2015.11.13. Péntek! Ez a reggel bíztatóbb, mint a tegnapi! A napsugarak és narancsszínű függöny együtt nyári napsütésre emlékezetnek, és látom, hogy két orchideám is bimbókkal fog megörvendeztetni, így átsimítok a szépségeken, és jobban érzem magam. Beszívom a finom, friss levegőt, és nézegetem a csodálatos rózsaszínű, és a lilás-sárga virágzó gyönyörűségeimet, amiket mostanában kaptam Zalántól. Az egyiket az 5-ik évfordulónkra, a másikat szülinapomra. Mivel elég korán van még, kávéval a kezemben begörnyedek a kanapén, hasamon a mirelit spenót, és várom a lassúság hercegét. Meg is érkezik, konyhából lágy zene suhan füleimig, és ismét táncolgatva lejt át a nappalin ez a picúrka mamut, 45-ös patáival. Hogy tud mindig ilyen örömmel teli lenni? Egyszer megkérdezem a receptet… Erre felsejlik bennem, hogy éjjel megint 3x ölelgetésre, és puszikra, simogatásra eszméltem fel, de sikerült visszaaludnom. Elmesélte reggeli konyhai élményét, ahogy a fehérjeporral volt egy kis „balesete”, ahogy rázta a mixert, szétrobbant a kakaós cucc a kezében, és meglocsolta a falat, a szemetest, a szekrényeket, és az összes konyhabútort, és kétszer kellett felmosnia, hogy ne ragadjon minden, úgyhogy a reggeli mozgáson már túl van, és felfrissült. Mondom, de jó, akkor minden reggel locsolok neked kávét, vagy teát, hogy ha ez hiányzik! Hát nem, mert utána véletlenül a kádba is beleejtett valami színes szert, amitől a kád is kék lett, és azt is ki kellett takarítania, ezért most kezd fáradni. Remek! Akkor nem számíthatok semmi jóra a reggeli procedúra folyamán, ha már most kifulladt. Esküszöm, hiába fiatalabb 5 évvel, én jobban bírom a strapát.

Érkezik a reggeli Cetrotide. Felszívja, beszúrja, fertőtleníti, és ennyi. Huh, ez hitetetlen, most kezd belejönni, amikor lassan vége? Örömteli ez a reggel, irány a kórház, és a vérvétel. Nincs senki a recepción! Döbbenet! Mégis jó lesz ez a péntek 13-a? Mondja Irénke, hogy mehetek a vérvételre. Nincs senki a vérvétel előtt. Wow! Ez aztán a nap! Ma épp nem volt a kedvenc nővérkém, így az egyik laboros lány vette le a vért, és észre sem vettem, hogy már készen vagyunk. Megy ez, mint a karikacsapás. Indulok felfelé Szűcshöz, és Bea áll szemben velem az ajtónál, kezében kávé és mosolyog! Jaj, de jó, hogy látom! Végre látjuk mindketten a fényt az alagút végén. Beszédbe elegyedünk, és felmegyünk Szűcshöz. 9-en vannak, de egész jól beindult a sor. Épp a takarítónőről kezdünk diskurzusba, hogy nézett rá a múltkor, mikor pizzával a kezében állt a folyósón Bea. Olyan morcosan és gonoszan nézett, - szinte rettegőn, - hogy nehogy "leugorjanak" a kukoricák a pizzáról, hogy meghűlt Beában a vér. De Őt sem kell félteni, hatalmasat majszolt a pizzából, tömte befelé, legszívesebben – lelki szemei előtt már – ledobálta volna a földre a kukoricát, hogy felrobbanjon a takarítónő a dühtől. Berágott a nőre, mert úgy érezte, azt feltételezte volna róla, hogy nem venné fel a kukoricát, ha leesik.(?) Ekkor beindult a fantáziám. (Ez sosem jelent jót!) Elképzeltem, hogy a kb. 160 kg-os takarítónő – aki szerény véleményem szerint már nem tud lehajolni -, lerúgja a lábairól a cipőit, majd a zoknijait (ez sem lenne egy könnyed mutatvány), és lábujjaival elkezdi szép lassan felszedegetni a kukoricákat a földről, majd először jobbra, majd ballra dülöngélve, karjaival egyensúlyozva próbálja valahogy a kezei ügyébe passzintani a kukoricákat. :) Ekkor Bea is elkezdett kacarászni, mikor elmeséltem neki torz agyszüleményemet. Gondoltam magamban, hogy végre nevethetünk, hiszen együtt várjuk a nagy eseményt, Ő azt, hogy végre hazamehessen 1 hónap kórházi bent lét után, én meg végre megtudom, hogy mennyi lett az esztradiol (ösztradiol) a véremben, és megtudom az LH eredményét is. Sorban mennek be az eredményhirdetésre (HCG vérvételre váró) lányok, és – ha jól számolom – az 5-ből 5-nek sikerült a lombik! Ez aztán a remek péntek 13.! Mondom Beának: remélem, nekünk is jó híre lesz Szűcs dokinak. Végre sorra kerülök, és mondogatja a doki: 10-es endom (gondolom ez a méh nyálkahártya lehet), és sorolja sorban a 18-20-22 mm-es tüszőket, kb. 11 van, ami nagyobb, és több kicsi. Öltözés után visszaülök Szűcs mellé. Na, akkor hétfőn reggel 7.30-ra várom Önt és párját, ne egyen, ne igyon, még az L-thyroxint beveheti egy korty vízzel. Ma este még mennek a szurik, holnap már csak tüszőrepesztőt nyomunk, 22.30-kor. Megkönnyebbültem, alig hiszem el! Már nagyon tele volt a hócipőm! Ahogy tegnap Zalán mondta: Teafaszooooooooooom. :) Huh, akkor felmentést kaptam legálisan is, hurrá! Jó, akkor holnap reggel már csak 1 Cetrotide, és este a tüszőrepesztő, és ennyi. Zene füleimnek doktor úr, köszönöm! Legszívesebben megpuszilnám Szűcsöt, úgy örülök. Erre megszólal: fáradjon ki, le kell mennem Konc tanár úrhoz konzultáni az Ön ügyében. Levert a víz. Mondom: tessék? Valami nincs rendben? De, minden rendben, üljön le kint, majd behívom, ha végeztem. Kimegyek Beához, mondom: nem tudom, hogy mi van, le kell mennie Konchoz. Beát behívják, és k.b. ugyan ezt a választ kapja. Na jó, most van az a perc, hogy lemegyünk a parkba, nem ülünk itt tovább, a fenekem már kilapult és lezsibbadt, és alig bírok már ülni. Lemászok Csillához, viszek neki egy szép, sárga köves fülbevalót, és közli, hogy hagytak itt nekem Cetrotidet. Oh, de kedves, köszi szépen Borcsi! Megöleljük egymást, puszi-puszi. Kérdezi, hogy nekem mikor lesz a nagy esemény? Mondom: hétfőn reggel találkozunk. Remek, várlak szeretettel.

Visszamegyünk a váróba, és ismét beszélgetni kezdünk. Mondom Beának, kellene egy Szűcs Fan Club-ot alapítani, mekkora poén lenne, én lennék az alapító! Mondja, hogy tök jó lenne! Aztán beindulnak az agytekervények. Megszólalok: csináltatni kellene Szűcsnek egy nagy serleget, és rá kellene gravírozni, hogy a LEGJOBB ORVOS és egy szívecskét. Szerintem sokan beleadnának, és írnánk neki egy hosszú listát, hogy miket köszönünk! Pl. az emberségét, a jószívűségét, az önzetlen segítségét, a figyelmességét, a kedvességeit, a precízségét. Rájöttem, hogy hosszú a lista. És akik beleadnak az ajándékába, azok aláírhatják majd a lapot, és Zoltán névnapon, március 8-án, átadnánk neki. Szerintem meghatódna nagyon! Megérdemelné! Nála jobb orvossal még nem találkoztam. Bea csatlakozik az ötletemhez, és mondja, hogy szerinte is megérdemelné, neki még most is segít, pedig már rég nem kellene foglalkoznia azzal, hogy mi van vele, hiszen már nem a BMC-hez tartozik, de mégis végig követi az eseményeket, és nem hagyta, hogy felelőtlenül megműtsék Beát, vagy magára hagyják, állandóan nézte ultrahangon és vérvétellel neki, és konzultált a többi orvossal, hogy mi lenne a legjobb megoldás Bea ügyében. Hihetetlen, micsoda felelősségtudat, és empátia szorult ebbe az emberbe. Hálás köszönet azért, amit értünk tesz. Borcsa is épp ezeket mondta el nekem a napokban, hogy csak Szűcsben bízik, neki is Ő hozta össze a babát, és már rég nem hozzá tartozik, de még most is segíti a másik intézmény ügyeit intézve. Imádom, hogy ilyen elhivatott és profi. Köszönetem Herminának és Tamásnak is, hogy általuk okos döntést hoztam, és átjöttem ide, és nem húztam az időt egy olyan orvosnál, aki nem segített, csak rontott a helyzetünkön.

Dumálgatunk tovább Beával, én lehajtok egy kávét, Ő nyomogatja a telefonját, élvezzük a nap sugarait. Visszaslattyogunk a kórházba, fel az elsőre, és konstatáljuk, hogy még nem jött vissza a doki. Megjelenik, bemegy, és behív: kezembe nyomja a papírokat, hogy miket kell hozni, és közli, hogy mehet a dupla transzfer, vagyis 3 és 5 napos embriókat is visszaültetnek. Ez nagy ritkaság számba megy, általában 40 feletti, többszöri vetélésen, vagy többszöri sikertelen lombikos nőknek lehet engedéllyel megoldani, akiknek legalább 9 jó minőségű tüszője áll rendelkezésre. Nálunk előzőleg is 21-19 tüsző lett, 9-9 jó minőségű lett leszívva, 6-6 embrió termékenyült meg, és 3 db 3 napos, majd 3 db 5 napos lett visszaültetve. Sajnos a 3-3 "tartalék" embrió nem bírta a fagyasztást.

Látom, hogy Szűcs is fáradt, így nem nyaggatom újabb kérdésekkel, hogy hány embriót ültet be a két alkalommal, stb. Rábízom magam a sorsra. Aztán felsejlik valami, hogy már ezt is kérdeztem, de mondta a múltkor, hogy attól is függ, hogy mennyi tüsző lesz jó, mennyi kezd osztódni, és mennyiből lesz jó minőségű embrió. (Kezd rajtam is elhatalmasodni az időskori demencia?) Szóval hétfőtől lesz igazán izgi a dolog.

Behívja Beát is, aki hamar kijön a vizsgálat után, és mosolyogva közli, hogy végre hazamehet, esett a HCG-je, és mindjárt elsírja magát örömében. Megvitatjuk, hogy milyen furcsa a sors, hogy eleinte annyira örült a magas HCG-nek, most meg – hogy már régóta élet és halál között várja a megnyugtató választ, hogy mi lesz vele? – most meg örül, hogy nem kell kiműteni a hasából a rossz helyen megtapadt kicsit, hanem úgy néz ki, hogy a kemó hatására megoldotta a sors… Nagyon szurkolok neki, hogy jobban legyen, hiszen mostanában sokat volt rosszul, és nem igazán volt lelki támasza sem, így most jól esett neki, hogy a múltkor meglátogattam, és hogy most is együtt tölthettük el a várakozási időt. Mesélt a tüneményes párjáról, aki (ugyan úgy, mint Zalán), támogatja Őt mindenben, és imádják egymást, ahogy mi is. Azt vettem észre, hogy a lombik még jobban összehozza a párokat, még több érzelmet és gondoskodást tud kihozni az emberekből. Boldogan öleltem meg Beát, és indultunk – immáron – mindketten haza. Ezután bementem a munkahelyemre, és 17 óráig lerendeztem a függőben lévő pályázati tanácsadási ügyeimet, megpuszilgattam a kollégáimat, és miután mindenki közölte, hogy szurkol nekem, hazafelé vettem az irányt. Megjutalmaztam magam egy ananászos-sonkás pizzával, és felhívtam páromat, és anyósomat, hogy elmeséljem a jó híreket.

Este Zalán porszívót ragadott, felmosott, amíg én mosogattam, és elrámoltam a ruhákat. Aztán elment a hétvégi nagybevásárlásra, majd vacsorát készített. Most szúrtam ki, hogy a kukán még mindig égtelenkedik a reggeli fehérjeporos barna paca… :P Esti procedúra indul! Nagy levegő! Beszív, kifúj. Erről egy jó duma jutott eszembe. Hogy hal meg a szőke? Levették róla a fülhallgatót! Hogy hogyan lehet ebbe belehalni? Úgy, hogy a füllhallgató ezt mondogatta egész nap neki: Nagy levegő! Beszív, kifúj. :)

Gondoljunk valami szépre! Párom kezdi is mondogatni, hogy hazahozzuk a gyereket, és ha nem felel meg az elvárásainknak (pl. lány lesz fiú helyett), akkor becsomagolja, elviszi Szűcsnek, és felemeli neki szemmagasságba, és közli, hogy cseregaranciában vegye vissza! Mondom: Te, agyon csaplak! Micsoda szöveg ez? Erre röhög! Jobb, mint ha néger gyerekünk születne! Na jó, higgadt agyú vagy, gyere már, mert lefagy a pocim! Érkezik a tűkkel, pöcögtet, mosolyog, én meg elfehéredek, ahogy meglátom a Fraxiparine és a Merional dobozait. Ez az utolsó kemény este! Persze mindkettő dudor formát ölt, és iszonyúan fáj, csíp, és feszít. Elegem van már, de nagyon... Legszívesebben sírnék.

Hihetetlen, hogy miket képesek vagyunk végig csinálni a siker érdekében. Aztán átsuhan okos, szőke buksimon (ennyi paradoxon együtt), hogy több lány is írta, hogy a Medrol 50 napos kúrával és a vérhigítóval, illetve plusz sárgatest pótlással végre sikerült a lombikjuk! Elkapom ezt a gyönyörű gondolatot, és ezt fogom fürdés után magammal vinni az álmaimba! Hozzábújok a mormotámhoz, és hitemmel bevonzom a babát!

Szép hajnalt kívánok, hiszen már éjfél múlt fél órával...

Egyben kívánok kellemes hétvégét, és jó szórakozást minden kedves olvasómnak!