Szép napot mindenkinek!
Ez egy tanulságos nap lett...
Ma sok érdekes érzés kavargott bennem, mert reggel már véres volt a wc papír pisiléskor, éreztem, hogy itt vége... El kell engednem ezt a mostani, 4-ik lombikot is...
Több posztot is kitettem ma a BMC-s csoportba, ide beillesztem ezeket, mert a nap nagy része úgyis ezekkel telt.
Reggeli bejegyzésem:
Ma van a napja, hogy az érzést és a mostani lombikot el kell engednem. Ma már "piroska" meglátogatott. Úgyhogy meg kell tisztítanom a lelkemet, és boldogsággal cserélem fel az elmúlt 1,5 év "megszorításait", fájdalmait. A jó oldalát nézem a dolgoknak! Most már ehetek finom ételeket, mehetünk végre nyaralni, és nem hagyom el a számomra fontos és lelkemet melengető kolléganőimet, nem hagyom "cserben" az ügyfeleimet és a főnökömet, és mostantól kitágul a világ! Vége a több hetes "szobafogságnak". Köszönöm a szurkolást!! Ezt az utolsó (ál)esélyt muszáj volt meglépnem. Így már nem fogom bánni a dolgokat, és nem fog motoszkálni a fejemben, hogy mi lett volna, ha... Ne aggódjatok miattam, nincs semmi baj. Jól vagyok (tényleg!!). Köszönöm, hogy vagytok!! Mindenkinek mielőbbi babásodást kívánok! Most jó széria van a BMC-ben, úgyhogy HAJRÁ LÁNYOK!! 
Most rajtam a sor, hogy visszaálljak "tartalékosnak", és én szurkoljak nektek!!
Délutáni bejegyzés:
Fontos gondolatok minden lombikos / inszemes lánynak. Segítséget szeretnék mindenkinek nyújtani.
Arra jöttem rá a mostani lombiknál, hogy nem szabad haraggal, vagy dühösen visszatekinteni a sikertelen lombikokra, mert akkor a lelkünket megeszi a tehetelen MÉREG... Muszáj elengedni a fájdalmakat, mert romboló hatással vannak ránk, és az is lehet simán oka a meddőségnek. Bocsánat, hogy ezt írom, de ezek nagy tanulságok. Mostanában magamba fordultam, és rájöttem, hogy kényszerítettem magamat, mert úgy éreztem, fogy az idő. És ezt a testem jelezte. Felpuffadt a karom, a hasam, a lábam. Kínlódott a testem, és sanyargattam tovább az étkezésmegvonásokkal, a tornákkal, amikre egyáltalán nem vágytam, csak muszájból csináltam. Bezártam a lelkemet és próbáltam csak erre koncentrálni, a gyerekre. Meg is lett a hatása, "kinyírtam" a lelkemet és a sok gyógyszerrel, hormonnnal, szteroiddal "tönkre tettem" a testemet... Most szabadon kell engednem, és jutalomban kell részesítsem mind a testemet, mind a lelkemet. Mert ez a NORMÁLIS! Nem az, hogy (már bocsánat a kifejezésért) szarrá szúrkálom magam, és tűröm a fájdalmat, mert "muszáj". Most nyugalomra van szükségem, és arra, hogy szerethessem ismét páromat, mert (bár nem vallottam eddig be magamnak, de) elhanyagoltam Őt és nem ezt érdemli. Igaz most egyáltalán nem panaszkodtam a lombik alatt, de neki semmi jó nem jutott, csak hogy nézte a "szenvedésemet". Őt is meg kell jutalmazni, mert megérdemli, amiket már végigcsinált velem... Igenis merjétek szeretni magatokat és egymást, és engedjétek el egy sikertelen lombik után a "muszáj folytatni" érzést. Mert a nyugalom is fontos. Igen, tudom, megy az idő! Ki ne tudná, ha nem én! 43 éves vagyok! DE!!! Semmi sem muszáj! Csak bennünk van a kényszer! MERJETEK ÉLNI ÉS BOLDOGOK LENNI!
Esti bejegyzés:
Kedves lányok! Egy nagyon aranyos és tanulságos filmet néztünk este párommal, ajánlom figyelmetekbe. A címe: Bébi mama. Ezen kívül az esti fürdésnél Zalán ordítva hívott be, hogy azonnal jöjjek! Képzeljétek, egy gyönyörű pillangó jött be hozzánk, és alig bírtuk elkapni. Befőttesüveggel fogtam meg, és vittem ki az erkélyre, és nem akarta elengedni az ujjaimat. Hiába fújkáltam, hogy szállj el, nem akarta az erős lábaival elengedni az ujjamat. Olyan szép pillanat volt. Lehet, hogy most engedtem el a lombikokat? Ők kapaszkodtak belém (mármint a lombikok ereje), és ez egy hasonlat? Érdekes érzés volt...
