Mindenkit üdvözlök!

Egy nehéz éjszaka után úgy döntöttem, hogy még adok esélyt a kicsiknek. A hasfeszülés még némileg megmaradt, ezért arra jutottam, hogy folytatom tovább a progeszteront, és bízok benne, hogy csak "lassúak" a kicsikék, mint az Apukájuk... ;)

Megkérdeztem a lányoktól, hogy mi a véleményük, az esetek 90%-ában azt a választ kaptam: Kárt nem lehet ezzel okozni, és reménykednek, hogy jó a megérzésem, mert Ők sem hiszik el, hogy nem sikerült nekem, bár túl nagy reményt azért ne fűzzek hozzá... Odette javasolta, hogy mindkettőt vigyem tovább, hanem csak a Crinone gélt, mert az napi szinten "csak" 700 Ft, viszont a Prolutex az több, mint 4.000 Ft/nap!! 

Azt éreztem, hogy folytatnom kell, hogy adnom kell mindenképpen egy esélyt, hogy ha mégis ott vannak, akkor ne rágódjak életem végéig, hogy mi lett volna, ha....? Ésszerűen tudom, hogy iszonyú cseppnyi az esély, de úgy érzem, most ezt kell lépnem. És megint szárnyalni kezdtek a gondolatok! Hétfőn elmegyek HCG vérvételre, és akkor már 30 felett lesz a HCG, és reménykedünk, és folytatjuk a Prolutexet, és bejelentkezem Szűcshöz, és Ő is meglepődve tapasztalja, hogy ott a baba, és bíztat tovább.... Aztán felkelek, mert bilibe lóg a kezem... ;) De miért is ne? Próbáljuk meg!

Ma nem volt piac, mivel 20-a van, így ünnepnapra tekintettel itthon főztem, pakolgattam, mosogattam, és Zalán elment gyakorolni, vezetni. Nagyon fülledt nap volt, délután vígjátékokat néztem. Miután hazajött kedvesem, Ő játszott és Al Bundy sorozatot nézett, én meg chat-eltem vagy 12 lombikos lánnyal. ;) Ma főleg Editre koncentráltam, mert nem akartam, hogy a tervezetthez képest alacsonyabb tüszőszám miatt kiboruljon. Próbáltam tartani a lelket benne. 

Szép augusztus 20-át kívánok mindenkinek!

Este az erkélytől láttam a helyi tüzijátékot, pár egész jó fotót sikerült készítenem! ;)

Jó reggelt mindenkinek!

Izgalmasan kezdődik a nap. 5.40-kor már fent voltam, bekapkodtam a bogyókat, megmosakodtam, fogat mostam, és belefejeltem a púderes dobozba, beillatoztam magam, vagyis ahogy a Kishercegben említették: "felöltöztettem a lelkemet" a nap napra. Vegyes érzelmek kavarognak bennem. Továbbra is érzem, ahogy bent szúrkálódás és enyhe feszesség van, nem múlt el a "meg akar jönni" érzés.

Elkalandoztak a gondolataim, és az jutott eszembe, hogy ma Judittal is találkozom, aki szerintem "nagyon terhes" lehet, vagyis véleményem szerint ikrei lehetnek, mert már durván produkálja a hányinger, hasszurkálás és szédülés tüneteket. Egyszerűen érzem, hogy nekik sikerült! Ettől boldogság járja át a lelkemet, hogy van, akiknek ilyen könnyedén sikerül a baba, jó, hogy nem kell megküzdeniük, ahogy másoknak / nekünk. Jó párost alkotnak Zsoltival, két muris, de felelősségteljes ember egymásra talált, és teljes egységet alkot. Ahogy humorizálnak egymással, az jut eszembe, hogy mi is ilyenek vagyunk Zalánnal. Egységben vagyunk. <3

A buszon végig fogta Zalán a kezemet, és a tenyerem a combján pihent. Azt hittem, teljes csendben fogunk végigmenni az úton, de állandóan volt témája szerelmemnek, ami egyébként nem szokása, hogy buszon beszélgessen. Mindig ki kellett vennem a fülhallgatót a fülemből, mert "szakadt belőle a szó". Főképp a görög oltóanyagért utazás, és a repülőút, táska mérete, és a szállásfoglalás volt a téma.

Megérkeztünk a kórházba, és most kivételesen nem volt óriási tömeg, csak páran vártak a recepciónál. Már tudták Tündiék, hogy vérvételre jöttem, kicsit leültettek, míg kitöltötték a papírokat, addig gyorsan hátrafutottam, hogy megkeressem Odettet, Editet és Tündit. Odette épp a műtők előtt állt a "szoptatós ruhácskájában", amiről úgy vélte, hogy szerencsét hoz neki. :) Láttam rajta, hogy fel van pörögve, és megint az jutott eszembe, hogy hasonlóan kemény és céltudatos nő, mint én vagyok. Olyan, mint egy buldózer, megy előre, ahogy mi... Nem adja fel soha! Ezt nagyon imádom benne! Ráadásul okos és segítőkész, de - ahogy Ő szokta mondani - túl realista, úgyhogy csak az tudja Őt megérteni, aki hasonlít hozzá. Örültem neki, hogy megint elindultak, mert úgy vélem, sikerrel fognak járni. Sosem felejtem el, amit az egyik doki mondott nekem: Akinek már volt terhessége, annak a szervezete "emlékszik" és ezért nagyobb eséllyel sikerül azoknak a baba, akiknek már elindult a terhesség, mint azoknak, akiknek még soha semmi nem történt... Ezzel vígasztalom magamat, már 1 éve... :)

Aztán bementem a hátsó kórtermekhez, megkerestem Csillát, és kérdeztem, hogy Editet hol találom? Végül meglett Edit is, épp előkészítették a leszíváshoz. Egy megszeppent, széparcú, jószívű tündér volt velem szemben, aki igazából nagyon erős, de most látszott az arcán, hogy fél. Átöleltem, és elmondtam neki, hogy mennyire vártam ezt a találkozót! Próbáltam nyugtatgatni, hogy Herminának és a többi ismerősömnek is sikerült a lombik, amikor altatás nélkül volt a leszívás, állítólag jobb minőségűek a tüszők ilyenkor. Úgy éreztem, ez most nem segít neki a lelki állapotán. Zalánt is bemutattam neki, majd elrohantam vérvételre.

A vérvételen nem Betti volt, aki egyébként az egyik kedvencem, de a múltkor már érezhetően elég nyúzott és fáradt volt, több lány hiányzott, így minden az Ő vállát nyomta. A másik jófej vérvételes lány látta, hogy sápadt vagyok, kicsit szédültem is, mondtam neki, hogy eléggé izgulok, így kérte, hogy inkább feküdjek le, nehogy a vérvétel közben ájuljak el karomban a tűvel... Zalán még kint várt, de hallottam, hogy már beszélget valakivel, és a hangok elárulták, hogy Judit és Zsolti jöttek, és mivel nagyon közeliek voltak a hangok, így gondoltam, hogy Ők is a vérvételi sorban állnak. Miután leveték a véremet, még pár percig fektettek, hogy ne legyen baj, csúnya puffanást tudnék okozni odakint, ha elterülnék a kövön...

Kijöttem, fogtam még az eremre nyomott kötést, és üdvözöltem Juditot és párját. Mesélte Judit, hogy iszonyú rosszul van, szédül, hányingere van, és minden tünetet produkál, ami még túl korai, ebből arra következtettem, hogy lehet, hogy több baba is van bent... ;) Mondta, hogy ilyen állapotban dolgozni sem fog tudni, csak max fekve, és hogy a lányaival is sokat hányt. Erre megemlítettem, hogy ha tudnám, hogy tutira terhes vagyok, akkor szívesen "vezetném a nagy fehér porcelánbuszt", vagyis párnákon térdelve hánynék a wc-be... Milyen jó is lenne! Erre elkezdett szabadkozni, hogy jaj, de tapintatlan, és elhiszi, hogy örülnék. Kértem, hogy ne érezze magát azért rosszul, mert nekik sikerült. Én őszintén örülök nekik, hiszen erre vágytak. Igazán jó szülők lesznek, harmónikus a kapcsolatuk. Mikor kint vártunk a recepción, Zsolti a hátát nyomogatta, meg a nyakát masszírozta, próbáltam én is közelebb menni, hátha kapok egy kis ingyen masszázst, de nem jártam sikerrel. Persze csak humorizáltam, már úgyis megszokták tőlem.. Zalán közben farkaséhségével küzdött, úgyhogy mondtam, hogy nyugodtan menjen ki a boltba valamit venni magának. Erre a kis cukorfalat nekem is hozott finom zöldteát és 2 isteni finom sütit.

Miközben Juditék a recepciónál vártak, - mert 10 előtt biztosan nem lesz eredményhirdetés és Szűcsnél fent nagyon sokan voltak - így arra a döntésre jutottam, hogy visszamegyek Editbe lelkesedést önteni. Jókat hülyéskedtünk, megint fárasztottam egyedi humorommal, de néha-néha átvillant a gondolataimon, hogy mi van, ha most sem sikerül nekünk? Ha ezek a tünetek mégsem igaziak, csak annyira szeretném ezt a babát.

Az jutott eszembe, hogy pár napja még a 150 feletti HCG-re áhítoztam, és mikor megtudtam, hogy Áginak 62 a HCG-je (amit Ő kevesell, pedig 50 felett már jó a tehesség), hogy milyen gyorsan alábbadtam az álmaimat, és már az 50-es HCG-től is milyen boldog lennék! Elképzeltem, ahogy itthon szépen rendberakom a lakást, sokat pihenek, és vezetem a blogomat, és felkészülök a picúr érkezésére. Többször is eljátszottam a gondolattal, ahogy Hilda behív és boldogan mondja Szűcs, hogy: "Gratulálok, Ön terhes!" És megkérem, hogy írja le, hogy veszélyeztetett terhes vagyok, és így 2-3 évig lehetek GYES-en, vagy GYED-en, vagy GYEÁS-on. Aztán kicsit behúztam a "kéziféket", hogy: "Ne szaladj annyira előre"... Mi van akkor, ha csak 27 lesz a HCG? Akkor megint indul a küzdelem, és a főnököd is már ki akart rúgni, és már arról akar beszélgetni, hogy nem mehetsz több lombikra, mert akkor nem akar veled tovább dolgozni... És akkor elveszítem a munkámat, amit annyira szeretek, és eltávolodok a kolléganőktől, akikkel szoktam baráti találkozókra menni, kávézni, masszírozgatni, pszichológus általi "átvilágításon" résztvenni. Kezdett a gyomromban a gumó nőni... Egyre feszültebb lettem..

Megjött közben Zalán is a kis sétájából, és betelepedtünk mindketten Edithez. Kapott egy Algopyrint is az infúziójába, előtte meg a fenekébe egy kábító szurit. Kicsivel később hívták, hogy menjen be a műtőbe, kezdődik a leszívás! Párjának el kellett mennie egy sürgős munka miatt, így mi maradtunk vele "támasznak". Láttam rajta, hogy iszonyúan feszült és nagyon fél a fájdalomtól, de tudtam, hogy ez most jó lesz! Nekik már egyszer sikerült, csak pár hét után megszakadt a terhesség.. Mondogattam is neki, de ilyenkor semmit sem ér a nyugtatgatás, tapasztalatból tudom. Azt elemezte épp, hogy hiába kapta meg a kábító szurit, nem érez semmi kómaszerű érzést. Mondtam neki, hogy bevetem a babos biogázt!! És akkor jöhetnek a vegyi felszereléssel, mert ki fogok írtani mindenkit! Meséltem, hogy én a múltkor a kábító szuri után igencsak hamar kifeküdtem, bár én általában elmondom a véleményemet őszintén, amit nehezen viselnek mások. Meséltem a múlt évi lányos hangú, lányos kéztartású műtős fiúról, aki közölte: Gábor vagyok, és én leszek a műtős segéd, és most berakom a branült, nem fog fájni, majd megkapja az altatót, 3-ig kell számolni, és már aludni is fog. Először majdnem elnevettem magam a hangjától, mert Miki egér jutott eszembe róla, és elképzeltem, ahogy nagy fekete fülekkel és nagy fekete orral, piros-fehér gúnyában áll mellettem, és ezen a manó hangon beszél. Vagy csak lehet, hogy nekem hatott a kábító cucc? És azért képzelődtem? :D Ezek után a kézfejembe beszúrta a branült, és megszólaltam: Hazudott, egy qrvára fáj! Ekkor mondta, hogy kezdjek el számolni, de éreztem, hogy gőzerővel nyomja belém az altatót, épp, hogy kimondtam, hogy 1, már "megszakadt a vonal"... Gondolom jobban jártak, ha leszedálnak, mielőtt még elküldök valaki mást is a "melegebb éghajlatokra". Ezen végre jót kacagott Edit. Majd hallottuk a nevét a folyósóról, és oda somfordáltunk a műtőhöz. Megvártam, míg bemegy, és az ujjaimat összefontam érte, azaz ahogy az oviban és a suliban mondtuk: csuriba tettem az ujjaimat, hogy drukkoljak neki. Közben hívott Zalán, hogy Juditéknak már szóltak, hogy menjenek fel Szűcshöz, úgyhogy felmentünk az emeletre.

Megszámoltam, 12-en voltak fent. Mi már kint álltunk, mert nem volt ülőhely. Páromon láttam, hogy feszült. Judit rosszul volt, Zsolti ideges volt, hogy nem tudta, hogy segítsen a párján. Szerintem egy atomreaktort is tudtunk volna 4-en üzemeltetni, az kb. biztos! Olyan szinten vert a szívem, azt hittem, hogy elájulok. És ekkor megjelent Hilda, és mosolygott, mikor köszöntünk neki. Ez erőt adott! Majd hívták a nevemet, és nem láttam a biológust, vagyis Ritát. Ekkor már éreztem, hogy nem minden megy úgy, ahogy elképzeltem, de még mindig nyugtattam magamat, hogy Áginak is sikerült, Ő szerdán volt bent, 11 előtt hívták be, nála sem volt bent a biológus, mégis sikerült nekik! Ekkor felcsengett a nevem és Hilda megint mosolygott! Odarohantam az ajtóhoz, Zalán "lobogott" mögöttem a hátizsákjával. Köszöntünk, és mondta Szűcs, hogy foglaljunk helyet. Nem volt vidám az arca...

Mondom neki: Doktor úr, mondja, hogy sikerült, kérem! Rám néz: Nem, sajnos Zsuzsa, 2 lett a HCG, vagyis megint nem sikerült.... Mától fejezze be a gyógyszereket, vérhigítót, progeszteront, mindent! Ezután odabent összeomlottam... Éreztem, hogy Zalán keze a karom alá csúszik, és simogatni kezd... Mondogatta csendben a fülemhez közel: Nyugodj meg kicsim, nyugodj meg... Levegőt sem tudtam venni...

Kérdeztem, hogy mi lehet az ok? Őszintén szólva nem tudom Zsuzsa, az életkorára saccolok. Mondom Szűcsnek, az AMH-m 43 évesen, 3,6 így ezt kilőném, mint lehetőség. De értse meg, hogy a tüszők minősége számít, nem a mennyiség! Persze, nagyon szép szám a 8 tüsző, és a 6 embrió, de látja, mindent megpróbáltunk! Mit tehetnénk még? Ment a medrol, ment a vérhigító, ment a Prolutex és a Crinone gél is, és megkapta a LIT kezelést is Görögországban, hogy ne támadja a szervezte párja sejtjeit, de mégsem jött össze... A "maradék" embriók meg ismét nem bírták a fagyasztást... Javaslom, hogy gondolkodjanak el petedonoron, ha van a családjában 35 év alatti, egyenesági rokon, aki már szült, és bevállalja, hogy szétszúrkáljuk, akkor jelentkezzen nálam. Zalánra néztem, hogy mi legyen Kincsem? Bevállaljuk? Láttam, hogy Ő is sokkos állapotban volt, így a bólogatásig jutott és közben rendületlenül simogatta a karomat. Visszanéztem a dokira: Jó, csináljuk! Erre Ő: Ezt ne így Zsuzsa, menjenek haza, nyugodjon meg, pihenjenek egy kicsit, beszéljék át részletesen, keressenek rokont, aki bevállalja, és akkor hívjon fel, jó? Igaz, azt mondtam, hogy nem vállalom Önt el az 5-ik és egyben utolsó lombikra, de úgyis tudom, hogy visszajön, mint a bumeráng, vagyis ha nagyon akarja, akkor jöjjön, ismerem már annyira, hogy nem lehet Önnel észérvekkel semmit tenni. Ekkor éreztem úgy, hogy ennek az egésznek semmi értelme. Hiszen a szervezetem ezeket a gyönyörű és szuper embriókat is elpusztította, 4 lombikon vagyunk túl, és a testem egyre jobban "ellenkezik", fel vagyok puffadva, feldagadt a karom, a hasam, aludni is alig tudok, és állandóan csak az jár a fejemben, hogy mikor megyünk újabb lombikra...

Szűcs doki rám nézett: Minden rendben? Mondtam, hogy igen, és elköszöntem.

Kijöttünk, éreztem, hogy sok tekintet ránk szegeződik, de csak mentem előre, agyhalottan. A lábamból is kiszállt a vér. Csoda, hogy nem mosórongy formátumban kúsztam ki a rendelőből... 

Összeszedtem magam, amennyire tudtam, és Judit megkérdezte: Na? Ránéztem, közelebb mentünk egymáshoz, kezdett a szemem megtelni könnyel, és elkezdtem rázni a fejemet... Láttam, hogy nagyon sajnál, pedig épp erre nincs szükségem. Nem akarom, hogy sajnáljanak. Így csak átöleltem, és ennyit mondtam: 2-es lett a HCG, valószínűleg el sem indult... Ennyire nem "vághat át" a megérzésem! Mondta, hogy nagyon sajnálja. Zsolti arcán is láttam, hogy szomorú miattunk. Judit próbált nyugtatgatni, de már azt sem hallottam, hogy mit mond. Könnycsepp gördült le az aracomon, és úgy láttam jónak, hogy elköszönjek. Annyit mondtam, hogy legalább nektek sikerült, örülök, hogy boldogok vagytok! Kértem, hogy ha végez, akkor hívjon majd fel, de előre felkészítettem, hogy akinek sikerül, általában utolsók között hívják be... Puszit adtunk egymásnak, Zalán gratulált Zsoltinak, és elindultunk.

Zalán és én, mint két zombi, vonultunk le a lépcsőn. Nem láttam, és nem hallottam. Azt sem tudom, hogy jutottam le. Elmentünk teljesen le, a főbejáratig, amikor eszembe jutott, hogy még a 2-es HCG-ről szóló papírt sem hoztuk el, és a háziorvosnak kell valamilyen igazolás, hogy már ne tartson tovább táppénzen. Szembe jött épp Irénke, aki szomorú arccal nézett rám, és mondta, hogy sajnálja. Ezek szerint Ő tudta.. Akkor azért volt ilyen lehangolt.

Ekkor jutott eszembe, hogy Edithez sem mentünk vissza, hogy megnézzük, jól van-e? Szóval vissza a BMC-be.

Zalánt felküldtem az emeletre a dokihoz, mondtam, hogy én nem akarok bemenni már oda, én megberohantam Edithez. Ahogy mentem a kórtermekhez, boldog arccal nézett rám Csilla, kérdő tekintettel. Sikerült? Megráztam a fejem, és mondtam, hogy nem. Erre mondja nekem Csilla: Figyelj, a nagy számok alapján jönni kell és sikerülni fog! Nézd, aki ebben a teremben fekszik, nekik az első baba 8-ik lombikra sikerült! És megint itt van, látod? Ne add fel. Mondom neki: Tudod Csilla, nekünk az NK ölősejtek és a ritka alloimmun problémám miatt kilökődnek az embriók. Erre Ő: Hagyd már ezeket! Tudod, Szűcs nem hisz ezekben! Felejtsd már el az NK ölősejteket, felejtsd már el az alloimmun problémádat! Jönni kell és kész! De most menjetek el pihenni, mert nagyon nyúzottak vagytok. Én is akkor épültem fel, amikor nem agyaltam, mondta a doki, hogy ezt vegyem be, én bevettem, nem kérdeztem semmit, nem néztem utána az interneten, csináltam, amit mondtak. Elvileg már nem kellene élnem, de itt vagyok és dolgozom! Nagyszerű csaj vagy! De kérlek, most már ne foglalkozzál másokkal! Ígérd meg, jó? Csak magatokkal. Megszólalni sem tudtam. 

Odette közben már túl volt a műtéten, és vidáman üldögélt az ágya tetején. Mondta, hogy Ő az IMSI-t javasolja, hogy legközelebb azzal jöjjünk, igaz, hogy 80.000 Ft az a lötyi, amiben a spermákat és a petéket tartják, de úgy csak a legjobb minőségű spermák mennek oda a petéhez, és ezzel sikerült annak a lánynak a kórteremben, ott a falnál, pedig Ő sem fiatal már. Megmondom őszintén, most semmilyen újabb lombikra nem vágytam... Megpusziltam Odettet, mondtam, hogy nagyon szurkolok, és eljöttem.

Visszamentem Edithez a kórtermébe, és szomorú ábrázatomról tudta már a választ... Könnybe lábadt mindkettőnk szeme, és megkértem, hogy ne sajnálkozzon, mert attól nem leszek jobban, inkább mesélje el, hogy ment a leszívás altatás nélkül? Elmondta, hogy nagyon fájt neki, soha többet nem vállalná így be, ha lenne legközelebb, akkor inkább altatásban kérné. Mondtam, hogy ne így gondolkodjon, hanem higgyen, hogy most sikerül és 9 hónap múlva a karjaiban tarthatja a babájukat! Mesélte tovább, hogy a jobb oldalon nem annyira volt vészes a leszívás, de a balnál azt hitte elájul, mikor onnan kezdte leszívogatni Szűcs a tüszőket. Mondta, hogy 8 tüsző lett, úgy tűnik, meglett "Hudini" is, én hívom így azt a tüszőjét, ami a napokban "felszívódott" szerinte, vagy eldurrant. Azzal nyugtattam, hogy nálam is ez volt, hogy 1 eltűnt, aztán előkerült! Nyugiiiiiiiii. És lám, igazam lett! Ott van az a tüszőcske! Most majd azon megy az agyalás, hogy mennyi jó minőségű? Már válaszoltam is neki: kb. a 70%-a szokott sikerülni, úgy kb. 4-6 lesz, ha minden jól alakul. Kértem, hogy nyugodjon meg, és elköszöntem, hogy nekünk menni kell már és egyébként sem vagyok most valami vidám társaság.

Tündit továbbra sem találtam, így Editnél és Csillánál is hagytam üzenetet, hogy sok sikert kívánok a FET-hez! Bízok benne, hogy összejön a tesó-projekt! :)

Zalán már nagyon dühös volt, hogy még mindig itt vagyunk, pedig már menni kellene haza, és még mindig barátnőzök. Kértem, hogy hívja fel az Anyukáját, de nem volt rá hajlandó. Ez volt a válasz: Majd, ha hazaértünk és ettem, akkor ráveszem magam, hogy telefonáljak.

Hazafelé zenét hallgattam, Zalán becsukta a szemét, és a lábamra tette a kezét. Mikor a metró végállomásra értünk, mondta: Gyere Tündérkém, meghívlak egy jó kis Burgeres kajára, tudom, hogy szeretnél enni, már régóta sanyargatjuk magunkat, együnk most valami egészségtelent! Megérdemeljük! Megpuszilgattam, és megköszöntem, hogy ilyen cukibogyó, és mondtam neki: Drágám, én mindent megtettem, nem tudom, hogy miért nem sikerült. Válaszolt gyorsan: Tudom, mindketten mindent megtettünk, ne ostorozd magad. Kérlek, ne vegyük el a mai nap szépségeit, ma már ne beszéljünk erről, jó? Veszek neked pár szép dolgot, gyere! Elkapta a mancsomat, és kicsit boldogabban mentünk a bevásárlóközpont felé. Éreztem, hogy nagyon szeret, és nem szeretné, ha a mélység sötét bugyraibam "matatnék", nem akarja, hogy összeomoljak. Bementünk az áruházba, és minden boltnál rákérdezett: Ez a ruha tetszik? Gyere, menjünk be, próbáld fel. (Aki ismeri Zalánt, tudja, hogy utál vásárolni, főleg nőkkel, mert sokáig tart és iszonyú nyűgös vásárlás közben.) Aztán ékszerboltnál is megkérdezte: Bemenjünk? Tudom, hogy imádod az ékszereket! Nézzük meg, mik vannak, és ha valami tetszik, akkor szólj, és kifizetem. Na ennek nem tudtam ellenállni. Meg is láttam egy egyiptomi hercegnőhöz illő ezüst nyakláncot, és még egy másikat, ami gyöngyös volt és kis apró szálak kötötték össze. Kérte párom, hogy próbáljam fel mindegyiket, és ha szeretném, mindkettőt megveszi nekem! Az eladó mondta, hogy nézzek ki mégegyet akkor, mert 2-t fizet, 3-at vihet akció van! Több se kellett nekem, kinéztem mégegy nyakláncot. Megdöbbentem, milyen drágák, de Zalán szó nélkül a kasszánál odanyomta a pénzt az eladónak, és átadta a táskát, amit kaptunk, és a kedvezményes kupont is, amit szeptemberig lehet beváltani. Kérdezte, hogy bemenjünk-e az aranyboltba is? Mondtam, hogy nem kell túlzásokba esni, nagyon szépen köszönöm, de ennyi épp elég lesz. Nagyon jól tudom, hogy meg akar nyugtatni, és szeretné, ha nem csak ez a rossz emlék maradna meg a lelkemben. Ezek után elmentünk enni, isteni finom volt a kaja! De rég ettem ilyet! Zalán szinte habzsolta! Bámultam rá, ahogy a maszatos kezével a maszatos pofiját törölgette szalvettával, és rájöttem, hogy Ő a legjobb dolog az életemben. Megcsókoltam és megköszöntem a kedvességét és a sok figyelmességet, amit kaptam. Erre Ő: Még nincs vége! Menjünk cipőt és ruhát nézni! Kezdtem úgy érezni magam, mint aki betegsége után a játszóházba megy... ;) Fogta a kezemet, és végig mentünk az összes ruhaboltban, de nem igazán tetszett meg semmi. A Terranovában viszont láttam pár jó cuccot, úgyhogy egy klassz ejtettvállú felsőre esett a választás, a másik színből, amit akartam, nem volt a méretemben. Bementünk a könyvesboltba is, de nem maradt meg, hogy miket néztem, csak tébláboltam. Zalán elment mosdóba, én meg elkezdtem hívogatni a lombikos barátnőimet... Mindenki ledöbbent a hír hallatára, alig tudtak megszólalni. Csak ezeket hallottam: Ezt nem hiszem el... Ilyen nincs! Biztosra vettem, hogy ez most sikerült! De hát voltak tüneteid is! Meg görcsöltél, mint a beágyzódásnál. Hogy lehet ez? Jaj, annyira sajnálom! Innen megint elszakadt a cérna... Úgy döntöttem, hogy mostanában nem folytatjuk. Ennyi épp elég volt. És most még nem tudom, hogy mondjuk meg a családnak. Bár Anyunak mondtam, de mivel Ő Alzheimer kórban szenved, még engem sem igazán ismer fel, nemhogy értené, miről beszélek, tesóméknak nem szóltam, hogy megint lombikozunk, mert Ők ebben nem hisznek, így maradt Zalán családja. Ők legalább mellettem álltak mindvégig. Támogatnak lelkileg. De Ők is össze fognak zuhanni, mivel nagyon akarnak unokát, és most annnyira nyugodtan és békésen csináltam végig ezt a lombikot, hogy biztosra vették, hogy sikerült. Ahogy mi is... Ez ám a nagy pofáraesés!

Hazaértünk az új szerzeményeinkkel, Zalán a gép elé ült, és kérte, hogy pihenjek le a nagyszobában, nézzek valami filmet, hogy ne zaklasson fel a BMC-s csoportban a lányok sajnálkozásai, nem akarja, hogy kiboruljak.

Úgy döntöttem, hogy mielőbb túl akarok lenni ezen, inkább leírom, hogy mi történt. Egyre több és több szívet küldtek a lányok, már számolni sem tudtam. És csak potyogtak a könnyeim. A papírzsepik elfogytak, már a Sylvia papírtörlőbe fújtam az orromat... Sokan írták, hogy én vagyok a példaképük, és hogy miattam kezdtek újra lombikozni, mert a pozitív hozzáállásommal és a blogommal új erőt adok nekik. És nagyon drukkolnak, hogy ne adjuk fel, és menjünk tovább! Megírtam, hogy még keresem a jó megoldást, mert megint "bennem lett vége" a szép reményeknek, amíg kint voltak az embriók, minden rendben volt, amint bekerültek, onnan volt bibi...

Most nem akarok sokat gondolkozni, pihenni szeretnék, és nyaralni, és új és boldog élményeket gyűjteni! Nem zsákmányolhatom ki a testemet és a lelkemet, mert az visszaüt. Zalánnal is többet kell törődnöm, mert Ő most is csak végigcsinálta velem ezt a lombikot, de semmi jót nem kapott belőlem... Nem tudtunk összebújni, nem tudtunk együtt aludni, nem mert még olyan szorosan sem megölelni, mert féltett, hogy bajom lesz, vagy éjjel, álmában, amikor kalimpál, megrúg vagy megüt, mert volt már erre példa. Szóval elhanyagoltam ezt a drága jó embert, akit annyira szeretek. Persze, tudom, Ő elfoglalja magát, nézi a filmeket, játszik, vagy éppen edzésre jár, de mégsem olyan harmónikus ilyenkor az életünk, mint egyébként. Pont a testi kontaktus hiányzik, ami annyira jó vele! 

Azzal szeretném zárni a soraimat, hogy nincs bennem keserűség! Mindent megtettünk, mindent jól csináltunk, de a kis angyalkánk úgy döntött, hogy most nem jön le hozzánk. Még nem jöttem rá, mi a jó megoldás, de egy ideig hagyjuk a dolgokat, elengedjük ezt az utat. Muszáj pihenni, muszáj feltöltődni, mert az elmúlt 1 évben egymás után nyomtunk le 3 lombikot. Ez nem normális! Be kell húzni a kéziféket, mert elszáll a vonat... 

Mindenkinek szívből kívánom, hogy megtörténjen a legnagyobb csoda, és mindenkinek a lehető legjobb úton-módon menjenek a kívánságai! Hajrá lányok! Ne sajnáljatok, erős vagyok, és megyünk majd tovább, de most a feltöltődésnek kell következnie.

Szép délutánt / estét mindenkinek! Odett, Edit és Tündi, Mariann DRUKKOLOK NEKTEK!! Gyönyörű és egészséges babócát kívánok mindannyiótoknak! <3

Jó reggelt mindenkinek!

Ma jóval előbb keltem, mint szoktam, pedig éjjel 1 körül aludtam el, mert párom pocija miatt nem tudtam lehunyni a szemeimet, izgultam, hogy jól legyen, mert már 2 napja nincs rendben...

ET + 14-ik nap, múlt héten hétfőn kaptam vissza a kis gyönyörű 3 naposakat, és szerdán az 5 naposainkat. Emiatt kicsit izgulok, mert nagyon reménykedek, hogy végre - életemben először - lesz egy 2 csíkos, pozitív tesztem, amit eltehetek emlékbe.

Ma 5.40 körül ébredtem (még nem jött fel teljesen a nap). Előző este kiraktam a tisztára mosott üveget és a tesztet a wc mellé (mint december 6. előtt a gyerekek az üres zoknit az ablakba, és reménykedve várják, hogy telepakolja nekik Télapó szép ajándékokkal, és úgy vélem, kb. olyan bizakodó arcot is vághattam, mint gyerekkoromban, mikor még hittem a Mikulásban).

Nem akartam elfelejteni, hogy a reggeli első vizelettel teszteljek. Ahogy kibattyogtam a legkisebb helységbe, és ahogy pisiltem, olyan erősnek éreztem a vizelet szagát... Kiöntögettem addig a felesleget, amíg elfért benne a tesztcsík, és kb. 1-2 percig beletartottam addig a vonalig, amíg meg volt jelölve, hogy csak odáig érhet a pisi, és vártam. Ez a 2 perc életem leghosszabb 2 perce volt, remegett közben a kezem, és vártam, hogy megjelenjen a 2-ik csík. Sokáig ülhettem ott, de maradt az egy erős csík...

Majd később elolvastam a tájékoztatót a 20-as erősségű Medi-Lab teszt papírján, hogy 5-10 percig kell benne tartani! Na megint visszaültem a wc-re és most leállítottam a földre az üveget és mértem az időt... Eltelt 8 perc, kivettem, és ismét csak 1 csík. Láttam, de nem értettem. Dehát én érzem, hogy ott vannak bent. Már megbolondultam? Visszamásztam az ágyikóba, nagy késztetést éreztem volna, hogy felébresszem Zalánt, de nyugton maradtam, és pörögtek a gondolatok. Minden variációt lejátszottam a fejemben... Amikor azt mondja holnap a doki, hogy igen, sikerült, Ön terhes! Amikor azt mondja, hogy kevéske a HCG, emeljük a sárgatest hormont, és 50-50% az esélyünk, és azt is, mikor közli, hogy ennyi volt. De a szívem folyamatosan azt súgta, hogy lesz itt HCG, lesz itt baba!

Egyszer csak motoszkálást hallok a hálószobából.

Hallom Zalánom 6.50 körül húzza fel a redőnyt, kimegyek hozzá.. Néz rám furán, erre mondom neki "éhgyomorra": Jó reggelt Kincsem! Negatív lett a teszt! Erre Ő: Az semmit nem jelent! (Ezek szerint jobban hisz bennünk, mint bárki más, ez igazán jó hír!) Majd rákérdez: Miért csináltál tesztet? Mondom neki: Mert meg akartam magam nyugtatni! Bámult rám pár pillanatig, és megszólal: Hát gratulálok, jól "megnyugtattad" magad! :D Látod? Ezért szoktam én is mindig ideges lenni, mert Te "megnyugtatsz"!! :) Gyorsan összekapta magát, belőtte a sérót, befújta magát, felkapkodta a ruhákat, a napszemüveget, táskát és búcsúzóul megcsókolt, megsimogatta az arcomat és a hajamat és ezt mondta: Ma már ne akarjál megnyugtatni senkit, jó? :D

Ezután kiírtam a BMC-s csoportba, hogy mi történt. A lányok fantasztikusak! Azonnal rengeteg pozitív történetet kaptam, hogy nyugodjak meg, mert ott van az a baba!! Mindenki melengette a lelkemet az Ő kis saját történetével, hogy nem látszott semmi a teszten, de mégis sikerült a lombik! Ekkor új erőre kaptam! De jó! Mégis van remény!

Több kedves barátnőm is írt, és csörgött folyamatosan a telefon, nagyon sokan érdeklődtek (főleg akik nincsenek benne a lombikos csoportban), hogy mi a helyzet nálunk? Észre sem vettem, hogy már 9 óra és már nagyon korgott a gyomrom. Aztán 11 és megint...

Délkörül ettem újra (finom szószos csirkét és zöldséges rizst), van még finom leveske is, de ahhoz most nem volt kedvem... Aztán elmosogattam, és gondoltam ledőlök, de jöttek az újabb és újabb telefonok. Az egyik új kollégám is érdeklődött, hogy problémás ügyfelet visszahívok-e? Mondtam, hogy nem, mert nyugalomra van szükségem, és nem szeretnék dolgozni, ha már táppénzen vagyok... Jé, ez sokkal könnyebb, mint ahogy gondoltam! Büszke vagyok magamra! Eddig mindig segítettem, nem is kaptam érte semmit, csak zaklatásokat, és folyamatosan újabb nehéz helyzeteket. Erre köszönöm, nincs szükségem!! 

Úgy éreztem, hogy nincs semmi baj, csak odafentről megviccelnek minket... Délután kicsit le akartam pihenni, majd sétát is terveztem. Meglátom hogy alakul a délután / este!

Drága égiek! Kérlek benneteket, hogy holnap segítsetek meg jó magas HCG-vel, és engedjétek meg, hogy én is Anya lehessek. Mindent meg fogunk tenni, hogy jó szülei legyünk a picúroknak, és amit tudunk, meg fogunk adni nekik! Köszönöm, hogy lenéztek rám, meghajtom a fejemet előttetek, és elfogadom a döntéseteket. Ti tudjátok, hogy mi a mi utunk. Hálás vagyok, hogy ilyen remek társat kaptam, és csak remélni tudom, hogy lesz egészséges gyermekünk, aki még több boldogságot hoz az életünkbe! 

Drukkoljatok lányok! Holnap nagy nap lesz! Hálás köszönöm minden kedves olvasónak az imákat és a szép gondolatokat!! <3

Jó reggelt mindenkinek!

Hajnali 2.30-ig nem bírtam aludni, többször is benéztem Zalánhoz, mert nem volt jól előző éjjel. Már két napja ideges, így tegnap este már a hasával is gond volt, és éjjel hányt kétszer is.. Így külön aludtunk, mert nem szeretnénk, ha bármi gond lenne a pocaklakókkal. 

Bízok benne, hogy nem valami vírusos dolgot hozott haza, "csak" annyira feszült, hogy - ha ez a lombik most sikerült - akkor egyedül kell visszamennie Athénba, a másik adag "oltóanyagért" (LIT kezelés lényege, hogy párom véréből készítenek egy szérumot / ellenanyagot, amit beadnak a felkaromba, hogy még 3-4 hónapig védett legyek, és ne tekintse az immunrendszerem a közös embriókat betolakodónak).

Már tegnap óta csak az athéni utazásról beszél. Utál külföldre menni, gyűlöl egyedül utazi (egyébként is rémes a tájékozódó "képessége", így az lenne a legjobb, ha mellette lehetnék, de ilyenkor már nem szabad repülnöm), még térkép alapján is simán eltéved... Kirázza a hideg a gondolattól is, ha idegen országban kell lennie, mert úgy érzi, nem stabil terep számára...

Sosem felejtem el, hogy egy tanítónő barátnőmmel régen egyik nap kitaláltuk, hogy amíg az exem vizsgázott (egy hétig minden nap), Ő meg épp szingli volt, elmegyünk ketten Görögországba nyaralni. Buszos útra, és apartmanos szállásra esett a választásunk, de a helyi közlekedés hiánya miatt a tengerparton sokat stoppoltunk, mivel a helyi busz sofőrje több alkalommal is úgy döntött, hogy nem tartja be a menetrendet, így több esetben nem is jött busz, hiába volt kiírva... Athénban pedig megkergettek minket, mert nem lyukasztottam időben ki a jegyemet (néztem a buszra függesztett kiírást, hogy hány megállót kell mennünk), úgyhogy álcázva mentünk végig a fővároson (két szőke, fehérbőrű nő sapkában és hosszú ruhában nem is feltűnő a feketahajú és barnabőrű görögök között), és kergettek a jegyellenőrök, és mivel nem tudtak olyan gyorsan futni, mint mi, ránk hívták a rendőröket is, hiába adtam át a jegyet végül azonnal a lyukasztás után, még az első megálló előtt, a lényeg az lett volna, hogy 30 Eurót elszedjenek, amikor a jegy ára "csak" 2 Euro volt akkortájt a teljes vonalra.. :D Szóval volt pár izgalmas nyaralásom már! Egyiptomban is több helyre stoppolt autóval mentem, idegen arabokkal mentünk kettesben "illegális" búvártúrára és sorolhatnám még, mindezt úgy, hogy nem beszélek jóformán egybefüggően semmilyen nyelven, csak szavakat rakok egymás mellé, mégis megértetem magam bárhol. Párom középfokon beszél angolul, és némiképp németül is tud, mégsem mer semmi újat kipróbálni. Szóval inkább rágódik és puffog...

Amiatt is aggódik, hogy a határon elveszik az oltóanyagot, mert azt hiszik kábszer... Meg már minden idióta teóriát kitalált, úgyhogy kezd már bosszantani a sok problémahalmozása. Imádom, de nagyon nehéz eset utazások előtt. Listákat ír és térképeket nyomtat, és utikönyvekkel és nyelvkönyvekkel készül, pedig most is csak 2,5 napra megy... És fogadni mernék, hogy már nem is emlékszik, hogy jut el a reptérről a szállásra és a metróvonalat merre fogja megtalálni... Nem is akarok belegondolni. ;)

Már kamerát akar a PC-mre rakni, hogy tudjunk esténként Skype-on beszélni, és már én is azon agyalok, hogy amíg Ő nem lesz itthon, ki fogja beadni a reggeli Prolutex szurit és az esti vérhigítót. Mert a nővérkék a háziorvosnál a múlt évben a tekerős Bemfolát nem tudták hogy kell beadni (hiába olvasták el a leírást), vagy 3x megszúrtak és tekergették a hasamban, pár percre rá be is duzzadt és belilult. Nem vágyok ilyesmire. Az esti ügyeleten sem valami szuper a helyzet, bár a karomat csak nem tudják úgy elnézni, a Fraxiparine nem tekerős... Szóval az még talán menni fog... Majd max lefagyasztom utána.

Áginak sikerült a lombik Szűcs dokinál!! Ez akkora löketet adott nekem!!  Vérvételből megnézték, és 62 lett a HCG-je! Mondtam én neki, hogy a "semmi tünet" jót jelent! Ez volt végig Herminánál is, hogy azt hitte nem sikerült, mert neki semmi tünete nem volt, és mégis ott voltak az ikrek a pocijában, 120 volt a HCG-je, pedig aznap még negatívat tesztelt. Juditnál dettó, a vérvétel napján már vérzett, a teszt negatív lett, az esélytelenek nyugalmával ment a dokihoz, aztán ott tudta meg, hogy terhes!! :) Most úgy örülök!! Mindig aki a legtöbbet izgul, annak sikerül, ezt már megfigyeltem. Akkor lehet, hogy velem is ez lesz? :D Fura, de tök nyugodt vagyok - továbbra is. Valami fura lelki béke van bennem... 

Edittel ma is folytattuk az ökörködést, egész nap nevettem, alig bírtam abbahagyni.

Délután elaludtam a Castle sorozaton, amit nagyon vártam (folytatásos ráadásul), a reklámra keltem fel, úgy kb. 2,5 órát kiesett az idő. Pedig nagyon meg akartam nézni..

Felhívtam páromat szunyálás után, hogy jobban van-e, a hasával és a hányingerrel küzd-e még? Mondta, hogy már jobb, de még "kuttyog" a pocija. De legalább már nem hányt... Ez is valami! Ettől függetlenül aggódok érte, mert ez sosem jelent valami jót nála...

Este neteztem, megnéztem egy Mentalista részt, és egy vicces filmet, és fürdés után még megölelgettük egymást Zalánnal, megsimiztem a szépséges arcát és haját, és mondta, hogy fél, hogy elkapom tőle ezt a hányós-fosós izét, így nem szeretné, ha nagyon csókolóznánk, meg együtt aludnánk, nem akarja, hogy bajunk legyen, inkább ne kockáztassunk. Úgy hiányoznak az esti összebújások!! 

Tusolás után még megsimogattam a pocakomat és szurkoltam a picúroknak, és elmondtam nekik, hogy nagyon bízunk bennük és hogy boldog vagyok, hogy ott vannak bent. 

Úgy éreztem, minden rendben. Csak a kis szúrkálódások furák.. Állandóan olyan, mintha meg akarna jönni... Néha mellérzékenység is van, meg a szagokra nagyon erősen reagálok, de kb. ennyi.

Boldogan csuktam le a szememet. :) Jó éjt mindenkinek!

Szép napot mindenkinek! Ismét kezd sütni a nap, ami felvidítja az embert. :)

Ma reggel is olyan fura, "mintha meg akarna jönni" görcsöcskék voltak. 7 óra táján Zalán már énekelgetett a konyhában, amikor ébredtem, és közölte, hogy tegyem magam kényelembe, mindjárt jön a "finom" progeszteron injekció. Őszinte leszek, nem csigázott fel. Másmilyen szúrkálásnak jobban örülnék, ha értitek mire gondolok... ;)

A mai reggelen, a Prolutex szurinál megnyomtam a hasamat a körmömmel, hogy kevésbé érezzem a szúrást, de így most kiugrott a tű. Zalán majdnem a haját tépte, és hangosan "kajabált", hogy: Ezt nem hiszem el! Miért nyúlsz oda? Most megint meg kell szúrjalak!! És ekkor jött a második „döfés”. Ez is fájt! A válasz erre: Mert fickándozol! Mi vagy Te? Némó? Maradnál nyugton és már rég túllennél rajta… Morgott még egy darabig, majd összepakolt, és megkérdezte, hogy azért jól vagyok-e? Mert nem akart megbántani, csak nem szeretné, hogy fájjon nekem... 

Megbeszéltük Zalánnal, hogy olyan vastag kezd lenni a bőr a hasamon, hogy szinte már kosárlabda keménységű... Úgy vélte, hogy nagyon rosszul viseltem a reggeli injekciót, így megölelgetett, megcsókolt és mondta, hogy ma sok melója lesz, de napközben felhív, hogy minden rendben van-e velem? Megpuszilt és útnak indult a "bányába"...

Látjátok, ilyen az igazi házasság! Azért csesz le, mert félt engem, és szeret, és nem akar nekem fájdalmat okozni. Nagyon szeretem ezt a figyelmes, jóképű pasit... Nála jobbat keresve sem találhattam volna... És - ahogy már írtam korábban - az égiektől a "katalógusból" rendeltem, még kislányként.. Ő volt álmaim hercege, már 4 évesen megálmodtam az arcát, a szemszínét, a mosolyát, és azt is tudtam, hogy nagyon humoros, és becsületes... <3 Pont olyan, mint amit elképzeltem. Megérte rá 38 évig várni! Ő életem szerelme és leendő gyermekeim szuper Apukája!

A délelőtt nagy része a Facebook-os kommentekkel telt, sokat nevettem a BMC-s lányok beszólásain. Párat ide is leírok, hogy Ti is nevessetek egy kicsit:

Andi bejegyzése ahhoz a hozzászólásomhoz, hogy olyan szúrkálódós és görcsös érzés van a hasamban: "Zsu, most lézeresen forrasszák össze maguk körül a burkot" :D Gyorsan válaszoltam is neki: Van rá esély! Épp előbb mosolyogtunk Edittel azon, hogy a lyukat is beragasztják, aztán már Zalánt berakhatom a szekrénybe... ;) Vagy ezentúl "farkasszex" lesz. Kint ül a rés előtt és ordít! :D

Közben a lányokkal megvitattuk, hogy pénteken Odettnek is és Editnek is nagy nap lesz, közben Tündi is írt, hogy neki is akkor lesz beavatkozás, úgyhogy vérvétel után meglátogatom őket a kórtermekben. Végre találkozhatunk!

Odette már korábban is nagyon kedves volt, rengetegszer látott el jótanáccsal a neten, sőt többször is összefutottunk a BMC-ben, általában 1-2 hét csúszással ment mindkettőnknek a lombik. Ő még egy igazi szuper Anyuka, csak úgy, mint Hermina! Mennyi nagyon kedves és jószívű lány jár ide...

Több jó embert ismertem itt meg a BMC-ben, mint eddig bárhol. Lehet, hogy ez az intézmény az angyalok gyűjtőhelye? Érdemes ezt megfontolni... Ide jövünk, az "álomgyárba" és közben rengeteg tündérrel találkozunk, akik itt tanulnak meg "látni" és "repülni"... Milyen csodás gondolat! Most nálunk - reményeim szerint - már a repülés következik. <3 A boszorkányképzőben biztosan itt tartanék már... :D Mert megérdemlem. Gyerkőcök, szárnyaljunk! Álomporra fel!

Még visszaírtam zárómondatként Andinak is: Az ufópöttyök napi szinten "meg akar jönni" érzéssel "kápráztatnak" el, és kapargásznak. Valószínű letették a fúrót, és most jön az ÁSÓ!! 

A mai délelőttöt is vidáman és boldogan zártam. Mivel pörgősre sikerült minden, így nem szuszikáztam, ahogy szoktam, még a 16 órás Castle-t sem néztem meg, mert nem jutott rá idő.

Ma is 2x ettem 11 óráig, ami igen szokatlan a korábbi életritmusomhoz képest, hogy 11 után reggelizek és 14-15 óra felé ebédelek (ami szintén 3-5 perc), majd 18-19 óra felé vacsi.. De pár napja állandóan éhesnek éreztem magamat. Isteni szőlőt eszegettem 10 óra után, és gondoltam ledőlök, de a felettünk lakó állandóan rendezkedett, pakolgatott, tologatta a bútorokat, így mégsem aludtam.

Délkörül felhívott párom, kérdezte, hogy ettem-e? Jól van-e a pocóm? Mondtam, hogy minden rendben van, ne aggódjon, csak a szokásos kapirgálás megy... Kis ásóval bányásznak a kölykök, ezen kívül semmi friss hír. Megemlítette, hogy ma már menne edzésre, bár túl sok kedve nincsen, mert eléggé nyúzott, és mondta, hogy nem túl jó nélkülem aludni, hiányzom neki az ágy másik oldaláról, de tudja, hogy jobb így nekem, mert félek, hogy megüti a hasamat az éjjeli durva forgolódásával.

Délután pakolgattam, mosogattam, és 17.30 körül megérkezett Zalán, hogy mégsem megy edzésre, mert fáradt, inkább itthon marad velem és Al Bundy részeket néz, amíg én a barátnőmmel elvagyok. Nem szeretne minket zavarni.

Pár perccel később hívott Adrienn barátnőm is, aki Pilisborosjenőn lakik, de mégis ilyen hosszú utat bevállalt, BKV és Volán járatokkal, hogy lásson. Mostanában ritkábban találkozunk, mert nem egy helyen dolgozunk. A kiadónak nem úgy megy már, mint korábban, amikor ott voltam, 4 órában legyőztem a 6-8 órásokat a számviteli és könyvelési anyagok marketingjével... Gondolom ezért kaptam annyiszor bónuszt és étkezési jegyeket is, amik elvileg csak a 6-8 órásoknak jártak volna.. Bár a céget és a melót nem szerettem, de érdekes és tanulságos tapasztalatokat szereztem ott, több mint 3 évet húztam le a lakástól oly távol, a XIII. kerületben. Ott ismertem meg a halkszavú, de annál kedvesebb Adriennt. Általában Ő egyedül ebédelt, az egyik vezető jobbkeze volt, és úgy éreztem, hogy sok közös van bennünk. Bár Ő bicajozik és "szkvassol", én meg edzőterembe jártam, de mégis sok közös témánk volt. Főleg egyidőben volt az Ő Anyukája és az én Anyósom akkor kemón, és próbáltam Adriennt lelkileg felemelni, hogy ne adja fel, és támogassa Anyukáját, és higgyen benne, hogy minden rendben lesz, ezzel tud neki nagyon sokat segíteni. Igazából legfőképp lelki támasza voltam. Aztán kiderült, hogy Adrival sincs minden rendben, így szereztem neki egy jó nőgyógyászt a János Kórházban, sokat kutattam, hogy a legjobbhoz be tudjuk "tolni" és hogy tudjon is hivatkozni valakire... És többek között kértem, hogy ne hagyja magát lealázni és elnyomni, mert ha minden téren összeszűkül a világa, akkor összeomlik. Ne hagyja, hogy legyőzze bármi! Se betegség, se főnöknő, se munkaadó! Ha az kell, hogy jobban legyen, akkor merjen lépni! Keressen munkát, vagy tanuljon, tegyen bármit, de ne higgye el, hogy Ő egy senki, ahogy sugallják neki a főnökségben! Szuper munkát végez, és 2 ember bérét spórolják meg rajta, és kértem, hogy ezt ne engedje! Kérjen fizetésemelést, de már kész tervvel menjen oda a főnöknőhöz, és vezesse le neki, hogy még két másik ember, aki elment, az Ő munkájukat is vele végeztetik, és esténként megy el, de még túlórás plusz pénzt sem kap. Talán ez az egy nem sikerült... Pedig segítettem motivációs levelet is írni neki. Akkor megjósoltam, hogy ez sem fog örökké tartani és a külföldi tulajok nem sokáig hagyját az itteni terrort, és ha a sok fáradt ember teljesítménye csökkenni fog (ami ugye várható és ésszerű), akkor a kinti főnökök eltávolítják az itteni "elnyomót"...

Épp, hogy letelepedett Zalán, hívott Adri, és telefonon elnavigáltam a buszmegállótól a házig, és 2 órát dumcsiztunk. Először a régi cégemre vonatkozó jóslatom jött be, - ezért szeretett volna nagyon beszélni velem, - vagyis leváltották a főnöknőt, aki terrorizált mindenkit.. Majd a sünikről diskuráltunk, akik beköltöztek a kertjükbe és duzzadtra zabálták magukat (itt némi hasonlóságot véltem felfedezni magam és a süncik között)… Aztán vele örültem, hogy mennyi helyre eljutott idén is, igaz csak 2-3-4 napokra, de végre ismét világot jár, és az Anyukája is jobban van.

Majd rólam kérdezgetett, hogy ment a lombik? Mit érzek, stb? Ez volt a hosszabb lélegzetű téma... Aztán megmutattam neki Dömét, a nagy T-betűvel ellátott szépségünket, aki Németországból érkezett hozzánk, hogy már családként furikázzon minket, amikor Zalán már tud majd vezetni... Szépen, pöpecül csillogott, fentről igazán remekül nézett ki. Tegnap azért közelről észrevettem pár csíkot a szélvédőjén, de ehhez képest igazán remek munkát végzett rajta Zalánkám.

Eszegettünk és iszogattunk, majd úgy elszaladt az idő, hogy Adrienn elnézést kért, de 20 óra körül távoznia kellett, mert nem érte volna el a 21 órás utolsó vidéki buszt, így felraktuk rám a csattos cipellőmet, és elindultunk a kivilágított, vízeséssel és szobrokkal ellátott parkon át a buszmegállóhoz. Gyönyörködtünk a színes fényekben és a megnyugtató vízesés hangokban, és közben beszélgettünk. Elmondta Adri, hogy mennyire örül, hogy most így alakulnak a dolgaink, és hogy nagyon fog nekünk szorítani, hogy minden úgy alakuljon, ahogy szeretnénk.

Az éjjeli fényeket nézve meglepetten tapasztaltam, milyen fura, hogy mostanában nem megyek sehova... Régen nagy nyüzsis voltam. 

Megérkezésem után Zalán beadta az esti vérhigító szurit, ami ismét azonnal lilába váltott át, és összebújtunk a kanapén. Megállapítottam, hogy mennyire hiányzik a testiség... Kérdeztem is, hogy mikor lehetünk újra együtt? Mondta, hogy nem tudja, majd ha megyek Szűcshöz, kérdezzek rá. De Ő már előjegyzett engem decemberre, akkor jó lehet? :D Mert nem akarja a babák fejét a kígyóval döfködni... Még Ők is ilyen lököttek lesznek, mint mi... 

Fürcsi után benyomtam a Crinone gélt, ettem még 1 rizspufit, mert kicsit égett a gyomrom, és néztem még egy kicsit a TV-t, majd a kicsikkel megbeszéltem, hogy szuper hely a hasam nekik, és maradjanak csak ott 8,5 hónapig még.

Közben elképzeltem, ahogy pénteken magas HCG eredményem lesz, Szűcs mosolyog, és Rita is gratulál, és ismét örömmel ölelem és megpuszilom, és hálásan megköszönöm a munkáját és azt, hogy általa egy álmunk teljesülhetett. 

Szép álomkép... Majd mély álomba zuhantam... Éjjel még pisilni sem keltem fel, ami nagyon érdekes, mert mostanában állandóan pisilnem kell...

Mindenkinek kívánok szép álmokat és mielőbbi babásodást! Higgyetek a csodátokban és magatokban, lelkileg legyetek rendben!! Ez a legfontosabb! Vagyis: "Kérd és megadatik!"

Jó reggelt! Ismét egy csodás, kellemes napra ébredtünk! Csipognak a madarak, és lágy szellő fújdogál - ahogy az erkélyre kiállok, és nézegetem a színpompás virágaimat és a gyönyörű orchideáimat.

Örülök, hogy élek és a lelkem azt súgja, hogy többen is vagyunk... ;)

Megpróbálom nem latolgatni az esélyeket, de ma is érzem még a kis szúrkálódásokat. A mellem megduzzadt kicsit, és érzékeny, de ezen kívül semmi tünetem nincsen.

7.30-kor már megint kivetett az ágy, és első utam a bogyókhoz, majd a hűtőhöz vezetett. Megint éhes vagyok, pedig 23 órakor még ettem! Döbbenet... ;) A kaja illatára és a hűtőnyitásokra kis kócosom is felébredt, dörzsölgette szemeit, majd odajött hozzám, megpuszilt és megkérdezte, hogy jól vagyok-e? Fáj-e a hasam? Megnyugtattam, hogy rendben vagyok, csak kisebb szúrkálódás van.

Nevetve közölte, hogy a kis Terminátorok megint vájják az alagutat odabent. :) Valahogy Ő fiúra számít, nekem a megérzésem a lányt (lányokat) súgja, de végülis majd kiderül. Ez már tényleg a baba / babák döntése, hogy hányan jönnek le hozzánk, és milyen neműek lesznek. Vicces, de még nem néztem tesztet sem, de már azon agyalunk, hogy milyen nemű gyerekeink lesznek. Szerintem párom már a foglalkozásukat is eldöntötte, ahogy ismerem... ;) Még mindig nem értem, hogy két ilyen "kemény" emberke, mint Ő és én, hogy tudunk ilyen harmóniában meglenni. Mások persze néha azt hiszik, hogy vitázunk, vagy veszekszünk, ahogy hangosan kommunikálunk, vagy egyik szobából a másikba "üvöltözünk", de kit is érdekel, hogy mások mit gondolnak? :D A lényeg, hogy boldogok vagyunk! Rájöttem, hogy mindenünk megvan, már csak a gyerkőcök hiányoznak, vagy gyerkőc. ;) Ha egy lesz, akkor is nagyon örülünk majd!

Ma délelőtti program a kajálás után a lakás "kiganajozása". Ez most különlegesen történt, én az asztalokat és a polcokat, ablakpárkányokat törölgettem (amihez nem kellett hajolni), Zalán meg mindent elpakolt, az ágyakat letakarta, és az erkélyre teregette a tisztára porszívózott szőnyegeket, majd felmosott az egész lakásban. Fantasztikus virágillat volt mindenütt! Mikor kész lett, észrevettem, hogy - a kész terepen - apró szöszök ragadtak a sötétbordó, tiszta padlólapra. Zalán szerint a felmosórongyból jönnek már a kis darabkák, venni kellene újat, mert nagyon hamar elkoptattuk... Ekkor fogta - és jó férfi módjára - a szekrény alá rugdosta a fehér szöszöket... Mondom: Szívem, nem ez a jó megoldás, légy szíves vedd fel őket! Morgott, de a kedvemért megtette.. Nem akarom ezek után megtudni, hogy mi lehet a nagyszekrény alatt.... :D Most nem törődtem ezzel, mert ha lecseszem, akkor soha többé nem segít, úgyhogy megdicsértem, és megköszöntem a sok segítséget, és mondtam neki, hogy nagyon büszke vagyok rá. Amíg Ő pakolgatott tovább, és visszarakta a szőnyegeket és levette az étkezőasztalról a székeket, én elmosogattam és a konyhai csempéket és a tűzhelyet is letakarítottam, hiszen a forró "KAKITEA" kifröccsent tegnap, barna foltokat hagyva a fehér kerámia felületen...

Azon kattogtam, hogy ilyenkor a "fészekrakás" időszaka van, ugye? :D Mert ennyire nem szoktam rendeske lenni... ;) Na persze nem vagyok koszmók, nehogy azt gondoljátok, de azért a mosogatás nem feltétlenül párosult mindig csemepetiszítással, fugák vakargatásával. A szőnyegek éle sem úgy állt, ahogy megszoktam, azokat is lábbal pöccingettem a helyükre, és a polcokon lévő csecsebecséket is az esküvői fényképeinket is tökéletesen középre tologattam... Láttam, hogy párom idegein "táncolok". Közölte, hogy részéről ennyi volt, ömlik róla a víz, így az izzadt felsőt levette, és letusolt, hogy ne ilyen "görényke" állapotban menjünk át ebédre a szüleihez. Rólam is folyt a víz, bár nem olyan mennyiségben, mint a kis Niagarámról.. ;) Megmosakodtam én is, befújtam magam, hogy ne jöjjenek rám se a legyek, és nekilódultam a csiga tempóban az öltözködésnek... Közben figyeltem a kis cukorfalatkámat. <3 Annyira sármos, és illatos, és fess manus. Még mindig megdobban a szívem, ha meglátom. Pedig már 6 éve, hogy együtt vagyunk. Mintha csak olvasna a gondolataimban szerelmem, benyögi: Figyu, én még mindig szeretlek, pedig már vagy 60 éve együtt vagyunk, és egyre csak öregszem melletted / miattad! Elkezdtem kacarászni, mondtam, hogy be fogok megint görcsölni a röhögéstől, fejezze már be. Mindezt tök komoly arccal nyomta le... És megismételte: Kemény 60 év volt, és van még vagy 40! És most még jönnek a kis "Belzebúbok" is. Rászóltam: Ne hívd már Őket Belzebúgnak, mert fenékbe billentelek! :D Erre visszavágott: De hát már most csinálják odabent a balhét, mi lesz, ha kijönnek? Kész, bepisilek... Na jó, nem bírom visszatartani, ha ez így megy... 

Lassan feltollászkodtam magamra a ruhákat és a fehér kosztümfelsőt, amit Herminától kaptam, és mikor kiért a buksim a napra, rájöttem, hogy iszonyú meleg van... Lenyűglődtem magamról a felsőt, és megkértem páromat, hogy tegye a hátizsákba a kis felsőmet, mert rámizzad... Egész úton, végig fogta a kezemet, és bohóckodott, meg a hasamat nézte séta közben. Megkértem, hogy a "lökhajtású" gyors üzemmódot most kicsit vegye vissza, mert nekem gyors ez a tempó, főleg a szürkés színű, csillámos kis topánkámban, aminek 3-4 cm-es sarka van.. Most tűnt csak fel, hogy ebben majdnem akkora vagyok, mint Ő (ahogy 3 éve az esküvőnkön is, ellágyult a szívem, mert annyira jól sikrült végül a ceremónia és az éttermi vacsora is, a sok előzetes nehézség ellenére). Épp a színes szökőkútnál jöttünk el, a park közepénél járhattunk, mikor szerelmesen egymásra pillantottunk, és felrémlett mindkettőnkben, hogy az első és második lombiknál ide, a helyi ügyeletre jártunk le esténként, hogy beadják nekem a szurikat. El is hessegettem ezt a gondolatot, de ekkor kinyitotta a száját Zalán: Emlékszel a nagy "lamantin" nővérkére és a bénázására? Meg a gonosz tekintetére és a mogorva beszólásaira? Lehet, hogy jobban jártam volna, ha nem én "szenvedek" veled, hanem esténként lehozlak ide "büntiből", hogy érezd, mennyivel jobb vagyok, képzettség nélkül is. Mondom neki: Igen, tényleg jobb vagy, de ezt most fejezd be, mert rátaposok a 45-ös cuki lábacskáidra... Nem akarok emlékezni arra a nőre!! Kiráz a hideg! :D Be is csukta a száját, de a mosolya "győzelemittasnak" látszott..

Eztán a vezetési élményeiről kezdett beszélni, hogy egyre jobban megy neki minden, és elmesélte, ahogy az üres fagyisdobozokból csinált kis kerülgetőterepet, hogy a parkolást és a beállást gyakorolja, és ma minden remekül fog menni, mert kezdi érezni, és tegnap már le sem fulladt a kocsi és már a váltás is egyre jobban megy. Úgy örültem neki, de érezni lehetett, hogy még nem olyan erős benne az önbizalom. Ekkor megint kipréselte magából: De azért még biztonsággal nem mernék kimenni a főútra és "benneteket" sem mernélek még így furikázni, szerintem szeptember végére összekapom magam. Elmondtam neki, hogy mennyire büszke vagyok rá, hogy erőt vett magán, és hogy pár év alatt igazi férfi lett, és szerintem csodálatos Apuka válik belőle! Látszott, hogy nagyon boldog, megcsókoltuk egymást, és mentünk tovább...

Közben megérkeztünk a szülőkhöz, és ismét az isteni finom menüsort fogyaszthattuk. Sőt, ma még jobban terülj-terülj asztalkám volt. Ma már rántott csirke és sült pulyka is gőzölgött az asztalon. Ma mindenki viccelődött, bár láttam, hogy Após lába még mindig be van fáslizva, így gondolom fájhat neki, de csak azt mondogatja, hogy nincs semmi baj... Féltem Őket, és nagyon szeretem mindkettőjüket. Jobban bánnak velem, mint bárki (persze Zalánt nem veszem most ide, mert Ő a legjobb, nem véletlenül kapott tőlem a múlt évben az évfordulónkra egy arany serleget A VILÁG LEGJOBB FÉRJE felirattal). Párom szülei gyermekükként szeretnek, és úgy is foglalkoznak velem, mint egy igazi családtaggal. Első pillanattól kezdve megkedveltük, majd később megszerettük egymást. Mikor Anyós kemót kapott, én jártam be minden nap hozzá, próbáltam amennyit csak lehet, mellette lenni, és hála a jó égnek, felgyógyult.

Jó velük lenni, remélem nagyon sokáig fognak még élni egészségben, mert ilyen remek nagyszülők ritkán adatnak meg. Bár az én nagymamám minden szavamat leste és mindig figyelte minden rezdülésemet, mintha a fejembe és a szívembe látott volna. Nagyon sokmindenben hasonlítottunk, lelki társak voltunk. Most épp ezt érzem Zalánnal, igazi társ, lelki partner is egyben, minden gondolatomat tudja, egyszerre, ugyanazok a gondolatok suhannak át az agyunkon, mintha össze lennénk kötve. Mama is minden kívánságomat teljesítette, nála jobbat senki sem kívánhat, ilyenek Zalán szülei is. Nagyszerű, tisztességes, dolgos emberek. Boldog vagyok, hogy hozzájuk tartozhatok! 

Ebéd után hívtuk Attilát Németországban, hogy megkérdezzük, hogy vannak, és mi a helyzet feléjük? Hogy vannak? Milyen az idő? Erre a két fiú (Após és sógorom) a bírkózásról beszélgetett már negyed órája kb., majd mikor láttuk Zalánnal, hogy kezdenek nagyon belemélyedni, elköszöntünk, hogy hagyjuk őket. Később Zalán lement lemosni az autót, és kipolírozni, és csatlakozott hozzá Apukája is, így belül is ki lett takarítva a kocsi, mert még rajta volt a hosszú út pora, és a régi céges matricák is most lettek szépen eltüntetve az ajtókról. 4 órán át csutakoltak és Zalán ismét vezette ezt a kis gyönyörűséget. Majd fáradtan hazaesett, és lefeküdt kicsit aludni.

19 óra után kicsivel lementünk a patakpartra sétálni, kicsit már sötétedni kezdett, de jól esett az enyhe levegő. Éreztem a víz illatát, mélyen beszívtam a levegőt, és közben hallgattam a kabócák megnyugtató hangját. Közben fogtuk egymás kezét, és beszélgettünk, nyugodtan, viccesen. Elérkeztünk a parkig, és rájöttem, hogy a magassarkú nem volt jó választás a sétához, csak nem akartam a szandival fárasztani Zalánt, hogy megint le kelljen hajolnia, hogy bekapcsolja a csattokat. Fel is törte a lábamat a frissen elővett cipő, úgyhogy zsepit raktunk a hólyaghoz, hogy addig se dörzsölje ki még jobban a lábamat a topánka... Szép, szép, de mégsem az igazi... Párom morogni kezdett velem: Máskor sportcipőt kellene húznod, hangzott az okos ötlet. Kérdeztem: Rám néztél édesem? Látod, hogy női, hosszú ruha van rajtam? Szerinted hogy mutatnék egy fekete sportcipőben? :D Erre beszól: Szerintem a kényelem a lényeg! Reagáltam: Drágaságom, a ruhához nem illik a sportcipő, csak max a nadrághoz, de azokat meg nem bírom begombolni, és nem akarom a hasamat nyomni. Hazáig nézegettük a már kivilágított templomot, a gyönyörű, virágos nagy parkot, és a gördeszkázók ügyességét. Lassan hazacsoszogtam sántikálva, és felkúsztam a lakásig, majd lehuppantam az ágyra, de előbb még az ajtónál lerúgtam a cipőimet.

Ezután az Agymenők c. vígjátékot néztem, és eszegettem (természetesen). Majd leszedtem a szárítót, és újabb adag ruha került a helyére. A hajtogatást félreraktam, nem akartam ennyit hajolgatni, nehogy kapjak a fejemre... 

Este együtt vacsiztunk, majd filmet néztünk, és olvastam kicsit, de be-bealudtam, így Vavyan Fable kicsit félre lett téve... ;) Pedig nagyon szeretem a vagány, viccelődős stílusát. Nő létére úgy ír, mint egy kemény pasi, és annyira egyedi a humora! Ilyen az én stílusom is - állítólag, - legalábbis a blogom alapján hasonló visszajelzéseket kapok.

22 óra előtt megkaptam a vérhigítót, amit egyáltalán nem élveztem, majd letusoltam, felnyomtam a Crinone gélt, és ismét vízszintbe helyeztem magam. Majd a hajtogatás megvár... 

Elbúcsúztam szerelmemtől, megölelgettük egymást, megpaskoltam a kemény és csodás fenekét, Ő megcsókolt, majd ki-ki ment a saját szobájába. Na, mint a nyuggerek! Már külön is alszunk. Lehet, hogy tényleg 60 éve együtt vagyunk? Félmosollyal tértem nyugovóra.

Elmélkedtem még kicsit, hogy mikor teszteljek, milyen lesz a teszt, életem első 2 csíkos tesztje? Vagy lesz-e két csík? Elhessegettem ezt a gondolatot, és azt súgta a lelkem, hogy lesz! Illetve tűnődtem azon is, hogy mennyi lesz a HCG pénteken? Ezek kavarogtak a tekervényekben a fejecskémben, majd hálát adtam mindenért és leragadtak a szemeim...

Jó éjt mindenkinek!

Álmomban egereket kergettem nagy pocival... :D

Kellemes, pihenéssel teli hétvégét kívánok mindenkinek!

Nekünk a pénteki nap szuper volt, míg párom dolgozott, sokat pihentem, jókat ettem, vígjátékokat néztem, és délután Zalán nem ment edzésre, hogy velem lehessen, és estefelé elment az Apukájával bevásárolni, hogy legyen hétvégére sok-sok finomság, és ne kelljen semmit cipelni, így elosztották a súlyokat.

Szeretné Zalán, ha nem fárasztanám magam, így megbeszélte Anyukájával, hogy most pár napra Ő fog nekünk előre megfőzni mindent, hogy ne kelljen órákat a konyhában állnom és a sütőhöz hajolnom, görnyednem. Anyósom örömmel vette a feladatot, bár neki nagy procedúra ránk főzni, mert se glutént (búzalisztet és ebből készült termékeket), se tejterméket, se napraforgóolajat, se zsírt nem fogyasztunk már jó ideje, így vennünk kellett külön párom családjának is most kókuszzsírt, rizslisztet, és laktózmentes tejet, hogy ne a hagyományos módon legyenek az ételek elkészítve, mert akkor kiborul a hasam...

Este filmet néztünk párommal, fogtuk közben egymás kezét a kanapén, romantikus hangulatban voltunk, Ő iszogatott pár pohárkával (ha már lehet, mert fél éve egy kortyot sem ivott a "katonák" minőségét védendő), felhívtuk este még a tesóját Skype-on, és elmondtuk a nagy esemény részleteit, majd éjfél tájban úgy döntöttünk, hogy elmegyünk aludni. Lefürödtünk és beágyazott nekem drágaságom a nagyszobában, a kanapén. Hajnali 1 körül láttam, hogy Zalán kimegy wc-re, és szóltam neki, hogy valami nagyon fura érzés van a hasamban... Először késszúrás szerű érzésem voltak, majd erős görcsökké változtak, kezdtem megijedni. Kértem, hogy hozzon gyorsan 2 magnéziumot, hátha jobb lesz, emlékeztem, hogy Szűcs mondta, hogy ha görcsölni kezdenék, akkor vegyek be 2 magnéziumot és hívjam a János Kórház Nőgyógyászatának ügyeletét. 

A görcsök egyre durvábbak lettek, sehogy sem volt jó feküdni, már fetrengtem az ágyon, és hangosan jajgattam, hogy: "Csak ne legyen semmi bajuk... Csak ne legyen semmi bajuk! Meg hogy: Ezt nem bírom, nagyon fáj! Zalán félelmében fel-alá rohangált, hideg borogatást hozott, kérdezgette, hogy mit tudna segíteni, én meg kértem a telefont, hogy felhívom a kórházat... Átadta a telefont, hívtam a kórházat, és vagy 5 percig csörgött, de semmi, majd végre felvette egy bágyadt hangú nő.

Zihálva próbáltam elmondani az eseményeket (közben kocogtak a fájdalomtól a fogaim, mint a fúrógép és a betonfal, úgy pattogott a két állkapcsom), mondtam a nevemet, de az ügyeletes csak ennyit mondott: Nem tudunk sajnos segíteni, ha ennyire erősek a görcsök jöjjenek be a kórházba és maximum megnézzük egy ultrahanggal. Ekkor már nagyon fájt mindenem, kértem páromat, hogy adjon egy fájdalomcsillapítót, és folytattam a kígyószerű tekergőzést.

Párom már pakolta be a hálóinget, a wc papírt, a törölközőt, tusfürdőt a nagytáskába, hogy megyünk a kórházba, de mondtam neki, hogy kb. semmi értelme nem lenne 1,5 - 1,5 órát utazni, ha úgysem nyúlnak hozzám, ezért várjunk kicsit, hátha jobb lesz, és max. hétfőn bemegyek a saját dokinkhoz... Nem nyugodott meg, jött, és simogatta a kezemet, hajamat, nem mert hozzám érni, hogy ne fájjon. Nagyjából 20-30 perc agonizálás után kezdtek a görcsök és a késvágásszerű érzések elmúlni. Ekkor párom úgy döntött, hogy mellettem marad, és ketten, összekapaszkodva feküdtünk a kinyitott nagy ágyon, és már nem kocogtak a fogaim... Az járt a fejemben, hogy ez a "bemelegítő kör lehetett", ennél jóval durvább lehet a szülés, és hogy akkor én egy puhány csiga vagyok... Ha még ezt sem bírom. Igaz, azért a korábbi 12 lábműtétem, koponyaműtétem és jobboldali bénulásom, lábdaganatom és lábüszkösödésem eléggé kivette az erőt belőlem, de ez nem mentség. Valószínűleg most sikerült a lombikunk, és ilyen gyenge vagyok? Ezt nem engedhetem meg magamnak... Ekkor Zalán elmesélte, hogy az egész gyerekkora ezzel telt, hogy a sok hasműtétje miatt éjszakákat fetrengett a kórházban, egyedül, mert a szüleit nem engedték be (nehogy fertőzést kapjon), és most azért is bújt mellém, hogy én ne érezzem magam úgy, ahogy Ő, régen.. 

Boldog voltam, hogy ott volt velem, így átérzi a helyzetemet, és egyben szomorú is voltam, hogy - bár mindent megkapott a fantasztikus és jószívű szüleitől - de mégis egyedül szenvedte végig ezeket az estéket.

Megköszöntem a sorsnak és az angyaloknak, hogy megtaláltuk egymást Zalánnal, és hogy aránylag "olcsón" megúsztuk ezt a hajnali fájdalomtekervényt... Kértem a fentiektől, hogy vigyázzanak a kicsikéinkre, és megbeszéltem az embriócskáinkkal, hogy erősek lesznek, Ők a TERMINÁTOROK, és mindent ki fognak bírni! Mondtam nekik, hogy 9 hónapig maradjanak a hasamban, hogy boldog szüleik lehessünk.

Ezután közös szívveréssel, közös lélegzéssel lassan álomba szenderedtünk, közben fogtam a pocimat...

Reggel Zalán már fent volt, zene hallatszódott a konyhából, és mikor kimentem pisilni, megkérdezte, hogy jól vagyok-e? Rám nézett és konstatálta, hogy nagyon karikásak a szemeim és fáradt az arcom.. Szuper, akkor ma nem úszom meg a sminkelést, ha ebédre vagyunk hivatalosak Anyósékhoz.

Párom elsietett a piacra, hogy megvegye a husikat és a friss zöldségeket és gyümölcsöket, és kérte, hogy pihenjek, egyek-igyak, ami jól esik és ha valami van, azonnal hívjam. Megnyugtattam, hogy jól vagyok, és nem lesz baj, nyugodtan menjen.

Amíg Zalán odavolt, gyorsan kikértem a BMC-s csoporttagok véleményét, hogy szerintük mi lehetett ez az esti görcsparádé? Nagyon sokan írták, hogy nekik, mikor sikerült a baba, akkor volt ilyen durva görcsrohamuk, volt, aki be is ment a kórházba, de semmit nem csináltak velük, sőt, Judit írta, hogy ekkor ágyazódott be a kisfia, Bazsa a pocijába, így utólag tudja már, hogy az volt. Őket pl. a rendőrök is elkapták, mert annyira sietett a férje az úton, hogy ne legyen gond, de a sok zárójelentés felmutatása után továbbengedték őket. Szóval reménykedtem, hogy nálam is ez volt a beágyazódás és 9 hónap múlt láthatom a végeredmény(eke)t. Egészséges, szép babó(ka)t szeretnénk, és problémamentes állapotosságot.

10 körül már óriás zacskókkal és a "nyanyatankkal" megérkezett szerelmem, pakolgatott az étkezőben, és közölte, hogy ennem kell most, a reggeli után barackot, mert nagyon finom és kell a rost a szervezetemnek. Nem hagyott addig békén, amíg az általa megmosott és tányérra tett barackot nem ettem meg... Viszont miközben majszoltam, rájöttem, hogy ma is állandóan éhes vagyok! Reggeli után (3 rizspufi és 3 szelet tarja és uborkák, paradicsomok) is 1-2 órával ismét korog a gyomrom. Ez nem így szokott lenni. Általában 11-kor reggelizek és 14 óra után ebédelek, majd 19 óra felé vacsorázok. Ez érdekes... Jó jelnek tekintettem.

12 óra volt már, felkaptam a fehér hosszú ruhámat (már jóformán csak ebben fér el a hasam), és kéz a kézben elindultunk Zalán szüleihez ebédre. Húslevest és az egyik kedvencemet, töltött paprikát beszéltük meg, a fiúknak sült csirke lesz és sült krumpli. Már csurgott a nyálam a menüsor gondolatától is. ;)

Megérkeztünk Anyósékhoz (2 utcával arrébb laknak), és egész jól ment a 3 emelet megmászása. Bejöttem, és Após megpuszilt és rögtön azt kérdezte, hogy jól vagyok-e? Pedig pénteken este is feljött, hogy megnézzen, hogy minden rendben van-e?

Ildi is kirohant a konyhából, hogy megpusziljon és Ő is rögtön a tárgyra tért: Remélem minden rendben van odabent! Mondtam, hogy igen, ne izguljanak.

Éreztem a finomabbnál finomabb ételek illatát és nem bírtam már tűrtőztetni magam, megkérdeztem, hogy mikor ehetünk már? Összenéztek Zalán szülei, hogy ilyen sem volt még! Általában csak nyamnyogok. Édes meglepetés várt, a másik kedvencemet készítette levesként Ildi, az isteni csülkös bablevesét, rizslisztes galuskával. Szupiiiiiiiiiiii! Bár megemlítette, hogy azért aggódik, hogy a bableves eléggé puffasztó, hogy ne legyen gond miatta, és a paradicsomos töltöttpaprika sem valami könnyű étel, lehet, hogy csak a bablevest kellene ennem, és szeretném, ma kapok sült husit és a sült krumplit, ubisalival.. Mondtam, hogy dehogy! Már alig várom ezt a remek hamit. Kértem a fiúkat, hogy hozzák már be a bablevest, és bár még meg sem volt terítve rendesen, már hoztam is be a merőkanalat és szedtem ki a levest. Mennyei illata volt! Huhhhhhhhhh, végem... :D

Épp, hogy beértek a többiek, elnézést kértem, de muszáj volt ennem a levesből. Nevettek rajtam, hogy milyen jóízűen falatozom. Kérték, hogy lassítsak...

Majd jött a következő fogás, de a paprikát nem mertem megenni, így csak gombócot és főtt krumplit szedtem szósszal. Ez is valami fenomenális! Már pufókra zabáltam magam, mikor jött a süti, amiből nem mertem már enni, nehogy az ügyeleten kössünk ki. Majd Zalán közölte, hogy még kicsit dumcsizzunk, de aztán menni kellene vezetnie, hogy legyen gyakorlata, így megköszöntük a szíves vendéglátást, a finom ételeket, és 2 óra múlva eljöttünk.

Sétáltunk a parknál, fogta a kezemet, megnyomja a zebránál a gombot, és megszólal teljes természetességgel: Holnap "kiganajozom" a lakást (ez a takarítás nála), és kicserélem az ALMOT ALATTAD! Annyira elkezdtem nevetni, hogy majdnem bepisiltem, és kezdtem már összecsúszni a röhögéstől. Mondom neki: És milyen állat vagyok kicsim? Válasz: Nem tudom, de - ahogy így rád nézek - jó nagy! :D 

Aztán délután is megszólal, a vezetés lebonyolítása után: Megyek ki teát készíteni. Kérsz KAKITEÁT??? Megint röhögőgörcs jött rám és megszólalok: Nem csináltál kedvet hozzá, ne is haragudj. Majd Zalán: Jaj, tudod, arra a kínai teára gondoltam, ami segít a "glettelésben"... Aztán az asztalra helyezett egy kisebb adag piát, és megszólalt: IGYÁ! KŐ A GYERÖKNEK! :D

Kész vagyok ettől a pasitól! :D Annyira szeretem!! <3

Hazaérkezésünk után meglocsoltam a virágokat, mostam egy adag ruhát, és segített magasra tenni Zalán a lavórt, hogy ne kelljen hajolnom a teregetésnél. Fenomenális illat lett a lakásban és az orchideák is imádják a párát, úgyhogy két legyet ütöttünk egy csapásra...

Délután, a BMC-s csoporttagokkal "boncolgattuk", hogy milyen állat lehetek(?), aki alatt az almot ki kell cserélni, Évi szerint tyúk vagy strucc lehetek. Jót kacagtam, a strucc nagyon tetszett, szerintem hasonlóan viselkednék, ha állat lennék (néha egyébként állat vagyok, de nem kinézetre, hanem viselkedés szempontjából).

Én a mamut mellett voksoltam (de ők már kihaltak), viziló és az elefánt között vaciláltam még. :D De jobb a strucc! :D Annak van "alom"-ja? (az alma hülyén hangzott volna) - kérdeztem Évától. Erre érkezett a válasz: "Hát valamit széna/szalma féleséget csak raknak alá?"

Edittel azt is megdumáltuk, hogy Ő is UFO, mivel füstjelekkel kommunikál párommal, hiszen szószerint ezt írta nekem, amit Zalán mondott ma reggel:

"Huh, szerintem veszélyes a tesztelés, mert nem biztos, hogy mutatná még, Te meg megijednél, hogy megint nem sikerült, ne idegesítsd magad feleslegesen. Ha meg netán pozi és beleéled magad, az se biztos, hogy jó. Türelem, Drága! Jól teszed, ha visszamész Szűcshöz! Ja, kávét pedig igyál inkább reggel, 1 simán belefér."

Erre visszaírtam Editnek: "Tudtam, hogy Te is UFO vagy!! Egy családból származhatunk, lehet, hogy Te is a lököttek bolygójáról jöttél?:D Nem csoda, hogy bírom a buksidat!" Válaszolt Edit: "De, pont onnan jöttem. Hogy találtad ki?" Erre én: "A füstjelek árulták el... :D És ha jós is vagy és gondolatolvasó, akkor elárulnád, hogy mik lesznek a következő lépések?" Ismét humoros választ kaptam: "Előre egy lépés, majd még egy és így tovább. Először bal láb, aztán jobb, eztán elölről." Hangosan kacagtam, majd válaszoltam: "Ez már megy, kiskorom óta! Hát - hogy őszinte legyek - nem fizetnék ezért a "jóslatért" egy garast sem!! :D :P Ebből nem fogsz meggazdagodni!!" Másodpercekkel később jött megint a válasz: "A francba, pedig most vissza akartam termelni a lombik árát."

Eztkövetően ismét bejegyeztem egy pár sort: Lehet, hogy ezek a kis "terminátorok" alagutat vájtak a méhemben.. :D Brutál erős gyerekek lesznek (remélem). A nagybátyjuk bírkózó bajnok és Apósom is bírkózó volt. Ezek szerint - hála a jó égnek - a párom vérvonalát visszük tovább! :D <3 Legalább szépek lesznek a gyerekek... 

Erre Évi sem bírt már magával (sajátos humorát neki is bírom): "Ilyen ronda anyával, csak szerencséjük lehet... Lüke!" Muszáj volt reagálnom: "Nem vagyok egy szépségkirálynő, főleg a kis hájrétegemmel, meg a hasammal, de azért ronda sem vagyok. :DNéha egy-egy "gyengénlátó" pasi lefütyül és ledudál az utcán! :D De lehet, hogy csak a szőke hajkoronámra "csuppannak rá", meg a "tyúkhúsra"." Ekkor már többen hasgörcsben szenvedhettek a nevetéstől, mert több privát chat írást is kaptam, hogy mindig felvidítom a többieket a bolondozásommal. Ez olyan jól esett... ;)

Majd Andi is hozzászólt a csevejhez: "Dettó erős görcseim voltak,amikor beásták magukat annó :) és a progi szorulást okoz sokunknál, tehát reggel legyen kávé, szabad 1-et, de nekem az 1 pohár langyosvíz ébredés után lehúz egyszerre és a hatás nem marad el és 3x2 magne B6-ot szedtem és utána minden rendbejött :) Az ufópöttyök hiltit használnak a befurakodáshoz." Ezen már fetrengetem. A HILTI már tényleg elég erős jelző volt, de való igaz, azt hittem hajnalban, tényleg elpatkolok... Teljes "nyüzsi" lett a neten miattam, és a görcseim miatt rengeteg kedves és vicces bejegyzés érkezett, és megnyugodtam, hogy minden rendben! <3

Ilyen humorosan telt a délután a lányokkal, aki ezeket már végigélték, amin én most megyek keresztül.

Estefelé megint filmet néztünk, a régi jó Al Bundy került elő ismét, jókat nevettünk. Majd jött az esti szuri, megint nagy lila paca lett a karomom a vérhigítótól, és vérzett is a felkarom, így mehettem kimosni a ma felvett, friss hálóingemet, és mivel a másik 2 még nyirkos volt, így Zalán pólóját húztam magamra, abban elfért a terjedelmes pocim. Lehet, hogy van egy kisebb túlstimum, de a BMC-s csoporttagok szerint ez akár még jól is jöhet... ;)

Megnyugodtam, hogy minden rendben van, de ma mégis külön aludtam páromtól, hogy nagyobb helyen, kényelmesebben lehessek, és Őt se zavarjam reggel a falási kényszeremmel, mikor nyitogatom a hűtőt! :D

Ezt a napot is jónak zártam az esti értékelésemben, és örültem, hogy most már minden jól alakul, és bíztam benne, hogy ezek tényleg a beágyazódás görcsei voltak.

Lefekvés előtt drukkoltam a kicsiknek, hogy erősek legyenek, mint a "Vídia", és inkább fúrják be magukat jó mélyen, csak maradjanak ott 9 hónapig. Elmondtam nekik, hogy bízok bennük.

Most már a magas HCG-re koncentrálok, hogy biztosan rendben legyen minden. Következő kérés az lesz, hogy az állapotosság alatt ne legyen semmilyen felmerülő "bibi", és hogy 9 hónap múlva egészséges, szép babánk / babáink legyenek! <3

Köszönöm, hogy vigyáztok ránk angyalaink! :) Hálás vagyok mindenért!

Jó reggelt mindenkinek!

Most reggel is mondtam páromnak - ébredés után - hogy köszönöm, hogy vigyáz rám, és nagyon szeretem! Erre megszólal: Tudod, hogy én mikor szeretlek a legjobban? Megkérdeztem: Mikor? Erre Ő: Amikor alszol! Akkor olyan békés és csendes vagy, olyan ártalmatlan... :) Na mondom: Ez igazán kedves tőled, köszi... Próbál hárítani: Tudod, hogy szeretlek, csak viccelek... De tényleg olyan nyugis vagy olyankor... :D

Ma ismét Zalán főnöke jött értünk, hogy bevigyen a kórházba, és haza is hozzon. Úgy terveztük, hogy egyedül leszek a BMC-ben, mivel programátadás van az egyik cégnél, és párom és a főnöke mutatják be és beszélik meg a pénzügyi vezetőkkel az új programmodulokat, de jóval hamarabb érkeztünk a kórházba, mint ahogy terveztük, alig volt forgalom, így a 9.30 helyett 9-kor már ott voltunk. Ekkor mondtam Tivadarnak (a főnök), hogy mivel nincs aki vetkőztessen-öltöztessen, így szükségem lesz páromra, ezért javaslom, hogy Ő menjen előre, és mikor 10 után behívnak minket a biológushoz, akkor elindul majd Zalán a tárgyalásra, így 10.30-tól 12.30-ig lesz idő elmagyarázni a változtatásokat a pénzügyi rendszerben.

Ma Juditék is 5 napos blasztocitákat kapnak vissza, ahogy mi! Annyira jó, hogy együtt kezdtünk és egyszerre lesz kb. az eredményhirdetésünk is. Kicsit poénkodtunk még a titkárságon, majd kezdtünk feszültek lenni, mert komoly csúszás volt, és mindenki - aki fontos a beültetésnél - "elszivárgott"... A dokik felmentek az emeletre, a biológusok is, és az asszisztensek is szépen, komótosan mászkáltak kávéval a kezükben. Mondtam is Juditnak, hogy tízóraizhatnak, ami nem biztos, hogy rossz, mert akkor higgadtak, mert teli a poci..

Viszont bedőltek az elképzeléseink. 10 óra helyett 10.40 körül hívtak be minket a kis szobába, ahol az embriókat mutatják meg a kis TV-n. Rita mosolyogva jött megint, de mivel a titkárságon tőlünk nem kértek fagyasztásra pénzt (csak Juditéknak kellett a pénztárhoz menni), így sejtettem, hogy ismét nem lesz fagyasztott embriónk. Ekkor mondta a biológusunk, hogy nagyon szép blasztocitáink vannak, az egyik nagyobb és már teljesen egybefüggő, a másik is majdnem egybefüggő, de még látszanak a kis sejtecskék (hólyagocskák) a felszínénél. Le is fotóztuk őket. Ekkor mondta, hogy a másik kettő (amiket fagyasztásra szántak) megállt a fejlődésben, vagyis megint nem lesz fagyibabánk, bízzunk azokban, akiket visszakapunk, mert szépen fejlődtek!

Megint rákérdeztem a LAH-ra (Lézeres Asszisztált Heaching), - amikor az 5 napos blasztociták felszínét lézerrel kicsit bevágják, hogy nagyobb eséllyel épülhessenek be a méhfalba, - és mivel hétfőn a méhem is meg lett "kapirgálva", így reményeik szerint jó helyre fognak beépülni a kicsik. Mondta Rita, hogy meg tudja oldani, ha szeretném.

ICSI-vel oldották meg a lombikunkat, ami azt jelenti, hogy a petébe belefecskendezik a jó minőségű spermákat, hogy mielőbb elinduljon a megtermékenyülés, és biztosabb legyen a siker. Szűcs doki feleslegesnek tartotta a PICSI-t (kimondva pixi), ami egyébként is 60.000 Ft, és az embriógélről is lebeszélt minket (ami dupla csomagnál 90.000 Ft, vagyis így olcsóbb, mivel egyébként 120.000 Ft lenne külön-külön a két csomag, ha viszont a 3 naposakhoz és az 5 naposakhoz is meg lesz vásárolva, így 30.000 kedvezményt adnak, viszont ha az 5 naposak nem sikerülnek, - ahogy a múlt novemberinél - akkor -30.000-et bukik az, aki megrendeli, és más lombikos lánynak használják fel az anyagot, akinek van 5 napos embriója.)

11.05 órakor kerültem be a műtőbe, és ma iszonyú kényelmetlen volt a lábam hátrahajtása, talán mert már a 3 naposak hétfő óta bent voltak... ;) Szegény Szűcs megküzdött a "bejutásért". (Nem, nem fociról beszélek...) :D 10-15 percig kereste a méhszájamat, és már nekem is egyre jobban fájt, ráadásul a medikus rossz katétert adott neki... Ekkor megkérdeztem: Doktor úr, a gyerkőcök hétfőn bezárták a kaput? Jót nevetett rajta! Aztán kutatott tovább (ami már eléggé fájt, megint csipkedést és görcsöket éreztem). Mire ismét megszólaltam: Ilyen tekervényes a labirintus odabent? Na akkor már mindenki kacagott a műtőben. :D Úgyhogy kicsit felvidítottam a kis csapatot, akik segítették a mi picúrkáink "bejutását" a legmegfelelőbb helyre! <3

Eztkövetően kitoltak a műtőből, és feküdtem 1 órát. Ma nem voltak valami beszédes szobatársaim, de így is nagyon boldog voltam! :) Főleg, hogy mivel későn hívtak be, így már nem volt értelme Zalánnak elindulni a tárgyalásra, szóval szólt a főnökének, hogy "vezényelje le" egyedül a megbeszélést, programátadást, és 13.30 körül jöhetne értünk, addigra biztosan végzünk.

Szerelmem segített a mosdóban pisilni, öltözni és elpakolt helyettem ez a drága jó pasi. Teljesen odáig vagyok érte! 

Szűcs dokinak, 13 óra körül, - a zárójelentés kiadásakor - megköszöntem a "verítékes" küzdelmét! :D Akkor is mosolygott Ő is és Hilda is.

Ekkor már lent várt párom főnöke, és ma eléggé könnyedén értünk haza a hétfői döcögős és kanyargós, világjárós úthoz képest. Bár megmondom őszintén, a városnézést nem bántam, mostanában túl sok volt a "szobafogság". Na persze nem a férjem zárt be, hanem a lombik miatt nem nagyon mozdultam ki itthonról a szurizás óta.

Aránylag korán, 15 óra felé hazaértünk, le akartam dőlni, mert fáradt voltam, de megint - pont mikor már jöttek értem az álommanók - megszólalt a mobil. Egyik barátnőm érdeklődött, hogy minden rendben van-e? Innentől kezdve felesleges lett volna szuszikálást tervezni, mert Anyósék és az összes lombikos lány érdeklődni kezdett. 20 óra után tudtam kicsit pihenni. Ekkor jöttem rá, hogy milyen sok embernek vagyok fontos! Annyira hálás vagyok, hogy ennyi szuper barátnőm és ilyen kedves kolléganőim, családtagjaim vannak.

Ma gondolkodtam azon is, hogy a 4-es szám dominált ma. 4 éve járunk a BMC-be, 4-ik lombikunk, 4 embriócskát kaptunk vissza. Hétfőn meg a 8-as, vagyis a dupla 8-as dominált: 08.08., ha úgy nézzük, ennek a fele is 4, ha tovább osztjuk, akkor 2. Ebből kiindulva - reményeim szerint - 2 babóca fog a világra jönni. Annyira boldog vagyok! <3 Úgy várom Őket. :)

Fürcsizés után még megölelgettük egymást Zalánnal, és úgy döntöttem, a nagyszobában alszom inkább, mert nem nagyon bírom, ha éjjel kalimpál párom, félek, hogy a karjaival vagy a lábával az összebújásoknál meglöki a pocakomat.

Beágyazott nekem a nagyszobában, felhúzta az új ágyneműt (hogy ne hajoljak), majd lefektetett, és fejjel lefelé csókot nyomott a számra, megsimogatott és jó éjszakát kívánt. Még kicsit néztem a TV-t, majd mély álomba szenderedtem.

Fárasztó, de nagyon boldog napot zártunk. Hálás vagyok a 4 gyönyörűségért! Ők most nagyon erősek, és legalább 1-2 meg is marad, és egészséges, szép gyönyörűségeink lesznek! 

Köszönöm az angyaloknak, hogy meghallgatták a kéréseimet és szépen, lassan, de biztosan haladunk előre!

Augusztus 19-én, pénteken kiderül, mennyi lesz a HCG!! <3 

Jó éjszakát, szép álmokat mindenkinek!

Jó reggelt, jó szurkolást! :) 

Reggelre már semmi bajom nem volt, de azért éjjel még bevettem egy immodiumot, hogy biztosan ne maradjon el a beülti...

LÁNYOK! EZT A NAPOT BEÍROM A NAPTÁRAMBA! Íg kezdődik a rövid bejegyzés: 08.08. EGY CSODÁS NAP! (Tesóm névnapja ráadásul.)

7.30 felé keltünk, hogy beadhassa Zalán a Prolutex szurit (sárgatest hormon, ami bent tartja a babákat és megfelelő környezetet biztosít nekik). Ez a szuri - hála a jó égnek - nem fáj. ;) Nem úgy, mint az esti Fraxiparine vérhigító... ;)

A busz felé menet az Óvodánál egy kislány rohant oda a korláthoz és megszólított: Szia! Szabadíts ki innen! Vigyél magaddal!! Válaszoltam neki, hogy nem lehet, és hogy neki ott a helye az oviban, és ha eltűnne a szülei nagyon szomorúak lennének! Erre ismét lepcsesen kezdte: Nem baj, nem érdekel. Kértem, hogy nyugodjon meg, elmosolyodtam, és folytattam tovább az utamat a buszhoz, ekkor épp már beért Zalán, mivel Ő zárta az ajtókat és Ő hozta a két táskát, ezért lassabban haladt, mint én.

Aztán elindultunk bussza a kórház felé. Én Mike Oldfieldot hallgattam, ahogy Kati is beültetés előtt, amikor siker lett a lombikjukból, ráhangolódtam az eseményekre. A buszon Zalán végig fogta a kezemet, vagy én tarottam a tenyeremet az Ő térdén. 9.30-kor érkeztünk a kórházba, és fura módon nem voltak sokan a recepción. Tündi és Irénke mosolyogva fogadtak minket. "Lecsüccsentünk" a recepción és megláttam Ritát. Megdobbant a szívem, hogy a mi kicsikéink általa fogannak meg. Mosolyogva ránk nézett, és bement a szövettenyésztő laborba. Innen tudtam, hogy hamarosan jön a "vetítés" és megyünk a kicsi szobába megnézni a kis gyönyörűségeket. Ekkor hallottam is a nevünket, és be is mentünk, megjelent Rita (a biológusunk), és nagy mosollyal így kezdte: Jó hírem van, 6-ból 6 megtermékenyült mára! Ma visszakapnak 2 embriócskát, mindegyik 8 sejtes, erős és gyönyörű, és szerdán érkezik még 2 blasztocita, és szeretnénk még 2-t fagyasztani is. 

Ekkor nagy örömömben elkezdtem ugrálni, és Zalán nyakában kötöttem ki, átöleltem a karjaimmal és csókolgatni kezdtem, és valószínű kint is hallották az örömujjongást. Ekkor Ritának is nyomtam két nagy puszit az arcára, és megköszöntem neki az eddigi munkáját és a segítséget.

Zalán megszólalt: Annyira büszke vagyok rád! Jók voltunk Kisanyám! :)

Arra gondoltam: szép lassan, apró léptekkel haladunk a cél felé. Hálás vagyok mindenért! Hogy így, lassacskán készít fel a sors a kicsik érkezésére! <3

10.30 felé hátramentünk a kórtermekhez, kerestem Csillát, de szabin volt. Mondta a nővérke, aki helyettesítette, hogy az utolsó kórterem első ágyába kellene mennem. Mondtam, hogy azt nem szeretném, mert eddig nem hozott szerencsét, és szemben lennék a folyósóval, és mindenki látna. Jó, akkor az első korterem 4-es ágy szabad, az megfelel? Még lehet válogatni! Ekkor beugrott a történet, amiről már meséltem nektek, hogy ott feküdt egy Andi nevű lány, akinek egyetlen tüszőből ikerlányai lettek. Azonnal beugrottak a szép emlékek, és közöltem a nővérkével, hogy csodás, köszönöm szépen! Volt már a szobában 3 másik lány, két lány leszíváson esett át, egy lány meg fordítva ült az ágyon, neki inszeminációja volt. Beszédbe elegyedtem a kedves, különc lánnyal, aki nagyon szimpatikus volt a mosolya és empátiája alapján, és éreztem, hogy nagyon bölcs lehet. Csupa pozitív dolgot mondott és áradt belőle a nyugalom.

Zalán segített átöltözni, levette a szandimat, és feladta a zoknit, majd leült az ágyam mellé és olvasni kezdte a KRESZ könyvét. Kicsit később közölte, hogy éhes, és kimegy venni valami finomat, mit kérek? Megbeszéltük, mi lesz a mai "kórházi menü" és kedvesem elment, amíg beszélgettem a lányokkal.

Beszélgettünk a lánynevekről és a fiúnevekről. Ekkor párom megszólalt: Tudod, nem lesz 3 éves korukig nevük, úgy fogjuk őket hívni: DRÁGÁIM! Ekkor jót mosolyogtak a lányok. Azt is elsütötte, amit már többször is megbeszéltünk: ha lány lesz én Lilit szeretnék (egy gyerekkori barátnőm miatt), Ő mondta, hogy MERCÉDESZ lesz, mert már annyiba kerül. Mondom ha fiú lesz, akkor Áron névre fog hallgatni. Erre Ő: igen, B. Áron. BÁRMI ÁRON!! <3

Aztán 11 után szóltak, hogy 7 perc múlva menjek a műtő elé.

Beálltam a műtő elé és ismét egy kislány rohant oda hozzám, talán pár hónapja kezdett el járni, kb 1,5 éves lehetett, futott felém gyors léptekkel, felnézett rám és átkarolta a lábamat mindkét kezével és úgy tűnt, nem akar elengedni. Megszólal: Szia! Rám mosolygott és pont mikor behívtak, akkor engedett el és futott tovább, ekkor már az Anyukája is megjelent a folyósón és futni kezdett utána. Anyukája mondta, hogy nem szokott ennyire barátkozni, meglepő... ;) Utána néztem, és elolvadtam lelkileg. Egy gyönyörű, szőke, fürtöshajú kis tündér volt.

Bementem a műtőbe, mindenki mosolyogva köszöntött, Évi ma is viccesen, és mosolygósan "navigált", és előkészítettek a beültetésre. Megint félig le kellett csúsznom, közben láttam, hogy mellettem lévő műtőben Ági van, akivel együtt kezdtük a lombikot, és a férje is olyan muris, mint az én drágaságom. Láttam, ahogy feszülten nézi a monitort... Közben folytattuk az előkészületeket, és mikor Szűcs doki befejezte Ágiék blasztocitáinak a felhelyezését, átbattyogott hozzám, köszönt, majd rám irányították a nagy "fényerőművet", hogy mindannyian jól lássák a "bejáratot". Ekkor a doki megint dúdolni kezdett. Mondtam is neki, hogy annyira bírom, hogy mindig ilyen kis muzikális. És ha már beszédbe elegyedtünk, csak úgy megkérdezném, hogy nem-e gond, hogy előző napon ment a hasam (megint) és kicsit hánytam is. Azt mondta dr. Szűcs, hogy ez elő szokott fordulni az antibiotikumtól is, és a feszültségtől is. Kérdezte, hogy szedek-e Normaflore-t? Mert arra szüksége van a bélflórámnak. Nem, még nem. Akkor párját küldje most ki a patikába, mert azt egyébként sem árt ilyenkor szedni, hogy minden rendben legyen odabent. Ekkor bekukkantott Rita, megnézte, hogy hol tartanak a többiek, és ekkor megszólalt a doki: Na kedves Zsuzsa! Most egy kicsit fájni fog, amit csinálok, "megcsipkedem" megsértem több helyen a méhfalat, hogy biztosan jó helyre ágyazódjanak be az embriók, és szerdán ismét találkozunk 10 óra felé, kb. 11-kor kapja vissza a blasztocitákat. És kezdődött... Nagyon erős fájdalmat éreztem több helyen is, majd erős görcsszerűséget, mint az eddigi legdurvább menstruációs görcs, olyan volt, pár percig tartott, közben a műtőságy karfáját majdnem letéptem, és izzadt a tenyerem. Ekkor arra gondoltam, hogy milyen jó fej a doki, hogy mindent bevet a cél érdekében. Rákérdeztem a LAH (Lézeres Asszisztált Heaching) beavatkozásra is, hogy azt is ráírtam a lapra, mondta az orvos, hogy azt majd Rita intézi. Ez annyit jelent (nem egy olcsó beavatkozás), hogy lézerrel megsértik az embrió felszínét, hogy könnyebben be tudjon ágyazódni, vagyis ezzel jelentősen növelik az esélyét a terhességnek és a beágyazódásnak. Nem mindenkinek csinálják, mert csak indokolt esetben lehet, de nekünk vagy 9 indokunk van (40 év feletti vagyok, NK ölősejtek nagy számban vannak / voltak a szervezetemben, a HABAB vizsgálatnál kiderült, hogy 400x-osan túlreagálom párom sejtjeit, MTHFR mutációm van, pajzsmirigy gyógyszert szedek, páromnak kevés és alig mozgó katonái vannak, és még sorolhatnám), amiért kértem ezt a beavatkozást.

Mivel hátrahajló méhem van, elég nehézkesen tudta Szűcs doki a megfelelő helyre berakni a kis tündérkéinket, és meg kellett várnia, hogy az ultrahangkép átnézése után Rita visszaszóljon a másik szobából, hogy megfelelő helyre kerültek az embriócskáink. Mikor minden rendben volt, még kicsit feküdtem az ágyon, és dumcsiztunk Évivel. Mondta, hogy szerinte ez most sikerülni fog. Ezzel teljesen egyetértettem. Lejárt az ottartózkodási időm, Évi nyújtotta a kezeit, felsegített és jött az őszhajú, kedves "műtős fiú", és besegített a tolókocsiba, rám adta a papucsot, leterítette az ölemet és a lábaimat (hogy a kint ácsorgók ne lássanak be), és eltolt az ágyig, és sok sikert kívánt.

Eső gondolatom ez volt: Már jó helyen vagytok picúrkáink!

Kiküldtem Zalánt a patikába Normaflore-ért, és ahogy visszaért, már egy ampullával meg is ittam, így már a pocimmal sem lehet semmi gond! Elmagyaráztam Zalán kérdésére, hogy minek ez? Hogy Szűcs doki mondta, hogy ez az antibiotikum miatt is fontos, hogy napi szinten fogyasszam. Attól is lehetett a tegnapi poci-probléma.

13 óráig múlattuk az időt a kórteremben, beszélgettem a másik 3 lánnyal, mindannyian nagyon szimpatikusak voltak, és kiderült, hogy a második ágyon fekvő lány (ő 40 éves volt), olvassa a blogomat. Onnan jöttem rá, hogy Zalán nevét mondtam többször, és így szólt a lány: Zsu, lehetne egy kérdésem? Meglepődtem, hogy honnan tudja a becenevemet... Ekkor kérdeztem rá: Te olvasod a blogomat? Igen, amikor lehet, akkor olvasom, nagyon tetszik. Annyira jól esett, főleg, hogy előző este is ránéztem a statisztikára, és a napokban 70-98 volt a napi olvasószám! Wow! Nagyon meglepődtem. Július 26-án és 27-én 127 olvasóm volt. Köszönöm szépen nektek, hogy ennyien követitek a muris oldalamat, remélem, hogy néha hasznos tanácsokkal is tudok Nektek szolgálni, és meg tudom ezzel mutatni, hogy lehet könnyedén is, humorral is lombikozni, nem csak szenvedve és szomorúan, görcsösen.

Reggel összeszámoltam, hogy 12 bogyót nyelek le: Amiket napi szinten szedek: Medrol, L-thyroxin (1/2), Kaldyum (a medrolhoz, hogy ne puffadjak fel), Pantoprazol (gyomorvédő a szteroidhoz), Ciprofloxacin (bakteriális fertőzés elkerülésére antibiotikum), Aspirin Protect (a méh és az alhas vérkeringésére), Femibion, D-vitamin, E-vitamin, Selenorg, Omega3, Folát. + Esténként Crinone gél (hüvelybe).

Ezek mellé már "csak" napi két szuri megy: reggel Prolutex (sárgatest hormon), és este Fraxiparine 0,6 vérhigító.

Lassan patikát nyithatnék... Egy hatalmas fekete, általam "hullazsáknak" hívott zacsiban vannak ezek a cuccok, az ágy mellett. :D Nagyon vicces, mások ásványvizet tartanak az ágyuk mellett, én meg hormonokat és egyéb szurikat. :D

Ma hívott Móni, hogy járt bent a városban, és szeretett volna velem találkozni, és megölelgethessen, ahogy a múlt évi nyári lombiknál is, de mi már a kórház felé jártunk, Ők meg már hazafelé. Majd beszéltem Zsuzsival, a pszichológus barátnőmmel, és próbáltam Herminát is hívni, de nem vette fel, így neki sms-eket küldtem. Írta, hogy szívesen bejönne hozzám a kórterembe, hogy mellettem legyen, de addigra engem már kiengednek, amire ideérnének. Megnyugtattam, hogy Zalán főnöke jön értünk, így nem lesz semmi gond, házig szállításban fogunk részesülni. Megint csak azt tudom róla írni, hogy Herminánál önzetlenebb, kedvesebb és empatikusabb lány nincs a földön. Mindig számítani lehet rá, pedig neki még gyerkőce is van. Nagyon szeretem Őt! Ma, az Ő tiszteletére a tőle kapott ékszereket vettem fel: az angyalkás nyakláncot és a lóherés fülbevalót, amit a napokban adott át, mikor az irodában voltam. Csak emiatt bebumlizott a lakhelyükről a Délibe. Imádom! Annyira megérdemelte a boldogságot, olyan jó, hogy neki nem kellett ennyi mindent végigélnie, amiken mi már keresztül mentünk, mert nekik Szűcs doki elsőre összehozta a babákat. <3 

Zalán segített mindenben: tartott, amíg pisiltem (közben röhögtünk), feladta rám a bugyit és a ruhát, levette a zoknit, és felcsatolta a szandit. Isteni férjem van!! <3

13.15 körül már fent voltunk a doki rendelőjében, és már csak 3-an voltunk. Ágiék már ott ültek, és - ahogy lent a folyóson is - dumcsizni kezdtünk Ágival és párjával. Nagyon szimpatikusak, és a kis "vörös démonnak" mindig van pár kérdése hozzám. ;) Zalán viszont nagyon jól elhülyéskedik a párjával, így megint szereztünk új, kedves és vicces ismerősöket. Boldog vagyok, hogy ennyi jó ember vesz körül.

Mikor behívtak a dokihoz, akkor egyből azzal kezdte Szűcs, hogy szerdán szintén 10 órakor találkozunk a második beültetésre, elmondta, hogy melyik gyógyszereket mikor és hogy kell folytatni, és elköszönt. Még annyit muszáj volt mondanom, hogy: Örülök Hilda, hogy már itt van, mert a doktor úrnak a múlt héten nagyon nehéz napjai voltak, többször láttam a feszültséget rajta, és "kidudorodtak az erek"  nyakán, vagyis letagadni sem tudta volna, hogy nagyon feszült volt Ön nélkül. Ekkor Hilda megköszönte a bókot, és mindketten nevettek.

Zalán 80 éves főnöke már fent volt a rendelőben, mikor elindultunk lefelé az a Suzuki felé. Elöl kaptam helyet, mondván ott hátra tudok dőlni kényelemesen, párom majd inkább hátra ül. Ekkor mondom szerelmemnek, hogy kicsit hátrébb dönthetné az ülőrészt. Ültem, majd egyszerre hátrapuffantam, ahogy megnyomtam a gombot. Mondom páromnak: Hééééé, ez halálra ijesztett, ki akarsz nyírni? Itt vannak a kicsik a hasamban, nem jó ez nekünk ilyenkor, tudod? Ekkor a két fiú (főnöke és Ő) elkezdtek nevetni. A hazafelé út sem volt zökkenőmentes, szerintem a leghosszabb utat választotta Tivadar, és út közben, amíg a hídig eljutottunk, 2 autó jött majdnem belénk és dudálva közölték nemtetszésüket (hiába 30-40 km/órával haladtunk, néha halálfélelmem volt). Mivel a KÖKI után a régi úton jöttünk a Ferihegyi út felé, így az ország legdöcögősebb, leggöröngyösebb, legrosszabb útjain sikerült végig haladnunk, így olyan érzésem volt, mintha egy turmixgépben vagy egy pattogó bikán ülnék. Remélem jól felrakta a piciket a doki, mert ez nagyon húzós út volt. És mivel szerdán is Tivadar jön értünk, fel kell kötnöm a "gatyámat"...

15.30 után értünk a ház elé. Megköszöntük a fuvart, ki akartuk fizetni a benzinpénzt, de nem engedte meg. Aztán rájöttünk, hogy miért. Az Ő lánya is a BMC-be járt több évig, majd átment a Kaáliba, ahol azonnal ikreket hozott össze nekik Krizsa doki, így tudja, hogy mennyit szenvednek a lombikos nők, míg eljutnak a sikerig. Szóval nála presztizskérdés ez, hogy nem fogad el semmit. Zalánnal megbeszéltük, hogy valami nagyon extra Whisky-vel, vagy Unicummal fogjuk meglepni, ha már nem hajlandó pénzt elfogadni, hogy megháláljuk a kedvességét. Hihetetlen, hogy ez a férfi 60-nak, ha kinéz és már 80 éves, és olyan fitt és agyilag is ép, hogy sokan megirigyelnék. Sokat pihen, dolgozik, tárgyal, programokat ír, és néha hétvégén is együttműködik Zalánnal, ha többletmunka, vagy határidő van. Zseniális pasi.

Délután feljött Apósom, hogy megnézzen, jól vagyok-e, és Anyós is hívott már, hogy mi volt, sokat meséltem neki, bár nem valószínű, hogy megérti amiket elmondok (pl. beültetés menete, LAH kezelés, stb.), de úgy érzem, Ők a családom, és mivel foglalkoznak velünk és izgulnak, hogy most sikert érjünk el, megérdemlik, hogy elmagyarázzam a folyamatot. Mindketten nagyon jólelkű, családcentrikus emberek, a szüleim nem foglalkoztak velem annyit, mint Ők az elmúlt 6 évben. Köszönöm, hogy ilyen remek családot kaptam a sorstól! <3

Délután pihentem, TV-t néztem, olvasgattam, és próbáltam féloldalt chat-elgetni a lányokkal, párom céges laptopjával, de iszonyú kényelmetlen volt.

Tusolás után megkaptam a Fraxiparine szurit, de most nem a hasamba (mert előző este iszonyúan fájt, és felpúposodott a hasam), és a picúrkák miatt úgy döntöttem, hogy visszatérünk a felkarom szúrkálásához. Aztán a nagyszobában lévő kanapét kinyitotta párom, és beágyazott nekem, a kisasztalon elhelyezte az ásványvizet, rakott oda csokit, nasit, kekszet, ropit, és minden gyógyszert, és kérte, hogy ha valami van, azonnal ébresszem.

Este elmondtam egy imát a kicsikért, megint felolvastam a nekik írt levelet, hogy mennyire várjuk őket, és hogy Ők a nyerők, és lepihentem. Meglepetésként ért, hogy milyen kényelmes a kanapé, főleg így kinyitva. Pihe-puha takarót is kaptam (kis tengeri kagylók és csigák vannak rajta). Átjárta a lelkemet a nyugalom és a béke, rátettem a kezemet a pocakomra, megköszöntem a mai napot midenkinek, hálát adtam az angyaloknak és a sorsnak, hogy bekerülhettek ezek a kis édeskék a hasamba, és lekapcsoltam a villanyt.

Hálás vagyok mindenért!! A sok segítségért, amit másoktól kapunk, a kolléganőim érdeklődéséért, a barátnőimért, a páromért, és Anyósért és Apósért, akik lélekben is nagyon szurkolnak, hogy végre unokájuk születhessen.

Drága angyalok / tündérek. Köszönöm szépen, hogy a hulló csillagok éjszakáján meghallgattatok, és szép lassan teljesülnek a kívánságaink. Hálás vagyok mindenért!

Jó éjt mindenkinek!

Szép napot mindenkinek! Ma végre süt a nap! 

Boldog vagyok, hogy élek, nem fáj semmim, párom szeret és vigyáz rám, és holnap nagy nap lesz, megérkeznek a mi kicsikéink a kellemes, puha pocakomba. <3

Éjjel 1.30 körül hajtottuk álomra fejünket, összebújva, és egymást átölelve, egységben, és szeretetben. Lefekvés előtt mindig elmondjuk egymásnak, hogy: Mindennél jobban szeretlek! <3 Ez már egy szokás nálunk. ;)

Ma reggel ismét a felettünk lakó kisfiú ébresztett a rohangálásával, labdák, vagy üveggolyók dobálásával 7.30 óra körül. 8-kor meg már klopfolta valaki a vasárnapi rántotthúsnak valót. Próbáltam visszaaludni, de nem sikerült. Ekkor arra gondoltam, hogy örüljek neki, hogy nem fúrásra keltünk, vagy egyéb, még hangosabb hangra. Kislattyogtam suttyomban a konyhába, lenyeltem a bogyóimat, és megittam a gyenge kávémat. Még jó, hogy tegnap délután aludtam 3 órát! Áldom az eszemet.

Kávéval a kezemben lekucorodtam a számítógép elé, és nekikeztem a tegnapi blogbejegyzésemnek. Aztán kicsivel később előkészítettem a reggelit, és 1 órára rá felébredt a kis nyúzott férfiember, kócosan és érdekes ábrázattal az arcocskáján. Nem úgy volt, hogy 10-ig szunyálunk? - kérdezte. Miért nem alszol még? Mondtam már, hogy szeretlek? Válaszoltam: Én is szeretlek Téged! Köszönöm, hogy vagy! Ekkor megpuszilt, átölelt, megpaskolta a fenekemet, majd kiment mosakodni és pár percre rá elkészítette a reggelit. Követtem szemeimmel, és boldog voltam, hogy együtt vagyunk.

Felléptem a Facebook-ra és egy kedves ismerősöm ezt az idézetet rakta ki. Éreztem, hogy nagyon betalált, épp nekem szól épp a mostani helyzetre vonatkozóan.

"Nem tudsz mindent irányítani. Néha lazíts, és hidd el, hogy a dolgok a helyükre kerülnek. Egy kicsit engedj ki, és hagyd az életet megtörténni..." Kody Keplinger

Megnyugtattak ezek a gondolatok, és lélekben már éreztem, hogy a kicsikéink is rendben vannak, és a sors és az angyalok támogatnak minket. Mi másért kaptam volna ezt az üzenetet? ;) Ugye, Ti is hisztek bennünk? 

Párom készült a mai vezetésre, így izgulva indult útnak. Ma finom rántott husikat és petrezselymes krumplit fogunk enni, így meglesz a fehérjebevitelem. Már nagyon várom az ebédet! Még kicsit pakolászok, beraktuk már a mosógépbe az utolsó adag ruhát, és ha megjön párom az útjáról, akkor kivesszük és kiteregetjük a friss, illatos ruhákat!

Mindjárt megfürdetem a kis orchieáimat, hogy Ők is megkapják az éltető nedűt, ami nekem a reggeli kávé. ;)

Szép napot és finom ételeket kívánok mindannyiótoknak!

Délután küldte Anyósom az ínycsiklandozó husikat és a krumplicskát, csak arra nem számítottam, hogy a hasam nem fogja bírni... Ahogy megettem, kezdődött a morgás a beleimben, és másodpercekkel később a nagy fehér porcelánon trónoltam... Gondoltam, hogy talán feszült vagyok, nem lesz gond.

Zalán elment a szomszéd sráccal és egy barátjával edzeni a parkba, addig én filmet néztem és pihiztem. Majd újra rohantam kifelé... Mire hazajött, már nyúzott volt a fejem, rögtön kiszúrta, hogy valami nem stimmel...

Mi a gond Kicsim? Kérdezte... Hát a pocim rendetlenkedik, de beveszek pár szenet és jobban leszek, aztán menjünk el sétálni a patakpartra, ha letusoltál és romantikázzunk egyet. Végül - mivel sokan voltak a patakparton - a zöldövezeti, ősfás környéket választottuk a sétánk helyszínéül. Kb. 15 perc után ismét éreztem, hogy probléma lesz... Elkezdtük szedni a lábainkat, és reménykedtem, hogy kibírom hazáig... Rázott a hideg és hányingerem is lett. Kezdtem aggódni... Épp, hogy hazaértünk! Bevettem egy immodiumot is, de nem segített. Mikor a kórházi bugyikat, hálinget, stb. készítettem össze, és a második fiókhoz hajoltam le, éreztem, hogy hánynom kell! Majdnem a fiókban landolt a cucc... Villámgyorsan rohantam volna a wc felé, de csak a fürdőszobáig jutottam el és belehánytam a csapba... Ezt nem értem! Nem is ettem répát!! :D Na, ennek a fele sem tréfa. 21 óra és már nem érhető el a doki. Sürgős segítség kell!

Ekkor már totál beparáztam, így írtam a BMC-s csoportba a régi tagoknak, vagyis a lányoknak, hogy ötleteljünk, hogy így lehet-e beültetés, illetve mivel tudnám kezelni magam, ha már a gyógyszerek sem segítenek? Mindenki mást javasolt, végül a cola és a vodka, amit jónak tartottunk, így fürdés után lehajtottam egy felest, és láss csodát, jobban lettem! Még sok-sok vizet ittam, nehogy kiszáradjak, és végül befaltam egy kisebb dinnyeszeletet. Ezektől már helyreállt a rend. Végre nem fájt a hasam! Vagyis konstatáltam, hogy reményeim szerint jó helyre kerülnek a kicsikéink!

Éjjel Zalán nagyon aggódott értem, simogatott, puszilgatott és ölelgetett és próbált nyugtatni, hogy minden rendben lesz! Bíztam benne, hogy Szűcs nem fog kiakadni. Zalán azon nevetett kínjában, hogy szerencsétlen dokinak már miket "műveltem", mindig csinálok valami extrát, hogy ne unatkozzon. Az tuti, hogy mikor meglát, kiveri a víz... ;) Ráadásul először azt hitte, hogy kolléga vagyok, mert egy csomó új dolgot vezettem fel neki (HABAB, LIT, a LAH-ról már tapasztalata is volt, és még pár extra orvosi kutatással is fárasztottam, mint pl. a D-vitamin szint 100 felett jó az embrió megtapadásához, és nekem most 127 volt, vagy pl. mivel vihető le a prolaktin szint, miért jó az Aspirin Protect - ami a méh vérkeringését segíti és a beágyazódásban is szerepet játszik, mint pl. ez a bogyó jó az MTHFR- vagy Leiden mutációsoknak is, stb.). Remélem most összehozza nekünk Ritával a kicsiket, és akkor nem fogom többet fárasztani ezekkel a dolgokkal. :)

Este összebújtunk párommal, elmondtuk egymásnak, mennyire ügyik voltunk és a kis embrióknak drukkoltunk, hogy szépen fejlődjenek és lehessen beültetés a rosszullétem ellenére.

Jó éjt, szép álmokat, és köszönöm szépen előre is a szurkolást mindenkinek!!