Sziasztok!
Rég nem jelentkeztem. Mostanában túl sok fájdalom ért... Nem akartam leírni, de már a csoportokban többen kérdezték, hogy miért nem írok semmit magunkról?
Akkor most leírom, hogy mi van velünk. Októberben, a 45-ik szülinapomkor közölte az andrológus, hogy párom spermája megint romlott, emiatt elmarad a november elejére áttolt lombik (idén immáron 3x vagy 4x toltuk a lombikot spermaromlás miatt, már a vérképe is egyre ramatyabb a férjemnek, újabb 4-5 gond derült ki nála). Majd ezzel egyidőben közölte Anyu párja, hogy Anyu állapota durván leromlott pár nap alatt, és végül kirúgtak a munkahelyemről is, mondván "nem lehet rám számítani a lombik előkészületek és ezek miatt"... Remek kis 45-ik szülinap... 4 rosszhír egyszerre. Remélem itt már vége a sok rossznak, mert idén 1x sem tudtunk indulni, pedig már áprilisban kiváltottam a lombikhoz szükséges gyógyszereket, ami megkezdett lombiknak számít...
Most nagyon kavarognak bennem az érzések, mert Anyukám napok óta nem akar rágni / enni, alig iszik (csak cukros üdítőket hajlandó meginni, a vízet kiköpi). Legyengült nagyon, már csak csont és bőr. Pár napja sokkal jobban nézett ki..
Tegnap nagyon korán keltem, alig aludtam 5 órát... 8.30-ra mentem Anyuékhoz, hogy elvigyük valahogy a Pszichiátriára, és megkérjük (vagy akár lefizessük) a dokit, hogy végre történjen valami, és kórházba kerülhessen Anyu, mivel a régi, és az új háziorvos sem akarta beutalni a kórházba, mondván a pszichológiai gondokkal küldők, akiknek nincs belgyógyászati gondjuk (mert elvileg a vérképe jó, az UH is jó, a belgyógyászati vizsgálati eredményei is jók), nem utalhatják kórházba... Nem veszik figyelembe, hogy legyengült, egyedül régóta nem tud enni, inni, vagy wc-re menni. Régóta bekakil és bepisil..
Odaértem Anyuékhoz, és a látvány, ami fogadott, azonnal lesokkolt. Anyu kb. 25 kg lehet, csont és bőr, az arca kékes-zöld... És nem akart felülni, nem tud már járni sem.. Nagy nehezen az élettársával ketten felhúztuk, de ülni sem bírt, elborult, ahogy a pelenkát rá akartam adni. Felemelni alig lehet, mert tehetetlen test... Ketten próbáltuk felöltöztetni és megetetni. Egy kis szelet Sport szeletet tudtam beletömni kb. 35 perc alatt, inni meg alig akart. Nagy nehezen kb. 25-30 perc alatt felöltöztettük, de nem bírtuk felállítani. Nagy nehezen elhúztuk az ajtóig, a hóna alá nyúlva, de a lábfejével karcolta a talajt... Láttam, hogy ez így nem lesz jó, főleg, hogy van 6 lépcsőfok lefelé, és mivel nem hajlandó kinyitni a begyulladt, hályogos szemeit, így nekimegy mindennek.. Az orrom előtt borult meg, miközben a párja támogatta, és nagyon beverte a fejét a fürdőszoba V-alakú oldalfalába, az orra rögtön belilult. Rájöttem, hogy már egyáltalán nem láthat, csak homályt...
Próbáltam hívni a mentőt, nem akartak kijönni, mondván beutaló kellene a pszichiátriáról, hogy be tudják vinni... Aztán megpróbáltam a fizetős mentőket hívni, közölték, hogy az oda út (kb. 10 perc autóval, mivel kerületen belül mentünk volna) 11.000 Ft, a visszaút is 11.000 Ft, ha várni kell, az plusz pénz. De mivel ők vidéki cég, emiatt a 10 perces út miatt nem hajlandók felutazni, mert az a 3 órás út nekik kb. 3x-os pénzkiesés, mert ezidő alatt 3 másik pácienst tudnának jó pénzért fuvarozni. Hívtam a Máltai Szeretetszolgálat számait, amik meg folyamatosan foglaltak voltak.. Így ment el 1 óra. Hívtam Orsi barátnőmet, de ő a gyerekével volt, aztán hívtam Gyuri barátomat, ő dolgozott, majd végül Timit próbáltam... Egyikük sem ért rá... Utolsó lehetőségként férjemet is megpróbáltam, bár tudtam, hogy dolgozik és tárgyalás előtt áll.. Kikönyörögtem, hogy mivel meg sem lehet mozdítani Anyut, 2-en sem bírunk vele, siessen és vigyen el minket a dokihoz. Közben hívtam a rendőr barátnőmet, hogy segítsen, hívogassa a dokit, hogy késni fogunk, mert Anyu annyira magatehetetlen, hogy nem szállítható és a mentő nem hajlandó kijönni... 30 perc után sem tudott semmit intézni, mert nem vették fel az orvosi rendelőben a telefonokat. Kinyomozta végül a doki privát számát, és azon érte el. Mondta a doki, hogy vár minket. Ekkor kicsit megnyugodtam. Közben megitattam Anyut, és próbáltam ráadni a kabátot, mert láttam, hogy mindjárt megérkezik a párom, és nem akartam, hogy még ő is várjon. Feladtam a kabátot Anyura és elkezdtük kivonszolni a lakásból. Egy pillanatra engedtük el, amíg a párja bezárta az ajtót és én felvettem a telefonomat, mert hívtak és megint nekiesett a falnak. Tiszta lila az arca... Úr Isten, mi lesz így??? Nagy nehezen kihúztuk a bejáratig, és mivel nem nyitotta ki a szemeit, próbáltuk húzni, a lépcsőnél mondtam, hogy emelje a lábait, de semmi... A lábammal pöccintgettem le a cipőit, hogy le tudjuk vinni a lépcsőfokokon. Borzalmas volt... Aztán hallottam, hogy megáll az autó a ház túloldalán. Integettünk páromnak, de nem látott, nem hallott. Közben anyu csúszott össze, amíg Anyu párja az útra lépett, hogy onnan integessen a férjemnek. Nagy nehezen észrevette, és elindult felénk. Addigra Anyu már a térdemig csúszott össze, úgy kellett megint felemelni. A lábait egyáltalán nem mozgatta, mint egy nagy zsák kő, úgy reagált mindenre. Nagy nehezen betuszkoltuk a kocsiba, ügyelve rá, hogy ne üsse be a fejét, majd felemelgettem a lábait, hogy berakjuk az ülésre, ne lógjon kint az autón kívül. Ekkor elborult megint, amíg be akartam kötni a biztonsági övvel. Párom segített tartani, és bekötni. Aztán nagy nehezen elindultunk, de éreztem, hogy hiába lett lefürdetve indulás előtt (mivel tiszta bélsár volt az érkezésemkor), megint kakiszag áradt belőle...
Azt vettem közben észre, hogy egyáltalán nem szólal meg, ha kérdezek, arra sem reagál. Mintha elvesztette volna a külvilággal a kapcsolatot... Semmire nem reagált.
Nagy nehezen eljutottunk a Csobánka térre, a Pszichiátriára, de az autóval a közelben nem lehetett megállni, nincs sehol parkoló, így kb. 5-6 épülettel arrébb tudtunk parkolni. Kb. 500 méterre volt a rendelő. Ezen is morogtunk mindannyian, hogy ezt hogy képzelik azok, akik építették az intézményt, hogy nincs megállási lehetőség, a magatehetetlen betegeknek, akiknek még nincs tolókocsijuk és mondjuk nagyon rossz állapotban vannak. Megint kezdtük előről Anyu vonszolását, kb. 3 utcán át. Mindenki úgy nézett ránk, mintha valami részeget rángatnánk... Anyu feje közben lebiggyesztve, szemei csukva. Még csak 2,5 óra telt el, de már fáradtak voltunk. Nagy nehezen bejutottunk a rendelőbe, de az emberek nem igazán akartak a főbejáratnál arrébb menni, hogy elférjünk.. (Agyrém, hogy az emberek mennyire fásultak és érzéketlenek.)
Nagy nehezen megtaláltuk a liftet, amire ki volt írva, hogy csak a személyzet részére. Hurrá, miért ez a lift van a bejárattal szemben, ha nem lehet a betegeknek használni? (Újabb értelmetlen baromság.) Húztuk tovább Anyut, onnan jó messzire, az épület másik oldalán volt a betegszállításra vonatkozó lift, de az meg nem jött... Vissza a másik lifthez, beraktuk Anyut és felmentünk. Már a folyóson meglátta a nővérke, hogy baj van, bement gyorsan a főorvoshoz, hogy és szólt, hogy egy nagyon rossz állapotban lévő péciens érkezett. Kijött hozzánk az orvos, mondtuk Anyu nevét, és behívott minket. Amíg bementünk, Anyu megint elborult. Mindenki minket nézett. Kiment hozzá Szili, hogy tartsa, addig elmondtam a dokinak, hogy mostanában romlott így le, 1,5 - 2 hete, alig akar enni, nem rág, csak pudingot és csokit hajlandó enni, hiába próbáltuk apróra vágott kedven ételeit adni, semmit nem fogadott el. Az orvos kérte, hogy hozzuk be Anyut és vegyük le a kabátját. Meglátta, és azonnal hívta a sürgősségi mentőt. Megkönnyebbültem, hogy végre egy orvos, aki tényleg komolyan veszi a munkáját. Elmondtam, hogy már 4 kórházba próbáltuk bejuttatni és 1 éve várunk a Geriátrián is várólistán... Senki sem segít nekünk, az idén 2 háziorvos sem volt hajlandó felírni TB alapon a pelenkát Anyunak (1 csomag pelenka 4.000 Ft + a kiszállítás 1.200 Ft, most vettem 2 csomaggal, plusz 1 gumis lepedő az IKEA-ban 7.990 Ft, ami az egész ágyat átéri és vízálló, ebből is 2-t vettem, de már mindkettő borzalmas állapotban van). Próbáltam kérdezni, hogy a Smoflipid beadása megoldható-e a felerősítésére? Azt mondta az orvos, hogy már annak sem fognak a Kútvölgyiben örülni, hogy ő kéri Anyukám felvételét, hiszen Anyu nem belgyógyászati eset, de most már le van gyengülve nagyon, így sajnos pszichiátrián sem fogadnák, hiszen inkább már elfekvőben lenne a helye (persze ezt az utolsó pár mondatot inkább körvonalakban ráutalással próbálta érzékeltetni).
Ő meg elmesélte, amíg vártuk a mentőt, hogy az Alzheimer a tudomány mai állása szerint nem gyógyítható, és sajnos a kevésbé tanult, az agyát nem annyira használó személyeket jobban érinti, ezért kell tanulni folyamatosan.
Megírták a papírokat, felvették az adatainkat, már ezzel elment 1,5 óra, de a mentő még sehol... Újabb 1 órás várakozás kint a folyóson úgy, hogy közben próbáltam Anyuba beletömni apránként, körömnyi falat banándarabkákat, pépesre nyomogatva, hogy le tudja nyelni. Nagy nehezen 45-50 perc alatt beadagoltam neki 1 banánt és megitta a neki hozott mangó babapépet is. Ebből sejtettem, hogy tudja, hogy én vagyok, hogy mikor támasztottam a vállait, hogy ne essen le a székről, odadugta az arcát az arcomhoz, és megfogta a kezemet. Mondtam neki, hogy nagyon szeretem, és ekkor az ujjaival erősebben fogta az ujjaimat és motyogni próbált valamit. Mondtam neki megint, hogy szeretlek! Erre odasúgta, hogy én is... Na itt könnybe lábadt a szemem, meghatódtam, hogy mégis legalább azt tudja, hogy én itt vagyok, pedig 2-3 hete egy szót sem szólt... A párjával már régóta nem kommunikál. Aztán zenét hallott, és a lábát elkezdte rázogatni... Vagyis hall, ezt már biztosan tudom, csak vagy nem tud reagálni, vagy nem tudja kifejezni magát. Annyira sajnáltam, főleg, hogy mikor mondtam, hogy szeretem, láttam, hogy legördült a csukott szemein egy-egy könnycsepp... Vagyis hiába nem tudja a nevemet, nem tudja, hogy ő kicsoda és hol lakik, meg mi van körülötte, mégis az érzelmei még működnek...
2,5 óra is elmúlt már, amikor megjött a mentő. Feljöttek a mentősök, és kérdezték, hogy mi a baja. Elmondtuk, hogy nem bír járni, kellene egy hordágy.. Lementek, újabb 10 perc és megjelentek megint. Ekkor közli a mentős, hogy nincs beutaló, várjuk meg, amíg a doki megírja. Megint 30 perc... 3 óra ment el a rendelőben, mire minden megvolt.
Először amikor leértünk, láttam, hogy a mentőautó egy roncs... Kérdezték, hogy melyikünk akar a beteggel jönni, mondtuk, hogy mindketten. Azt mondták, hogy ez nem fog menni sajnos. Mondtam, hogy én mindenképpen menni szeretnék, de Anyu élettársa is ki van borulva, megköszönném, ha őt is el tudnák hozni. Azt mondták, hogy megpróbálják a hátsó részen megoldani, hogy mindketten mehessünk. Elpakoltak pár nagy táskát és újraélesztő készüléket, és végül mindketten befértünk. Kiderült, hogy a két úriember egri, és mondták, hogy annyira nincs mentős Bp-en, hogy már őket citálják hetek óta ide, hogy segítsenek. Aztán a mentőautókról esett szó, hogy a kormány ígérte, hogy 10 évnél régebbi mentőautók helyett újakat vesznek, de ez a kocsi is már 15 éves, régen le volt selejtezve, de egy új rendeletet hoztak, hogy a régi kocsikat is elővehessék. Elmondták azt is, hogy ezek az autók már annyira rossz állapotban vannak, hogy ezért van az, hogy süvít a szél az oldalsó ajtón, és a középen lévő, beteg feletti lámpából konkrétan csurog a víz a páciensre (jelen esetben az Anyukámra), ezért 3 takarót tettek rá, hogy ne ázzon annyira el, amíg a havaseső esett kint.. Szó szerint fáztam, mert fűtés sem volt, a lábam vastag zokni és csizma ellenére is jeges lett... Az ülések sem voltak valami stabilak, életveszélyben éreztem magam ott hátul. A közlekedésről nem is szóva!! A mentő elé 2x is úgy vágtak be index nélkül autók, mintha ez lenne a legtermészetesebb mozdulat, durván fékezni kellett az egyiknél. Szörnyű, hogy az emberek milyen tapintatlanok egymással... Aztán hallgattuk a rádiójukon, milyen sok helyre kimennek úgy a mentősök, hogy nem találják a címen a beteget, vagy a 8-ik kerület gettó részénél nem engedik be őket a kapun... Ezek után nem csodálkoztam, hogy minket sem vettek eddig komolyan. Aztán részegek miatt nem tudtak elvinni valakit, mert 2 részeg összeverekedett és oda kellett kimenniük. Mesélték, hogy most is már túl vannak a 11-ik munkaórán és még nem is ettek, csak pár falatot. (Ennek ellenére nem akarták elfogadni a pénzt, amit adni akartam nekik, végül mégis be tudtam nyomkodni a kabátjuk felső zsebébe a pénzt és megköszöntem, hogy Anyukámmal ilyen kedvesek és figyelmesek voltak. Ritka az ilyen kedves és jó hozzáállású ember, mint ők. Épp az jutott eszembe, hogy ez az igazi hivatás, kevés pénz, sok munka, semmi köszönet és még a pénzt sem fogadják el, amit adna az ember). Végül eljutottunk a Kútvölgyibe, de a bejárat zárva volt. Kipattant a mentős a zuhogó esőbe és megpróbálta megkérdezni a járókelőktől, hogy merre van a főbejárat, ahol autóval be lehet menni? Persze onnan 4-5 percre volt, az ellenkező oldalán az épületnek, de sehol egy tábla, sehol egy felirat, hogy merre menjen... Nagyon morogtunk, hogy ennyi segítséget sem kap egy vidéki mentős... Majd megtaláltuk a bejáratot, de egy nagy teherszállító fehért autó ott állt, eltorlaszolva az utat... Nagy nehezen megint a mentős kiszállva megoldotta, hogy be tudjunk gurulni, erre még mindig nem tudtuk, hogy hol lehet a betegeket felvinni és hányadik emeletre kell szállítani? Megint elrohant a mentős, és mondta, hogy mindjárt jön és visszük Anyukámat fel. A lift megint nem jött, 3 közül csak 1 üzemelt... Újabb morgás... Végre felértünk. Csengettünk és megláttuk, hogy sok roma álldogál a kórtermek előtt, mind kicsit zavartnak tűnt... Anyu párja mondta, hogy ettől félt, semmit nem fogunk tudni bent hagyni. Nagy betűkkel ki is volt írva, hogy vigyázzon az értéktárgyaira a lopások miatt... Hurrá, még ez is... Kijött a főnővér és behívott minket, felvették az adatainkat, felraktak egy karszalagot Anyu csuklójára és vártunk. Jött egy fiatal orvos, és kérdezgetett minket, de mivel egyszerre válaszolgattunk, kicsit bedühödött, kérte, hogy csak egy beszéljen, ekkor Anyu párja mondott dolgokat, amik nem teljesen fedték a valóságot, így kicsit berágtam, ekkor közbeszóltam, de az orvos megkért, hogy ne beszéljek, ha nem élek vele... Ezután jött a betegszállító és betolták a leghátsó kórterembe Anyukámat, és 2-en beemelték az ágyba. Utána mentem, de mivel akkor kötötték be az infúziót, kiküldtek. Láttam, hogy Anyu próbálja kihúzni a tűt, így lekötötték a karjait az ágyhoz... Aztán kijött a főnővér helyettese, és odahívott magához... Mondta, hogy van egy szociális gondozással foglalkozó hölgy, aki talán segíthet, és mondta, hogy ha követem, felkísér, hátha megoldható valami TB-s elhelyezés Anyunak, de azt is előre jelezte, hogy ilyen állapotban már nem fogják engedni, hogy hazavigyük, mert nagyon leépült, és hogy itt 10 napig tudják tartani, azidő alatt meg kell oldanom a gyámság alá helyezését, és a Geriátriát. Mondtam, hogy már 1 éve várólistán van a Geriátrián az Anyukám, azóta semmi hír. Múlt évben decemberben 87.000 Ft volt csak az, hogy legyen egy ágya + gyógyszerek, + pelenkák (4 ágy helyett 6-7 ágyak vannak bezsúfolva a kórtermekbe, mindenki leszedálva, lekötözve, a saját kakijában és pisijében fetreng és nyög, ami engem teljesen kiborított, már a szagoktól felfordult a gyomrom, hiába fürdettem idén down-osokat és fogyatékosokat, hiába vagyok segítő az ápolási területen). Egy 50 év körüli hölgy fogadott, elmondta, hogy minél előbb intézni kell a Geriátriát, oda át kell, hogy vegyék, és hogy egyidőben menjek és legyek a gondnoka az Anyukámnak. Mondtam, hogy mostanában szeretnénk az utolsó lombikon indulni, így nem lenne szerencsés, ha én lennék a gondnoka.. Azt mondta, hogy ha ők indítják el az eljárást, akkor bírósági ügy lesz belőle, és akkor "más színben leszek feltüntetve" a papírokon... (újabb sokk következett) Elmondta, hogy ingyenes ápolás manapság nagyon ritka és sok rá a várólista, hiába nincs nyugdíja Anyukámnak, akkor is fizetni kell, és mivel július óta van szülőtartás is, ha nem fizetünk az összes vagyontárgyunkra ráterhelhető az az összeg, amennyibe Anyukám eltartása kerül... Ezen kívül a pelenkát és a gyógyszereket is nekem kell megoldani, és minden ügyét nekem kell intézni.
Átfutott az agyamon, hogy már manapság semmilyen szociális háló nincs, hiszen mi van azokkal, akik öregek, és nagyon kevés a nyugdíjuk, és nincs hozzátartozójuk??? Velük mi lesz? Vagy mi van azzal, aki rosszul lesz és nem jön a mentő sürgősséggel sem, csak 3 óra múlva... Addigra egy súlyosabb eset akár meg is halhat...
Visszatértem a valóságba, visszamentem Anyu kórtermébe, és megint beletömtem kb. 1 óra alatt 1 banánt és megitattam újabb fél óra alatt, majd egy pépes mangó bébiételt is beleerőltettem jó sok idő elteltével. Közben már este lett, ezért megkértek, hogy menjünk haza. Közölték, hogy holnap 16-18 óra között van látogatás. Megadták a telefonszámaikat, ahol érdeklődni lehet. Megköszöntem, hogy figyelnek Anyura, és eljöttünk. Kint továbbra is hideg, nyírkos, téli idő volt, nagyon vacogtam. Holnap már vastag harisnyát is fel kell vennem, ha nem akarok megfázni.
15 percig vártuk a ritkán járó 155-ös buszt, majd felszálltunk és mondtam Szilinek, hogy mivel egész nap nem ettünk és enm ittunk, menjünk be a Mekibe, meghívom, de enni muszáj... Reggel még ő is rosszul volt, szédült és hányt. Aggódtam is, hogy egyszerre kettőjüket hogy fogom ellátni??? Aztán elbúcsúztam, mondtam, hogy megyek haza. Elég későn értem haza, és már hívott Anyu párja, sírva, hogy nagyon félti Anyut és hogy nem akar élni, ha vele valami baj lesz. Mondtam, hogy legyen erős, tartson ki, egyen, igyon és aludjon. Nehogy neki is baja legyen. Ő még visszament később a kórházba, bevitte anyu hálóingét, zokniját, bugyijait, és egyéb tisztálkodószereket, majd este még hívott. Hajnali 1-ig nem bírtam lecsukni a szemeimet, pedig hulla fáradt voltam... 6 felé már keltem, és indultam, ma megint sok dolgom volt... 3 helyre kellett menni, a fogászatra is beugrok, iratokat is intézek és találkozom a volt főnökömmel is.
Az jár a fejemben, hogy ilyen állapotban meddig lesz velünk Anyu? Miért érdemel egy ilyen jószívű, kedves, empatikus ember ilyen szörnyűségeket? Miért a jó emberekkel történnek ilyesmik? Mi is párommal miért szenvedünk ennyit a babáért és miért nem sikerült idén egyszer sem elindulni a lombikon? Nem érdemeljük meg ezt a sok szörnyűséget... Most már vége lehetne ennek a kínlódásnak. Kérlek benneteket Angyalok, segítsetek nekünk, hogy megszülethessen az egészséges gyermekünk, és boldog kis család lehessünk!
Jó éjt mindenkinek!
Puszi
