Kedves lányok!
El tudjátok képzelni szerintem, hogy mit él ilyenkor át egy nő, aki évek óta babára vágyik, és 2 napja nem érzi a hasfeszülést, ami korábban az agyában a baba ottlétét jelentette, vagyis ezzel kötötte össze a gondolatokat, hogy sikerült-e, vagy sem?...
Október 24-e reggel: Orsi barátnőm jött 10-re a kisfiával, ami nagyon jó volt, hogy eljöttek, de mivel már nem éreztem az alhasam feszülését... Nem akartam semmit mondani neki, hogy így volt ez régen is, és tiszta para vagyok, de szerintem érezte, hogy valami nem stimmel velem.. Ezért indiszponált voltam végig, olyan érzésem volt, mintha nem is én tenném a dolgokat, hanem egy "Marionett bábú lennék". Nem voltam jól és szomorú voltam. Kivéve akkor, amikor ebéd után lementünk a játszótérre. A nap csodásan sütött, csak kicsit csípett a levegő, de kifejezetten jól esett, hogy végre ismét kimozdulhattam, mert előző 2 nap zuhogott az eső. Mára már jórészt felszáradt a sok víz, csak a fű volt még saras, ahol Nandu átbarangolt a park, és a játszótér felé. 2-3 órát játszottunk. Orsi kisfia csúszdázott, dombot mászott és mászókázott, és egy csúszópályán csúszott le, amit nagyon élvezett. Készült rengeteg fotó rólunk. Rájöttem közben, hogy nagyon sokat tanulok Orsitól a gyerek-hisztikről, és azok kezeléséről, és szentül hiszem, hogy Őt az angyalok küldték hozzám, hogy segítsen ezeket a nehéz helyzeteket feldolgozni, és így ezekkel a szituációkkal felkészíteni engem a gyermekem reakcióira. Ő az én őrangyalom, Gabival együtt. Most csak az Ő társaságukra vágytam, próbáltam a negatív embereket elkerülni, akik minden nap rámtolták a fájdalmaikat és a nyűgjeiket.
Játszózás után úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egy pizzáért, de mivel Nandu buszozni akart, így egy megállót bérlet nélkül mentem, amit nem szoktam sosem csinálni, hiszen nem számítottam erre, hogy buszozni fogunk, így nem hoztam el a bérletemet. Viszont nem izgultam, úgy éreztem, nem jön ellenőr. (Nem is jött egyébként.)
A pizzériában óriás hiszti következett ismét, levágta magát a földre Nándi, ezért úgy döntöttünk, hogy amíg készül a hami, elmentünk kicsit a környéken sétálni, és beszélgetünk. Majd visszamentünk, és Orsi a buszmegállóban elkezdte etetni Nándit, aki farkas éhes volt. Ekkor megéreztem a pizza illatát, és összeugrott a gyomrom, muszáj volt elkezdenem enni, mert éreztem, hogy rögtön meghalok, ha nem kapok 2 szeletet. Ültem dobozzal a kezemben, és teli pofával falam a kaját. Életemben nem csináltam ilyet, tök ciki... Fel sem mertem nézni, hogy van-e ismerős, mert szerintem elsüllyedtem volna a föld alá. Pufira voltam tömve ruhával, a hajamat szétfújta a szél, a kezem csupa paradicompüré.. A nagy falás közben végül 3 szelet "csúszott le", de mivel Orsi most fogyózik, Ő nem evett. (Emiatt lelkiismeret furdalásom volt, hogy amit készítettem neki, abból sem tudott enni az IR diétája miatt, és most a pizzából sem eszik, így éhen fog halni, hiszen 10 óta nálunk volt, és már 14 óra körül járhatott az idő.
Miután elmentek haza, délután még játszottam a "bogyócserélgetős" játékon (párom így hívja ezt a játékot), olvasgattam, zenét hallgattam, és akartam egy filmet nézni, de elaludtam a TV előtt. Barátnőm kérésére este rajzoltam magamnak a egy pozitív tesztet, és leírtam egy papírra, hogy a HCG 369, mert ezek Katka szerint a trimeszter fontos számai. Tetszett ez a számsor és a szép gondolat, hogy nekem is sikerülhet a baba. Főleg, ha ennyien hisznek bennünk. A papírra még rávéstem a 8-as számot is alulra, a hála számát. <3
Este még chat-elgettem, majd 22 óra felé ágyba bújtunk, és átöleltük egymást drágaságommal. Kérte, hogy ne féljek, és simogatta a hajamat, a hasamat, és csókolgatott. Hajnalban arra ébredtem, hogy takargatja a hátamat (pedig melegem volt, és direkt rúgtam le a takarót, mert forró voltam), majd miközben aludni próbáltam, simogatja a hajamat és a fenekemet... Ez egy fantasztikus érzés, Ő egy csoda. Bár már kiskoromban megálmodtam Őt, de a sors végre 2010-ben elhozta hozzám, előző vőlegényem ugyanis a barátnőmért elhagyott, és 4 napra rá megismertem életem szerelmét.. Köszönöm Istenem, köszönöm angyalok, hogy mellém irányítottátok Őt.
Október 25. a tesztelés hajnala:
Éjjel nem aludtam jóformán semmit, hajnali 4-kor kikullogtam a wc-be, hogy ne keltsem fel életem szerelmét, és az első vizelettel lepisiljem a neten rendelt 10-es erősségű tesztet. Majd lélegzetvétel nélkül ültem, és percekig bámultam a csíkot, és vártam.. Semmi.. Közben eszembe jutott Hermina és Judit, akiknek a vérvétel előtti napon is negatív volt a tesztjük, mégis lett babájuk, sőt Herminek 120 körüli HCG volt, ikrekkel, Juditnak meg vérvételre már meg is jött a menzesze és a negatív teszt után már csak újabb lombik időpont miatt ment be a BMC-be a HCG vérvételre, mert úgy vélte, ez a lombikja nem sikerült (az elsőből már van egy kisfia) és akkor gratuláltak neki, hogy babát vár.. Szeretnék én is ilyen helyzetet megélni, ezt kívántam, hogy végre tévedjek...
Gondoltam, otthagyom kicsit, hogy "meggondolja magát" a teszt. Csak én éreztem, hogy már eltelt fél óra? Hátha lesz még remény..
Visszacsoszogtam párom mellé, aki már várt és megkérdezte, hogy mi a fenének idegesítem magam vacak tesztekkel? Ő érzi, hogy ott van a baba. Elmagyaráztam neki, hogy szeretném látni életem első pozitív tesztjét.
Már "tűkön ültem", próbáltam aludni, de nem ment. Hallgattam a horkolást.. Már 6 óra volt, mikor visszamentem, de a csík továbbra is csak 1 volt. Megint pisiltem egy újabb tesztre, hátha az első volt hibás. Az eredmény újra 1 csík. Na ekkor már teljesen kiborultam, mivel ezek elvileg a legerősebb tesztek. Párom felbosszantotta magát, kikelt az ágyból, kérte, hogy feküdjek a kanapéra, beadja a szurit, és ma már nem akar erről a témáról hallani. Szerinte nem szép dolog, hogy nem hiszek abban, hogy a negatív teszt semmit nem jelent, mert Ő hisz benne, hogy most sikerült. Próbált nyugtatgatni, meg ölelgetett, puszilgatott, de én csak sírtam.
Ráadásul mára beszéltük meg Gabival, a lélekgyógyász barátnőmmel, hogy meglátogat, így "öröm az ürömben", hogy Ő meg tud nyugtatni. 10-re jöttek Pinkyvel, a kutyusával, azért is kértem, hogy jöjjenek együtt, mert a Kaális csoportban sok fotót láttam, hogy azoknak a csoporttagoknak, akiknek sikerült a baba, a kutyusuk nem tágított a lányok mellől, és állandóan a hasukon feküdt a délutáni sziesztákkor a kutyus, vagy a cicus, mintha érezték volna (ebben egyébként biztos vagyok, hogy a 0-3 éves korú gyerekek, és az állatok "látók"), hogy a pocakban "lakik" valaki.
Délutánra Marika barátnőm is meg akart látogatni, 14 óra után indult volna, de végül lemondta. Nem is bántam, neki nem akartam elmondani nagy bánatomat, nem akartam, hogy lásson kiborulva. Este végül írt, hogy jól vagyok-e(?), és megírtam, hogy negatív lett a teszt, és egész nap bőgtem..
Férjem elment fodrászhoz korán reggel, így épp akkor jött vissza, amikor Gabi hívott, hogy nemsokára itt van a buszmegállónál, menjek le eléjük. Ekkor elkezdett magyarázni párom, hogy holnap mik lesznek a teendők a korai kelés után (szendvicsek készítése, pakolás, iratok összekészítése, stb.), viszont semmi sürgősről nem volt szó, de addig nem engedett el, amíg nem mondta végig a mondandóját, közben Gabi már a buszmegállóban várt a kutyussal. Éreztem, hogy tiszta ideg lehet (megérzem ezt is). Kértem páromat, hogy ezt most hagyjuk, este megbeszéljük, szeretnék indulni, mert nagyon pipa lesz a barátnőm, hogy megint megvárattam. Lerohantam a buszmegállóba, alig kaptam levegőt, úgy siettem, láttam, hogy Gabi türelmetlenül áll a megállónál, és felveszi a telefont, aztán megcsördült a mobil a zsebemben, de kinyomtam. Hangosan mondogattam a nevét, de a nagy széltől nem hallotta. Gyorsan futottam felé, amikor is kiborultan közölte, hogy mennyire tiszteletlen vagyok, hogy nem is vártam őket, hiába beszéltük meg, hogy én elé megyek. Mondtam, hogy feltartott párom és ne haragudjon, nem tudtam időben elindulni emiatt. Ekkor folytatta volna, amikor is kértem, hogy most álljon le, mert teljesen ki vagyok borulva, mert negatív a teszt, és úgy érzem, ez a lombik sem sikerült. Elkezdtem zokogni, és átöleltük egymást, Pinky meg csak ugrált rám. Szerintem félt a kutyusa, hogy valami bajom van. Csak rázta a farkát és nem tágított mellőlem...
Ott álltunk a sok ember között, és én éppen összeomlottam, mindenki előtt.. Percekig próbáltam összeszedni magam, de nem sikerült. Felmentünk hozzánk, próbáltam barátnőmet kínálgatni sütikkel, és nasikkal, mogyoróval, üdítőkkel, de csak a kávét fogadta el. Ma nagyon morci volt, azzal jött, hogy én ilyen "vacak bolti sütikkel" fogadom Őt (ezek egyébként a drágább aprósütik, amiket a cukrászdában vettünk direkt az Ő kedvéért). Mondta, hogy Ő sütni szokott másoknak, frissen. Kértem, hogy most tényleg ne bántson, mert pont erre nincs szükségem. Beültünk beszélgetni a nappaliba, kávéval a kezünkben, próbált megnyugtatni, hogy még ne adjam fel. Pinky folyamatosan rajtam ült, és nyalta a kezeimet, és az arcomat is állandóan nyalni szerette volna, de ezt nem igazán szeretem, ha a számat, arcomat nyalja egy kutyus. Úgy éreztem, hogy a szomorúságom miatt gyógyítani akar. Kb. már ebédidő volt, mikor megmelegítettem a tegnap készített bolognai makarónit, de akkor vettem észre, hogy párom sok tésztát fogyasztott, így alig fog kettőnknek maradni. Elnézést kértem Gabitól, aki ismét kifakadt, hogy én nem is neki külön főztem, ahogy Ő szokott másoknak, hanem a tegnapi kaját tálalom fel neki. Na itt már teljesen elszakadt a cérna. Ismét bocsánatot kértem, hiszen sokat köszönhetek neki, de elmagyaráztam, hogy most épp nagyon sebezhető vagyok, és így is, hogy elvileg Zalán nem akarja, hogy főzzek, főztem, és még el fogom a Végvári Cukrászdába is vinni sütizni az ebéd után, mivel nem akartam hajolgatni a sütéssel, és szépen megkérem, ne csesztessen már. Átadtam neki az Azték ezüst ékszert, ami illik hozzá, egy színes, Swarowski kristályos fülbevalót, amit most egy akció keretében féláron meg tudtam venni neki, hálám jeléül, hogy sokat foglalkozik velem. Megettük az ebédet, még megmasszíroztam a nyakát, hátát, derekát, és utána gyorsan indítványoztam, hogy menjünk a cukrászdába, Pinkynek úgyis sétálnia kell már. Elindultunk, de Pinky nem akart lemenni, a bejárati ajtóra ugrált, és nem lehett a háztól elrángatni sem. Ez nagyon furcsa volt tőle, állítólag még sosem csinált ilyet. Végül nagy nehezen eljutottunk a kis parkon át a célhelyre, de a kutyust nem engedték be. Megfogtam a pórázt, és kértem Gabit, hogy nézze ki a sütit, amit szeretne, és ki fogom neki hozni. Egy fiatal lány volt a pultnál, még sosem láttam ott, de nem igazán gondolkodott, hogy a 2 pohár ásványvíz és a 2 sütis tányér alá nem ártana egy tálca, ha már a nagy szélben a "kutya-mizéria" miatt kint fogyasztjuk a megvásárolt termékeket az amúgy hézagos, fa asztalon. Így kétszer fordultam... Sütött a nap, és éreztem, hogy kicsit feloldódtam, kezdtem jobban érezni magam. Bár a feszülés már 2,5 napja nem volt a hasamban, ami aggasztott, de ezt a témát ma elengedtem. Legyen, ahogy lennie kell...
Elmentünk a patakpartra barátnőmmel és a kutyussal, és élveztük a napsütést és néztük a kacsákat, a kutyusokat, a parkban tornázó embereket. Kezdett a lelkem felszabadulni. Jó, ez ennyi volt, engedd el az idegbajt - mondogattam magamnak. Közben már azon "kattogtam", hogy ma este már intézkedem IVIG ügyben, írok Gyöngyinek, hogy lehetne mielőbb bejutni Fülöphöz(?). Bár a dokim papírján az volt, hogy: "...először Intralipid és esetleg Prof. Pajor - IVIG". Nem tudtam, hogy ki az a Prof. Pajor, így biztosra akartam menni és mindent előre "levajazni", hogy ne essek még jobban pofára.
Elkísértem Gabiékat a buszmegállóba, és siettem haza, hogy infókat tudjak meg ezügyben.
"Felpattantam" 14 óra körül a facebookra, és már 24 levél várt. Mindenki kérdezte, hogy mi volt a tesztelésnél? Miközben írtam a válaszokat, bömböltem. Úgy zokogtam, hogy megfájdult a fejem, és belázasodtam, majd bevettem egy lázcsillapítót és megpróbáltam ismét lehiggadni. Több órányi sírástól végül hányingerem is lett. Ma először nem hívott fel napközben a szerelmem, hogy hogy vagyunk a babákkal, és hogy ettem-e normálisan? Pedig ez 2 hete szokásává vált (amúgy nem egy beszédes típus, úgyhogy ez külön jólesett minden nap tőle).
Kiírtam a csoportban, hogy negatív lett mind a kettő 10-es teszt, és bár holnap vérvétel, de én úgy érzem, hogy ez ennyi volt.. Mindenki írta, hogy bízzak még, és a biztos a vérvétel (az a vicc, hogy én is ezzel bátorítok mindig mindenkit, de ha magamról van szó, mindig realistább vagyok), csak egy lány kérte a tagoktól, hogy ne bátorítsanak, mert a 10-es tesztnek ET + 9-ik napon már mutatnia kellene valamit, legalább egy halvány csíkot, úgyhogy megkér mindenkit, hogy ne áltassanak semmivel, mert nincs értelme. Az a vicc, hogy egyetértettem vele, de közben a lelkem mélyén szerettem volna egy "Judit-féle történetet", hogy csak a teszt téved, és mégis ott van a baba a hasamban, csak megviccelt.. (Ahogy Nikit, Juditot és Szilvit is, akikben nem hittek a dokik, mégis mindegyiküknek megszületett a kislányuk.)
Ma egész nap folyásszerűség volt a tisztasági betéten, mindig idegesen kaptam a bugyimhoz, hogy most már tuti vér jön belőlem, de nem. Valószínűleg az Utrogestan lehet ez a "tócsa-szerűség", a fene se tudja...
Észre sem vettem a nagy siránkozás közben, hogy már 19.30 múlt, és párom hazajött az edzésről. Látta, hogy pufira bőgtem a szemeimet, és ismét próbált nyugtatni, hogy bízzak, mert Ő azt érzi az én "semmit nem érzek és most minden olyan más" mondataimból, hogy sikerült. Fantasztikus vagy, mondtam, megöleltem, megcsókoltam, és elzavartam fürdeni. 22 óráig kaptam lehetőséget, hogy a barátnőimmel chat-en még kicsit írogassak, aztán lefürödtem, és mentünk aludni, mivel holnap korán kelünk.
Szívem hercege aggódott értem. Elmondta, hogy holnap próbáljak meg közömbösnek mutatkozni a szülei előtt, és ne haragudjak rá, hogy engem ott fog hagyni majd a Kaáliban, mert nekik el kell menniük egy nagyon idős rokonukhoz, aki kiskora óta nem látta páromat, mert nagyon messzi laknak egymástól, így a szülei is jönnek velünk hajnalban. Épp jókor - gondoltam magamban.. De talán így jobb is, nem Apósom és Anyósom előtt borulok ki. A győri lombikos ismerősömmel, Verával -akivel nagyon átéreztük egymás gondolatait - megbeszéltük, hogy Ő "helyettesíti" majd a családomat, és 8-9 között, amíg nem megy munkába, vigyáz rám és bátorít, elmegyünk együtt az Árkádba kávézni és sütizni. Ez némiképp lenyugtatott, hogy nem leszek addig sem egyedül, és nem agyalok annyit.
Álmatlanul forgolódtam az éjjel.. Előző este sem aludtam, így 26-án hajnali 4 felé buci szemekkel indultam a tükör felé, de már megnyugodtam. Felkentem a szemhéjaimra az ezüstös csillámokat, hogy ne látszon annyira, hogy előző nap milyen pocsékul voltam. Nagy levegőt vettem, és elengedtem a fájdalmat és a félelmet, nincs mit veszítenem... Holnap majd beszélek a dokival, hogy legyen legközelebb IVIG...
