Lombikunk története

Első Zsuzsanna névnap Anyukám nélkül

2019. február 19. - SusyT

Február 19. Zsuzsanna névnap. Minden évben mentem hozzád, vittem ajándékot neked, veled lehettem... Ez az első névnapunk, amikor nem tudlak megpuszilni, nem tudlak megérinteni és már soha többé nem tudok veled beszélni... Kezdek rájönni a mai fényképek alapján, hogy alig ismertük egymást, pedig Te voltál az Anyukám... Tudom, nagyon hamar elköltöztem tőletek, de még az igazi apukád nevét sem tudom, annyiszor változtatták meg a nevedet. Ma jöttem rá, mikor az anyakönyvi kivonatodat vittük a kórházba.. 

Szörnyű érzés volt látni üresen az ágyat, ahol az elmúlt pár hónapban feküdtél.. El sem tudom képzelni, ahogy elvisznek a fekete koporsóban, ahogy berakják az apró, élettelen kis testedet... 

Ma potyogtak a könnyeim, ahányszor odajött valaki a kórházban, hogy "Őszinte részvétem"... Mintha kitépték volna a lelkemet... Miért nem elég a "Sajnálom Anyukádat"...(?) Mert én tényleg sajnálom Őt. Nem ilyen életet érdemelt. 

Ma Szilárdtól megkaptam pár képet, ahol Anyu még boldog volt, és mosolygott. Ilyen fotók Apu mellett nem nagyon készültek. Most jöttem rá, hogy volt pár csodás éve, amikor utazgatott és lazított, amikor végre igazán önmaga lehetett. Igaz, az ember, akit választott magának, hasonlóan bánt vele, mint ahogy Apu, de sajnos nem lehet beleszólni mások párválasztásába... Úgy látszik, Anyunak ez volt a karmája, hogy a pasik kihasználták és bántották, és végül mindig Ő járt pórul..

Szomorú, hogy még az Édesanyja is Intézetbe rakta kiskorában, mert "nem volt rá idő", Nagymamám egyedül nevelt több gyereket, a férje már rég meghalt... De igazából senki sem törődött Anyuval és az érzéseivel. Sokat sírt kiskorában, hogy az Anyukája nincs mellette, és "Őt nem szerették".. Ez nem igaz. Mi szerettük. És Szilárd is, a maga módján.. Ma először szembesültem vele, hogy bár kiskorában nem tudott nyaralni, és tiniként sem, majd Apu sem vitte sehova, hiszen ételre sem futotta sokszor a rokkantsági nyugdíjból, de miután elváltak, és Apu meghalt, egyre jobb élete lett Anyunak, jó állásokat talált és élvezte, amit csinált, és sokat utazott. Örülök, hogy láthatom az őszinte mosolyt az arcán, a kis huncut gödröcskével a pofiján. Nekem is volt ilyen kis gödröcském... 

Bízok benne, hogy az elmúlt pár hónap borzalmai egyszer elmúlnak, és nem az marad meg a lelkemben, ahogy láttam "elsorvadni" Őt, hanem a ma összegyűjtött emlékképek lesznek "erősebbek". Megpróbálok Anyu testvérétől és unokatestvérétől még több gyerekkori történetet összegyűjteni, hogy még jobban megismerjem az Édesanyámat. Túl korán jöttem el. Túl korán kellett felnőnöm és eltartanom a családot, majd magamat. Túl korán szült Ő is engem, még szinte Ő is gyerek volt. Nem volt ideje semmire. Minden túl gyorsan történt... 17,5 éves korában már megszült engem... Szinte lehetett volna a testvérem is... És most, hogy láttam az utolsó napokon, inkább a nagymamámnak éreztem... Mostanában fogtam fel, hogy én is öregszem... 

Úgy döntöttem, hogy leteszem a 7 éve a lelkemet nyomó fájdalom "csomagot", elintézem a temetést, és végre szabad leszek! Elengedem a sok bánatot és befogadom az új, jobb életet! Hiszek benne, hogy Anyukám már fent van és ott bulizik és táncol az Angyalokkal, és Mamával is ölelgetik egymást, és végre megbékélt fent mindenki. 

Bízok benne, hogy egy kis lelket leküldenek fentről a szeretteim nekünk, akinek mindent megadhatunk, amit mi nem kaptunk meg.

Jó éjt drága Anyukám, drága Angyalkám! Szeretlek!

A bejegyzés trackback címe:

https://susyt.blog.hu/api/trackback/id/tr6814635146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

B.Szilu 2019.05.05. 07:48:12

Kedves Zsu! Én nemrég kezdtem olvasni a blogodat, nem szoktam általában írni, de a Tiéd nagyon megindító, és brutál mennyi hasonlóság van az Én történetem és a Tiéd között! Nem tudom, hogy most hol tartasz, de remélem most már tényleg jó helyen, jó időzítésben és esetleg már pocakosan!! Tiszta szívemből kívánom, hogy így legyen! Jómagam a 15-ik beültetésen vagyok túl 42 évesen, (a 10-ik után jöttek rá, h összeférhetettlenek vagyunk) és hiszem, hogy nekünk is megadatik egyszer ez a csoda!!! Nem tudom, honnan kanalzom magam újra össze, de ilyen blog után mindig újra erőre kapok!! Köszönöm és legyen “kerek” az életed!!