2015-11-11. Későn, de végre hazaértem! Alig merem elhinni! Drágaságom vacsorával várt, ebből is tudom, hogy lombikidő van, hiszen ilyenkor a gondoskodó, tüneményes énjét láthatom. Hamizás után előkészíti az „egységeket”, maga mellé veszi a stimulációs lapot, és ellenőrzi, hogy rajtam van-e a jeges zacskó. Oké, minden a helyén. Keresgéli a tűket. Édesem, még mindig a nagy, fekete neylonban (nálam csak hullazsáknak emlegetett) találod, még mindig nem nőtt lábuk, és nem mentek arrébb! Megtalálta! Zseniális! Felemeli a zacskót, és leejti. Rám néz, hogy ezt a malőrt láttam-e, és hallottam-e, és miután fejemet fogva és oldalirányú „ezt nem hiszem el” mozdulatokat produkálva néztem vissza rá, valószínűleg felfogta, hogy mindent láttam! Nagy nehezen eljutottak a cuccok a „szifiliszes” kisasztalig. Ma csak 3 Merional kell? Igen kicsim, csak az, meg a vérhigító! Előkészíti a nagyobb tűt, leveszi a kupakot, és majdnem ismét megszúrja magát. Ekkor jön rá, hogy az üvegcse nyakát nem törte el. Bután néz rám, majd vissza, az üvegcsére. Nevetni kezdek. Megfogjam a tűt? Ekkor bárgyú vigyor suhan át szája szélén, és fejével jelzi, hogy igen! Hogy Te milyen taktikus vagy, foglalkoztatod a szerencsétlen fehérnépet! Engem miért kell ebbe bevonni? Nekem tele a kezem a jéggel és a görccsel, nem érek rá ilyenekben segédkezni. Na, végül mégis átveszem a tűt. Letöri az üveg tetejét, átveszi a tűt, és felszívja az oldatot. Eddig jó. Ismét megzavarodik. Mi a gond édesem? Néz előre. Húúúúúúúú, itt gondok vannak, a rotoros mozgás már nem a régi! Ezt az egyedet is megette a rozsda! A fenébe! Hát akkor most mi lesz? :D Gondolom már vagy 32 éve lejárt a garanciája. :) Mégsem vihetem vissza a szüleinek, hogy csináljanak egy jobbat! :D

Vissza a szurizáshoz! Szóval néz rám ez a gyönyörűség, valamilyen okból kifolyólag a hasamra dobja az alkoholos tisztító kendőt, és utána folytatja a folyamatot. Benyomja az oldatot a tablettákhoz, és megint jön a pöcöktetés, hogy a buborékok kimenjenek. Nyomja erősen a lötyit, és egyszer csak fingó hanggal kibuggyan a cucc, és a szemébe megy! Pánik indul! Jaj, a szemembe ment, meg fogok vakulni! Kimossam? Hát ha gondolod! Fuss! Ledobja az asztalkára a kezében lévő izéket, és szedni kezdi hatalmas talpait. Hallom, ahogy fröcsköl a víz mindenhová... Bejön, és pirosas szemmel folytatja a mutatványt. Pislog, mint aki nem lát jól, és sajnálkozik, hogy most vége, nem fog látni! Te, szívem, nyugodj már meg! Nem lesz semmi baj. (Csak a férfi ne legyen soha beteg, mert az a világ végét jelenti!)

Szerintem ezért imádja beadni az injekciókat, hogy pöckölgethessen. Mosolyog, és közli, hogy: képzeld, rájöttem, hogy nem kell tövig nyomni a tűt, és jobb, ha az éles fele alul van, így nem fáj annyira! Ezt mind a 7-ik napon sikerült kisilabizálnod? Ez annyira jó! Mindjárt én szúrok beléd valamit! De azért ez haladás nem? – kérdezi kacagva! Hát ja, nagyon boldog vagyok, hogy eltelt 7 nap, és ez a sok infó mind eljutott az agyadig. Nem leszel atomfizikus, az tuti! Jó vagy informatikus, programfejlesztőnek, csináld inkább azt. Menni szeretnél az ügyeletre? Lehet, hogy a kedvenc nővérkéd van lent. Nem, kussolok! Nyomjad bébi! Kacarászni kezdünk, jön közel a székkel, és a nagylábujjamra rátolja a széket. Áááááááááááá, hát már nem is látsz? Teljesen leamortizálódunk a lombik végére! Ilyen nincs! Már folyik a könnye a röhögéstől, és rázkódik a kezében a tű. Hozzám ne érj vele, amíg így nevetsz! Azaz igazság, hogy már én is rázkódok, így fél perccel toljuk a beadást. Oké, összeszedtem magam, jöhet! Jááááááááj, ez most nem esett jól. Hát pedig úgy nyomtam, ahogy meséltem. Igazán szuper, köszi. (Nem vagyok őszinte, már kezdem kicsit unni a szurikat.)

Most jön akkor a „kedvenced” – susogja fülembe. Oh, még van a Fraxiparine is? Ezt nem hiszem el, tényleg! Na jó, akkor mirelit átvándorol a karomra. Pár perc pihenőt kérek. (Ahogy a fociban, időt kérek a gól előtt.) Elővakarja a Fraxiparine-t, nyomogatja a lötyit felfelé, majd visszaszívja, mert nem tökéletes, és van benne buborék. Édesem, fejezd már be, mert nyúzott vagyok, és már 2 perce húzod-nyúzod azt a fecskendőt. Jó, mindjárt! Pöcögtetés folytatódik. Mondom, látom, hogy ez így már jó! Csináld már, mert kihullik a hajam! Jön az ágyhoz, felülök, és ismét hülyén fogja, és szemből, tövig akarja tolni. Te állat, oldalról, rézsútosan! Módosít a tartáson, és szúr! Reménykedek, hogy most nem lesz lila folt rajtam, de megint fááááááááááááj! Befejezi a tevékenységét, és csókot lehel rám, és közli, hogy nagyon büszke rám, hogy ennyi mindent megteszek a leendő babánkért. Ilyenkor megéri mindezt végig csinálni! Ma esti hálaadásom kezdetét veszi.

Legyetek jók! Szép álmokat!