Ma kapom a Cetrotide nevű injekciót először (ennél a stimunál). Ma már feszíti a hasamat a sok tüszőcske, alig bírom a szandálomat egyedül becsatolni. Ekkor mindig a kismamákra gondolok, akik nagy pocival a szőrtelenítést kell, hogy megoldják, vagy ősszel, a csattos cipőket kell, hogy bekapcsolják, vagy ha leesik valami a földre, azt fel kell, hogy vegyék, mit élhetnek át, és hogyan oldják meg? ;) Főleg az ikerterhes kismamák, na előttük meg duplán-triplán le a kalappal!! <3

Annyira örültünk este, hogy ma reggel nem kell korán ébredni. 9-re volt felhúzva az óra, de a felettünk lakó gyerek 7 után elkezdte az autók tologatását és az üveggolyók dobálását a parkettára... Elmondtam pár Miatyánkot, és legszívesebben felmentem volna, de végül úgy döntöttem várok, hátha vissza tudok aludni. 8-kor már kimásztam az ágyból, mert nem bírtam a zajokat, így inkább a konyhában szöszöltem, beszedtem a vitaminokat, Medrolt és az L-thyroxint, és megittam a fehérjeadagomat.

Közben felkelt Zalán is, szemeit dörzsölgetve nézett, ahogy a kanapén henyéltem, kezemben a kakaószerű fehérjeporos lötyi, és hasamon a jégtömb. :D Kérdezte, hogy miért nem alszom még? Mondtam, hogy a kisfiú felettünk gondoskodott róla, hogy ne tudjak tovább szunyálni... Kisomfordált a konyhába, elkészítette a reggelijét, és mondta, hogy majd a szurik után Ő lemegy a piacra, mert nem szeretné, ha emelgetnék, vagy mászkálnék, mostantól "szobafogságra" vagyok ítélve. Mondom: Szívem, a szobafogság a beültetés után következik, nem most! Már az eseményekre sem emlékszel, hogy mi melyik után következik? 

Megnéztük a stimulációs lapot és mától már reggel 2 Pergoveris, 1 Cetrotide, este 2 Pergoveris és 1 Fraxiparine az adag.

Mondom páromnak: Kicsit kimegyek, addig Te szívjál! Elkezd röhögni, majd megszólal: Szívok én már épp eleget, köszi! Élvezettel nézte a Cetrotide injekciót, hogy minden töltve van, nem kell külön tűket keresgélnie a szatyorban, mert tűkkel együtt adagolják. Megszólal: Milyen jó cucc ez, látod? Van hozzá két alkoholos törlőkendő is! Mondom: Persze, nem csoda, ez 3x annyiba kerül, mint a többi szuri. Ennyiért már legyen is jó!

Beszúrta a Pergoverist, ami szokásosan nagyon csípett, majd jött a Cetrotide, ami egész tűrhető volt, a hasam közepe felé nyomta be, ott alig éreztem. Majd kezdődött a furcsaság. Hangosan tekerni kezdett a hasam, mindketten meglepődtünk, hogy mi ez a hang(?)... Nem kellett fél percet várni, óriási ugrással és sportolókat megszégyenítő gyorsasággal a budin teremtem. Befaltam pár széntablettát, nehogy gond legyen. Ezek után elindultunk a piacra, a húsost még bírtam, a zöldségesnél mondtam Zalánnak, hogy milyen szép a barack, a körte és a szőlő is, mire megint éreztem, hogy baj lesz... Megcsókoltam, és a fülébe súgtam, hogy mielőbb nyomja a kezembe a kulcsokat, és futok haza. Kirohantam a piacról, de nem jutottam hazáig, félúton Anyósékhoz csengettem, és közben imádkoztam, hogy otthon legyenek (általában ilyenkor még piacon vásárolnak Ők is), és közben éreztem, hogy lever a víz, áll a szőrpihe a karomon, és rázott a hideg, a lábaimat is összezártam, hogy ne legyen "baleset". És igeeeeeeeeeen! Felvették a kaputelefont. Kértem, hogy engedjenek be! Kérdezgetni akart Anyós, hogy baj van-e, de csak annyira tellett tőlem: Kérlek gyorsan nyisd a kaput és a fenti ajtót is! Köszi! Felrohantam a 3-ikra, és bíztam benne, hogy kibírom odáig. Feltéptem az ajtót, beüvöltöttem: Tündi vagyok, bocsi, de muszáj a wc-re rohannom, mindjárt beszélgetünk! Ráugrottam a fajanszra és 10 percig nem szálltam le. Közben magyaráztak nekem, de egy szót sem értettem. Kijöttem és megbeszéltük ugyan azokat, amiket tegnap már elmondtam, de most le is írtam! Biztos, ami tuti. Megírtam a szálláshelynek, hogy mi lesz a foglalással, és hogy előbb érkeznek, várom visszajelzésüket.

Ezek után mondták Zalán szülei, hogy ha már itt vagyok, maradjak is náluk, és Zalánt is hívjam fel, mert kész a gulyásleves és van palacsinta (rizslisztből, amit bír a hasam), és együnk náluk, így sem tudják meghálálni a sok-sok segítséget, hogy ennyit foglalkozom velük. Én is megköszöntem, hogy vannak nekem, és hogy ilyen kedvesek velem, égy úgy kezelnek, mintha saját gyerekük lennék. Após felajánlotta, hogy szombaton (ha akkor lesz az első beültetés) elvisz autóval, és haza is hoz, és hétfőn is elkéri magát a melóhelyéről, vagy Zalán főnökét is megkérhetjük, hogy fuvarozzon minket, amíg Zalán nem tud vezetni... Annyira jó emberek! Meglágyultam, miközben hallgattam, áradt a szeretet és a kedvesség Apósékból. Bárcsak ilyen jófej szüleim lettek volna! Zalánnak és Attilának remek gyerekkora volt, mindent megkaptak a szüleiktől, mindig mentek évente 2x - 3x nyaralni, és minden délután az Apjuk biciklizett, focizott, kosarazott velük, minden idejüket és szeretetüket a két gyerekre fordították. Bár itt is inkább az Apuka, aki nyugodtan, türelemmel volt, az Anyukájuk egész napjukat a fiúk "rosszaságaival" foglalkozott, és idegeskedett. Attilából ráadásul élsportolót nevel az Apukája, bírkózó bajnok lett, világszerte elismert, az egész lakás az érmekkel, trófeákkal, és a díjakkal, oklevelekkel van tele. Büszkék a gyerekeikre, és hasonlóan jól bánnának az unokákkal is.

Délután Zalán elindult az Apukájával az autóért, én meg szúnyogháló ügyében rohangáltam. A buszon való zötykölődés (elég vacak errefelé az út, nem jár sok jármű itt Kukutyinban) nem tett jót a pocimnak, minden bukkanót megéreztem, mintha a méhemet csapkodnálk. Ha ez nem lenne elég, hogy több, mint 50 gödör és rázkódás után már a méhem lent volt az alhasamban, akkor most jön a meglepetés! ;) Kb. fél óra buszozás után megint csikarni kezdett a hasam... Hurrá! Leugrottam a buszról a KÖKI-nél, odafutottam az első biztonsági őrhöz, és villámgyorsan megkérdeztem, merre találom a mosdót, majd rohamléptekkel végigszáguldottam a célhelyre, és elfoglaltam "fejedelmi" helyemet. Futás közben a gyógyszertárakat kutattam, és láttam is egyet az errefelé úton, úgyhogy visszafele bementem, és kértem a gyógyszertárostól gyorsan Immodiumot (a szén nem igazán segített), és ahogy megkaptam a blokkot és a gyógyszert, azonnal, - még ott a helyszínen - bevettem. Nézett is rám a patikus furán... Majd mikor már biztonságban éreztem magam, folytattam utamat.

A küldetés végrehajtása után iszkiri haza, itt már Zalán tanulta Apóssal a vezetést, de ahogy láttam a lebiggyesztett ajkán, nem volt valami sikeres. Közölte, hogy Ő béna és nem tud vezetni, és elege van, eladja az autót. Mondom 1 órája hoztad el és már feladod? Ne légy már ily balga... ;) Megcsókolgattam a száját, és a hajacskáját is megcsiszatolgattam, és kértem, hogy nyugodjon meg, menni fog ez! Senki sem úgy születik, hogy tud vezetni. Kérte, hogy majd menjek el velük a Tescoba bevásárolni és mondjam el a véleményemet. Elindultunk. Már az első kifordulásnál lefulladt, ekkor úgy döntöttem, hogy inkább bekötöm magam.. A kanyarnál is lefelé nézett vezetés közben, hogy jól váltott-e, és közben előre-hátra rángatott a kocsi. Apja hangosan magyarázta, hogy mérlegszerűen kell a kuplungot és a gázt kezelni, ne nyomja ennyire a váltást, mert leég a motor. Kiderült, hogy végig be volt húzva a kézifék... Ekkor a cél előtt kiszállt Zalán, és közölte faterjával, hogy elege van, innen álljon be inkább Ő a parkolóba, itt elég volt neki a mai napi idebbajból. Apukája átvette a volánt, beállt a parkolóba, és innen már csak a bevásárlásra kellett koncentrálni. Megvettünk mindent és - ha már autóval jöttünk - 3 zsugorfóliás ásványvíz pakkot is behajítottak a fiúk a csomagtartóba. Késő délután volt már, így mikor hazaértünk, párom elpakolt, és elkezdett játszani. Majd 1 órát neteztem, és jött az injekciózás ideje.

Délután mostam, teregettem, pakoltam, felmostam, és kitakarítottam a mosdót és a fürdőt.

Késő délután mondtam Zalánnak, hogy fogytam 5 nap alatt 2 kg-ot, erre elkezdett erőteljesen, emelt hangon beszélni hozzám: Mert nem eszel elég fehérjét! Tessék csirkét enni és igyál sok folyadékot! A doki kifejezetten erre kért! Erre válaszoltam: Jó, rendben! Hol van a kínaim? Mire röhögve beszól: Te kínait rejtegetsz a lakásban? Hova dugtad el? Kacagtunk mindketten és mondtam: Kínai csirke, Te lökött, nem pasi! És kínai pasit nem ennék... Ekkor már a könnyem is kicsordult...

Befaltam a kínai csirkét rizzsel és teli pocival feküdtem le a kanapéra, félkómásan. Ez az időjárás és a sok rohangálás teljesen kiveszi az ember erejét. Az őserdőben / esőerdőben is ilyen idő lehet... Ekkor elkalandoztak gondolataim: Mennyivel jobb lenne most egy őserdei vízesésnél lenni, úszkálni és hallgatni a víz csobogását, a maradak csiripelését. Elképzeltem, hogy már a hasamban van a picikénk, és boldogan mászkálunk, nyaralgatunk és várjuk az érkezését. Zalán hangja rántott vissza a valóságba. Mehet a szuri? Hihetetlen, de már kezdem megszokni ezeket a fránya injekciókat... ;)

Az esti szurik után is szórakozott a hasam, így elmondhatom magamról, hogy ma többet láttam a mosdót, mint az elmúlt pár napban.. ;) Tiszta és rendes hely, bátran mondhatom. :D

Párom az autót Dömének nevezte el, mondta is, hogy Döme rögtön sokkot kapott, ahogy elhoztuk, és hogy fél, hogy gond lesz és nem mer vezetni. Ismét nyugtatgattam, és az előnyeit kezdtem el ecsetelni, hogy mennyire megnyílt a világ mostantól előttünk, ne csak az anyagi és "idegi" részét nézze, hanem hogy nem kell 5x-6x átszállnunk, ha be akarunk menni a városba, innen a világ végéről, és hogy hétvégenként nem itthon leszünk majd, hanem elmehetünk strandra, vagy városnézésre, Gödöllőre, tópartra, Balcsira, bárhová! Kicsit jobb lett a helyzet, de úgy vélem, ez nem az utolsó beszélgetésünk volt ebben a témában, folyamatosan aggódni fog emiatt is. Ekkor "kiugrott a nyuszi a bokorból": Igen, tudom, de izgulok a lombik miatt is, hiszen nekem kell majd téged és a babát is vinnem, és nem vagyok most valami ügyes... Édes pofa! Tehát emiatt izgul ennyire. Válaszoltam: Kincsem, nem lesz semmi baj! Majd bele fogsz jönni! Imádlak! 

Este játszottam kicsit, írogattam a lányok leveleire, meghallgattam egy meditációt, csöpögtettem párom fülébe, és ledőltünk aludni. Kicsit megnyomkodta a hátamat, ami tartott vagy fél percig (én persze minimum fél órán át masszírozom, ha neki kell egy kis kényeztetés, de szavam sem lehet, nála jobb és kedvesebb férjet nem találhattam volna) és boldogok vagyunk! Kell ennél több? Már csak egy kisbaba hiányzik! :)

Zalán félálomban még megölelt, megpuszilt és befordultam az oldalamra, feltapadtam a falra, ahogy szoktam... ;)

Azt kívántam, hogy legyen a pocimban egy szép, és egészséges kisbaba, ha kettő lesz, azt sem bántom, bár az tuti, hogy kell majd segítség, mert - ahogy olvasgatok erről több ismerős oldalán - nem egy egyszerű két babával vagy akár többel is az élet. De senki sem panaszként írja, csak mögé lehet magunkat képzelni. 

Angyalok, köszönöm, hogy segítitek a lombikunkat, várjuk a megváltó és boldogító folytatást! Hálás vagyok páromért, Apósékért, és az autóért, hogy ilyen olcsón, ilyen szuper kocsit tudtunk ismerőssel behozatni.

Jó éjt mindenkinek!