2015.11.05. Egy kis muri a mai napról. Mától szúrjuk a hormonokat, de hiába félek a tűktől és irtózok minden szúrástól, ma szétröhögtem magam páromon. Gondoltam szerzek nektek is boldog perceket... Először is a reggeli injekciók beadásával kezdem, ami nem olyan nagy procedúra az estihez képest. Kb. fél óra volt a 2 injekció beadása, annyit "küzdöttünk". Először is mirelit borsót nyomtam a hasamra, hogy elzsibbadjak, és ne fájjon annyira. Ez kb 10 perc. És mivel nem ismertük a Bemfola beadását (tekerős, mint a Gonal-F, de itt a 300 egység helyett a minimumra kellett átnyomni, tekerni és végül kitolni), mire ezt a kb. 15 oldalas tájékoztatót elolvasta, addigra piros volt a fagyási sérülésektől a pocim. Közben mondogatta, hogy még beadni sem tudjuk majd, és megint az ügyeleten kötünk majd ki. Aztán közölte, hogy most belém dobja távolról az egész cuccot. Majd fél perccel később hallani véltem a "Cápa" című film zenéjét, ahogy vigyorral az arcán közeledett. Mondom várj, még ne!! Letisztítottam a hasamat vattával és alkohollal, és tovább rettegtem. Láttam, hogy szemből tövig kell nyomni a fecskendőt a leírás szerint. (Durva para beindul...) Megint közeledett felém: várj, még ne! (Zihálás, kézremegés..) Hát én nem várok tovább, nekem mennem kell dolgozni - mondta. Na, akkor most! Belém döfi tövig, nyomja, nyomja, na ezt túléltük, ok. (Nagy levegő!) Na hurrá, akkor most jön a másik! (Oh ezt nem hiszem el...) Konstatálta, hogy az dupla akkora adag és kétszer akkora a tű és vastagabb is. (Hurrá, mindjárt elájulok!) Meg is mutatta (tenyérizzadás, dupla szívdobogás, para újra beindul.) Brutál hosszú, tök vastag tű (a qrva anyját a gyártó tetűnek, hogy nem tudja, mit élünk át - gondolatok futottak át parányira zsugorodott agyamon). Beszúrja, mondom baromira fááááááááj! Közben ordítok, Zalán majdnem kihúzza a tűt, mondom: nehogy kihúzd!! (ezt persze a szomszédok is hallották, NEHOGY KIHÚZD!) Szóval már nem csak mi "szórakoztunk" ekkor... Biztos mást gondolhattak, hogy más miatt ordítok, hogy "nehogy kihúzd"! Sebaj, gondoltam bárcsak, de mégsem... Még mindig nyomja, feszít tovább... Na, végre! (Huh, basszus, leizzadtam.) Na, akkor már csak délután kell injekciózás, és ebből még 10 - 12 nap (áááááááááá). És a legjobbat majdnem kihagytam! A második szuri után megcsókolt és azt mondta: "TE EGY HŐS VAGY, SZERETLEK!"

Majd elkészítette a vacsoránkat, megettük a fincsi tojáslepényt salátával és paprikával, paradicsommal, és elkezdtük a második procedúrát.

Még van humorérzékem, bár a hasamon látható nagy és piros pöttyök nem vidítanak ennyire fel...  "Mérnök úr" (alias Zalán) kiborult, hogy az orvosunk azt mondta, hogy 3 Merional tablettát kell 1 lötyivel higítani. Drágaságom hirtelenjében összeráncolta a homlokát, amiről erős sejtésem volt, hogy a szőke neje fogja elmagyarázni neki, hogy is kell mindezt véghez vinni...  És láss csodát, azt mondta, hogy ez lehetetlen! Ekkor jött, hogy le kell törni a tetejét az oldószernek. Nyomta, tolta az ujját, csak nem ment. Mikor belenézett a dobozba, hogy van-e ott valami vágó szerszám, mondta, hogy ezt nem lehet megcsinálni. Épp abban a pillanatban pattant el az üvegcse teteje.. (egymásra néztünk, és hatalmas röhögés tört ki mindkettőnkből). Na jó folytassuk, mert már lefagyott a hasam! Elmondtam, mi lesz, és hogy kell őket összevegyíteni. Bemosakodott (immáron másodszorra), és tetű lassan kivette a nagy tűt, de nem vette le a kupakot róla. Mondom a kupak! Ja, ok. Leveszi. Mondom a Merional tetejét vedd le, az üvegcséből szívj ki egy részt, és nyomd bele a tablettába. (Rám néz merengve és "gondolkozik.) Nem megy gyorsabban? Na jó, de mennyit? Mondom 1/3-adát. Leszívja, átnyomja (huh, ha így haladunk, itt őszülök meg). És most? Mondom a második 3-adot is szívd fel, és következő tablettás bigyóba nyomd bele. Mindezt a nehéz és bonyolult folyamatot először tátott szájjal kezdte, majd a szeme elé emelte mindkét kezét (hogy jobban lássa), és közelről figyelte, hogy jól csinálja-e, és a keverés!!! Zseniális! Az üveg aljára tövig nyomott tűvel akarta kavarni! Te, szívem, ezzel végig karistolod az alját! Ja, akkor? Mondom elég lötyögtetni az üveget. Ok, ez is megvan, még csak 20 perc telt el... Most jön a vastag tű levétele (kupakot tedd vissza, nehogy megszúrd magad!). Megvan, huh. Vékony tű fel (ez már könnyebben ment). Erre megszólal: ez túl vékony, ne cseréljük mégis ki a vastagra, azt már úgyis megszoktam! Mondom: ne akard, hogy felálljak! Ok, csak kérdeztem. (Szemtelen félmosoly a pofiján). Már jég borítja a pocimat, sebaj, mégsem az ügyeleten nyomja belém egy debella nővérke, aki mindig üvölt és csapkod. Most már a nyelvét is elővette kedvesem, és azzal is "navigál". Ez aztán a csapatmunka! Ekkor megint közeledik, gonosz vigyort vélek felfedezni az orcáján. Nevetés elmúlt, póló fel. Aztaaaaaaaaa milyen pirosak a reggeli szúrások helyei! Akkor most hova szúrjak? Mondom mindegy, már lefagytam mindenütt. Megnyomogatta a "zselét", és nyomta és nyomta és nyomta, és közben röhögtünk, úgyhogy már azt sem tudom, hogy lesz vége... Ennyit mára, nyugovóra térünk. Mindenkinek jó éjszakát! Már csak 11 nap ebből! Hurrá! :)