Csütörtök van végre, közeledik a hétvége! Éjjel párom többször is felkelt, és hozzám bújt, arra keltem, hogy puszilgat, és simogat. Ebből arra következtetek, hogy jobban izgul értem, mint ahogy én izgulok a műtét miatt. Egyben várom is már a tüszők leszívását, mert eléggé feszít ez a sok, és nagy tüszőcske és egyre nyűgösebb vagyok, mind az alváshiánytól, mind a véget nem érő szurik garmadától.
Reggel párom Paul Simon (trombitával kísért) dalára, énekelve táncolgatott, és ugyan ebben a zenei stílusban mondta: pá rá táttá, pá rá táttá, Már nem hallok, már nem hallok! Ez lökött! Mosolyt csalt nyúzott és fáradt arcomra. :) Ez után villámgyorsan összekészítette a cuccokat az injekciózáshoz, célzott, és lőtt! Fura, de meg sem éreztem a Cetrotide beadását! Vannak még csodák! Végig dolgoztam a napot, (egyszer álltam meg ebédelni, az is pár perc volt csak) mert rengeteg pályázati és pénzügyi anyag maradt rám, így reggel 7.40-től este 21 óráig csak dolgoztam, és fáradtan kevésbé fogott az agyam. Na jó, nem túlzok, az a tekervényes izé a koponyámban... ;) Este 19 órakor pár percre elugrottam a 2 utcára lévő háziorvoshoz, hogy EKG-t csináltassak, és táppénzre írassam magam, és séta közben éreztem a fáradtságot. Azon aggódtam, hogy út közben nehogy elaludjak, és elfújja a szél az EKG papírját a kezemből, mert akkor nem lesz altatásos műtét. Minél több lépést tettem, annál jobban ragadtak le a szemeim. Hazaértem, és párom sürgetett, hogy késő van, legyünk túl gyorsan az injekciók beadásán. Erre elkezdett megint tetű lassú üzemmódban kevergetni, tűket cserélgetni, és pöcögtetni a tű végében maradt buborékokat. Gyorsan elhadarom neki: gyere már, mert tele a faszom! Erre visszakérdez: Teafaszom? Mondom milyen tea? Fetrengünk a röhögéstől. Mondom: mit hallottál? Teafaszoooooooooom. És mély hangon, és elhúzott, dilinyós módon ismételgeti. Teafaszoooooooooooom. Kész, végem, begörcsölt a hasam! Nem bírom!! Így kacagtunk és hörögtünk már kb. 3-4 percig, közben a lábammal ütögettem a kanapét, annyira kész voltam. Közben néztem ezt a fantasztikus srácot, aki 5 éve része az életemnek (hála a sorsnak). Az édes kis ráncok a szeme körül annyira cukik! Mennyire imádom ezt a pasit! Főleg, hogy mindenből poént tud csinálni. Zseniális figura!
Azzal, hogy megszólal, visszahúz a valóságba. Ne röhögj, mert 2 köldökkel arrébb szúrok véletlenül. Elképzeltem, hogy két köldököm van. Aztán azt, hogy valamit szívhat… És nem ad nekem a kis mocsok! Egyedül szenvedek csak, Ő meg valami vicces bogyóval kábítja magát. Vagy valami kábító növény szárát rágcsálja, amíg én jéggel próbálom enyhíteni fájdalmamat. Hol tarthatja a vicces bogyókat? Zsákmányolni kellene belőle… Eljön a szúrás ideje. Életemben nem fájt még ennyire az injekciózás, érzem, ahogy szó szerint recseg a bőröm, majd üvöltésem hasítja meg a csendet. Már nem röhögünk. Könnycsepp csordul ki szememből, és együtt nézzük a fehér puklit, ami a hasamon kifelé türemkedik. Zalán elkezd puszilgatni, hogy már nem sok van, nézd a jó oldalát. Ne haragudj, éreztem, hogy nem jó, de nem mertem már kihúzni a tűt. Mondom semmi baj, nem miattad sírok, csak már annyira nyúzott és fáradt vagyok, egyre jobban merül le a Duracell. Megszólal: jó, de gondolj arra, milyen szép néger gyerekeink lesznek! Vagy kínai, vagy mit tudom én. Azért haza hozzuk, jó? Bármilyen is lesz! Halvány mosolyszerűség jelenik meg a szám szélén. Jeget szorítok a hasamra, és próbálok nem gondolni arra, hogy még hátra van a Fraxiparine, mert tudom, hogy az még jobban csíp, és feszít. Jön felém a tűvel, és hiába fagyasztottam le a karomat, rettegek. Arra próbálok gondolni, hogy ez csak pár perc, és milyen boldogság lesz, mikor a karunkban tarthatjuk majd a babánkat! Szóval kitartás öreglány! Próbálja tartani a karomhoz, és elrántom előle. Nem, már nem akarom. Fejezzük be, inkább elpatkolok trombózisban, nem érdekel. Na, kincsem, nyugi, ma már csak ez az egy van hátra! Kérlek, nyugodj meg! Gondolj pálmafákra, meg tengerpartra, amit szeretsz! Jó, megpróbálom. Bőrömbe nyomja a tűt, és ez is recseg, és feszít, és érzem, ahogy púposodik a bőröm! Mondom: ezt nem hiszem el! Ez még nagyobb púp, mint a másik! Ilyen nincs! Párom puszilgatni kezd, simogatja a hajamat, és próbál csitítani, de nem igazán jön össze. Belépek a Facebook-ra, látom, hogy nagyon sokan írtak, de visszaválaszolni ilyen állapotban nem igazán van energiám, és panaszkodni nem akarok. Az este csúcspontja az illatos habfürdő, és az összebújás szerelmemmel. Csókokkal és karjaival védelmezőn húz magához, és érzem, hogy biztonságban vagyok.
Ennél jobb érzést mára nem is kívánhatok.
Szép estét!
