Mindenkinek jó reggelt kívánok! Ez nem egy szokványos reggel számomra! Stimuláció 8-ik napján vagyok. Ma derül ki, hogy hány és milyen méretű tüszőim vannak és milyen lett a vérkép?

Reggel 6.15-re húztam fel az órát, hogy 8 előtt beérjek a BMC-be. Éjjel szemhunyásnyit sem aludtam, vasárnap éjféltől vihar volt, zuhogott az eső, rángatta a redőnyöket a szél, és féltettem a virágaimat az erkélyen, mert iszonyú nagy cseppekben hullott alá az égi "áldás". Attól féltem, hogy az Apósom által ültetett és nevelt datolyapálma is megsínyli a vihart. Többször is kinéztem, a dörgés és villámlás volt a legkevésbé félelmetes, inkább azért kukkoltam kifelé, hogy az autóban (ami 1 napja érkezett), nehogy beinduljon a riasztó az óriási, orkán erejű szél miatt... Gondoltam, hogy ha már úgyis fent vagyok, TV-zek, de semmi érdekfeszítő műsort nem találtam. Akkor olvasok. Aha, 2 sor után vissza kellett mennem az elejére, annyira elkalandoztak a gondolataim... Jó, akkor körmöt vágok, amíg nem akkora a hasam, hogy szétdurranok, mint egy lufi... ;) A körömápolás után már hajnali 1 volt, és még mindig nem jött álom a szememre, az eső meg csak nem hagyta abba. Közben agyaltam, hogy holnap tuti, hogy nem tudok nyári cuccban menni, ha nagyon lehűl a levegő, így hiába készítettem ki a ruhámat... Írogattam a naptáramba, hogy a következő napokban hova kell mennem, mit kell intéznem, ekkor jutott eszembe, hogy pénteken délután szólt egy kedves, korábbi szomszédom, hogy a régi lakáshoz (amit a lombik miatt adtam el 20 év lakástörlesztés után, hogy legyen pénzünk a többi vizsgálatra, beavatkozásokra) érkezett meg VÉGRE a májusi táppénzem egy része, nála van a postai papír, amivel át tudom venni azt a kemény 9.000 Ft-ot, amit küldtek. Gondolatban "sakkoztam", hogy doki után gyógyszertár, majd kollégáknál kávé, pár telefon intézése, és utána Anyu és a régi lakás következik.

Aki ismer, tudja, hogy Anyukám 5 éve Allzheimer kórban szenved, korábban (akkor még 56 éves volt), még demenciát állapítottak meg, és mivel nem volt meg a 40 év munkaviszonya (sok munkáltató nem jelentette be évekig), így elbukta a lehetőséget, hogy előnyugdíjba menjen, így most, 61 évesen, agyilag és testileg teljesen leépülve várja, hogy kapjon valamilyen nyugdíjat, de a mai törvények szerint sajnos 63-ik életévének betöltése után lesz erre csak lehetőség, Apu meg már 2003. októberében (születésnapom előtt pár nappal) meghalt rákban. Egyetlen szerencse a szerencsétlenségben, hogy Anyu, Apám halála előtt (már akkor kb. 1-2 éve elváltak), megismerkedett egy fickóval, akivel együtt élnek azóta, vigyáz Anyura, helyette mos, főz, takarít, bevásárol, és öltözteti Anyut, aki már - ahogy tesóm szokta mondani - már sajnos csak "biodíszlet"... Sokszor meg sem ismer... Elnézést kérek, nem akarok ezzel senkit lehangolni, vagy elszomorítani, el kell fogadni ezt a helyzetet, mert tenni ellene nem lehet, a leépülést megállítani - a mai orvostudomány jelenlegi módszereivel - nem lehet. Maximum gyógyszeresen némileg késleltetni. Persze pénzt sehonnan nem kap, mert párjával együtt élnek, akinek a nyugdíja már eléri a 86.000 Ft-ot, ami a kormány szerint 2 főre bőven elég kell, hogy legyen, csak egyet felejtenek el, egy bérleményben laknak, ami 21 nm, és erősen felújításra szorul, és a bérleményért, a számlákért, a lakhatásért és a gyógyszerekért (ami Anyu esetében havi 40.000 Ft körül van + Gingko Biloba és vitaminok), már bőven elviszik ezt az összeget. Már jártam az Önkormányzatnál, ott is próbálkoztam, NYUFIG-nál is, sehonnan nem kaphat emiatt pénzt, hiszen szerintük fejenként 42.000 Ft-ból meg lehet élni. Az előzőekben az ételt, és egyéb kiadásokat (pl. elromlott műszaki berendezések, pl. villanybojler, stb.) nem két fillérbe kerülnek, ha pl. cserélni kell, de ne is gondoljunk ilyesmire... Végülis örülhetek, hogy él az Anyukám. Egyre jobban értékelem Őt, ahogy itt olvasom a gyerekes Anyukák posztjait, hogy mostanában milyen szülők veszik körül őket, nem olvasnak mesét, nincs igazi közös program a családokban, stb. Nekem minden este olvasott Anyukám, és sokszor, a téli hidegben még diavetítés is volt, órákon át tekerte a diát, és mikor felforrósodott a gép, kicsit leállította és kaptuk a meleg kakaót, amit nagyon szerettem. Mivel nem volt pénzünk vetítőállványra (és sokszor ételre sem, mert szüleim rokkant nyugdíjasok voltak), ezért a falra vetítette a meséket, amiket a szomszéd gyerek szüleitől kért kölcsön.

Na de térjünk vissza a tárgyra. Ma nagy nap lesz! Megtudom, hogy milyen a hormonértékem, és hogy mennyi és mekkora tüszőcske "csücsül" a pocakomban. 

Hajnali 3, lekapcsolom a villanyt, és próbálom erőltetni az alvást, de sehogy sem kényelmes feküdni. Hallom, hogy mennek a vonatok, kezd leállni az eső is, úgyhogy megint felkászálódok, és megnézem a virágaimat. Huh, hála a jó égnek, túlélték. Kicsit csapzottak lettek a szellővirágok, de remélem nem fognak kipusztulni a tépettek sem... Mindjárt 4 óra, most csak Zalán horkolása, ami "színezi" az éj csendjét... Becsukom szemeimet és elképzelem, hogy egy arany fénysugár beáramlik a hasamba, és kényelmesen elhelyezkedik odabent, és mesélek neki, hogy jól helyezkedjen el, minden rendben lesz, érezze jól magát odabent. Szeretni fogjuk, és vigyázunk rá, és szerencsés lesz, hogy a szülei erősek és így szeretik egymást. Kevés gyerkőcnek adatik meg, hogy ilyen mély, őszinte érzelmek közé csöppenjen. ;) Ezek a szép gondolatok elöntötték a lelkemet, a szívemet, és lassan elérkezett álommanó is. Majd jött az érzés: Pisilni kell!! A fenébe, a dinnye, amit este ettem... Na, még kicsit ledőlök. Lassan kicsoszogtam a konyhába, látom 5.50, akkor már nem fekszem vissza, mindjárt csörög a teló. Lenyeltem a Medrolt, az L-thyroxint és ráhajítottam egy konyharuhát a hasamra, és jött a jeges enyhülés, hogy mikor ébred hercegem, ne csípjen a szuri.

6.15, őrült módon szólt a hálóból a "ratatata", Zalán a régi "Mókusőrsös" trombitahangot állította be ébresztőnek, amitől kihullik a hajam, régen szívrohamot kaptam, de az elmúlt 6 év alatt megszoktam.. Kócosan, ásítozva megjelenik a férfi, akibe 2010-ben beleszerettem, akit 4 évesen megálmodtam (és az égiektől "megrendeltem" magamnak), és mogorván közli velem, jó is, hogy már itt vagy, nincs időm "pöcsölni". Sietnem kell fülészhez, mert nagyon fáj, és be van dugulva a fülem (a pénteken felírt fülcsepp lótúrót sem ért), és mivel reggel 7-től van rendelés, és a mammerek ilyenkor már tuti, hogy sorban állnak az SZTK előtt, neked meg rohannod kell Szűcshöz és vérvételre. Nem tökölődött sokat, felhúzta a pólómat, beszúrta a pergoverist, majd jött a Cetrotide, és usgyi utunkra! Puszi-puszi, seggpaskolás és hajrá hétfő! Ki-ki a maga dokiját megy fárasztani. :D

Felkaptam a fehér-rózsaszín hosszú ruhámat, átnéztem a "malaclopó" táskámat: esernyő (pipa), naptár (pipa), kérdéssor Szűcshöz (pipa), stimulációs lap (pipa), pénz van a következő adag gyógyszerekre, ásványvíz, rágó, minden megvan! Hurrá! Kezdődik a nap.

Elrongyoltam a buszmegállóba, és újabb hosszú 1,5 óra következett. Zenehallgatás, újságolvasgatás és arra eszméltem, hogy már a 3-ik átszállásnál tartok, és lassan megérkezek a kórházba. Felmásztam a János Kórház tetejére (lihegtem a végére, mint egy tüdőbeteg), jól jött volna, ha a hájtömegemet feltolja valaki, de Zalánkám a fülészeten küzdött a nyugdíjasokkal és a számhúzó "automatával", vagyis az SZTK bejelentkező ablakánál a hölggyel, aki azt a jelenséget, amit halandó emberek "mosolynak" hívnak, szerintem hírből nem hallotta még, vagy nincs barátja, így sosem elégedett az életével... ;) (Ezt majdnem másképp írtam, de az nem tűrt volna "nyomdafestéket".

Feljutottam a BMC főbejáratához és ismét megtorpantam. Megint a bejáratnál állt a sor. Bekukkeroltam, sehol egy ismerős. OK, akkor zenét hallgatok. Egy hangosszavú nőcire lettem figyelmes, aki szidta Koncot, Zekét és a magyarországi társadalombiztosítást (amúgy tökre igaza volt, de ezzel sajnos nem oldódik meg az itteni rendszer), és több lány is hátra nézegetett, hogy mi a fenéért kell ilyen hangosan nyomni a "rizsát", egyik mellettem álló meg is kérdezte: Mikor dugul már el? Nem veszi észre magát? Mások beavatkozásra várnak, ez meg itt elveszi az ember kedvét az élettől is... ;) Elmosolyodtam és a magam kis világában kerestem megnyugvást.

Döbbenetes, de 35 perc alatt bejutottam! Talán mert már volt ma Irénke, és Tündi is, nem csak feketehajú, barnaszemű alacsony recepciós, aki 1 hete egyedül "nyomta az ipart". Szerencsétlen, el tudom képzelni, mit vihetett végig és miket kaphatott mindenhonnan "jókívánságokat". Közben szürcsölgettem az ásványvizet, hogy rendesen jöjjön majd a vérem, mert múlt évben többször is volt olyan, hogy nem tudtak vért venni, annyira sűrű volt... Többször szúrtak meg, mire sikerült leszívogatni valamennyit. Szerintem Drakula sem tudott volna csak vérgolyókat köpni, hiába próbálkozott volna. (Erről jut eszembe, innom kellene!)

Recepció előtt állok, és felkészülök, mert én következem: Nagy mosoly, nagy levegő, megszólalni nem tudtam, Tündi megelőzött: Jó reggelt! Tudom Zsuzsa, mappa előkészítve, vérvétel lesz. Hányadik nap? Mondom: 8. Ok, akkor csücsenjen le, mindjárt megírom a vérvételi papírokat. O.K. popó letesz, fülhallgató bedúg... Ismerőst továbbra sem vettek a "radarjaim", hiába pásztázom az ismerős terepet.. 15 perc után szólítanak, hogy mehetek hátra vérvételre. Remek! Felpattanok (közben átsuhan agytekervényeimen, hogy még mindig nem feszül a hasam, remélem minden ok), és hátra ballagok. 1 lány áll előttem a vérvételre várva. Behív Betti, hogy menjek, és feküdjek le. Mondom neki: Úgy döntöttem, hogy én ma erős leszek és nem fogok ájuldozni, ülve vesszük a vért! Megfordul Betti és rám néz. Mi történt Zsuzsa? Mondom semmi, csak unom már, hogy mindig szédülök, ittam eleget, és nem lesz baj! Ha szülni fogok majd, akkor az elenyésző fájdalom ehhez a sok szurihoz és a vérvételhez képest, nem? Válaszol a kedves nővérke: Hát az biztos. Amikor szültem, utána a varrás és a varratszedés azért elég brutál volt. Potyogtak a könnyeim... Azt hittem ott csinálok be. Megmondom őszintén, hallottam már pár sztorit szülésekről, de ez most nem álmaim pillanatképe volt. Sebaj ez is vele jár. Na, csináljuk! Odatartottam hősiesen a karomat, és elfordítottam a fejemet, hogy ne lássam a vért, mert akkor lehet, hogy lefordulok a székről. Közben - hogy ne legyen probléma velem - mesélt tovább Betti. Képzeld Zsuzsi, a múltkor volt itt egy kb. 20-on éves lány, aki már amikor leült, nagy zihálásokkal majdnem megfulladt, pedig csak a tűket készítettem elő. Mondtam, hogy adja ide a karját, hogy le tudjam venni a vért, erre többször elkapta a karját, és hisztizett. Na, most mondd meg őszintén, az ilyen lányok hogy fognak szülni? És tudod mi a vicc, hogy nekik sikerül... Az az igazság, hogy totál igaza van, mi, akik éveket szenvedünk, bármit hajlandóak vagyunk elviselni, nekünk a 200% sem elég, Ők már egy vérvételnél is kiborítanak mindenkit, és nekik összejön a baba. Nem mintha sajnálnám tőlük, félre ne értsétek, csak... Itt most nem ecsetelem a továbbiakat, Ti is átérzitek szerintem a helyzet fonákját... ;)

Kész  vérvétel, kb. 2 óra, és meglesz az eredmény. Elvileg mehetnék fel az emeletre Szűcshöz, a váróba. Viszont én úgy döntök, hogy - mivel nincs most Zeke és üres a hátsó várórész - leülök a kis bőr pamlagokra, és választok egy gépi kávét. Miközben iszogatom a finom italt, hallom, hogy érkeznek a vérvételre. Látom ám, hogy az a kedves ügyfelem, aki velem együtt kezdett. Megszólítom: Juditkám, ha üres a vérvételi helység, nyugodtan gyere ide, hátra a laborhoz, és kopogj be. Férjével is köszönünk egymásnak, hátra jönnek mellém, és bekopognak. Várunk és addig beszélgetünk, meséli Judit, hogy neki iszonyúan feszül a hasa, alig bírja... Izgatottam várja, hogy Szentiványi mit mond. Kértem, hogy ne izguljon, hiszen már van több gyerekük is, minden rendben lesz! Behívták vérvételre és ki-ki ment a saját dokijához. Megbeszéltük, hogy aki előbb végez, hívja a másikat, és utána helyzetjelentést adunk egymásnak.

Felmentem Szűcs doki várójába, és Ágiékkal ismét összefutottam. Fantasztikus figurák, mindketten jószívű, humoros és igazán lenyűgöző személyisűek, mint az előbbi pár, Judit és férje. Rájöttem ekkor, hogy annyi jó ember jár ide!! Viszont ez egyben szomorú is, mert a jó embereknek, akik lelkileg és kapcsolatilag rendben vannak, miért nem jön spontán a baba?

A sok "agyalás" és izgulás is rátesz ez tuti. Attól viszont mindig bepöccenek, mikor azt mondja valaki: Zsuzsikám, ne görcsöljél rá, és akkor összejön! Ekkor egy óriási boxkesztyűt képzelek a kezemre és agyban elképzelem a jelenetet, ahogy leütöm azt, aki mosolyogva kimondta a mondatot... Mert ugyebár: párom elleni alloimmun (lymphocita, vagyis LIT) kezelés amin túlvagyunk, NK ölősejtek 3x annyian vannak a szervezetemben, mint egy átlag embernek (a korábbi autóbalesetből származó nyílt combcsonttörésem, koponyatörésem, jobboldali bénulásom és 12 lábműtétem, 1 combdaganatom, lábüszkösödésem, 2 koponyaműtétem után nem is csoda, hogy az immunrendszerem meg akar védeni az NK ölősejtekkel), és az MTHFR mutáció mellé van még vagy 3-4 egyéb probléma, ami megoldott a természetes fogamzásgátlást a mi esetünkben... Szóval arra akartam kilyukadni, hogy nem értem odafent hogy osztják a lapokat, azoknak, akik nem akarnak gyereket (ahogy szüleim sem akartak engem, mert kajára sem volt pénzük és hiába védekeztek, mégis megérkeztem), oda több baba is érkezik, akik meg mindent megtesznek, és évekig járnak mindenhova, ott meg alig-alig történik csoda.. Mi ebben a ráció? Persze nem szidni, vagy felülbírálni szeretném ezzel a fentiek "döntéseit", csak nem értem. Mennyivel jobb világ lehetne, ha aki akar kicsit, Ők kapnak, aki nem akar, annak meg nem jön... Ez így lenne igazán igazságos. Le is zárom ezt a teóriát, mindenki tudja, hogy ez így lenne jó...

Dumcsiztunk Ágival és párjával, egyszercsak kimegyek, hogy felhívjam Apósékat, hogy odaértek-e a szállásra (11 után volt már), mikor behívnak. Ez annyira Murphy törvénye! Sebaj. Láttam Szűcs szobájában egy idősebb nővérkét, aki lent szokott lenni, úgyhogy godoltam, hogy Hilda szabin lehet. A hölgy enyhén fogalmazva nem volt a helyzet magaslatán.. A főbejáraton hívta be az ultrahangosokat, az öltözőket nem nyitotta ki, majd mikor bement az a lány az öltözőbe, akit elől kellett volna behívnia, akkor bekopogott, hogy bocsánat, de ne menjen az öltözőbe, jöjjön inkább ide... Akkor már majdnem nevettem. Majd erőt vettem magamon, felkaptam a 100 kg-os táskámat, és be akartam menni az öltözőbe, de nem volt nyitva.. Ágival jót mosolyogtunk, hogy micsoda fejetlenség van. Nagy nehezen benyitottam, bezártam az ajtót. Hallgattam Ági eredményeit és felírtam, biztos, ami biztos, hátha megint elfelejti. Aztán jöttem én. Doki már a kezében a UH készülékkel várt, köszönt, betolta, és már diktálta is: Endom 11, jobb oldalt 2 db 16-os, 2 db 17-es, 2 db 18-as és 1 db 15-ös. Bal oldalt: 3 db 18-as, 2 db 17-es, 2 db 16-os, 2 db 15-ös és pár kisebb. Jó, felöltözhet, jöjjön be utána. Ekkor nagy slunggal benyitottam az öltözőbe és ott állt egy kedves sorstárs, kicsit megrémülve. Ekkor kaptam észbe, hogy basszus, másik ajtót nyitottam ki. Mindig ott szoktam öltözni. Mondom neki: Oh, bocsi, nem láttam semmit (és tényleg), csak a rémült arckifejezését. A pofámról leég a bőr, hogy ilyen béna vagyok. Visszaülök a dokihoz, és felteszem a kérdéseimet: Párom füle fáj, nem mert antibiotikumot bevenni, mert akkor megtizedeli a spermaszámot. Mit vehet be? Rám néz a szemüvege alól: Szerencsétlen ember, hagyta Őt szenvedni? Mondom neki megrökönyödve: De doktor úr mondta a múlt évben, hogy az antibiotikum nem tesz jót a spermáknak: Erre Ő: És a szenvedés és a gyulladás maga szerint jobb? Ok, akkor szedheti a gyógyszert? Válasz: Jobb lenne, igen. Kezeljék ki mielőbb, mert pénteken leszívás, akkor már hoznia kell magával a férjét is. Ekkor elképzeltem, ahogy böröndformátumba hajtogatom Zalánt, a hónom alá csapom, és leindulunk a kórházba... :D Innen már pörgősen ment a kérdezz-felelek. Ok, második kérdés megválaszolva: Pénteken reggel leszívás. Megint Szűcs szólalt meg: Zsuzsa, ma hívni fogom 12 után, vegye majd fel a telefont, írja fel, hogy szerdán hánykor kell adni a tüszőrepesztőt este, mert attól függ, hogy mikor lesz pénteken a leszívás. Ok, értettem, felírtam. Másik kérdése? Mikor kérjek EKG-t az altatáshoz? Mikori van? Hát már novemberi. Az nem lesz jó, régi. Kérjen a háziorvostól mielőbb. Ok, akkor holnap délután megyek oda is (szuper, újabb program), úgyis kellenek a táppénzes lapok. Lehet hasmenésem a Cetrotide-től? Akár, bár elég ritka. Jó, és mit szedhetek? Szén, vagy Immodium. Végülis mindegy, amelyik van otthon. Ok. Immodiumot vettem, akkor azt fogom szedni. Számít, hogy 26 napos ciklusaim vannak? Ez a lombiknál nem annyira számít. Következő kérdés? LH eredményem? 4. Estradiol? 1585. Ezek jó eredmények? Igen, jók, nyugodjon meg. Na, akkor pénteken találkozunk, déltől várja a hívásomat. Rendben? Igen, köszönöm. Felmarkoltam a temérdek papírkupacot, amit kaptam, és mentem kiváltani a következő adag gyógyszert, amit szerdáig kapni fogok. Juditék is végeztek, neki még több tüszőcskéje van, úgyhogy együtt lesz a leszívásunk, pedig 2 nappal később kezdett, mint én. Patikába vezetett az első utam. "Csak" 40.000 körüli összeget fizettem a 3 napi szuriért (5 Pergoveris és 2 Ovitrelle).

Siettem a munkatársaimhoz, hogy felköszönthessem pszichiáter barátnőmet (kolléganőmet), mert pénteken volt a szülinapja, és a parfümöt, amit szántam neki, szerettem volna átadni. Mindenki átölelt, megdicsért, milyen szép vagyok és nyugis, és átadtam az ajándékot. Annyira örült neki Zsuzsi, hogy azonnal kibontotta és magára fújta. Olyan jó boldognak látni őket. Múlt héten Ági kolléganőmnek hoztam egy nagyobb zacskónyi ruhát, most meg névnapozunk. Hiányoznak... De most nekem más a feladatom. Most bababevonzás van, és lehetőleg megpróbálok nyugiban lenni. Felhívtam azokat az ügyfeleket, akik kerestek, és utána irány a régi lakás és Anyu! Újabb 1 órás utazás. Közben hívtam Anyósékat is, akik nagyon jól érzik magukat Inárcson, nagy élménybeszámolóról kaptam infókat, napozás, iszogatás, szuper szoba, séta, fagyizás, stb. Ekkor éreztem, hogy megmordult a gyomrom. Uh, ma még nem ettem csak egy falat gluténmentes riszpufit és már lassan 17 óra.

Jó volt a régi környéken, ahol felnőttem és ahol boldog voltam, arra járni. Rengeteg emlék tolult fel bennem, szeretett nagymamámról, a gyönyörű, parkos környezetről, madárcsicsergésről és baráti összejövetelekről, mivel régen mindig nálam voltak a baráti bulik, nálam kezdődött minden! Biliárd, bowling, diszkózás, stb. akkor tuti, hogy az én lakásomban találkoztunk, mert az volt a központ, mindenkinek közel volt. Ez is annyira hiányzik! Bár most nagyobb a lakás, de külterület, majdnem vidék... Innen minden olyan messzi van, azóta, mióta ide költöztünk, alig-alig találkozom a barátaimmal, barátnőimmel. A régi szomszéd már a kapunál várt a kutyuskájával. Átadta a papírt, váltottunk pár szót (már új tulajdonosa van a lakásnak, aki szétrombolta az általam tervezett gyönyörű beépített szekrényt, az új konyhát, amire 20-on évig gyűjtöttem, és a felújított fürdőszobát is, amit annyira szerettem). Átvettem a postai értesítést, és mentem az ottani postára, átvenni az a "kemény" 9.000 Ft táppénzt, ami 1 hétre jár, ha jól sejtem (két munkahelyről, és ez az, ami szomorú). Kérdezgettem a postán, hogy lehetne elintézni, hogy a levelek ne ide érkezzenek, mert már rég bejelentettem mindenhol, hogy elköltöztem, mégis a pénzek, és a hivatalos iratok (Pl. OEP, biztosítás, stb) még mindig oda érkeznek. Túl okos nem lettem a válaszoktól, így arra jutottam, hogy holnap reggel hívom az OEP-et és a biztosítót, hogy tegyenek már valamit, mert ez így nem lesz jó... Majd Anyu felé vettem az irányt, de nem volt otthon, vagy megint nem tudta, hogy kell kinyitni a bejárati ajtót (már a kaputelefont sem tudja kezelni), és a mobilt sem vette fel. Akkor nyomás haza! Zalán már hívott, hogy minden rendben van-e? Mondtam, hogy úton vagyok már, ha hazaértem, akkor elmesélek mindent. Rendben, azért is hívlak, mert egy barátommal elmegyünk gyakorolni a vezetést, ne izguljál ha a kocsinak és nekem is "hűlt helyünket találod". Köszi Kincsem, hogy hívtál, nem fogok izgulni (nagyon, csak max. azért, hogy túléljétek a vezetést és az autó is egyben maradjon). 

Hazaértem, befaltam a napi csirkeadagomat, currys szószal és borsos zöldségkörettel, rizzsel, és utána lehajtottam a fehérjeturmixomat. Ekkor érkezett meg párom, aki közölte, hogy egy róka átrohant előtte, ezért az egyik keréknek annyi, mert muszáj volt elrántani a kormányt... Pótkereket rakták fel, így holnap egész nap a bontókat fogja hívni, hogy legyen új pótkerék. Megint újabb kiadás - dohogott magában... Ismét megnyugtattam, hogy minden autó kiadás, de egyben áldás is, és ezzel nem tesz jót magának, ha kiborítja magát (és engem is egyúttal).

Éjjel még fárasztottam pár kérdéssel a BMC-s csoport tagjait, pl. nem tudom a stimulációs lap szerint, hogy most mikor is kellett volna - vagy kellene - adni a Pergoverist, mert mást mondott Szűcs, és a helyettesítő asszisztens miatt el lett írva a lapom, meg érdeklődtem, hogy össze tudom-e nyomni a tüszőket a szokásos hasrafordult alvási módszeremmel, stb. Majd miután mindenkit meginterjúoltam, és beadtuk a második adag szurit is (először csak Fraxiparine lett beszúrva), akkor utána pótoltuk a 3 Pergoverist, majd tusoltam és lepunnyadtam a gép elé. Zalán megnézett 2 Al Bundy részt, én még  játszottam kicsit, aztán szurizás jött, majd szunya, mert éjjel semmit nem tudtam aludni.

Lefeküdtünk, simogattuk egymást, csókot nyomtunk egymás szájára, még a nyakamra is jutott pár a kifkiflizés közben, majd próbáltam úgy elhelyezkedni, hogy ne nyomjam a hasamat, mert megint nyomódott.. 

Boldog vagyok, hogy látom már a célegyenest! Örülök, hogy aránylag simán idáig jutottunk. Egész nap az az érzés volt bennem, hogy ez most sikerülni fog! Már el is képzeltem, milyen szuper Apuka lesz párom, és milyen klassz lesz pocisnak lenni. Most nem mertem számolgatni, ha sikerül, mikorra érkezik meg hozzánk, mert eddig ez nem vált be, és babonából megpróbálok most nem úgy hozzáállni a dolgokhoz, ahogy korábban. Magammal - és a blogommal - foglalkozom.

Köszönöm, hogy ilyen sokan hiányoltatok. Most nem panaszkodhattok, hogy nem írtam. Olyan hosszú lett, hogy győzzétek majd olvasni!

Szép estét és áldott állapotot kívánok mindannyiunknak! (Remélem nem olvassák fiúk az oldalt...) ;)