Szép napot mindenkinek! Ismét kezd sütni a nap, ami felvidítja az embert. :)

Ma reggel is olyan fura, "mintha meg akarna jönni" görcsöcskék voltak. 7 óra táján Zalán már énekelgetett a konyhában, amikor ébredtem, és közölte, hogy tegyem magam kényelembe, mindjárt jön a "finom" progeszteron injekció. Őszinte leszek, nem csigázott fel. Másmilyen szúrkálásnak jobban örülnék, ha értitek mire gondolok... ;)

A mai reggelen, a Prolutex szurinál megnyomtam a hasamat a körmömmel, hogy kevésbé érezzem a szúrást, de így most kiugrott a tű. Zalán majdnem a haját tépte, és hangosan "kajabált", hogy: Ezt nem hiszem el! Miért nyúlsz oda? Most megint meg kell szúrjalak!! És ekkor jött a második „döfés”. Ez is fájt! A válasz erre: Mert fickándozol! Mi vagy Te? Némó? Maradnál nyugton és már rég túllennél rajta… Morgott még egy darabig, majd összepakolt, és megkérdezte, hogy azért jól vagyok-e? Mert nem akart megbántani, csak nem szeretné, hogy fájjon nekem... 

Megbeszéltük Zalánnal, hogy olyan vastag kezd lenni a bőr a hasamon, hogy szinte már kosárlabda keménységű... Úgy vélte, hogy nagyon rosszul viseltem a reggeli injekciót, így megölelgetett, megcsókolt és mondta, hogy ma sok melója lesz, de napközben felhív, hogy minden rendben van-e velem? Megpuszilt és útnak indult a "bányába"...

Látjátok, ilyen az igazi házasság! Azért csesz le, mert félt engem, és szeret, és nem akar nekem fájdalmat okozni. Nagyon szeretem ezt a figyelmes, jóképű pasit... Nála jobbat keresve sem találhattam volna... És - ahogy már írtam korábban - az égiektől a "katalógusból" rendeltem, még kislányként.. Ő volt álmaim hercege, már 4 évesen megálmodtam az arcát, a szemszínét, a mosolyát, és azt is tudtam, hogy nagyon humoros, és becsületes... <3 Pont olyan, mint amit elképzeltem. Megérte rá 38 évig várni! Ő életem szerelme és leendő gyermekeim szuper Apukája!

A délelőtt nagy része a Facebook-os kommentekkel telt, sokat nevettem a BMC-s lányok beszólásain. Párat ide is leírok, hogy Ti is nevessetek egy kicsit:

Andi bejegyzése ahhoz a hozzászólásomhoz, hogy olyan szúrkálódós és görcsös érzés van a hasamban: "Zsu, most lézeresen forrasszák össze maguk körül a burkot" :D Gyorsan válaszoltam is neki: Van rá esély! Épp előbb mosolyogtunk Edittel azon, hogy a lyukat is beragasztják, aztán már Zalánt berakhatom a szekrénybe... ;) Vagy ezentúl "farkasszex" lesz. Kint ül a rés előtt és ordít! :D

Közben a lányokkal megvitattuk, hogy pénteken Odettnek is és Editnek is nagy nap lesz, közben Tündi is írt, hogy neki is akkor lesz beavatkozás, úgyhogy vérvétel után meglátogatom őket a kórtermekben. Végre találkozhatunk!

Odette már korábban is nagyon kedves volt, rengetegszer látott el jótanáccsal a neten, sőt többször is összefutottunk a BMC-ben, általában 1-2 hét csúszással ment mindkettőnknek a lombik. Ő még egy igazi szuper Anyuka, csak úgy, mint Hermina! Mennyi nagyon kedves és jószívű lány jár ide...

Több jó embert ismertem itt meg a BMC-ben, mint eddig bárhol. Lehet, hogy ez az intézmény az angyalok gyűjtőhelye? Érdemes ezt megfontolni... Ide jövünk, az "álomgyárba" és közben rengeteg tündérrel találkozunk, akik itt tanulnak meg "látni" és "repülni"... Milyen csodás gondolat! Most nálunk - reményeim szerint - már a repülés következik. <3 A boszorkányképzőben biztosan itt tartanék már... :D Mert megérdemlem. Gyerkőcök, szárnyaljunk! Álomporra fel!

Még visszaírtam zárómondatként Andinak is: Az ufópöttyök napi szinten "meg akar jönni" érzéssel "kápráztatnak" el, és kapargásznak. Valószínű letették a fúrót, és most jön az ÁSÓ!! 

A mai délelőttöt is vidáman és boldogan zártam. Mivel pörgősre sikerült minden, így nem szuszikáztam, ahogy szoktam, még a 16 órás Castle-t sem néztem meg, mert nem jutott rá idő.

Ma is 2x ettem 11 óráig, ami igen szokatlan a korábbi életritmusomhoz képest, hogy 11 után reggelizek és 14-15 óra felé ebédelek (ami szintén 3-5 perc), majd 18-19 óra felé vacsi.. De pár napja állandóan éhesnek éreztem magamat. Isteni szőlőt eszegettem 10 óra után, és gondoltam ledőlök, de a felettünk lakó állandóan rendezkedett, pakolgatott, tologatta a bútorokat, így mégsem aludtam.

Délkörül felhívott párom, kérdezte, hogy ettem-e? Jól van-e a pocóm? Mondtam, hogy minden rendben van, ne aggódjon, csak a szokásos kapirgálás megy... Kis ásóval bányásznak a kölykök, ezen kívül semmi friss hír. Megemlítette, hogy ma már menne edzésre, bár túl sok kedve nincsen, mert eléggé nyúzott, és mondta, hogy nem túl jó nélkülem aludni, hiányzom neki az ágy másik oldaláról, de tudja, hogy jobb így nekem, mert félek, hogy megüti a hasamat az éjjeli durva forgolódásával.

Délután pakolgattam, mosogattam, és 17.30 körül megérkezett Zalán, hogy mégsem megy edzésre, mert fáradt, inkább itthon marad velem és Al Bundy részeket néz, amíg én a barátnőmmel elvagyok. Nem szeretne minket zavarni.

Pár perccel később hívott Adrienn barátnőm is, aki Pilisborosjenőn lakik, de mégis ilyen hosszú utat bevállalt, BKV és Volán járatokkal, hogy lásson. Mostanában ritkábban találkozunk, mert nem egy helyen dolgozunk. A kiadónak nem úgy megy már, mint korábban, amikor ott voltam, 4 órában legyőztem a 6-8 órásokat a számviteli és könyvelési anyagok marketingjével... Gondolom ezért kaptam annyiszor bónuszt és étkezési jegyeket is, amik elvileg csak a 6-8 órásoknak jártak volna.. Bár a céget és a melót nem szerettem, de érdekes és tanulságos tapasztalatokat szereztem ott, több mint 3 évet húztam le a lakástól oly távol, a XIII. kerületben. Ott ismertem meg a halkszavú, de annál kedvesebb Adriennt. Általában Ő egyedül ebédelt, az egyik vezető jobbkeze volt, és úgy éreztem, hogy sok közös van bennünk. Bár Ő bicajozik és "szkvassol", én meg edzőterembe jártam, de mégis sok közös témánk volt. Főleg egyidőben volt az Ő Anyukája és az én Anyósom akkor kemón, és próbáltam Adriennt lelkileg felemelni, hogy ne adja fel, és támogassa Anyukáját, és higgyen benne, hogy minden rendben lesz, ezzel tud neki nagyon sokat segíteni. Igazából legfőképp lelki támasza voltam. Aztán kiderült, hogy Adrival sincs minden rendben, így szereztem neki egy jó nőgyógyászt a János Kórházban, sokat kutattam, hogy a legjobbhoz be tudjuk "tolni" és hogy tudjon is hivatkozni valakire... És többek között kértem, hogy ne hagyja magát lealázni és elnyomni, mert ha minden téren összeszűkül a világa, akkor összeomlik. Ne hagyja, hogy legyőzze bármi! Se betegség, se főnöknő, se munkaadó! Ha az kell, hogy jobban legyen, akkor merjen lépni! Keressen munkát, vagy tanuljon, tegyen bármit, de ne higgye el, hogy Ő egy senki, ahogy sugallják neki a főnökségben! Szuper munkát végez, és 2 ember bérét spórolják meg rajta, és kértem, hogy ezt ne engedje! Kérjen fizetésemelést, de már kész tervvel menjen oda a főnöknőhöz, és vezesse le neki, hogy még két másik ember, aki elment, az Ő munkájukat is vele végeztetik, és esténként megy el, de még túlórás plusz pénzt sem kap. Talán ez az egy nem sikerült... Pedig segítettem motivációs levelet is írni neki. Akkor megjósoltam, hogy ez sem fog örökké tartani és a külföldi tulajok nem sokáig hagyját az itteni terrort, és ha a sok fáradt ember teljesítménye csökkenni fog (ami ugye várható és ésszerű), akkor a kinti főnökök eltávolítják az itteni "elnyomót"...

Épp, hogy letelepedett Zalán, hívott Adri, és telefonon elnavigáltam a buszmegállótól a házig, és 2 órát dumcsiztunk. Először a régi cégemre vonatkozó jóslatom jött be, - ezért szeretett volna nagyon beszélni velem, - vagyis leváltották a főnöknőt, aki terrorizált mindenkit.. Majd a sünikről diskuráltunk, akik beköltöztek a kertjükbe és duzzadtra zabálták magukat (itt némi hasonlóságot véltem felfedezni magam és a süncik között)… Aztán vele örültem, hogy mennyi helyre eljutott idén is, igaz csak 2-3-4 napokra, de végre ismét világot jár, és az Anyukája is jobban van.

Majd rólam kérdezgetett, hogy ment a lombik? Mit érzek, stb? Ez volt a hosszabb lélegzetű téma... Aztán megmutattam neki Dömét, a nagy T-betűvel ellátott szépségünket, aki Németországból érkezett hozzánk, hogy már családként furikázzon minket, amikor Zalán már tud majd vezetni... Szépen, pöpecül csillogott, fentről igazán remekül nézett ki. Tegnap azért közelről észrevettem pár csíkot a szélvédőjén, de ehhez képest igazán remek munkát végzett rajta Zalánkám.

Eszegettünk és iszogattunk, majd úgy elszaladt az idő, hogy Adrienn elnézést kért, de 20 óra körül távoznia kellett, mert nem érte volna el a 21 órás utolsó vidéki buszt, így felraktuk rám a csattos cipellőmet, és elindultunk a kivilágított, vízeséssel és szobrokkal ellátott parkon át a buszmegállóhoz. Gyönyörködtünk a színes fényekben és a megnyugtató vízesés hangokban, és közben beszélgettünk. Elmondta Adri, hogy mennyire örül, hogy most így alakulnak a dolgaink, és hogy nagyon fog nekünk szorítani, hogy minden úgy alakuljon, ahogy szeretnénk.

Az éjjeli fényeket nézve meglepetten tapasztaltam, milyen fura, hogy mostanában nem megyek sehova... Régen nagy nyüzsis voltam. 

Megérkezésem után Zalán beadta az esti vérhigító szurit, ami ismét azonnal lilába váltott át, és összebújtunk a kanapén. Megállapítottam, hogy mennyire hiányzik a testiség... Kérdeztem is, hogy mikor lehetünk újra együtt? Mondta, hogy nem tudja, majd ha megyek Szűcshöz, kérdezzek rá. De Ő már előjegyzett engem decemberre, akkor jó lehet? :D Mert nem akarja a babák fejét a kígyóval döfködni... Még Ők is ilyen lököttek lesznek, mint mi... 

Fürcsi után benyomtam a Crinone gélt, ettem még 1 rizspufit, mert kicsit égett a gyomrom, és néztem még egy kicsit a TV-t, majd a kicsikkel megbeszéltem, hogy szuper hely a hasam nekik, és maradjanak csak ott 8,5 hónapig még.

Közben elképzeltem, ahogy pénteken magas HCG eredményem lesz, Szűcs mosolyog, és Rita is gratulál, és ismét örömmel ölelem és megpuszilom, és hálásan megköszönöm a munkáját és azt, hogy általa egy álmunk teljesülhetett. 

Szép álomkép... Majd mély álomba zuhantam... Éjjel még pisilni sem keltem fel, ami nagyon érdekes, mert mostanában állandóan pisilnem kell...

Mindenkinek kívánok szép álmokat és mielőbbi babásodást! Higgyetek a csodátokban és magatokban, lelkileg legyetek rendben!! Ez a legfontosabb! Vagyis: "Kérd és megadatik!"