Sziasztok lányok!

Remélem idén mi leszünk a szerencsés pár, aki még boldogabb lesz, mert (legalább) egy egészséges kisbaba lesz a pocakomban..   6 év után már bőven megérdemeljük. De megértettem azt is, hogy eddig miért nem sikerült... Azért, mert nem voltam eléggé higgadt, és most, hogy mindenen átmentem, segíthetek nektek, és többi hasonló gondokkal küszködő lányoknak, akik hasonló cipőben járnak, mint én. Mert sajnos a dokik nagy része nem hisz az NK ölősejtekben, a HABAB vizsgálatban (párunk elleni alloimmun problémákban), és ezekről talán én írtam a BMC-s csoportban először. Persze előttem járt Dóri, aki segített törni az utat... (Neki is örökké hálás leszek az athéni LIT kezelés intézésekor mérhetetlen sok segítségéért (főleg fordítások és utazási infók, dokiknak levelek írása, stb.) és az irántam tanusított türelméért, és a további úton való elindításomért.)  

Időközben felnőttem az Anyaság nagy feladatára, és letettem a lelki terheket, nincs bennem harag, és megbocsátottam minden érintettnek, akikről régen azt hittem, hogy miattuk nem sikerült nekünk.. De időközben rájöttem, hogy nem más volt az ok, hanem a fent említett gondjaim, és az éppen vívott harcaim.. Most már tudom, hogy dühösen, sértetten és szomorúan nincs értelme nekimenni egy újabb lombiknak. Kell az idő, hogy a lelkünk lehiggadjon és meggyászolja a sikertelenséget. Lelkileg is meg kell tisztulni, és minden okot fel kell deríteni, hogy kezelni lehessen a pl. immunológiai problémákat, spermagondokat, stb. Azóta megbocsátottam a túlstimut, és az első durva lombikot is, ami miatt kórházba kerültem. Ha nem így történt volna az első lombik, akkor nem megyek át Szűcshöz (aki szerintem nagyszerű orvos, viszont nem hisz az NK-ban és az IR-ben). És ha Szűcs múlt évben (43 éves koromban) nem mondja azt, hogy petesejt donort javasol, akkor nem mentem volna el vidékre a specialistához, akihez iszonyú nehéz bejutni. De mertem és léptem! Felálltam, és mentem tovább!