belőle a szeretet. Boldog vagyok, hogy megismertem őket a BMC-ben, és a lábfájásom miatt Tamás átadta a helyet, mikor dugig volt a recepció, még 2014-ben a közösen indított lombikunkkor. Emlékszem, minden nap beszéltünk, chat-eltünk, annyi információt kaptam tőle, amit soha nem fogok tudni meghálálni. Az Ő agya egy szivacs! Mindent beszív és megtart. Ezeket magamról nem tudom elmondani, de biztos rátesz, hogy a balesetem után senkire és semmire évekig nem emlékeztem, és az agyrázkódás után csak Anyut és tesómat ismertem meg.. Azt sem tudtam, hogy éppen közgazdaságiba járok, és nem mentem el az évzáró vizsgákra, még az akkori páromat sem ismertem meg, pedig már 1,5 éve együtt éltünk.. Vagyis már papírom is van róla, hogy agyalágyult vagyok! :D

17.30 után megjött a munkából Tamás, aki mindig azonnal jön a feleségéhez és már pillanatokkal később fáradtan, de mosolyogva öleli magához kisfiát. Fantasztikus emberek! Örülök, hogy a 0-ik pillanattól (és az előzményektől) végigkísérhettem a történetüket (ahogy Ők is a mi lombikjainkat), együtt kezdünk ugyanis 2 éve... Nekik sikerült legalább! Elsőre összehozta Szűcs a babá(ka)t. <3

Mivel ilyenkor, ha feléjük járok, a 3 házzal arrébb lakó másik barátnőmet 8korábbi kolléganőmet) is mindig útba ejtem, így Gabit is felhívtam, hogy hamarosan érkezem, hogy meglátogassam és megmasszírozzam. Elém jött a kutyusával, Pinkyvel együtt. Még nála volt a fia, és épp azt mondogatta, hogy milyen jó, hogy jöttem, már ráférne egy jó masszázs. ;) Az a fura, hogy vasárnap óta (mióta vérsárkány lettem), az járt a fejemben, ha már úgyis megyek a kórházba, átmennék hozzájuk és mindenkit átmasszírozok. Erre úgy tűnik, hogy Ők kérték ezt a fentiektől, és így jutottak a gondolatok a fejembe. (Nem valami tudományos, de ezt nevezik Théta Healingnek barátnőm szerint, vagyis röviden: kérd és megadatik...) Ezt a kéréssort ma alkalmaztam, és sikerült! Bent volt Szűcs, és minden jól alakult a BMC-ben, sőt még az első szurit is megkaptam. Mi ez ha nem áldás a mai napra? ;)

Vagyis 18 óra felé átmentem Gabiékhoz, befaltam egy gluténmentes kolbászt (amitől jó kis "varánuszi", azaz fokhagymásan bűzös lett a leheletem), és megittam egy fincsi bodzás üdítőt (hátha elnyomja a szagot), és közben mesélte Gabi, hogy napok óta rám gondolt, hogy milyen jó lenne, ha eljönnék és megmasszíroznám, mert nagyon fáj a háta és a válla. És ma már este hívni akart egyeztetni időpontot, és ekkor "hipp-hopp" megjelentem! Nem csoda, hogy Tündérnek hív! ;) Mi ez, ha nem Isteni segítség? Ez után a kutyuska az ölembe telepedett, és megint boldogan aludt el rajtam... ;) Két óra múlva (már 20 óra volt), elindultam haza, Zalán még úgyis a szüleinél parkettázott, és pakolt, így nem kellett sietnem. Mikor hazaértem, válaszoltam a rengeteg levélre, amit a csoporttagok küldtek érdeklődésképp (köszönöm a sok kedvességet, és a drukkoló sorokat mindenkinek), és felbiggyesztettem a mirelit cuccost a pocimra, és úgy 10 perc után perverz tekintettel, gonosz mosollyal megjelent Zalán! :D Na muti, hova szúrjam az injekciókat? A legvastagabb tűvel felszívta az oldószert és a Pergoverist elkeverte, pöcögtette kicsit a tűt, és nyomkodta kifelé a buborékot, és közben vigyorogva akarta a vastag tűt a hasamnak nyomni, mikor kaján mosollyal közölte: Ja, hogy rossz tűvel akartam? Bocsi, észre sem vettem! :D Leszedte a vastag tűt, kicserélte a vékonyra, és nekem esett. Nem volt kellemes, de ki lehet bírni, a cél érdekében mindent! :) Eztán a mirelit átvándorolt a karomra, hogy a Fraxiparine tűje is belém hatolhasson.. ;) Ez durvább volt, 0,6 egységes, iszonyú nagy adag... Ez van, ha az ember a szüleitől nem házat, vagy ékszereket, vagy nyaralót örököl, hanem MTHFR-mutációt! :D

Közben kérdeztem, hogy min vigyorog ennyire? Erre megszólal: Miért sírjak? Hiszen ez annyira romantikus! Ismét közös programunk van! Mondtam, hogy inkább filmet néznék, de üsse kő, ez is megteszi.. ;)

Majd következett a hajnali fürcsi és összebújás a szerelmemmel. Jó, hogy az a gondolat van bennem, hogy hamarosan már csak az oldalamra feküdve tudok majd aludni (remélem). <3

Hálát adok sorsnak, hogy ezt a remek pasit megismerhettem, ilyen boldogan élünk és viccesen tudjuk ezt is megélni, és ilyen boldog napokat kapok tőle ajándékba!! <3 Hálás vagyok azért is, hogy van hol laknunk, van mit ennünk, és sok jó ember vesz körül minket. Már csak a mi picúrkánk hiányzik... ;)