2017. március 23-25.
Kedves lányok! Párom SZÉP kártyáját 2 éve nem használtuk (féltünk, hogy elveszik a "pénz" a kártyájáról), így eljöttünk 2 napos akciós kuponnal Nagybajom városába (nagymamám születési helyére), hogy leszámoljunk a "nagy-bajokkal", és kiderült, hogy az országnak ez a legnagyobb GÓLYÁS városa! Rengeteg gólyapár költ ezen a helyen. Ráadásul a hely neve "GAZDAGSÁG"-ot jelent. Szóval érdekes meglepetés volt ez a kis kirándulás! <3 Rengeteg gólyát láttunk, állandóan a fejem felett repkedtek, és Lábodon a vidraparkot is megnéztük. Nagyokat barangoltunk a környéken, és találtam egy imádkozó női szobrot, mellé álltam, és azt kívántam, hogy bárcsak most sikerülne a lombik és egészséges, szép kisbabánk születne! Ezen kívül lefotóztattam magam párommal az áthúzott Nagybajom tábla mellett, hogy végleg leszámoltunk a "nagybajokkal", vagyis a múltat a hátunk mögött hagytuk. Anyukámmal is jobb a kapcsolatom (már amikor tudja, hogy ki vagyok, mert az Alzheimer miatt nem mindig tudja, hogy mi történik körülötte), és nincs harag és bánat a szívemben. Elengedtem a fájdalmakat és múltbéli sérelmeket. Úgy érzem a gólyák miatt kellett ide jönnöm, de egyben ez is fontos volt, hogy a lelki utamat "kitisztítottam", hogy jó helyre érkezzen a mi kis csodánkt! <3
Drukkoljatok! Remélem nem véletlenül jöttünk ilyen messzire, és ezután siker koronázza majd a lombikunkat és egészséges kisbabánk születik.
Egy kis idézet Nagybajom városról: "A városban évente mintegy harminc gólyapár költ. Nagybajom 1996-ban elnyerte az Európai gólyafalu címet, amely a település 2001. július 1-jén történt várossá avatása után A gólyák városa névre változott. 2008-ban Nagybajom rendezte az Európai Gólyástelepülések Hálózatának 5. találkozóját. Nagybajom: Nevének eredete. Neve az Árpád-kori Baj, Baján névből származik melynek jelentése „gazdag”.
Mindenkinek mielőbbi babásodást kívánok!!