Jó reggelt mindenkinek!
Izgalmasan kezdődik a nap. 5.40-kor már fent voltam, bekapkodtam a bogyókat, megmosakodtam, fogat mostam, és belefejeltem a púderes dobozba, beillatoztam magam, vagyis ahogy a Kishercegben említették: "felöltöztettem a lelkemet" a nap napra. Vegyes érzelmek kavarognak bennem. Továbbra is érzem, ahogy bent szúrkálódás és enyhe feszesség van, nem múlt el a "meg akar jönni" érzés.
Elkalandoztak a gondolataim, és az jutott eszembe, hogy ma Judittal is találkozom, aki szerintem "nagyon terhes" lehet, vagyis véleményem szerint ikrei lehetnek, mert már durván produkálja a hányinger, hasszurkálás és szédülés tüneteket. Egyszerűen érzem, hogy nekik sikerült! Ettől boldogság járja át a lelkemet, hogy van, akiknek ilyen könnyedén sikerül a baba, jó, hogy nem kell megküzdeniük, ahogy másoknak / nekünk. Jó párost alkotnak Zsoltival, két muris, de felelősségteljes ember egymásra talált, és teljes egységet alkot. Ahogy humorizálnak egymással, az jut eszembe, hogy mi is ilyenek vagyunk Zalánnal. Egységben vagyunk. <3
A buszon végig fogta Zalán a kezemet, és a tenyerem a combján pihent. Azt hittem, teljes csendben fogunk végigmenni az úton, de állandóan volt témája szerelmemnek, ami egyébként nem szokása, hogy buszon beszélgessen. Mindig ki kellett vennem a fülhallgatót a fülemből, mert "szakadt belőle a szó". Főképp a görög oltóanyagért utazás, és a repülőút, táska mérete, és a szállásfoglalás volt a téma.
Megérkeztünk a kórházba, és most kivételesen nem volt óriási tömeg, csak páran vártak a recepciónál. Már tudták Tündiék, hogy vérvételre jöttem, kicsit leültettek, míg kitöltötték a papírokat, addig gyorsan hátrafutottam, hogy megkeressem Odettet, Editet és Tündit. Odette épp a műtők előtt állt a "szoptatós ruhácskájában", amiről úgy vélte, hogy szerencsét hoz neki. :) Láttam rajta, hogy fel van pörögve, és megint az jutott eszembe, hogy hasonlóan kemény és céltudatos nő, mint én vagyok. Olyan, mint egy buldózer, megy előre, ahogy mi... Nem adja fel soha! Ezt nagyon imádom benne! Ráadásul okos és segítőkész, de - ahogy Ő szokta mondani - túl realista, úgyhogy csak az tudja Őt megérteni, aki hasonlít hozzá. Örültem neki, hogy megint elindultak, mert úgy vélem, sikerrel fognak járni. Sosem felejtem el, amit az egyik doki mondott nekem: Akinek már volt terhessége, annak a szervezete "emlékszik" és ezért nagyobb eséllyel sikerül azoknak a baba, akiknek már elindult a terhesség, mint azoknak, akiknek még soha semmi nem történt... Ezzel vígasztalom magamat, már 1 éve... :)
Aztán bementem a hátsó kórtermekhez, megkerestem Csillát, és kérdeztem, hogy Editet hol találom? Végül meglett Edit is, épp előkészítették a leszíváshoz. Egy megszeppent, széparcú, jószívű tündér volt velem szemben, aki igazából nagyon erős, de most látszott az arcán, hogy fél. Átöleltem, és elmondtam neki, hogy mennyire vártam ezt a találkozót! Próbáltam nyugtatgatni, hogy Herminának és a többi ismerősömnek is sikerült a lombik, amikor altatás nélkül volt a leszívás, állítólag jobb minőségűek a tüszők ilyenkor. Úgy éreztem, ez most nem segít neki a lelki állapotán. Zalánt is bemutattam neki, majd elrohantam vérvételre.
A vérvételen nem Betti volt, aki egyébként az egyik kedvencem, de a múltkor már érezhetően elég nyúzott és fáradt volt, több lány hiányzott, így minden az Ő vállát nyomta. A másik jófej vérvételes lány látta, hogy sápadt vagyok, kicsit szédültem is, mondtam neki, hogy eléggé izgulok, így kérte, hogy inkább feküdjek le, nehogy a vérvétel közben ájuljak el karomban a tűvel... Zalán még kint várt, de hallottam, hogy már beszélget valakivel, és a hangok elárulták, hogy Judit és Zsolti jöttek, és mivel nagyon közeliek voltak a hangok, így gondoltam, hogy Ők is a vérvételi sorban állnak. Miután leveték a véremet, még pár percig fektettek, hogy ne legyen baj, csúnya puffanást tudnék okozni odakint, ha elterülnék a kövön...
Kijöttem, fogtam még az eremre nyomott kötést, és üdvözöltem Juditot és párját. Mesélte Judit, hogy iszonyú rosszul van, szédül, hányingere van, és minden tünetet produkál, ami még túl korai, ebből arra következtettem, hogy lehet, hogy több baba is van bent... ;) Mondta, hogy ilyen állapotban dolgozni sem fog tudni, csak max fekve, és hogy a lányaival is sokat hányt. Erre megemlítettem, hogy ha tudnám, hogy tutira terhes vagyok, akkor szívesen "vezetném a nagy fehér porcelánbuszt", vagyis párnákon térdelve hánynék a wc-be... Milyen jó is lenne! Erre elkezdett szabadkozni, hogy jaj, de tapintatlan, és elhiszi, hogy örülnék. Kértem, hogy ne érezze magát azért rosszul, mert nekik sikerült. Én őszintén örülök nekik, hiszen erre vágytak. Igazán jó szülők lesznek, harmónikus a kapcsolatuk. Mikor kint vártunk a recepción, Zsolti a hátát nyomogatta, meg a nyakát masszírozta, próbáltam én is közelebb menni, hátha kapok egy kis ingyen masszázst, de nem jártam sikerrel. Persze csak humorizáltam, már úgyis megszokták tőlem.. Zalán közben farkaséhségével küzdött, úgyhogy mondtam, hogy nyugodtan menjen ki a boltba valamit venni magának. Erre a kis cukorfalat nekem is hozott finom zöldteát és 2 isteni finom sütit.
Miközben Juditék a recepciónál vártak, - mert 10 előtt biztosan nem lesz eredményhirdetés és Szűcsnél fent nagyon sokan voltak - így arra a döntésre jutottam, hogy visszamegyek Editbe lelkesedést önteni. Jókat hülyéskedtünk, megint fárasztottam egyedi humorommal, de néha-néha átvillant a gondolataimon, hogy mi van, ha most sem sikerül nekünk? Ha ezek a tünetek mégsem igaziak, csak annyira szeretném ezt a babát.
Az jutott eszembe, hogy pár napja még a 150 feletti HCG-re áhítoztam, és mikor megtudtam, hogy Áginak 62 a HCG-je (amit Ő kevesell, pedig 50 felett már jó a tehesség), hogy milyen gyorsan alábbadtam az álmaimat, és már az 50-es HCG-től is milyen boldog lennék! Elképzeltem, ahogy itthon szépen rendberakom a lakást, sokat pihenek, és vezetem a blogomat, és felkészülök a picúr érkezésére. Többször is eljátszottam a gondolattal, ahogy Hilda behív és boldogan mondja Szűcs, hogy: "Gratulálok, Ön terhes!" És megkérem, hogy írja le, hogy veszélyeztetett terhes vagyok, és így 2-3 évig lehetek GYES-en, vagy GYED-en, vagy GYEÁS-on. Aztán kicsit behúztam a "kéziféket", hogy: "Ne szaladj annyira előre"... Mi van akkor, ha csak 27 lesz a HCG? Akkor megint indul a küzdelem, és a főnököd is már ki akart rúgni, és már arról akar beszélgetni, hogy nem mehetsz több lombikra, mert akkor nem akar veled tovább dolgozni... És akkor elveszítem a munkámat, amit annyira szeretek, és eltávolodok a kolléganőktől, akikkel szoktam baráti találkozókra menni, kávézni, masszírozgatni, pszichológus általi "átvilágításon" résztvenni. Kezdett a gyomromban a gumó nőni... Egyre feszültebb lettem..
Megjött közben Zalán is a kis sétájából, és betelepedtünk mindketten Edithez. Kapott egy Algopyrint is az infúziójába, előtte meg a fenekébe egy kábító szurit. Kicsivel később hívták, hogy menjen be a műtőbe, kezdődik a leszívás! Párjának el kellett mennie egy sürgős munka miatt, így mi maradtunk vele "támasznak". Láttam rajta, hogy iszonyúan feszült és nagyon fél a fájdalomtól, de tudtam, hogy ez most jó lesz! Nekik már egyszer sikerült, csak pár hét után megszakadt a terhesség.. Mondogattam is neki, de ilyenkor semmit sem ér a nyugtatgatás, tapasztalatból tudom. Azt elemezte épp, hogy hiába kapta meg a kábító szurit, nem érez semmi kómaszerű érzést. Mondtam neki, hogy bevetem a babos biogázt!! És akkor jöhetnek a vegyi felszereléssel, mert ki fogok írtani mindenkit! Meséltem, hogy én a múltkor a kábító szuri után igencsak hamar kifeküdtem, bár én általában elmondom a véleményemet őszintén, amit nehezen viselnek mások. Meséltem a múlt évi lányos hangú, lányos kéztartású műtős fiúról, aki közölte: Gábor vagyok, és én leszek a műtős segéd, és most berakom a branült, nem fog fájni, majd megkapja az altatót, 3-ig kell számolni, és már aludni is fog. Először majdnem elnevettem magam a hangjától, mert Miki egér jutott eszembe róla, és elképzeltem, ahogy nagy fekete fülekkel és nagy fekete orral, piros-fehér gúnyában áll mellettem, és ezen a manó hangon beszél. Vagy csak lehet, hogy nekem hatott a kábító cucc? És azért képzelődtem? :D Ezek után a kézfejembe beszúrta a branült, és megszólaltam: Hazudott, egy qrvára fáj! Ekkor mondta, hogy kezdjek el számolni, de éreztem, hogy gőzerővel nyomja belém az altatót, épp, hogy kimondtam, hogy 1, már "megszakadt a vonal"... Gondolom jobban jártak, ha leszedálnak, mielőtt még elküldök valaki mást is a "melegebb éghajlatokra". Ezen végre jót kacagott Edit. Majd hallottuk a nevét a folyósóról, és oda somfordáltunk a műtőhöz. Megvártam, míg bemegy, és az ujjaimat összefontam érte, azaz ahogy az oviban és a suliban mondtuk: csuriba tettem az ujjaimat, hogy drukkoljak neki. Közben hívott Zalán, hogy Juditéknak már szóltak, hogy menjenek fel Szűcshöz, úgyhogy felmentünk az emeletre.
Megszámoltam, 12-en voltak fent. Mi már kint álltunk, mert nem volt ülőhely. Páromon láttam, hogy feszült. Judit rosszul volt, Zsolti ideges volt, hogy nem tudta, hogy segítsen a párján. Szerintem egy atomreaktort is tudtunk volna 4-en üzemeltetni, az kb. biztos! Olyan szinten vert a szívem, azt hittem, hogy elájulok. És ekkor megjelent Hilda, és mosolygott, mikor köszöntünk neki. Ez erőt adott! Majd hívták a nevemet, és nem láttam a biológust, vagyis Ritát. Ekkor már éreztem, hogy nem minden megy úgy, ahogy elképzeltem, de még mindig nyugtattam magamat, hogy Áginak is sikerült, Ő szerdán volt bent, 11 előtt hívták be, nála sem volt bent a biológus, mégis sikerült nekik! Ekkor felcsengett a nevem és Hilda megint mosolygott! Odarohantam az ajtóhoz, Zalán "lobogott" mögöttem a hátizsákjával. Köszöntünk, és mondta Szűcs, hogy foglaljunk helyet. Nem volt vidám az arca...
Mondom neki: Doktor úr, mondja, hogy sikerült, kérem! Rám néz: Nem, sajnos Zsuzsa, 2 lett a HCG, vagyis megint nem sikerült.... Mától fejezze be a gyógyszereket, vérhigítót, progeszteront, mindent! Ezután odabent összeomlottam... Éreztem, hogy Zalán keze a karom alá csúszik, és simogatni kezd... Mondogatta csendben a fülemhez közel: Nyugodj meg kicsim, nyugodj meg... Levegőt sem tudtam venni...
Kérdeztem, hogy mi lehet az ok? Őszintén szólva nem tudom Zsuzsa, az életkorára saccolok. Mondom Szűcsnek, az AMH-m 43 évesen, 3,6 így ezt kilőném, mint lehetőség. De értse meg, hogy a tüszők minősége számít, nem a mennyiség! Persze, nagyon szép szám a 8 tüsző, és a 6 embrió, de látja, mindent megpróbáltunk! Mit tehetnénk még? Ment a medrol, ment a vérhigító, ment a Prolutex és a Crinone gél is, és megkapta a LIT kezelést is Görögországban, hogy ne támadja a szervezte párja sejtjeit, de mégsem jött össze... A "maradék" embriók meg ismét nem bírták a fagyasztást... Javaslom, hogy gondolkodjanak el petedonoron, ha van a családjában 35 év alatti, egyenesági rokon, aki már szült, és bevállalja, hogy szétszúrkáljuk, akkor jelentkezzen nálam. Zalánra néztem, hogy mi legyen Kincsem? Bevállaljuk? Láttam, hogy Ő is sokkos állapotban volt, így a bólogatásig jutott és közben rendületlenül simogatta a karomat. Visszanéztem a dokira: Jó, csináljuk! Erre Ő: Ezt ne így Zsuzsa, menjenek haza, nyugodjon meg, pihenjenek egy kicsit, beszéljék át részletesen, keressenek rokont, aki bevállalja, és akkor hívjon fel, jó? Igaz, azt mondtam, hogy nem vállalom Önt el az 5-ik és egyben utolsó lombikra, de úgyis tudom, hogy visszajön, mint a bumeráng, vagyis ha nagyon akarja, akkor jöjjön, ismerem már annyira, hogy nem lehet Önnel észérvekkel semmit tenni. Ekkor éreztem úgy, hogy ennek az egésznek semmi értelme. Hiszen a szervezetem ezeket a gyönyörű és szuper embriókat is elpusztította, 4 lombikon vagyunk túl, és a testem egyre jobban "ellenkezik", fel vagyok puffadva, feldagadt a karom, a hasam, aludni is alig tudok, és állandóan csak az jár a fejemben, hogy mikor megyünk újabb lombikra...
Szűcs doki rám nézett: Minden rendben? Mondtam, hogy igen, és elköszöntem.
Kijöttünk, éreztem, hogy sok tekintet ránk szegeződik, de csak mentem előre, agyhalottan. A lábamból is kiszállt a vér. Csoda, hogy nem mosórongy formátumban kúsztam ki a rendelőből...
Összeszedtem magam, amennyire tudtam, és Judit megkérdezte: Na? Ránéztem, közelebb mentünk egymáshoz, kezdett a szemem megtelni könnyel, és elkezdtem rázni a fejemet... Láttam, hogy nagyon sajnál, pedig épp erre nincs szükségem. Nem akarom, hogy sajnáljanak. Így csak átöleltem, és ennyit mondtam: 2-es lett a HCG, valószínűleg el sem indult... Ennyire nem "vághat át" a megérzésem! Mondta, hogy nagyon sajnálja. Zsolti arcán is láttam, hogy szomorú miattunk. Judit próbált nyugtatgatni, de már azt sem hallottam, hogy mit mond. Könnycsepp gördült le az aracomon, és úgy láttam jónak, hogy elköszönjek. Annyit mondtam, hogy legalább nektek sikerült, örülök, hogy boldogok vagytok! Kértem, hogy ha végez, akkor hívjon majd fel, de előre felkészítettem, hogy akinek sikerül, általában utolsók között hívják be... Puszit adtunk egymásnak, Zalán gratulált Zsoltinak, és elindultunk.
Zalán és én, mint két zombi, vonultunk le a lépcsőn. Nem láttam, és nem hallottam. Azt sem tudom, hogy jutottam le. Elmentünk teljesen le, a főbejáratig, amikor eszembe jutott, hogy még a 2-es HCG-ről szóló papírt sem hoztuk el, és a háziorvosnak kell valamilyen igazolás, hogy már ne tartson tovább táppénzen. Szembe jött épp Irénke, aki szomorú arccal nézett rám, és mondta, hogy sajnálja. Ezek szerint Ő tudta.. Akkor azért volt ilyen lehangolt.
Ekkor jutott eszembe, hogy Edithez sem mentünk vissza, hogy megnézzük, jól van-e? Szóval vissza a BMC-be.
Zalánt felküldtem az emeletre a dokihoz, mondtam, hogy én nem akarok bemenni már oda, én megberohantam Edithez. Ahogy mentem a kórtermekhez, boldog arccal nézett rám Csilla, kérdő tekintettel. Sikerült? Megráztam a fejem, és mondtam, hogy nem. Erre mondja nekem Csilla: Figyelj, a nagy számok alapján jönni kell és sikerülni fog! Nézd, aki ebben a teremben fekszik, nekik az első baba 8-ik lombikra sikerült! És megint itt van, látod? Ne add fel. Mondom neki: Tudod Csilla, nekünk az NK ölősejtek és a ritka alloimmun problémám miatt kilökődnek az embriók. Erre Ő: Hagyd már ezeket! Tudod, Szűcs nem hisz ezekben! Felejtsd már el az NK ölősejteket, felejtsd már el az alloimmun problémádat! Jönni kell és kész! De most menjetek el pihenni, mert nagyon nyúzottak vagytok. Én is akkor épültem fel, amikor nem agyaltam, mondta a doki, hogy ezt vegyem be, én bevettem, nem kérdeztem semmit, nem néztem utána az interneten, csináltam, amit mondtak. Elvileg már nem kellene élnem, de itt vagyok és dolgozom! Nagyszerű csaj vagy! De kérlek, most már ne foglalkozzál másokkal! Ígérd meg, jó? Csak magatokkal. Megszólalni sem tudtam.
Odette közben már túl volt a műtéten, és vidáman üldögélt az ágya tetején. Mondta, hogy Ő az IMSI-t javasolja, hogy legközelebb azzal jöjjünk, igaz, hogy 80.000 Ft az a lötyi, amiben a spermákat és a petéket tartják, de úgy csak a legjobb minőségű spermák mennek oda a petéhez, és ezzel sikerült annak a lánynak a kórteremben, ott a falnál, pedig Ő sem fiatal már. Megmondom őszintén, most semmilyen újabb lombikra nem vágytam... Megpusziltam Odettet, mondtam, hogy nagyon szurkolok, és eljöttem.
Visszamentem Edithez a kórtermébe, és szomorú ábrázatomról tudta már a választ... Könnybe lábadt mindkettőnk szeme, és megkértem, hogy ne sajnálkozzon, mert attól nem leszek jobban, inkább mesélje el, hogy ment a leszívás altatás nélkül? Elmondta, hogy nagyon fájt neki, soha többet nem vállalná így be, ha lenne legközelebb, akkor inkább altatásban kérné. Mondtam, hogy ne így gondolkodjon, hanem higgyen, hogy most sikerül és 9 hónap múlva a karjaiban tarthatja a babájukat! Mesélte tovább, hogy a jobb oldalon nem annyira volt vészes a leszívás, de a balnál azt hitte elájul, mikor onnan kezdte leszívogatni Szűcs a tüszőket. Mondta, hogy 8 tüsző lett, úgy tűnik, meglett "Hudini" is, én hívom így azt a tüszőjét, ami a napokban "felszívódott" szerinte, vagy eldurrant. Azzal nyugtattam, hogy nálam is ez volt, hogy 1 eltűnt, aztán előkerült! Nyugiiiiiiiii. És lám, igazam lett! Ott van az a tüszőcske! Most majd azon megy az agyalás, hogy mennyi jó minőségű? Már válaszoltam is neki: kb. a 70%-a szokott sikerülni, úgy kb. 4-6 lesz, ha minden jól alakul. Kértem, hogy nyugodjon meg, és elköszöntem, hogy nekünk menni kell már és egyébként sem vagyok most valami vidám társaság.
Tündit továbbra sem találtam, így Editnél és Csillánál is hagytam üzenetet, hogy sok sikert kívánok a FET-hez! Bízok benne, hogy összejön a tesó-projekt! :)
Zalán már nagyon dühös volt, hogy még mindig itt vagyunk, pedig már menni kellene haza, és még mindig barátnőzök. Kértem, hogy hívja fel az Anyukáját, de nem volt rá hajlandó. Ez volt a válasz: Majd, ha hazaértünk és ettem, akkor ráveszem magam, hogy telefonáljak.
Hazafelé zenét hallgattam, Zalán becsukta a szemét, és a lábamra tette a kezét. Mikor a metró végállomásra értünk, mondta: Gyere Tündérkém, meghívlak egy jó kis Burgeres kajára, tudom, hogy szeretnél enni, már régóta sanyargatjuk magunkat, együnk most valami egészségtelent! Megérdemeljük! Megpuszilgattam, és megköszöntem, hogy ilyen cukibogyó, és mondtam neki: Drágám, én mindent megtettem, nem tudom, hogy miért nem sikerült. Válaszolt gyorsan: Tudom, mindketten mindent megtettünk, ne ostorozd magad. Kérlek, ne vegyük el a mai nap szépségeit, ma már ne beszéljünk erről, jó? Veszek neked pár szép dolgot, gyere! Elkapta a mancsomat, és kicsit boldogabban mentünk a bevásárlóközpont felé. Éreztem, hogy nagyon szeret, és nem szeretné, ha a mélység sötét bugyraibam "matatnék", nem akarja, hogy összeomoljak. Bementünk az áruházba, és minden boltnál rákérdezett: Ez a ruha tetszik? Gyere, menjünk be, próbáld fel. (Aki ismeri Zalánt, tudja, hogy utál vásárolni, főleg nőkkel, mert sokáig tart és iszonyú nyűgös vásárlás közben.) Aztán ékszerboltnál is megkérdezte: Bemenjünk? Tudom, hogy imádod az ékszereket! Nézzük meg, mik vannak, és ha valami tetszik, akkor szólj, és kifizetem. Na ennek nem tudtam ellenállni. Meg is láttam egy egyiptomi hercegnőhöz illő ezüst nyakláncot, és még egy másikat, ami gyöngyös volt és kis apró szálak kötötték össze. Kérte párom, hogy próbáljam fel mindegyiket, és ha szeretném, mindkettőt megveszi nekem! Az eladó mondta, hogy nézzek ki mégegyet akkor, mert 2-t fizet, 3-at vihet akció van! Több se kellett nekem, kinéztem mégegy nyakláncot. Megdöbbentem, milyen drágák, de Zalán szó nélkül a kasszánál odanyomta a pénzt az eladónak, és átadta a táskát, amit kaptunk, és a kedvezményes kupont is, amit szeptemberig lehet beváltani. Kérdezte, hogy bemenjünk-e az aranyboltba is? Mondtam, hogy nem kell túlzásokba esni, nagyon szépen köszönöm, de ennyi épp elég lesz. Nagyon jól tudom, hogy meg akar nyugtatni, és szeretné, ha nem csak ez a rossz emlék maradna meg a lelkemben. Ezek után elmentünk enni, isteni finom volt a kaja! De rég ettem ilyet! Zalán szinte habzsolta! Bámultam rá, ahogy a maszatos kezével a maszatos pofiját törölgette szalvettával, és rájöttem, hogy Ő a legjobb dolog az életemben. Megcsókoltam és megköszöntem a kedvességét és a sok figyelmességet, amit kaptam. Erre Ő: Még nincs vége! Menjünk cipőt és ruhát nézni! Kezdtem úgy érezni magam, mint aki betegsége után a játszóházba megy... ;) Fogta a kezemet, és végig mentünk az összes ruhaboltban, de nem igazán tetszett meg semmi. A Terranovában viszont láttam pár jó cuccot, úgyhogy egy klassz ejtettvállú felsőre esett a választás, a másik színből, amit akartam, nem volt a méretemben. Bementünk a könyvesboltba is, de nem maradt meg, hogy miket néztem, csak tébláboltam. Zalán elment mosdóba, én meg elkezdtem hívogatni a lombikos barátnőimet... Mindenki ledöbbent a hír hallatára, alig tudtak megszólalni. Csak ezeket hallottam: Ezt nem hiszem el... Ilyen nincs! Biztosra vettem, hogy ez most sikerült! De hát voltak tüneteid is! Meg görcsöltél, mint a beágyzódásnál. Hogy lehet ez? Jaj, annyira sajnálom! Innen megint elszakadt a cérna... Úgy döntöttem, hogy mostanában nem folytatjuk. Ennyi épp elég volt. És most még nem tudom, hogy mondjuk meg a családnak. Bár Anyunak mondtam, de mivel Ő Alzheimer kórban szenved, még engem sem igazán ismer fel, nemhogy értené, miről beszélek, tesóméknak nem szóltam, hogy megint lombikozunk, mert Ők ebben nem hisznek, így maradt Zalán családja. Ők legalább mellettem álltak mindvégig. Támogatnak lelkileg. De Ők is össze fognak zuhanni, mivel nagyon akarnak unokát, és most annnyira nyugodtan és békésen csináltam végig ezt a lombikot, hogy biztosra vették, hogy sikerült. Ahogy mi is... Ez ám a nagy pofáraesés!
Hazaértünk az új szerzeményeinkkel, Zalán a gép elé ült, és kérte, hogy pihenjek le a nagyszobában, nézzek valami filmet, hogy ne zaklasson fel a BMC-s csoportban a lányok sajnálkozásai, nem akarja, hogy kiboruljak.
Úgy döntöttem, hogy mielőbb túl akarok lenni ezen, inkább leírom, hogy mi történt. Egyre több és több szívet küldtek a lányok, már számolni sem tudtam. És csak potyogtak a könnyeim. A papírzsepik elfogytak, már a Sylvia papírtörlőbe fújtam az orromat... Sokan írták, hogy én vagyok a példaképük, és hogy miattam kezdtek újra lombikozni, mert a pozitív hozzáállásommal és a blogommal új erőt adok nekik. És nagyon drukkolnak, hogy ne adjuk fel, és menjünk tovább! Megírtam, hogy még keresem a jó megoldást, mert megint "bennem lett vége" a szép reményeknek, amíg kint voltak az embriók, minden rendben volt, amint bekerültek, onnan volt bibi...
Most nem akarok sokat gondolkozni, pihenni szeretnék, és nyaralni, és új és boldog élményeket gyűjteni! Nem zsákmányolhatom ki a testemet és a lelkemet, mert az visszaüt. Zalánnal is többet kell törődnöm, mert Ő most is csak végigcsinálta velem ezt a lombikot, de semmi jót nem kapott belőlem... Nem tudtunk összebújni, nem tudtunk együtt aludni, nem mert még olyan szorosan sem megölelni, mert féltett, hogy bajom lesz, vagy éjjel, álmában, amikor kalimpál, megrúg vagy megüt, mert volt már erre példa. Szóval elhanyagoltam ezt a drága jó embert, akit annyira szeretek. Persze, tudom, Ő elfoglalja magát, nézi a filmeket, játszik, vagy éppen edzésre jár, de mégsem olyan harmónikus ilyenkor az életünk, mint egyébként. Pont a testi kontaktus hiányzik, ami annyira jó vele!
Azzal szeretném zárni a soraimat, hogy nincs bennem keserűség! Mindent megtettünk, mindent jól csináltunk, de a kis angyalkánk úgy döntött, hogy most nem jön le hozzánk. Még nem jöttem rá, mi a jó megoldás, de egy ideig hagyjuk a dolgokat, elengedjük ezt az utat. Muszáj pihenni, muszáj feltöltődni, mert az elmúlt 1 évben egymás után nyomtunk le 3 lombikot. Ez nem normális! Be kell húzni a kéziféket, mert elszáll a vonat...
Mindenkinek szívből kívánom, hogy megtörténjen a legnagyobb csoda, és mindenkinek a lehető legjobb úton-módon menjenek a kívánságai! Hajrá lányok! Ne sajnáljatok, erős vagyok, és megyünk majd tovább, de most a feltöltődésnek kell következnie.
Szép délutánt / estét mindenkinek! Odett, Edit és Tündi, Mariann DRUKKOLOK NEKTEK!! Gyönyörű és egészséges babócát kívánok mindannyiótoknak! <3
